Somogyi Hírlap, 2017. december (28. évfolyam, 280-303. szám)
2017-12-11 / 288. szám
10 TETTHELY-TV-MŰSOR 2017. DECEMBER 11., HÉTFŐ Halottjai is vannak a harag napjának Már ketten vádolják zaklatással a „tanár urat” Eljárást indíthatnak Havas Henrik ellen Ma döntenek a műsorvezető sorsáról Fotó: MW Folytatódtak az arab világban tegnap a tiltakozások Donald Trump bejelentése miatt, amellyel Washington a jelenleg kettéosztott Jeruzsálemet ismerte el Izrael fővárosának. Az Egyesült Arab Emírségek trónörököse is bírálta az amerikai elnök döntését, Bejrútban az amerikai nagykövetség közelében csaptak össze rendőrökkel a feldühödött tüntetők, és több ezren tüntettek Washington jakartai nagykövetségénél is. A Hamasz terrorszervezet még pénteken hirdette meg a harag napját, felkelésre hívva a muszlimokat Izrael ellen. Először kisebb zavargások voltak, később két palesztin meghalt, miután köveket dobáló, autógumikat felgyújtó tüntetők csaptak össze az izraeli biztonsági erőkkel. Sajtóértesülések szerint a zavargásoknak azóta több áldozata és sérültje is van. Pénteken három rakétát lőttek át Izraelbe a Gázai övezetből, Izrael válaszul a Hamász gázai fegyverraktárait bombázta. Az indulatok Európában is elszabadultak, gyújtópalackkal dobáltak meg egy zsinagógát álarcosok a svédországi Göteborgban szombaton, késő este, senki sem sérült meg, az esettel összefüggésben három főt őrizetbe vettek. Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök, közben Európát bírálta közleményében amiatt, hogy elítélte Donald Trump amerikai elnököt Jeruzsálem izraeli fővárosi státuszának elismeréséért. Az izraeli kormányfő tegnap Párizsban Emmanuel Macron francia elnökkel tárgyalt, ma pedig Brüsszelben Federica Mogherinivel, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselőjével találkozik. MW Tovább bonyolódik Havas Henrik zaklatási botránya, Baukó Éva vallomása után, ugyanis Molnár Anikó jelezte, hogy szexuálisan zaklatta őt a „tanár úr”, Vágó István pedig elszólta magát, miszerint sokat tud a televíziós személyiség ügyeiről. Az Origó megtudta: ma egyeztetnek az ATV-nél Havas sorsáról. Mediaworks-összeállítás szerkesztoseg@mediaworks.hu VÁD Egy héttel ezelőtt Baukó Éva vallott arról, hogy Havas Henrik molesztálta, amikor a személyi asszisztense volt, ezt követően Molnár Anikó is zaklatással vádolta meg a televíziós személyiséget. Később Vágó István Facebook-bejegyzé- sében szólta el magát, miszerint: pontosan tudja, hogy Havas Henrik „szexuális zaklató”, meg is veti érte, mégsem hajlandó elítélni. Sőt néhány éve saját könyvében be is vallotta, Havas az ő feleségét is zaklatta. Időközben az is kiderült, hogy a „tanár úr” nem mondott igazat, amikor azt írta a Face- bookon, a vezérigazgató megígérte neki, hogy az ATV egy őt támogató nyilatkozatot fog közzétenni. Mint ismeretes, Baukó Éva bejelentését követően Németh Szilárd azt nyüatkoz- ta, hogy az erőszak minden fajtáját elutasítják, de az ügyben akkor a televíziónál hivatalos eljárás nem indult. Molnár Anikó, a korábbi „Nagy Ő” minden részletre kiterjedő interjút