Somogyi Hírlap, 2017. december (28. évfolyam, 280-303. szám)

2017-12-08 / 286. szám

fi MEGYEI KÖRKÉP Esélyek háza épül képzett fiataloknak Nagyatádon NAGYATÁD Esélyházat alakí­tanak ki Nagyatádon, ahol kedvező feltételekkel talál­nak otthonra a képzett fia­talok. Kétszáz millió forint­ból egy védett épület teljes homlokzati felújítását végzik el, eredeti állapotába állítják vissza, az épületben pedig nyolc lakást alakítanak ki.- A programban 18-35 év közötti fiatalok vehetnek részt - mondta Ormai István polgármester. - Az a célunk, hogy tanulmányaik elvégzé­se után városunkba jöjjenek, illetve itt maradjanak. Ennek érdekében egyetemi-főiskolai tanulmányaik idejére tanul­mányi ösztöndíjat kapnak. Si­keres pályázatuk után lakást biztosítunk, ahol nem kell lakbért fizetniük, ám öt évig helyben kell munkát vállal­niuk. Elsősorban hiányszak­mákra gondoltunk (gépész­vagy építőmérnök, orvos, in­formatikus...) Hárommilliárd fo­rintot nyert Nagy­atád az elmúlt hó­napok során A nagyatádiak „Esély ott­hon” pályázatát kedvezően bí­rálták el, erről nemrég kapott értesítést a városháza. Az épü­let felújítása és az ösztöndíja­sok pályáztatása 2018 nyarán kezdődik. Ormai István azt is elmond­ta: összességében több mint hárommilliárd forintot hoz­tak az eredményes pályáza­taikkal Nagyatád számára az utóbbi hónapokban.- Sorra bírálták el kedvező­en a benyújtott pályázatain­kat - mondta a nagyatádi pol­gármester. - Tíz sikeres pályá­zatunkra hárommilliárd két­százmillió forintot kaptunk. Ezeknek köszönhetően a többi között a volt laktanya közmű­vesítésére, iparterület kiala­kítása, három óvodánk teljes felújítására, az Ötvöskónyi- Nagyatád kerékpárút megépí­tésére, a gyógyfürdő elfolyó termálvizének hasznosítására is jut pénz. Györke József Napok óta beszédtéma a településen a diákjával szexelő tanárnő esete, s még soká tart, amíg elcsitul a vihar Fotó: Muzslay Péter Tiltott szerelem ad beszédtémát már napok óta Kadarkúton Egy tizenéves fiúval szexeit a középiskola tanárnője Tizenéves iskolás fiúval foly­tatott szexuális viszonyt egy 30 év feletti kadarkúti ta­nárnő, ebben az ügyben nyo­moz a rendőrség. A peda­gógus és a kamaszfiú intim együttléteiről egy másik fiú mobiltelefonjával felvétele­ket készített. Kovács Gábor gabor2.kovacs@mediaworks.hu KADARKÚT A történet közszájon forog a somogyi kisvárosban. - Rengeteget hallottam róla, min­denki erről beszél - mondta Andrea, egy fiatalasszony, akit a település központjában állí­tottunk meg. - Nem gondoltam volna a tanárnőről, nem ilyen­nek ismertük. A nagyobbik és a kisebbik fiamat is tanította, de szerintem már nem dolgozik az iskolában, mert a kisebbik fi­am azt mondta, hogy helyette­sítő tanárt kaptak. Emberileg egyáltalán nem tudom megér­teni a tanárnőt, bár azt hallot­tam, hogy nem volt könnyű éle­te, többször volt házas, megöz­vegyült. Még egy idős úr is értesült az esetről. - Hallani ezt is, azt is, de én nem foglalkozom ez­zel - sietett tovább azt utcán Gelencsér István. - Azt mond­ják, hogy összeszűrte a levet az egyik fiúval az iskolában. Meg­halt a férje, sajnáltuk emiatt. A tanárnő Kadarkúton lakik, egy hete még láttam, de azt hiszem, hogy már nem dolgozik az isko­lában. Két fiú lézengett az iskola kö­zelében, elmondták, mindket­ten ott tanulnak, s sokat hallot­tak a történetről, amelyet a ne­vük említése nélkül megosztot­tak velünk.