Somogyi Hírlap, 2017. november (28. évfolyam, 255-279. szám)

2017-11-17 / 268. szám

16 SPORT Somogyi Hírlap 2017. NOVEMBER 17., PENTEK Esélytelen volt a Csurgó együttese Orosházán KÉZILABDA NB I., FÉRFIAK: Nem sikerült a bravúr a Csurgói KK csapatának Orosházán. Kle­men Cehte betegség miatt hi­ányzott, a francia bajnokság­ból érkezett Ljubomir Josic pe­dig alig mutatkozott be. A mér­kőzést végig kézben tartó Oros­háza megérdemelten nyert.- Gratulálok a csapatnak a győzelemhez - kezdte a talál­kozó értékelését Buday Dániel, az Orosháza edzője. - A sérül­tek visszatértével nőttek a va­riációs lehetőségeink, és örü­lök, hogy Stranigg is újra játék­ba lendült. Már a Tatabánya el­len is jól játszottunk, érezhető volt, hogy át fog lendülni a csa­pat a holtponton. Nagy szívvel játszottunk, és ennek köszön­hetjük a győzelmünket.- Minden találkozónkra úgy készülünk, hogy nyerni szeretnénk - mondta Bencze József, a csurgóiak mestere. - Ez néha sikerül, néha nem. Ma sajnos ez utóbbi vált való­ra. Az Orosháza a játék min­den elemében felülmúlt ben­nünket. Hiába jöttünk vissza kétszer is a mérkőzésbe, ez fel­őrölte a játékosaimat. Gratulá­lok az Orosháza győzelméhez. OROSHÁZI FKSE-LINAMAR­CSURGÓI KK 32-27 (17-13) Orosháza, 350 néző. Vezet­te: Bócz, Wiedemann. Orosháza: Szabó L. - Gye- ne 1 (1), Ferenczi 1, Knezevics 5, Antal 1, Milas 1, Németh L. 3. Csere: Herjeczki (kapus) 1, Srsen, Z. Radojevics 6, Mar- koszki 5, Németh G. 4, Stra­nigg 3, Pásztor M. 1. Vezető­edző: Buday Dániel. Csurgói KK: Balogh T. - Va- sics 6 (2), Hadziomerovic 1, Mi- kita 4, Ferreira 6, Vasvári, Gaz­dag 1. Csere: Bartucz (kapus), Hanusz 5, Tóth A. 3, Radjeno- vics, Szeitl E. 1, Josic. Vezető­edző: Bencze József. Huszár H. HIRDETÉS Corner pénzváltó @ Kaposvár, MoneyGmm. r ß .. ho nmzttkőzi pinztransiftr RJ U» i L-.. Pénznem 1 egységre Vétel Eladás EUR 310,50 313,49 USD 263,50 266.49 CHF 264,80 270.80 ÉRVÉNYBEN: november 16. Közületeket is kiszolgálunk! Telefon: 82/312-951 www.cornergroup.hu Nyitva mindennap: 8-21 óráig B EFEKTETÉSt ARANY-ÉRTÉ KESÍTES Kötelező feladat a két bajnoki pont begyűjtése a kézilabdázóknak Az újoncok ellen zárnak hazai pályán a siófokiak Az újonc, a tabellán öt ponttal tizenegyedik Huf- bau-Akker Kecskemétet fo­gadja az év utolsó hazai bajnokiján a Siófok KC pén­teken, 18 órakor a Beszé­desben. Keszthelyi Zoltán sonline@sonline.hu KÉZILABDA NB I., NŐK A balato­niak számára - a nehézsége­ik ellenére is - hazai pályán kötelező a két pont begyűjté­se a kecskemétiekkel szem­ben, akiknek keretében ott van a korábban Siófokon is szerepelt Fauszt Éva, Varga Nikolett, Deáki Dóra trió is. A kecskemétiek jó eredmé­nyeket értek el az elmúlt idő­szakban és ehhez mérten na­gyon komolyan is vesszük a ránk váró feladatot - nyilat­kozta a klub honlapján Lars Rasmussen edző. A meglévő öt pontjukat ugyanis a leg­utóbbi három fordulóban sze­rezték a kecskemétiek, igaz a hátsó régióba tartozó Bé­késcsaba, Vasas és az MTK ellen. Fontos pontok voltak ezek számukra, hisz ezzel a Hazai pályán esélyesebbek a siófokiak (képünkön) a kecskemétiek ellen Fotó: Németh András hármassal fognak vélhetően mellett eddig nem termett ba- gyár Kupa találkozón is ki­harcolni a kiesés elkerülésé- bér számukra vendégként, kaptak novemberben Kisvár­ért. Meg kell persze jegyezni, Vácon 43, Budaörsön 35, Ér- dán, igaz ott „csak” 27 talá- a Vasas elleni idegenbeli iksz den 31 gólt kaptak. Sőt, Ma- latot kaptak, de így is nyolc volt közte. A balatoniak ez­zel szemben ott vannak a ku­pasorozat negyedik körében, melyben az MTK-t búcsúzta­tó Álba Fehérvár lesz az ellen­felük január közepén, mellyel azelőtt még bajnokin is össze­csapnak.