Somogyi Hírlap, 2017. november (28. évfolyam, 255-279. szám)
2017-11-24 / 274. szám
EGY PERCBEN Olcsóbb lesz a jogosítvány BUDAPEST Megtéríti a kormány a KRESZ-tanfolyam és-vizsga díját jövő július 1-jétől a húszévesnél fiatalabbaknak. A visszatérítés 25 ezer forintos értékhatárig jár, és akkor is igényelhető, ha valaki a KRESZ-vizsga után nem megy rögtön a gyakorlati oktatásra. ► 7 Nagy rohamra készülnek MAGYARORSZÁG Rekordokat hozhat a karácsonyi őrület, az áruházláncok öt-tíz százalékos bevételnövekedéssel számolnak. Idén a sárga tonhalsteak és a lazac lesz a slágertermék, a játékok közül a favo- natkészlet és a megafonos tűzoltóautó. ► 7 Három évre nő a kedvezmény BUDAPEST Az új és a használt lakást vásárlók 20-30 százalékát kedvezően érintheti az a kedden benyújtott fideszes törvényjavaslat, amely kedvezően módosítaná januártól a magánszemélyek lakásvásárlásakor érvényesíthető illetékalap-kedvezmény, illetve illetékmentesség szabályozását. ► 7 Veszélyes a svéd szekrény EU 29 millió MALM típusú fiókos szekrényt hív vissza az IKEA az USA-ból és Kanadából, mivel a megelőző kampány ellenére újabb haláleset történt a típus miatt. ► 10 Jó reggelt! gy nő a chilei Independencia városában véget akart vetni az életének. Kimászott a kilencedik emeleti lakásának erkélyére. Ott percekig lógott, mert meggondolta magát. Később azonban már nem tudta tartani magát, és végül a mélybe zuhant. Ezalatt nagy tömeg verődött össze, és az alant állók közül egy haiti férfi önfeláldozó módját választotta a nő megmentésének. Szándékosan alá- állt a zuhanó testnek, így tompította a becsapódást. Mindketten túlélték, bár megsérültek. Felépülésük idején adományokkal halmozták el őket a jó szándékú emberek. Sokan tudják: senki ne adja fel, mert a bajban nem vagyunk egyedül, még ha nem is tudunk róla. K. G. Már hálóba kerültek az MIKE Elkezdődött az ünnep előtti nagyüzem, naponta 15 tonna halat halásznak le a somogyi tavakból. Az időjárás kegyes, s ha ilyen marad, még december 23- án is kivetik majd a hálókat. A tógazdaságokból főként pontyot, süllőt, csukát és harcsát száliítanak ilyenkor a boltokba. A halak csaknem fele külföldre - Olaszországba, Lengyelországba és Romániába - kerül. Bár Magyarországon is egyre többen esznek halat, még mindig elmaradunk az uniós átlagfogyasztáshoz képest. A halboltok többségének a karácsony előtti roham hozza az éves bevétele negyedét. Fotó: Lang Róbert ► 6 ünnepi aszta Újabb öt esztendőre Gombos az elnök Meghosszabbított nemzeti konzultáció KAPOSVÁR Csütörtökön újra Gombos Sándort választották a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara somogyi elnökévé: a megyei küldöttgyűlésen négy alelnökre is voksoltak. Szabó Tamás, Udvaros Zoltán, Hollósy Tibor és Mocz András kapott bizalmat. Gombos Sándor a Somogyi Hírlapnak azt mondta: a jövőben is következetesen képviselik a közel 15 ezer somogyi termelő érdekét, s nagy hangsúlyt helyeznek a szakképzés átalakítására is. ► 2 Szívhez szóló kampány a kórházban SOMOGY Az infarktusos betegek nem jutnak be időben a kórházba, ahol rövid időn belül életmentő beavatkozásokat tudnának végezni náluk. Kampány indult, hogy ráirányítsák a figyelmet erre a helyzetre. ► 3 BUDAPEST A kormány december 1-jéig meghosszabbítja a nemzeti konzultáció visszaküldési határidejét - közölte a Kormányzati Tájékoztatási Központ az MTI- vel. A döntés indoka többek között, hogy mindenkinek lehetőséget akarnak adni arra, hogy a konzultáció keretében elmondja a véleményét az Európai Parlament múlt heti döntésével elfogadott betelepítési programról. A hosszabbítást a Fidesz kérte. MW Hangoltak a fesztiválra KAPOSVÁR A Táncsics Mihály Gimnázium adott otthont csütörtökön délután a XVIII. Kaposvári Látvány- sport Fesztivál első fordulójának. A hagyományos előzsűrizésen bemutatott műsorokat december 1-én a Kaposvári Városi Sportcsarnokban láthatja a nagyközönség. Fotó: Lang Róbert ► 14 Kína miatt nincs olcsó vaj nálunk SOMOGY - Ha megnézzük az elmúlt száz évet, azt láthatjuk, hogy hétmilliárdra nőtt az emberiség létszáma, és mégis javult az ellátás. Meg vagyok győződve arról, hogy a technika és a tudomány fejlődésével a jövőben is el fogjuk tudni látni az emberiséget élelemmel - mondta Horn Péter akadémikus a Kaposvári Szabadegyetemen. - Magyarországon nyugodtak lehetünk, elég termőföldünk van, eddig bármilyen időszakban többet tudtunk termelni, mint amennyi nekünk kellett. A versenyképességünket azonban növelni kell, és ne felejtsük el, hogy Európának erkölcsi kötelezettsége van azon országok felé is, amelyek nem tudnak elég élelmiszert előállítani. Már a XIX. század óta rendszeresen vészjósló számítások születtek arról, hogy az emberiség létszáma rohamosan nő, a mezőgazdasági terméshozamok pedig csökkennek. A múltban egy-egy váratlan felfedezés azonban mindig segített az emberiségnek, ha baj volt. Feltalálták a műtrágyát, hidegtűrő búzafajtát nemesítettek, törpebúzát találtak, fejlesztették a növényvédelmet. ► 2 770865 912053 1 7 2 7 4 SZER K ÉSZT ŐS ÉG: E-mail: •»online@sonline.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 20/9689-444 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 HIRDETÉS 8-16 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 82/528-113 MA HOLNAP i 14 14 Többnyire ködös, borús idő várható, de időnként kibújik a nap a felhők közül. 12-14 fok közötti értékeket mérhetünk. ► 13 Boldog névnapot kívánunk Emma és Virág nevű olvasóinknak!