Somogyi Hírlap, 2017. november (28. évfolyam, 255-279. szám)
2017-11-27 / 276. szám
2017. NOVEMBER 27., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP 3 Évente átlagosan kétezer bejelentést kapnak Fotó: Lang Róbert Somogyból az idén novemberig már 60 riasztás érkezett a tűzszerészezred ügyeletére, míg tavaly 55 jelzést kaptak. Harsányi Miklós miklos.harsanyi@mediaworks.hu SOMOGY - Az MH 1 Honvéd Tűzszerész és Hadihajós Ezred alapvetően a katonai eredetű, nem bűncselekményhez köthető robbantótestek felkutatásával és hatástalanításával foglalkozik Magyarország területén - tájékoztatta a Somogyi Hírlapot a Honvédelmi Minisztérium (HM) kommunikációs osztálya. - A robbanótesteket minden esetben robbantással semmisítik meg az előtalálás helyszínén vagy az erre kijelölt robbantási területen. A tűzszerész katonák a legkorszerűbb védőruházatban és felszerelésben végzik feladataikat. Az utóbbi időszakban tűzszerészszempontból kiemelt esemény a megyében nem történt, második világháborús robbanótesteket szállítottak el vagy semmisítettek meg. A Magyar Honvédség tűzszerész ügyeleté évente átlagosan 2000-2500 bejelentést kap. - A tűzszerészügyelet tájékoztatja a bejelentőt a robbanótest hatástalanításának tervezett módjáról, rend jéről továbbá azzal kapcsolatos az egyéb tudnivalókról - tudtuk meg. - A hatástalan!' tás végrehajtására a szükséges katonai tűzszerész erőt soron kívül kell kirendelni, ha a robbanótestet lakóépületben, oktatási, nevelési, szociális, egészségügyi vagy más közintézmény területén, vízi vagy szárazföldi útvonalon, közforgalmú repülőtéren, közterületen, illetve vízi létesítmény belső védőterületén lelték fel, s a vízszolgáltatást akadályozza. Akkor is így járnak el, ha az egyéb helyen megtalált robbanótest sürgős tűzszerész-mentesítése alapos okból indokolt. Az előbb nem említett esetekben a kirendelést 30 napon belül kell végrehajtani. Robbanószer szántóföldön, vasúti kocsin Új módszer a lágyiszap eltávolítására BALATON Homokos strandokat alakítottak ki a Balaton északi partján, ezért lehetett látni az elmúlt hetekben a Tihany és Siófok közötti vízterületen a Balatoni Hajózási Zrt. kotróhajóját. Balatonfürednél és Révfülöpnél a megrendelői igényeknek megfelelően, a homokos partszakaszok kialakításához összesen majd’ 2000 köbméter homokot mozgatott meg a kotróhajó. A marketing- vezető elmondta: ezekben az esetekben a mederkezelő vízügyi igazgatóság által kijelölt helyről, a tómederből termelik ki a jó minőségű balatoni homokot. A mederkotrási és mé- lyítési feladatok során a kikotort üledéket uszályokkal szállítják el, és egy úgynevezett elevátor segítségével juttatják el a parton kijelölt zagytérbe. - Pillanatnyilag a rendelkezésünkre álló technológia csak úszó kotróval való kotrást és a kikotort üledék zagytérbe való szállítását teszi lehetővé - tudtuk meg Mihalovics Dórától, aki azt is hozzátette: a Ba- hartnál fejlesztés alatt áll egy olyan technológia, amely lehetővé teszi majd a lágy iszap eltávolítását, helyszíni víztelenítését és a zagytérbe való szállítását. A fejlesztés befejezését követően a hajózási társaságnak lesz még egy berendezése, ami lepelkotrásra is alkalmas lesz, és a zagyot képes besűríteni. Ilyen technológiával pillanatnyilag a Balatonon senki nem rendelkezik. Kolumbán Tünde HIRDETÉS NYITVA TARTAS: H-SZ: 8-20 V: 10-16 BEJELENTKEZÉS neu Olcsó megoldások Barkóczy