- Sok nehézséggel kellett megküzdenünk az ősz folya­mán, de ha nyerünk, akkor elégedett leszek a megszer­zett pontok számával - foly­tatta a tréner, aki hozzátette: a téli szünet éppen jókor jön számukra, lesz idő arra, hogy orvosolni tudják a problémá­ikat. A sérülések valóban ko­moly „nehézséget" okoznak Lars Rasmussen vezetőedző­nek, hisz a csapat egyik leg­fontosabb láncszeme Perianu után a legeredményesebbje, illetve ahogy ő fogalmazott, a legjobb formában lévő játéko­sa Janjusevic is kiesett hosz- szabb időre. A kecskemétiek ellen per­sze nélkülük is nyerni kell, aztán jön egy 43 napos bajno­ki szünet, mely idő lehetősé­get ad arra, hogy rendezzék soraikat a folytatásra. SPORTMŰSOR PÉNTEK KÉZILABDA NB I., nők: Siófok KC-Hufbau-Akker Kecskemé­ti NKSE. Siófok, Beszédes is­kola, 18 óra. NB I./B Nyugati csoport, nők: Eu-Fire Moson­magyaróvári KC-Rinyamen- ti KC Nagyatád. Mosonmagya­róvár, UFM Aréna, 18 óra. NB I. /B Nyugati csoport, férfiak: Tatai AC-Nemzeti Kézilabda Akadémia. Tata, 18.30 óra. NB II. , Nyugati csoport, nők: Nem­zeti Kézilabda Akadémia U21- PEAC. Balatonboglár, Nemze­ti Kézilabda Akadémia Sport- csarnok, 18.45 óra. KOSÁRLABDA NB II., Nyugati csoport, férfiak: Kaposvári Zrí­nyi KE-Soproni Tigrisek. Ka­posvár, Táncsics Mihály Gim­názium, 19 óra. RÖPLABDA NB II., nők: RÖ- AK-Sport 36 Kaposvár-Vasas Óbuda. Kaposvár, Kodály iskola, SZOMBAT ASZTALITENISZ NB II., Dél­nyugati csoport, férfiak: Kapos­vári AC-Pécsi TÜKE SE. Kapos­vár, Asztalitenisz csarnok, 11 óra. KÉZILABDA NB I./B Nyugati csoport, nők: Marcali VSzSE- Pilisvörösvári KSK. Marca­li, Városi Sportcsarnok, 17 óra. NB II., Nyugati csoport, nők: Kaposvári Egyetemi SE- Hévíz SK. Kaposvár, Egyetemi Sportcsarnok, 16 óra. Tamási KC-Balatonboglári SC. Tamá­si, 16 óra. Tolna KC-Siófok KC U21. Tolna, 18 óra. NB II., Nyu­gati csoport, férfiak: Nemzeti Kézilabda Akadémia U22-Me­csek Takarék SE. Balatonbog­lár, Nemzeti Kézilabda Aka­démia Sportcsarnok, 17 óra. Hőgyészi SC-Rinyamenti KC Nagyatád. Hőgyész, 18 óra. So­mogy Megyei Bajnokság, férfi­ak: Siófok KCSE-Letenyei KSK. Siófok, Munkacsarnok, 11 óra. KOSÁRLABDA NB I./A cso­port, férfiak: Kaposvári KK-Pé- csi VSK-VEOLIA. Kaposvár, Vá­rosi Sportcsarnok, 18 óra. LABDARÚGÁS NB III., Nyu­gati csoport: THSE Szabadki- kötő-Kaposvári Rákóczi FC. Budapest, Szabadkikötő SE Sporttelep, 13 óra. NB II. U17.: Kaposvári Rákóczi FC-BFLA- Vasas Kubala Akadémia. Ka­posvár, Cseri úti pálya, 12 óra. NB II. U16.: Kaposvári Rákóczi FC-BFLA-Vasas Ku­bala Akadémia. Kaposvár, Arany úti pálya, 14 óra. RÖPLABDA NB II., nők: MÁV Előre SC-1. MCM-Diamant Ka­posvári Röplabda Akadémia. Székesfehérvár, 17 óra. VÍZILABDA E.ON OB I., férfi­ak: Debreceni VSC-Kaposvá- ri Vízilabda Klub. Debrecen, 17.30 óra. VASÁRNAP KÉZILABDA NB I./B Nyuga­ti csoport, nők: Mohácsi TE- Nemzeti Kézilabda Akadémia. Mohács, 17 óra. Csurgói NKC- Gárdony-Pázmánd NKK. Csur­gó, Sótonyi László Sportcsar­nok, 18 óra. NB II., Nyugati csoport, férfiak: Bajai KSE-Ka- posvári Egyetemi SE. Baja, 14 óra. Somogy Megyei Bajnok­ság, férfiak: Kutasi NKC-BBSC Balatonboglár. Nagybajom, Vá­rosi Sportcsarnok, 11.30 óra. KOSÁRLABDA NB II., Nyu­gati csoport, férfiak: Marcali VSzSE-Siófoki Kosársuli. Mar­cali, Városi Sportcsarnok, 19 óra. LABDARÚGÁS Merkantil Bank NB II. BFC Siófok-Szeged 2011 Grosics Akadémia. Sió­fok, Bányász stadion, 13 óra. RÖPLABDA NB I., nők: TFSE-1. MCM-Diamant Ka­posvári Egyetem. Budapest, 17 óra. NB I., férfiak: HÉP Kecske­méti RC-Fino Kaposvár. Kecs­kemét, Messzi István Sport- csarnok, 17 óra. SZABADIDŐSPORT Teremtáj­futó verseny. Kaposvár, egye­temi sportcsarnok, 15 óra. Kun Z. A svájci cégek legnagyobb budapesti kiállítása SWISS Business Day 2017 4. Swiss Business Day Várkert Bazár I 2017. november 22. /TW WWW swiss-business-day-2017.swisscham.hu Innováció és Tehetség SwisschamHungary2017BusinessDay

Next

/
Thumbnails
Contents