adott a TV2 hírműsorának, a Tényeknek arról, hogyan molesztálta őt tíz évvel ezelőtt Havas Henrik, amikor a könyvén dolgoztak. Molnár Anikó elmondta, hogy egy alkalommal Havas megfogta a kezét, és a saját nemi szervére tolta azzal a felszólítással, hogy „fogja már meg”. Egy másik alkalommal vibrátort vett neki, majd minden előzmény nélkül megcsókolta. Baukó Éva édesanyja is megszólalt lánya ügyében, a TV2-nek adott interjújában kifejtette: nehéz újra átélnie azt, amit Éva annak idején elmesélt neki. Azt mondta, ő már csak annyit szeretne, ha Havas elismerné, amit tett. Az ATV vezérigazgatója, Németh Szilárd az Origónak jelezte, hogy ma a vezetőséggel együtt átnézik a sajtóban megjelent cikkeket, és néhány napon belül döntenek Havas sorsáról. „Amennyiben beigazolódik bármelyik kollégánkról is, hogy egy szexuális zaklató, és ez egyértelműen bizonyítást nyer, akkor azt nem tűrjük meg az ATV-ben” - jelentette ki. Arra a kérdésre, hogy mit tekintenek „egyértelmű bizonyításnak”, Németh Szilárd azt mondta, nem fogják megvárni az esetleges bírósági eljárásokat. „Mi magunk megvizsgáljuk, és az alapján döntünk. Arról, hogy ebben a konkrét esetben lefolytatunk bármilyen vizsgálatot, a vezetőség meghallgatása után döntök” - tette hozzá az ATV első embere. Elszabadultak az indulatok Palesztinában Fotó: AFP TELEVIZIO-IVIUSOR o: o (A < te o (A 4.00 4.30 5.05 5.30 7.15 9.20 10.25 12.20 12.55 14.10 15.40 16.15 17.20 18.00 19.00 20.25 21.50 22.25 23.25 0.00 0.40 1.10 1.45 2.20 3.20 Barátok közt © Magyarul Balóval Top Shop Jó reggelt, skacok! Reggeli © Asztro-Show Top Shop Pénzügyesek © Éjjel-nappal Budapest © Celeb vagyok, ments ki innen! © Story Extra © Elif-A szeretet útján© Fókusz © RTL Híradó- Esti kiadás Celeb vagyok, ments ki innen! © Éjjel-nappal Budapest © Barátok közt © Dr. Csont © RTL Híradó- Késő esti kiadás Magyarul Balóval Havazin © Autogram © Fitt Mánia© Revolution © Új csaj © 20.25 Éjjel-nappal Budapest Óránként Híradó és időjárásjelentés 6.00 Híradó 6.35 Ma Reggel 8.50 Ma délelőtt 10.35 Kék bolygó 11.35 Magyar gazda 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 12.50 V4 Híradó 12.55 Ma délután 13.35 Életkor 14.35 Mindentudás 15.35 Kék bolygó 16.35 Magyar gazda 17.33 Szemtől szembe 17.50 Ma este 19.05 Világ 21.25 V4 Híradó 21.30 Világhíradó 21.50 Ma éjjel 23.20 Angol nyelvű hírek 0.00 Himnusz 2017. DECEMBER 11., HETF0 4.05 Épülő vonzerő ® 4.25 Szívdobbanás© 5.05 Csapdába csalva ® 5.30 Sherlock és Watson® 6.15 Tűsarok© 6.20 Mokka© 6.25 Tények Reggel 6.55 Mokka© 8.50 Teleshop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délben 12.30 Walker, a texasi kopó® 13.35 Családi Titkok© 14.45 Paula és Paulina © 15.45 A sors útjai© 16.50 Bosszú vagy szerelem © 18.00 Tények 19.00 Ninja Warrior Hungary© 21.20 Euro túra© 23.20 Tények Extra 23.45 Bűnös Chicago ® 0.45 Tények Este 1.35 Sean, a csodaapa © 2.00 Hazudj, ha tudsz!® 2.45 Hazudj, ha tudsz!