Somogyi Hírlap, 2017. november (28. évfolyam, 255-279. szám)

2017-11-21 / 271. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2017. NOVEMBER 21., KEDD FELÜTÉS Hiteles alakítás Két detroiti nyomozó olyan hitelesen álcázta magát drogdílernek, hogy a szom­szédos körzet rendőrei el­fogták és összeverték őket. A verekedő rendőröket fel­függesztette a parancsno­kuk. Az összevert fedett nyo­mozók könnyebben sérültek. A verekedők védekezhettek volna azzal, hogy ők csak a látszatot igyekeztek fenntar­tani. K. G. HÍREK Bábtáncoltató betlehem MARCAI Közös időszaki ki­állításon mutatja be a kará­csonyi népszokásokat a Mar­cali Múzeum és a Balatoni Múzeum Keszthelyen. A két intézmény a helyi sajátos­ságokat eleveníti fel népraj­zi gyűjteményének tárgyi em­lékeivel, régi fényképekkel, filmfelvételekkel. Az egyik legérdekesebb a környékre jellemző bábtáncoltató betle­hem bemutatása. K. G. Rendbe tették az emlékművet KÉTHELY A kéthelyi temető­ben található a pápai ejtő­ernyős zászlóalj hősi halot­tainak emlékműve és sírhe­lye, amelyet a Nyitott Klub tagjai tettek rendbe. A ci­vil szervezet tagjai a közel­gő karácsonyra készülve tet­ték rendbe a síremlékeket, s velük együtt néhány egykori plébános és tanító sírhelye is megszépült t. K. R. Német ajkúak a színpadon KAPÓS' Több mint százan álltak színpadra a német gá­laesten: a Kaposvári Német Közhasznú Egyésület ren­dezvényén 11 produkciót lát­hatott a közönség a volt La- tinka-házban. MW Kezdődik a téli szezon a tavon BALATON December első hétvégéjétől Balatonlellén műjégpályával, karácsonyi vásárral, adventi gasztro- piknikkel és további színes programokkal kezdődik a téli szezon. MW Korona, kenyér és rózsák Marcaliban MARCALI Árpád-házi Szent Erzsébetre, a Katolikus Karitász védőszentjére emlékeztek a marcali plébániatemplomban. A fiatal magyar királyleány télvíz idején kenyeret vitt az éhezőknek. Amikor számon kérték tőle, hogy mit visz magával, akkor ő kinyitotta a kötényét, és meglepetésre rózsák illatoztak ki belőle. Erre a rózsacsodára emlékeztek, amikor a szentmisére a hittanos és a ministráns gyermekek egy-egy szál rózsával és egy ko­ronával a kézben vonultak be a templomba. A helyi Karitász-aktivisták pedig kenyereket hoztak - az egyik marcali pékség jóvoltából. Az istentisz­teleten Kiss Iván címzetes prépost, esperes-plébános arra buzdította a híveket, hogy adományaikkal segítsék a szegényeket. Kiss Kálmán Jó hatással van a lélekre a muzsika KAPOSVÁR A zenepedagógia mai jelentőségéről és lehetősé­geiről tartott előadást Kertész Attila Liszt-díjas karnagy a Ka­posvári Liszt Ferenc Zeneisko­la és a Berzsenyi Dániel Irodal­mi és Művészeti Társaság szer­vezésében Kaposváron, Kodály Zoltán születésének 135. és ha­lálának 35. évfordulóján. A mai elektronikus eszközöket hasz­náló gyerekeket már nehéz megszólítani, mondta Nagy Ta­más igazgató. Kertész Attila rá­mutatott: a zenepedagógia és a zenepszichológia a 21. század­ban is fontos területe lesz az ok­tatásnak, bár csupán kis sze­lete. Az internet világában is nagy előnye a zenetanításnak, hogy személyes kapcsolat ala­kulhat ki tanár és tanítvány kö­zött, s ez lelki stabilitást ad a nö­vendékeknek, jó hatással van a személyiségfejlődésükre. K. G. Szerződés nélkül maradt Kaposvár egyik legrégibb menüs étkezdéje Elküldte a konyhásokat az ú] megyei főkapitány Néhány hete beszámoltunk róla, hogy tűz keletkezett a rendőrségi konyhán, amely miatt a működtető Patent Bt. hetekig nem tudott főzni. Vélhetően műszaki hiba okozta a tüzet. A hé­ten nyitottak volna, azon­ban a rendőrség váratlanul szerződést bontott a társa­sággal. Koszorús Rita rita.koszorus@mediaworks.hu KAPOSVÁR A cég munkatársai három hétig kényszerpihe­nőre vonultak. - A főnökünk kifestetett, kijavították az elektromos hálózatot, és azt hittük, a mai nappal kinyit­hatunk - mondta lapunknak Solymosiné Pulai Karolina, a Patent