- Március óta tartott ez a vi­szony a tanárnő és a 15 éves fiú között - mondták egyöntetűen. - A tanárnő egyedül élt, vala­hogy összejöttek. Egy házban készítette azt a bizonyos felvé­telt az együttlétükről a fiú ba­rátja. Nem tudjuk, hogy ke­rült oda az a másik barát, kö­zösen bulizhattak-e. A felvételt nem láttuk, állítólag lefoglalta a rendőrség. A tanárnő már nem tanít bennünket, nekünk azt mondták, hogy felmondott, de szerintünk eltávolították. A fiú viszont továbbra is oda jár az is­kolába. Nem látszik rajta sem­mi, tanul velünk. Nem értjük, hogyan fajult idáig ez a helyzet. Az iskola köziében egy ház mögött cigiztek más diákok, egy fiú és egy lány. Rögtön rá­vágták, ők is tudják, hogyan zajlott „az a sztori”... Felhívtuk az igazgatót, hogy a történtekről kérdezzük, és ar­ról, hogy ott dolgozik-e még a ta­nárnő, de a bemutatkozásunk után rögtön bontotta a vonalat. Kerestük a tanárnőt is, de nem találtuk otthon. Megkerestük a rendőrséget, megkérdeztük, hogy történt-e más szexuális cselekmény is 14-16 éves fiúkkal. Valóban le­foglalt-e a rendőrség bizonyíté­kokat, képfelvételeket, és mi­lyen jogcímen intézkedtek? HORVÁTH LÁSZLÓ: - Én Ka­darkúton jártam iskolába, 1985-ben ballagtam, de a mi időnkben ilyesmi nem tör­tént, ez nem volt divat. Az a véleményem, hogy azt a ta­nárt, akiről bebizonyosodik, hogy ilyet tesz, minimum el kell bocsátani. Nekem három unokám van, nem szeret­ném, ha ilyesmit tanulnának az iskolában. Kérdéseinkre rövid választ küldött a Somogy Megyei Ren­dőr-főkapitányság sajtószolgá­lata. Bakó Zsuzsanna sajtórefe­rens azt felelte, hogy az említett ügyben a Kaposvári Rendőrka­pitányság valóban folytat eljá­rást, azonban a többi kérdésre a nyomozás érdekeire tekintettel nem áll módjukban válaszolni. NYERGES KATALIN: - Engem nagyon felháborítanak a ha­sonló történetek, mert el­fogadhatatlan, hogy így vi­selkedjen egy tanár. Neki a gyerekek erkölcseire vigyáz­nia kellene, nem olyat tenni, amivel megrontja őket. Ne­kem öt gyermekem van, kis­korúak. Nem is tudom mit tennék, ha egy ilyen ügybe keverednének. Volt rossz példa A somogyi pedagógiai élet ha­sonló botránya 2009-ből szár­mazik, amikor pornóképeket találtak tanárnőjükről az inter­neten egy marcali gimnázium diákjai. A 25 éves nyelvtanárod szexpartnert keresett. K. G. MEGYERI ANDREA: - Nem tu­dok napirendre térni a történ­tek felett, és ezzel így vannak a településen sokan, ezért be­szédtéma mindenütt ez az eset. A hasonló ügyekről azt tartom, hogy egy pedagógus nem viselkedhet így. Nem azért bízzuk rá a gyermekein­ket, hogy ezt tegye. Egy tanár­nak több esze kellene, hogy legyen ennél. ON SZERINT VISELKEDHET-E ÍGY EGY PEDAGÓGUS? Gyors és rugalmas kiszolgálással, minden élethelyzetre megoldást nyújtó pénzügyi ajánlatokkal nyi­tott meg a három Takarék egyesüléséből létrejött Dél TAKARÉK december 5-én. Az egyesült Takarék modernizált technikai háttérrel, felkészült, szakértő ügyintézőkkel és új szolgáltatásokkal várja ügyfe­leit. www.deltakarek.hu PROMÓCIÓ Megnyitott a Dél TAKARÉK! HIRDETÉS ALLASLEHETOSEG Szakképzett és szakképesítést nem igénytő munkakörök betöltésére érdeklődők jelentkezését várjuk Alphacam szoftverkezelő - CAD/CAM és / vagy Solidworks szoftverkezelő ­angolul beszéld ITlinŐSégellenÖr (kompozitos múlt előny) - angolul beszéld karbantartó / villanyszerelő - szövőgép operátor - CNC operátor - kompozitos munkakörök - asztalos - késztermék ellenőr - és egyéb pozíciókba. További információért keressen minket az alábbi elérhetőségeken: E-mail: karrier@metyx.com Telefon: (82) 510 126 7400 Kaposvár, Dombóvári út 3657/126. hrsz. (régi NABI buszgyár - Keleti Ipari park) Nyakába vette a világot egy barcsi család BARCS Világjáró család tartott két előadást is Barcson: a Dráva Völgye Középiskolában a diákok­kal találkoztak, a városi könyv­tárban könyvbemutatót tartot­tak. A barcsi Kaponay család Ausztráliában élő ágának leszár­mazottai érkeztek Barcsra a hét elején, hogy bemutassák a család legifjabb hölgy tagjának könyvét, és beszámoljanak a család évek óta tartó kalandjáról. Ők azok, akik 2012-ben eladták minde­nüket és elindultak világot látni. Hogyan lehet mindezt két gyer­mekkel megtenni? Merre jártak? Hogyan és miből élnek? Ezekre adott választ Kaponay Réka és Kaponay Lajos. K-H. I.

Next

/
Thumbnails
Contents