© 3.30 Zűrös Végítélet© 21.20 Euro túra 7.00 Híradó 7.35 Echo-világ 8.05 Echo mérleg 9.05 Bayer show ® 10.05 Asztaltársaság 11.05 Hazahúzó 12.00 Híradó 12.30 Kitekintő 13.05 Napirend előtti felszólalások 14.00 Híradó 14.30 Építők 15.05 Dokumentumfilm 16.00 Híradó 16.30 Jövőálló 17.30 Hosszabbítás 18.15 Tudakozó 19.05 Napi aktuális 20.00 Híradó 20.35 Heti terror ® 21.05 Sajtóklub ® 22.35 Tegnapi történelem 23.05 Napi aktuális DUNA TVl 6.00 Híradó 6.45 Roma Magazin 7.15 Domovina 7.50 Ridikül© 8.45 Elfeledett szerelem® 9.35 Mámoros szerelem © 10.25 Család-barát 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 12.50 Jamie 30 perces kajái 13.20 Robbie, a fóka © 14.10 DonMatteo® 15.20 A vidéki doktor© 16.10 Mámoros szerelem © 17.00 Ridikül© 18.00 Híradó 18.35 Rexfelügyelő® 19.30 Végtelen szerelem © 20.25 Kékfény© 21.25 Kontroll© 23.10 Kenó© 23.20 Nyomoz a professzor: A bezárt szoba rejtélye © 0.55 Arkangyal © 1.40 Azén,56-om@ 1.55 A világörökség kincsei 2.15 Hazajáró© 2.40 Szerelmes földrajz 3.10 Noé barátai 3.35 Mindentudás M3I 6.05 Borostyán© 6.50 Zöld 7-es 7.00 Híradó 7.20 Milánói divat © 7.45 A Kisasszony© 8.50 Halálbiztos diagnózis © 9.40 Retrock 9.50 Linda© 10.50 Arany János emlékére © 11.00 Híradó 11.15 Bűvölet© 12.10 Vészhelyzet® 13.00 Nyolc évszak® 14.10 Észak és Dél© 15.50 A Kisasszony© 16.50 Arany János emlékére © 17.00 Híradó 17.10 Időjárás-jelentés 17.15 Halálbiztos diagnózis © 18.10 Bűvölet© 19.05 Linda© 20.05 És mégis mozog a föld © 21.10 A névtelen vár © 22.15 Hungária Kávéház © 22.45 Az emlékezés méltósága © 23.20 A TV Zenei Klubja© 21.25 Kontroll 6.00 ATV START 8.30 Start plusz 9.00 Fórum 10.50 A nap híre 11.45 Laci bácsi konyhája 12.25 Világhír- adó 12.45 Start plusz 14.15 700- as klub © 14.45 Kőbánya Híradó 16.00 Fórum 17.45 ATV Híradó 18.10 A nap híre 18.45 ATV Híradó 19.15 Egyenes beszéd 21.00 Este 9 21.40 Heti Napló Sváby Andrással ® 22.50 Viíághíradó 23.10 Hazahúzó 23.55 Építészet mesterei 0.00 Este 9 0.35 Világhíradó MSI 20.05 És mégis mozog a föld PRIM£ 6.30 Don Matteo © 8.55 Don Quijote ® 12.00 A dadus ® 13.00 Bűbájos boszorkák ® 14.00 Sue Thomas - FBI © 15.00 A Grace klinika © 16.00 Shark - Törvényszéki ragadozó © 17.00 NCIS-Tengeré- szeti helyszínelők © 18.00 Gyilkos számok © 19.00 Nyomtalanul © 20.00 NCIS: Los Angeles ©21.00 A rítus © 23.30 Tények © 0.25 Tények Extra © 0.50 A sötétség kora © 1.50 Nyomtalanul © 8.10 8.40 9.10 10.05 11.05 11.30 12.00 12.30 13.00 13.30 14.00 14.10 14.40 15.25 16.35 17.10 18.10 18.25 19.03 19.25 19.35 20.10 21.15 0.15 Mindenki Akadémiája Szerelmes földrajz Útikalauz űrutazóknak © Vad vidékek - Ausztrálázsia © Miért Makaronézia © Fejezetek a magyar kereszténység történetéből Folkudvar A hiányzó láncszem© Jó tudni!© Ki mer ma? Érettségi 2018 Szólalj meg! Az én kis családom® Mindenki Akadémiája Vad vidékek-Alaszka (Alaszkai vadon: életre-halálra) © Tudomány minden napra Ön is tudja Kulturális híradó M5 Lexikon Makaronézia © Univerzum Giacomo Meyerbeer: A hugenották Esti kérdés 17.10 Vad vidékek - Alaszka 4.05 Szükségállapot © 7.15 Az elnök zsoldosa 2.: Végveszélyben © 9.10 Batman és Robin © 11.45 Száguldó erőd ® 13.50 Transformers 3. ® 17.00 Elrabolva © 19.00 Amerikai nindzsa © 21.00 Nincs alku © 0.00 Anakonda 2.: A véres orchidea © 2.00 A lánc © VIASAT 3l 5.45 TV Shop 6.15 Will és Grace© 6.40 Jóbarátok© 7.05 Jóbarátok© 7.35 Ausztrál mesterszakács © 8.25 Stíluspárbaj Lakatos Márkkal ® 8.55 Szívek szállodája © 9.50 Szívek szállodája © 10.50 A mentalista 11.50 A mentalista 12.45 A bosszú® 14.00 Monk-FIúgos nyomozó © 14.55 Monk-FIúgos nyomozó © 15.55 A mentalista 16.55 A mentalista© 17.55 Castle© 18.55 Castle 19.50 Észbontók© 20.25 Észbontók© 21.00 Shannara-Ajövő krónikája 22.00 Serenity 0.15 Lakástalkshow 1.25 A mentalista 2.15 A mentalista® 3.00 A bosszú© 16.55 A mentalista SÜPÍRTV2I 6.40 Hal a tortán © 7.35 ízes élet © 7.55 Tények Reggel © 8.35 Csapdába csalva © 9.10 Veled is megtörténhet! © 10.15 Családi Titkok © 11.20 Jóban Rosszban © 12.35 Hal a tortán © 13.40 Magánnyomozók © 14.45 Édes élet © 16.00 Tények © 16.30 Csapdába csalva,® 17.30 Családi Titkok © 18.35 Édes élet © 19.45 Jóban Rosszban © 21.00 Terminator: Genisys © 23.45 Ha ölni kell © 4.00 Az igazság ára© amerikai krimi 2011 9.00 így neveld az anyádat! © amerikai vígjáték 2012 10.50 Lucky Luke -ADaltonok szökésben © francia-am. rajzfilm 1983 12.30 Noé© amerikai filmdráma 2014 15.10 Csúcsformában® am, akció-vígjáték 1998 17.00 Men in Black-Sötét zsaruk © am. akció-vígjáték 1997 R.: Barry Sonnenfeld Sz.: Will Smith, Tommy Lee Jones, Vincent D'Onofrio, Linda Fiorentino, Rip Torn 18.50 Szemfényvesztők© amerikai akciófilm 2013 21.00 Rocky Balboa® amerikai filmdráma 2006 23.00 Fejlövés© amerikai akciófilm 2012 0.50 Halálos meló© kanadai akciófilm 2015 R.: Érnie Barbarash 2.50 Fejlövés© amerikai akciófilm 2012 R.: Walter Hill 17.00 Men in Black SPORTll 8.30 Kezeket fel! ,a Sport TV kézimagazinja 8.45 Ökölvívás 9.45 Labdarúgás 11.45 Labdarúgás 12.30 AEROsport. 12.45 Kézilabda 14.45 Kézilabda 17.00 Mai helyzet 17.15 Kézilabda 19.15 Labdarúgás 20.15 Kézilabda 22.30 Harmadik félidő 0.30 Trash Talk 2.00 Darts 5.05 Labdarúgó közvetítés OTP Bank Liga: Vasas FC - Ferencvárosi TC 7.00 M4 Sportreggeli 7.50 Gillette World Sport 2017© 8.20 UEFA BL magazin 8.50 Szabadidő magazin 9.20 WTCC magazin 9.55 M4 Sportreggeli 10.45 kisBAJNOK magazin 12.40 Góóól 13.45 Labdarúgó közvetítés OTP Bank Liga: Szombathelyi Swietelsky Haladás-Videoton FC 15.50 Jövünk! magazin 16.30 Kosárlabda magazin 17.30 Kézilabda magazin 18.30 Sport7fő 19.30 Sporthíradó 19.45 M4 Sport stúdió Jégkorong 20.00 Jégkorong közvetítés Erste Liga: Dunaújvárosi Acélbikák-Fehérvári Titánok mérkőzés 22.05 M4 Sport stúdió 22.30 Sporthíradó 22.45 Kézilabda magazin 23.45 Ulti magazin (18) 0.15 Labdarúgó közvetítés ami 20.00 Jégkorong közvetítés 8.00 Édes nagyik, finom sütik © 9.00 Édes Nagyik © 10.00 Mi van a hűtőben? © 11.00 Bódi Margó ízvilága © 12.00 Anna Olson házi süteményei © 13.00 Teriteken Lengyelország © 14.00 Jacques Pepin © 15.00 Toszkána ízei © 16.30 Bódi Margó © 17.00 Marketa a piacon © 19.00 James Martin © 20.00 Karácsony Nigellánál © 21.00 James Martin © 22.00 Anna Olson ©22.30 Paleo konyha © A műsor és a kezdési Időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntart|at