Bt. dolgozója. - Pénte­ken azonban kiderült, hogy nincs tovább. - A rendőrség ugyanis felmondta a bérleti szerződést az éttermet üze­meltető céggel. A dolgozók most kétségbe vannak esve, hiszen év vége előtt nem sok­kal nehéz lesz új állást talál­ni. Solymosiné Pulai Karoli­na elmondta: 12 éve dolgozott ebben az étkezdében pincér­ként. Őt leginkább az bántja, hogy ilyen hirtelen, egy hó­napos felmondással szüntet­ték meg a szerződést. Megkérdeztük az üggyel kapcsolatban a Somogy Me­gyei Rendőr-főkapitányságot is, szerkesztőségünkkel kö­zölték: „A bérleti szerződés a vonatkozó jogszabályok és a felek megállapodása szerint tartalmazza a bérleti jogvi­szonyban mindkét fél jogait és kötelezettségeit, egyúttal a bérleti szerződés megszű­nésének, megszüntetésének eseteit.” A megyei rendőr-főkapi­tányság válaszában leszögez­te, hogy a szerződés szerinti indokolás nélküli felmondást választották, s így szüntették meg a bérleti viszonyt. A hosszú évek óta az épü­letben működő cég alkalma­zottja szerint azonban a ható­ság arra hivatkozott a felmon­dásban, hogy ételszag terjeng az épületben. - Van egy már negyvenéves szagelszívó be­rendezés, amely nem műkö­dik. Mi már többször szól­tunk, hogy javíttassák meg. Azóta sem történt semmi - mondta Solymosiné Pulai Karolina. - Most arra hivat­koznak, hogy ételszag van, de amikor árvízhelyzet volt, vagy a határnál a migrán- sok özönlöttek, akkor szük­ség volt a munkánkra, és nem volt gond a szaggal. Rendel­kezésükre álltunk reggeltől estig. Főztünk, vittük le ne­kik a csomagokat a határra. Solymosiné Pulai Karoli­na szerint a rendőrség nem nézi azt, hogy mi lesz a dol­gozókkal, mindannyiuk szá­mára hideg zuhany volt a fel­mondás. Szerződést bontott az új kapitány A dolgozóiért a társaság felel A Somogy Megyei Rendőr-fő­kapitányság lapunk kérdésére azt a tájékoztatást adta: a Pa­tent Bt.-vel munkaviszonyban álló dolgozók foglalkoztatása, az abból eredő munkáltatói kö­telezettségek nem a rendőrka­pitányság, hanem a betéti tár­saság felelősségi körébe tar­toznak. Nagy műgonddal és szeretettel készíti képeit a szendehelyi vízóra-leolvasó Részletgazdag rajzokon a régi tájak KAPOSVÁR A vízóra-leolvasó­ként dolgozó Molnár Antal grafikus munka közben is azon töri a fejét, hogy legkö­zelebb milyen képet fog raj­zolni. A fekete tussal részlet­gazdagon, aprólékosan elké­szített rajzain megelevene­dik a régi paraszti világ, a falvak ódon házai, az érintet­len magyar táj. Molnár Antalról a kiállítás megnyitóján elmondták: a fa­lu utolsó házában született, és még maga is látta, hogyan hajtották a csordát a gulyá­sok. Ezek a képek köszönnek vissza alkotásain. A képeiből kiállítás nyílt az Együd Ár­Molnár Antal tusrajzaiból nyílt kiállítás a megyeszékhelyen Fotó: Lang Róbert pád Művelődési Központban. Ahogyan Molnár Antal fogal­maz, szeretett városában, Ka­posváron. Pedig a szendehelyi gra­fikusművész először csak a Rippl-Rónai expresszről hal­lott, aztán jutott el a Rippl-Ró- nai fesztiválra, ahol az utcán is alkothatott művészbaráta­ival. Ezután jött az ötlet, hogy pályázatot nyújt be egy kiál­lítás megrendezésére a mű­velődési központhoz, és elfo­gadták a műveit, amelyeket most a nagyközönség is meg­csodálhat. A tárlat december 10-ig látható. Kovács Gábor Tűz ütött ki egy györöki lakóházban SZŐLŐSGYÖRÖK Hétfő hajnal­ban kigyulladt egy lakóház Szőlősgyörökön. Szerencsére a Jókai utcai épületben a tűz ke­letkezésekor senki sem tartóz­kodott. A balatonboglári önkor­mányzati tűzoltók kezdték meg a tűz oltását és az épület átvizs­gálását, lakók után kutatva, de a házban senkit sem találtak. A mintegy száztíz négyzetmé­teres, könnyűszerkezetes épü­let teteje beszakadt. A lángok elfojtásán több vízsugárral dol­gozott a balatonboglári égység, akikhez csatlakoztak a siófoki és a marcali hivatásos tűzoltók is, s végül közösen oltották el a tüzet. K. G.

Next

/
Thumbnails
Contents