Somogyi Hírlap, 2017. november (28. évfolyam, 255-279. szám)

2017-11-18 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 44. szám

g ÉLETMÓD 2017. NOVEMBER 18., SZOMBAT Kövesse hűségesen a teste biológiai óráját, és pörögjön fel! Reggeltől estig tele energiáv ' Van, akinek egyáltalán nem esik nehezére az, hogy haj­nalok hajnalán kipattanjon az ágyból, míg más három vekker csörgésére sem ké­pes felébredni. Ennek oka, hogy testünk összes funk­cióját egy velünk született, úgynevezett „belső óra” koordinálja. Mediaworks/Fanny CIKLUS A biológiai aktivitás ciklikus változását egy önmű­ködő, nagyjából 24 órás perió- dusú, a testben zajló kémiai reakciókra épülő óra szabá­lyozza. Mindezt kíséretekkel is bizonyították: a tesztcsopor­tok tagjainak szervezete besö­tétített helyiségben is majd­nem ugyanolyan ritmusban működött tovább. A kutatások szerint a belső ritmus velünk született tulajdonság, és nem­igen lehet alakítani, finomíta­ni rajta. Ez a magyarázata an­nak, hogy miért elegendő va­lakinek mindössze napi 5-6 óra alvás is, míg másnak a 9 is kevés. Ön melyik típusba tartozik? Figyelje meg magát: az „éj­jeli baglyok” a hétvégéken fel­tűnően sokat és sokáig alsza­nak, hogy behozzák a hét köz­ben összeszedett alváshiányt, hiszen ilyenkor is gyakran csak hajnali 2-3 óra körül ké­pesek „kikapcsolni”. A korán kelő „pacsirták” ellenben már 4-5 óra tájban ébredezni kezdenek, épp ezért 20 órakor már alud­nának. Emiatt nem igazán szeretik az esti baráti talál­kozókat és társasági kötele­zettségeket. A különösen szélsőséges tí­pusok számára komoly gond lehet, hogy a mindennapok­ban a belső órájukétól eltérő ritmushoz kell alkalmazkod­niuk (munkakezdés, három műszak stb.), nekik ez akár emésztési és alvászavarokat is okozhat. A napi ritmus el­csúszása rövid távon alacso­nyabb fájdalomküszöb kiala­kulásához vezet, ezáltal pe­dig az ilyen emberek hajla­mosabbak lesznek a tenziós típusú, azaz a stresszes fe­szültségből adódó fejfájásra. Segít a fény A korán, illetve későn ke­lők gyakran tudattalanul is azt az életstílust és azokat a hivatásokat részesítik előny­ben, amelyek jobban igazod­nak az ideális napi rutinjuk­hoz. Egyébként mindkét tí­pusra érvényes, hogy az őket ért fényhatások szabályozá­sával némileg befolyásolhat­ják a szervezetük belső óráját. A tipikus éjjeli baglyok pél­dául este ne húzzák le a re­dőnyt, hogy a reggeli fény segíthesse az ébredésü­ket. A korán kelők viszont mindig gondoskodjanak a megfelelő elsötétítésről, este pedig minél jobban világítsák ki azt a helyi­séget, ahol tartózkodnak. A fény is befolyásolja biológiai óránk működését Mikor mire figyeljünk? 23.00- 1.00: A szellemi teljesí­tőképesség ilyenkor a legtöbb embernél a nullával egyenlő. Az anyagcsere, a vérnyomás, a szívritmus csökken, a bőr viszont rohamtempóban „megújul”. 2.00- 6.00: A legtöbb embernél erre az időszakra esik a mély al­vási fázis, amely elősegíti a sej- ,tek megújulását. A testhőmér­séklet alacsonyabb a szokott­nál, ajánlott a meleg takaró! 7.00- 9.00: A migrénre hajlamo­sak ilyenkor a legérzékenyeb­bek a fájdalomra. Talán meg­lepő, de annak ellenére, hogy a szervezet még nem teljesen éber, ebben az időszakban külö­nösen sok nemi hormon kerül a vérkeringésbe. 10.00-12.00; Ekkorra tehető a teljesítő-és a koncentrálóképes­ség első csúcspontja, éppen ezért ideális ez az időszak a tanulás­ra vagy megbeszélések megtar­tására. Az anyagcsere is turbó­fokozaton dolgozik, déltájban pe­dig megnő a gyomor savtartal­ma, ezért ilyenkor mindenképpen tanácsos bekapni pár falatot. 13.00- 14.00: A teljesítőképesség közel 20 százalékkal csökken, a belső szervek pedig takarékon dolgoznak, ideje hát egy kis szü­netet tartania. A vérnyomás és a hormonszint csökken, így ekkor­tájt érdemes elvégeztetnie a fog­orvosi beavatkozásokat. 14.00- 16.00: Visszatér az ener- gikusságunk, a hosszú távú me­mória ekkor működik a leg­jobban. 16 óra körül a vérnyo­más újra eléri az ideális szin­tet, a test a második csúcspon­ton van. Jó időszak ez a komoly koncentrációt igénylő beszélge­tésekre. 17.00- 20.00: Ideje sportolni, az esti időszakban ugyanis köny- nyebben megy az izomépítés. A vesék gőzerővel dolgoznak, a máj jobban tolerálja az alkoholt. 18 óra körül az emésztőrend­szer is munkára kész, később azonban lelassul. 21.00- 22.00: Amit ilyenkor eszik, az csak a zsírpárnáit gyarapítja majd, hiszen az emésztés telje­sen leáll. A nikotin is könnyebben szívódik fel a cigarettából. HIRDETÉS íww Horoszkóp 2018 boldogságot, n ~ örömet és szerelmet hoz! HIRDETÉS Egyensúly ás harmónia a rohanó hétköznapokban '•mm Legújabb számunkból: ■ Turbózzuk fel: immunerősítés természetesen! ■ A hangok gyógyító ereje ■ Miről árulkodik a testbeszéd? ■ 3 módszer a kimerültség ellen-ül PSJtfCMO MÓDSZER reghvrkeraes Q A születési sorrend hatása m Q Igazságos jutalmaz! PÜK08NY LIA „Könnven üiangolódom f másokra A TERM KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL!

Next

/
Thumbnails
Contents