Somogyi Hírlap, 2017. november (28. évfolyam, 255-279. szám)
2017-11-17 / 268. szám
2017. NOVEMBER 17., PÉNTEK Somogybán huszonhárom csoport pályázott sikeresen Soha nem látott pénz Jut a néptáncosoknak A Zselic Táncegyüttes nyerte a második legnagyobb összeget Somogy megyében Fotó: MW A népi kultúrára szánt 7,5 milliárd forintos támogatást jelentett be Balogh Zoltán, az emberi erőforrások minisztere még nyáron. A Somogybán bejegyzett 43 néptánccsoport közül huszonhármán kaptak összesen csaknem ötvenmillió forintot. Az együttesek vezetői azt mondják, még soha ekkora támogatást nem kaptak. Turbéki Bernadett sonline@sonli ne.hu SIÓFOK-KAPOSVÁR A tavaly elhunyt Nemzet Művésze címmel kitüntetett, kétszeres Kossuth- és József Attila-díjas magyar költő, műfordító, politikus Csoóri Sándor nevével fémjelzett, a teljes Kárpát-medencét lefedni igyekvő program célja a népi kultúra erősítése, elsősorban vidéken a néptánccsoportok, népi zenekarok, és énekesek, valamint kórusok támogatása. A közösségek az idén 2,5 milliárd forint összértékű támogatásra pályázhattak.- A Somogybán folyó szakmai munka országos szinten az elithez tartozik - mondta Merczel István, a Somogy Megyei Néptánc Szövetség elnöke. - Nagyon jól, szinte egy hónap leforgása alatt bonyolították le a program előkészítő szakaszát, hogy minél több együttes bekerülhessen. A Somogy Megyei Néptánc Szövetség szaktanácsadói feladatot is ellátott a Dunántúlon. Kaposváron az önkormányzat régóta támogatja a 70 éves múltra visszatekintő, jelenleg 44 tagot számláló Somogy Táncegyüttes működését. - Mi szerencsés helyzetben vagyunk abból a szempontból, hogy van hol próbálnia az együttesnek, viselettárunk is van, és néhányan hivatalosan is munkálkodhatnak a háttérben azon, hogy a Somogy Táncegyüttes hozhassa a tőle megszokott magas színvonalat - mondta Csikvár Gábor művészeti titkár. - Sajnos egy-egy fellépés, az odautazás azonban nem olcsó mulatság, ezért magunknak kell kigazdálkodnunk ezek költségét. Eddig gondolni sem mertünk arra, hogy a viselettárat ekkora mértékben valaha is megújíthatjuk, bővíthetjük, ám a pályázaton nyert 7,2 millió forint lehetőséget ad erre - tette hozzá Csikvár Gábor. - Időszerű lecserélni a férfi és női csizmákat, tánccipőket, bakancsokat. Gondolatban Ezek az intézmények nevelik a nagyobb táncegyüttesek utánpótlását is. Siófokon a Balaton Táncegyüttes azonban mégis létszámhiánnyal küzd: férfitáncosból kevés maradt a 40 fős együttesben. Ketten például a Bartók Táncegyüttesbe mentek át.- Sajnos a férfiak közül többen külföldön keresik a boldogulásukat és Siófokon nincs sok főiskola, hogy onnan érkezhessen táncos utánpótlás - mondta Tamás Lóránt, a Balaton Táncegyüttes vezetője. - Akiket ezzel már hárommillió forintot el is költöttünk csak lábbelikre. Ezen kívül új koreográfiák születhetnek majd a frissen beszerzett, régóta áhított viseleteknek köszönhetően. A táncegyüttes csaknem 40 éves hangfalát is igyekszünk a mai kornak megfelelő technikára lecserélni. Somogybán a második legnagyobb összeget a szennai Zselic Táncegyüttes nyerte, 5,2 millió forintjukat új koreográfiákra és viseletekre szánják. kinevel az együttesünk, gyakran másik városokba mennek tanulni, dolgozni. Emiatt is gondoltuk azt, hogy a fiatalok motivációjára is költünk a megnyert 2,2 milliónkból. Öt évbe telt, míg kijutottunk egy görögországi táncfesztiválra. Csak a buszköltség került egymillió forintba, ám a fiataloknak az utazás vonzerőt jelent. Természetesen viseletre is költünk majd, mert vannak olyan csizmáink, amik fekete szigetelőszalaggal vannak körbetekerve, hogy a talpuk ne váljon le.