Somogyi Hírlap, 2017. december (28. évfolyam, 280-303. szám)

2017-12-07 / 285. szám

MEGYEI KÖRKÉP g 2017. DECEMBER 7., CSÜTÖRTÖK Az emberi létezést Istennel kell összefüggésbe hozni Vigasztalásra szorul valamennyi ember Adventi léleknyitogatóra hívta munkatársait és ellá- tottait a Szociális és Gyer­mekvédelmi Főigazgatóság Somogy Megyei Kirendelt­sége. Az eseménnyel egy­bekötve a hit fontosságáról tartottak konferenciát a ka­posvári katolikus püspöki székház dísztermében. Kovács Gábor gabor2.kovacs@mediaworks.hu KAPOSVÁR Több mint három­ezer ellátottja és ezerötszáz dolgozója van a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazga­tóságnak (SZGYF) Somogy­bán. Négy nagy szociális és két gyermekvédelmi intézmé­nyük működik a megyében. Karácsony közeledtével a gon­dozottak hagyományosan ad­nak műsort, amelynek a püs­pökség biztosít helyet. Az idén a tabi dr. Takács Imre Szociá­lis Otthon lakói és munkatár­sai működtek közre a műsor­ban, valamint László Zsolt drá- vatamási ellátott szavalt. Jézus kopogtat adventkor valameny- nyiünk ajtaján - ezen gondolat köré épült az ezt követő konfe­rencia. Az összejövetelen el­hangzott: a szociális hálózat­ban dolgozóknak szilárd vi­lágnézeti alapokra, biztos szel­lemi háttérre van szükségük, hogy szembenézzenek a lélek mélységeivel, és együtt tudja­nak érezni a szenvedőkkel. A rendezvényen köszöntőt mondott Gelencsér Attila or­szággyűlési képviselő, aki be­szédében leszögezte: a keresz­ténység több, mint templom­ba járás és hit, olyan kultúra, amely a mindennapjainkra ki­hat. Azonban meg kell védeni ezt a kultúránkat, mert napja­inkra a kereszténység a leg- üldözöttebb vallássá vált. Má­ra a biztonság vált a XXI. szá­zad legnagyobb kihívásává. Hozzátette: a magyarság ak­kor volt sikeres, ha hűek ma­radtunk a kereszténységhez, ha eltávolodtunk tőle, kudarc­ra voltunk ítélve. Eperjes Károly: istentörvényűség vagy öntörvényűség Fotó: Lang Róbert Neves előadók voltak a kon­ferencia vendégei. Köntös László, a Dunántúli Reformá­tus Egyházkerület főjegyző­je szerint a szociális szférá­ban is alapkérdés a vigaszta­lás, mert mindenki vigaszta­lásra szorul. Az emberi lét önmagában problematikus, és az ember­nek kell valami, ami Istentől származó vigasztalást nyújt. Szerinte ez a karácsony üze­nete, és az, hogy az emberi lé­tezést Istennel kell összefüg­gésbe hozni.- Két út áll előttünk: csak az istentörvényűség, vagy az öntörvényűség között választ­hat az ember - mondta elő­adásában Eperjes Károly. Sze­rinte az öntörvényűség egoiz­mushoz vezet, amely minden káros más „-izmus” eredője. Ezzel összefüggésben a Kos- suth-díjas színművész a nihi­lizmus és relativizmus veszé­lyeire figyelmeztetett. A megváltás evidencia Az adventi léleknyitogatón Eperjes Károly arról is beszélt: a megváltás evidencia, amit az embernek el kell fogadni, és a kegyelemre igent, a kísértésre nemet kell mondani. A művész előadása zárásaként a rózsafü­zér misztériumába avatta be a népes kaposvári hallgatóságot. Nem bolygatnak, csak megyésítenek a kormányhivatalnál SOMOGY Már korábban is ír­tunk róla, hogy e szervezete­ket úgymond „visszamegyé- sítik”, vélhetően az év végéig. A hivatal tájékoztatójából most kiderül: a Somogy Megyei Kor­mányhivatal Agrár- és Vidék- fejlesztést Támogató Főosztá­lya 2017. december 31. napjá­ig intézte régiós szervezetként a somogyi gazdák mellett a ba­ranyai és tolnai ügyfelek ügye­it. Mivel a kormány célja 2010. óta az, hogy a hivatalok az ügy­felekhez a lehető legközelebb működjenek, ezért kerül sor - mintegy utolsó komolyabb szervezetként - az agrár-és vi­dékfejlesztést támogató főosz­tály megyékbe telepítésére. Forrásaink azt az információt egyenesen abszurdnak nevez­ték, hogy a korábbi szocialista gyakorlat alapján a somogyi hi­vatal ma Szabolcs-Szatmár-Be- reg megyei ügyekben is eljár. Az átszervezés lényege, hogy az eddig régiós központként működő főosztály Somogy me­gyei álláshelyeinek egy része más megyékhez kerül. Úgy tudjuk, hogy a feladat előkészí­tése hónapok óta tart, a hiva­tal vezetősége négyszemközti megbeszélést folytatott az érin­tett főosztály valamennyi dol­gozójával a jövőbeli lehetősé­gekről. A hivatal egyébként a távozók álláshelyeinek fel nem töltésével az átkerülő álláshe­lyek több mint felét üresen tar­totta. A fennmaradó álláshelye­ken lévő munkatársak jelentős részének pedig már most sike­rült végzettségüknek, képzett­ségüknek, szakmai ismeretük­nek megfelelő más munkakört ajánlani. így a kormányhiva­tal az egyébként nyilvános kor­mányhatározatban foglalt cé­lok maradéktalan megvalósítá­sával úgy igyekszik megolda­ni a feladatot, hogy eközben a munkavállalók érdekei is érvé­nyesülhessenek. Információink szerint gon­doskodnak arról is, hogy a szervezet január 1-től is ugyan­olyan szakmai színvonalon szolgálhassa a somogyi gazdá­kat, ahogy történt ez az eddigi­ekben is. Lengyel János Harmincadszor ünnepeltek már a nagycsaládosok KAPOSVÁR Csillogó szemű gyermekekkel telt meg a vár- megyeháza díszterme, ahol a Nagycsaládosok Kaposvári Egyesülete tartotta a hagyo­mányos Mikulás-napi ünnep­ségét. A nagycsaládosokat Bí­ró Norbert, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke is fogadta ebből az alkalomból. Az egye­sület sorrendben a harmin­cadik Mikulás-ünnepét tar­totta, amelyre 160 gyerme­ket hívtak meg a szüleikkel. A tízévesnél fiatalabb gyere­kek a Kaposvári Egyetem szí­nész szakos hallgatóinak mű­sora után ajándékcsomagokat vehettek át. Negyedik éve kapták a lehe­tőséget a megyei önkormány­zattól, hogy a vármegyeházán tarthatják meg ezt az összejö­vetelt, azóta minden évben kö­zösen itt várják a Mikulást. Az egyesületnek több mint 200 tagja van, tudtuk meg Urecz- ky Józseftől, a Nagycsaládosok Kaposvári Egyesületének el­nökétől. A családok fele a me­gyeszékhely környéki telepü­léseken él. Sokan akkor is ta­gok maradnak, ha már a gyer­mekeik felnőttek. A családok többsége háromgyermekes, de vannak több gyermekkel meg­áldottak, illetve nevelőszülők is vannak a tagjaik között. Rendszeresen kiránduláso­kat szerveznek, élelmiszer­adományokat osztanak, ame­lyet egy kaposvári hipermar- kettől kapnak. Ünnepek előtt ez sok családnál jól jön. K. G. DECEMBER 7. KAPOSVÁR Cinema City Gyilkosság az Orient