László sonline@sonline.hu Mára elfelejtettük nagyszüleink régi praktikáinak legtöbbjét A hogy közeleg a karácsony, egyre többen gondolkodnak el Somogybán is, mire költsenek, mit ajándékozzanak szeretteiknek. De nagyon sokan vannak olyanok is, akiket az aggaszt inkább, hogyan húzzák ki a hó végéig. Nagyszüleim nagy szegénységben nőttek fel, így szinte életük részévé vált a spórolás. Nem költöttek egy forintot sem feleslegesen. Ha mégis, akkor azt nagyon komoly számítások előzték meg egészen addig, amíg legtöbbször idejétmúlttá vált a dolog. Nagyapám mindent megtartott, amiről úgy gondolta, szüksége lesz még rá, így halmozva fel elképesztő mennyiségű kacatot. De szívesen megállt útban a telek felé, az illegális szemétlerakó mellett is, hátha van ott olyan, ami nála kincsesé válik. És mindig talált valamit, nagyanyám nem teljesen őszinte örömére. Sorsuk aztán jobbra fordult, tisztességesen dolgoztak mindketten. Ha pazarolni nem is, de tisztességesen tudtak élni nyugdíjas korukra. De a spórolás mint életforma megmaradt. így lett fekete-fehér televízió- készülékük akkor, mikor már a színes kezdett terjedni, és így nem lett soha vezetékes telefonjuk, mert azt a luxust már nem tudták volna feldolgozni akkoriban. Meg a szomszédnak úgyis volt, akkor meg minek? Morgott is nagyapám, mikor a városba költözve szemétdíjat kellett fizetni. Hiszen amit lehet, újra felhasznált, épített belőle valami vackot, vagy ment a komposztba. Ha egyik sem, akkor meg elégette. Hol marad itt szemét, amit pénzért visznek el? Nagyanyám vagy tíz további felhasználási módját találta fel a fürdővíznek. Az elhasznált szappandarabkákat pedig gondosan gyűjtötte, míg elfogadható méretben újra nem gyúrta, „Jó lesz a papának a kertben vagy a műhelyben” felkiáltással. És tényleg jó lett. Mára elfelejtettük a praktikák zömét. Pedig jó volna ismerni őket, hogy több jusson, és több is maradjon. Azért, hogy az ünnepek ne riasszanak meg minket, nyugodtan, békében tudjunk örülni. Korcsolyázók százai nyitották meg a téli szezont a Balatonon Korizók Lellén, háttérben a Balaton Fotó: MW BALATONLELLE Sokan mentek jégre a hétvégén a. Balaton mellett, több mint háromszázan vették igénybe a most megnyílt lellei jégpályát péntektől vasárnapig. Pénteken nyitották meg a jégpályát a BL YachtClubban Balatonlel- lén. Péntektől vasárnap estig több mint háromszázan korcsolyáztak, köztük gyerekek és idősebbek egyaránt - tudtuk meg Tóth Balázstól, a BL YachtC- lub ügyvezetőjétől. Mint kérdésünkre elmondta, voltak akik Budapestről és Pécsről jöttek azért Lellére, hogy jégre léphessenek. Az ügyvezető szerint a jégpálya is gazdagítja a téli lehetőségeket a Balatonnál, s programot nyújthat nemcsak a helyieknek, hanem a magyar tengerhez látogató turistáknak is. Mint mondta, február végéig üzemel a jégpálya. Hozzátette: szombaton és vasárnap, vagyis december 2-án és 3-án is számos programmal készülnek, mely összbalatoni szinten is jelentős rendezvény lesz. Megrendezik többek között a II. Mikulás Regatta vitorlásversenyt, s a harmadik lei- lei karácsonyi vásárt. Az I. Adventi Gasztropiknik- re pedig több balatoni éttermes, sörfőző, pálinkafőző és borász is érkezik. A Balaton Konzíliumon a négy évszakos Balatonban rejlő lehetőségekről beszélgetnek többek között ön- kormányzati képviselőkkel és döntéshozókkal. Gy. Zs. Már a déli parton is korcsolyázhatunk a Balatonnál