- Mi még soha nem kaptunk anyagi támogatást - mondta Horváth Tibor, a Zselic Tánc- együttes vezetője. - Gondolatban már háromszor is elköltöttük a pénzt. Lesznek új koreográfiáink, amelyek elkészítéséhez országosan elismert szaktekintélyeket hívunk majd. Külön öröm, hogy végre drágább, ugyanakkor kevésbé kihasználható kalotaszegi viseleteket vásárolhatunk. Egy rend ruha 120 ezer forint, amiért Erdélybe kell menni - mesélt terveikről Horváth Tibor, aki a technikai feltételeket is szeretné feljavítani a pályázati pénzből. A jelenleg 36 fővel működő együttesnek a nyertes pályázat egyben szakmai elismerést is jelent. Somogybán 1600 táncost érint a Csoóri Sándor-prog- ram, amelyre jövőre is pályázhatnak majd. Akkor az idei összeg dupláját, vagyis ötmil- liárdot osztanak szét az arra érdemesnek ítélt népi kultúrával foglalkozó közösségek között. Eddig meghívásos volt a pályázat, jövőre igyekeznek publikussá tenni, és már 2017 decemberében megjelentetik a lehetőséget. Hat városban is van művészeti iskola Aggályosnak tartja a balatonföldvárí helyhatóság a szerződést Nem várt akadály merült föl BALATONFÖLDVÁR Fontolgatja Balatonföldvár önkormányzata, hogy a nyomozóhatósághoz fordul a kikötőbejáratnál található felépítmények 99 éves bérleti szerződéseinek ügyében. Erről sajtóközleményben tájékoztatta lapunkat a bala- tonföldvári városháza. Mint ahogyan arról beszámoltunk: a helyhatóság a kikötő és környezetének fejlesztését tervezi, amely érinti a hajózási társaság területeit is. Ám a célok megvalósítása során nem várt akadályok merültek fel. Olyan 2004-ben kötött bérleti szerződések kerültek elő, amelyek az önkormányzat és a Balatoni Hajózási Zrt. (BA- HART) jelenlegi vezetésének sejtése szerint is magán üzleti érdekeket helyeznek előtérbe. Az önkormányzat közleményéből kiderül: 2004-ben a BAHART akkori vezérigazgatója saját hatáskörében eljárva 99 éves bérleti szerződést kötött a kikötőbejárat mellett található, büféknek is helyet adó - most már önkormányzati tulajdont képező - területekre. A szerződésekben foglalt földhasználati és bérleti díjak kapcsán Balatonföldvár önkormányzata szerint joggal merül fel a kérdés: kinek és kiknek az érdeke volt ez? Nyolc felépítmény esetében a bérleti díj összesen 99 évre, valamivel több mint nettó 4 millió 35 ezer forint volt, s ehhez jött a nettó 1 millió 522 ezer forint, a földhasználati jog ellenértéke. Tehát lényegében egy négyzetméternyi ingatlan bérleti díja egy évre 106 forintba került.- Érdekesség, hogy egy ezen a területen, a BAHART épületében üzemelő vendéglátóegység évi nettó 4,4 millió forint bérleti díjat fizet - hívta fel a figyelmet az önkormányzat. - Figyelemre méltó az is, hogy a témában tartott lakossági fórumon az egyik bérlő azt mondta, hogy már az 1980-as években évi 120 ezer forint bérleti díjat fizettek, a kilencvenes években pedig majdnem 300 ezer forintot. A fenti adatok tükrében Balatonföldvár ön- kormányzata osztja a BAHART Zrt. álláspontját. - A területfejlesztés megakadályozása, a 99 éves szerződések fenntartása mögött vélhetően konkrét magánérdekek állnak - áll a közleményben. Koszorús Rita Az önkormányzat osztja a BAHART álláspontját Nemzeti öntudat Barkóczy László laszlo.barkoczy@partner.medaiworks.hu M agukat a somogyi táncegyütteseket is meglepte, majd őszinte örömmel vették tudomásul, hogy komoly pénzügyi támogatást kaptak arra a munkára, melyeket évtizedek óta fáradhatatlanul végeznek. A nemzeti öntudat ilyetén megerősítésére minden korban szükség volt, a globalizálódó világban pedig még inkább. Ismerni értékeinket sosem lehet haszontalan, tudni mi az, ami magyarságunkban érték, ami kiemel és megkülönböztet. A népeket leggyakrabban sajnos sztereotípiák alapján azonosítjuk. Ezért tudjuk nagy magabiztossággal állítani, hogy a skótok spórolósak, a németek precízek, a franciák mindig A félve emlegetett globalizáció egyre inkább elmossa a nemzethatárokat Iáit. A görbe vonalak helyét valami más veszi át. Egyesek szerint a multinacionális cégek által felrajzolt értékesítési határvonalak. Mások szerint pedig egy olyan határtalan multikulturális egyveleg, melyben