expresz- szen(12) magyarul beszé­lő, amerikai krimi 20:00 Rossz anyák karácsonya(16) magya­rul beszélő, amerikai-kínai vígjá­ték (16)15:15,18:20 Boldog ha­lálnapot! szinkr. amerikai thriller 13:30 A Viszkis (16)magyar ak­ciófilm 17:00,19:40 Coco (Olaf kisfilmmel) (6) magyarul beszélő amerikai családi animációs film 15:30 Coco (6) magyarul beszélő, amerikai családi animációs film 16:10 Paddington 2 szinkr. ame­rikai animációs vígjáték 13:00, 14:45 Megjött apuci 2.(12)13:50, 16:00, 18:10, 20:20 Az igazság ligája 3D 17:30 Kaposvári Fő tér Kaposvári Advent 16:30 Lorántffy Zsuzsanna Re­formátus Óvoda, Általános Isko­la, Gimnázium és Kollégium diák­jainak műsora 17:00 Toldi Lakótelepi Tagiskola 4.a osztályos tanulói és énekkara 17:30 DráManók előadása Takáts Gyula Megyei és Városi Könyvtár 18:00 „Georgia (Kazbek)-A túl­élés egy füttyszó” címmel saját hegymászó kalandjairól mesél Fo­dor Péter, a Nagyboldogasszony gimnázium tanára. Szivárvány Kultúrpalota 8:00 Riport Xmas. A Kaposvár Helyőrségi Zenekar adventi kon­certje. A belépés díjtalan, de a kor­látozott befogadóképesség miatt jegyhez kötött, amit a Szivárvány Kultúrpalotában december 1-én 17.00 órától, illetve december 2-án 16.00 órától érkezési sorrendben (max. 5 db/fő) Laczkovics János törzszászlósnál lehet felvenni. PROGRAMSOROLO Csík-koncert Kaposváron SIÓFOK 13:00-16:00 Százszorszép ke­zek gyermekfoglalkozások. Téli manók. BRTK Könyvtár Gyermek- részleg DECEMBER 8. KAPOSVÁR Mozgáskorlátozottak Somogy Megyei Egyesülete 14:00 Adventi rendezvény a Cas- tello Rendezvényház éttermében Szivárvány Kultúrpalota 18:00 Riport Xmas. A Kaposvár Helyőrségi Zenekar adventi kon­certje. A belépés díjtalan, de a korlátozott befogadóképesség miatt jegyhez kötött, amit a Szi­várvány Kultúrpalotában decem­ber 1-én 17.00 órától, illetve de­cember 2-án 16.00 órától érke­zési sorrendben (max. 5 db/fő) Laczkovics János törzszászlós­nál lehet felvenni. Vaszary Képtár 17:00 Gáspár András díszletter­vező-festőművész kiállítása a Va­szary Képtárban. Városi Sportcsarnok 19:00 Csík zenekar koncertje. Presser Gábor és a Tölcséres Banda adventi koncertje Kaposvári Fő tér Kaposvári Advent 16:30-18.00 „Egymillió csillag a szegényekért” A Katolikus Ka- ritász zenés jótékonysági prog­ramja SIÓFOK A siófoki Aranycsengő Adventi Vá­sár műsora 15.00-18.00 Karácsonyi készülő­dés a Kultúrkuckóban 18.00 Popdealers 18:00 String vonóstrió hangver­senye. Kiüti, Szent Kiüt Katolikus Templom. A Zenélő Templomok hangversenysorozat keretében. Megújult a barcsi betlehem BARCS A Templom téren talál­ható látványosság idén új figu­rákat kapott, amelyeket Dar­vas Iván festőművész készí­tett el a városgazdálkodás fel­kérésére. A kis házat nemré­giben építette újjá a Városgaz­dálkodási Igazgatóság, Dar­vas Ivánt pedig felkérték ar­ra, hogy a megújult külsőhöz új figurákat álmodjon. A pallóra festett három ki­rály és a Szent Család köszön­ti immár a barcsiakat az ad­venti készülődés során az idei évben - mondta el megkeresé­sünkre Ungvári Zoltán, a Vá­rosgazdálkodási Igazgatóság igazgatója. Kraft-Hosszú Ildikó i

Next

/
Thumbnails
Contents