megszűnik a nemzet az lenni, ami addig volt. Nem lesz önálló egység, hanem egy nagyobb rendszer személytelen részévé válik csupán. A nyelvünk lehet ugyan egy mentsvár, hisz különleges, nehezen tanulható és egyedi. De évről évre fogyunk, és választunk új világot életterünknek, ahol aztán meg sem mukkanunk szeretett kincsünkön. Ezért is kell megtalálnunk azokat a nemzeti értékeinket, hagyományainkat, melyek egyértelműen azonosítanak bennünket magyarokat, a nyelvünkön túl is. Azért, hogy változzanak a rólunk más népekben kialakult - sokszor nem is kedves - sztereotípiák, hogy tudják ők, és mi magunk is, mit jelent magyarnak lenni. Szerencsénk van, hisz a néphagyományaink, a tánc felkarolása és támogatása egy jó irány a nemzeti öntudat megerősítésében. Egy vidám, bizakodó, történelmét, szokásait nagyra becsülő, büszke nemzet képét vetíti elénk. csigát esznek. Mindegyik egy általánosítás, és mint ilyen, nem is feltétlenül igaz. Ráadásul a nagy, sokszor félve emlegetett globalizáció egyre inkább elmossa a nemzethatárok évszázadok óta gondosan térképre rajzolt határvonaBiblia és vörös tölgy ajándékba SZÓLÁD Erdélyben járt lelki- pásztora vezetésével a szóládi református egyházközség újonnan megválasztott presbitériumának egy csoportja. A Maros- vásárhely közeli Kerelőszentpál új református templomának és gyülekezeti házának felszenteléséért tartott hálaadó istentiszteleten vettek részt a somogyiak. Akik szép bőrkötésű bibliát ajándékoztak az úrasztalára, és a növekedés jelképeként egy vö- röstölgycsemetét, melynek párját majd Szóládon ültetik el. Hajdú Zoltán Levente, szóládi lelki- pásztor is köszöntötte az ünneplőket. Gamos A. HIRDETÉS Night Shopping! . • Akár 2 600 000 Ft kedvezmény • 2+2 év kiterjesztett FLE CARE garancia • Kimagasló kedvezmények, csak 2 napig! Meghosszabított nyitva tartás: November 17. péntek: 8-20 óráig, November 18. szombat: 8-18 óráig Közel 200 autó készletről azonnal elvihető! Corsa-E Selection 5a 1.2 70LE 3.500.000 helyett 2.799.000 + Royal blue fényezés Corsa-E Enjoy Prémium 5a 1.4 90LE 4.375.000 helyett 3.590.000 + Metálfény, Prémium csomag, továbbfejlesztett parkolósegéd Crossland X Enjoy 1.2 81LE 4.445.000 helyett 4.145.000 + Brilliáns fényezés, pótkerék Crossland X Innovation 1.2 turbo 130LE 5.931.000 helyett 5.449.000 + Metálfény, téli csomag, tetősín, Park&Go csomag Astra Sedan Enjoy 1.6115LE 5.031.000 helyett 3.990.000 + Metálfény, Led nappali világítás, pótkerék Astra-K Selection 1.4 5a 100LE 5.190.000 helyett 4.350.000 + Metálfény, klíma, kilátás és világítás csomag, ködlámpa, tempómat Astra-K Enjoy 5a 1.4 turbo 125LE 6.020.000 helyett 4.990.000 + Metálfény, Komfort csomag 2, ködlámpa Mokka X Selection 1.6115LE 5.190.000 helyett 4.499.000 + Metálfény, pótkerék Mokka X Innovation 1.4 turbo 140 LE 6.790.000 helyett 5.899.000 + Metálfény, téli csomag, színes kijelző, tolatókamera Zafira Innovation 1.6 turbo 200LE 9.273.000 helyett 64190.000 + Metálfény, LED AFL, Navi, riasztó, tolatókamera, téli csomag, adaptív tempómat Zafira Innovation 2.0 CDU 170LE AT6 10.563.000 helyett 7.890.000 + Metálfény, LED AFL, Navi, riasztó, tolatókamera, téli csomag, adaptív tempómat új Insignia Innovation 2.0 DTH ST 170 LE 12.334.000 helyett 9.690,000 + Metálfény, AGR welness bőrülés, panorámatető, LED lámpák, Navi Az ajánlat a 2017.11.17 -11.18. között megrendelt gépkocsikra illetve a készlet erejéig érvényes. A tájékoztatás nem teljeskörű, részletekről érdeklődjön autóházainkban. Fenntartjuk a jogot az ajánlat módosítására illetve visszavonására. Afotó illusztráció. Fogyasztás (vegyes): 4,4-8,31/1 OOkm, C02 kibocsátás (vegyes): 109-210 g/km. OPEL KISS-GERENCSÉR AUTÓHÁZAK 8900 Zalaegerszeg, Hock J. u. 96., Tel.: 92/323-875 8800 Nagykanizsa, Récsei u. 1., Tel.: 93/518-940 8315 Gyenesdiás, Kereskedők útja 2., Tel.: 83/515-030 www.opel.kiss-gerencser.hu