Somogyi Hírlap, 2017. november (28. évfolyam, 255-279. szám)

2017-11-11 / 263. szám

14 SPORT 2017. NOVEMBER 11., SZOMBAT A Ferencváros otthonában szerepelnek a csurgóiak KÉZILABDA NB I., FÉRFIAK Va sárnap patinás klub, a Ferenc­város otthonában szerepel a Csurgói KK együttese. Mind­két együttes gyengén kezdte a bajnoki küzdelmeket, és az eddigi eredmények alapján a somogyi alakulat talált hama­rabb magára. A hazai együttest még az ág is húzza, hiszen a tabella do­bogós helyein álló csapatokkal már megmérkőztek, és több alkalommal is csak egyetlen találattal maradtak alul az el­lenfelükkel szemben. Irányí­tójuk, a fiatal Mikita Bence - aki Csurgón, majd a Nemzeti Kézilabda Akadémia korosz­tályos csapataiban is bizonyí­totta rátermettségét - megsé­rült, így őt hosszú ideig nélkü­löznie kell a Fradinak. Őt kérdeztük, hogy véleke­dik csapata esélyeiről, mit vár a vasárnapi találkozótól. Az FTC elleni, ide­genbeli diadallal szeretne feljebb zárkózni aj. élvo­nalbeli bajnoki ta­bellán a somogyi együttes Az amerikai irányító James Kinney is Benczéékhez igazolt Nehéz csatára számíthat a Kaposvár Egerszegen Idegenben kell javítani az elmúlt fordulóban nyújtott gyatra teljesítményt a Ka­posvári KK játékosainak. A somogyiak vasárnap Za­laegerszegen lépnek pályá­ra az NB l./A csoportos férfi kosárlabda-bajnokság nyol­cadik fordulójában. Kun Zoltán zoltan2.kun@mediaworks.hu KOSÁRLABDA NB l./A CSOPORT, FÉRFIAK A kiváló szezonkezdet, négy zsinórban nyert mérkőzés után megtorpant a Kaposvári KK együttese az NB I./A cso­portos férfikosárlabda-bajnok- ságban. A szombathelyi vere­ség még úgymond „benne volt a pakliban”, ám a múlt heti, Ka­posváron elszenvedett kudarc már komoly hidegzuhanyként hatott a csapat szurkolóinak. Az újonc Debrecen elleni talál­kozón a pocsék dobóforma mel­lett a védekezés is gyengére si­került, így nem is lehetett más az összecsapás vége, mint a 75- 69-es vereség. Ezt próbálják Za­Fekete Ádám nehéz meccsre számít Fotó: Muzslay Péter laegerszegen elfelejtetni Spicá- ék. Nem ígérkezik könnyű fel­adatnak, mert Bencze Tamás tanítványai nem kezdték jól a szezont, s folyamatos a győzel­mi kényszer csapatukkal szem­ben, hogy ledolgozzák lemara­dásukat. Ebbe pedig hazai ve­reség nem fér bele. A zalaiak három győzelemmel és négy vereséggel a kilencedik helyen állnak a tabellán. A kaposvári­ak a négy győzelem és két vere­ségből álló mérleggel a negye­dik helyről várják a vasárnapi csatát. A ZTE vezetése a héten bejelentette az amerikai James Kinney leigazolását. Az irányí­tóval minden bizonnyal erősö­dik majd a kék-fehérek kerete. Ami a somogyiakat illeti, a legutóbbinál sokkal fegyelme­zettebb és koncentráltabb já­tékra van szükség a jobb ered­mény eléréséhez. Tomislav Ivo- sev sérült hátát kezelték a hé­ten, míg Pap Péter továbbra is bokasérülésével bajlódik. Any- nyi biztos, hogy aki pályára ke­rül, attól százszázalékos telje­sítmény szükséges.- Az elmúlt szezonban sike­rült nyerni Zalaegerszegen - nyilatkozta Papp Péter, a ka­posváriak honlapjának. - Re­mélem a srácoknak ezúttal is sikerül majd. Sajnos a sérü­lésem miatt én még nem tu­dok részt venni a mérkőzé­sen. Előre láthatólag két hét múlva már tudok edzeni a társakkal és segíteni tudom a csapatot. A zalaegerszegiek egyik kucsemberével, Benke Szilárddal együtt kerültünk fel még itt Kaposváron a fel­nőtt együtteshez. Az ő semle­gesítése ezúttal is nagyon fon­tos feladat lesz. A zalaiaknál mindenki nagyon jól dobja a triplákat, erre külön is figyel­nünk kell. Ha okosan, kont­rollált kosárlabdát játszunk, akkor nyerhetünk. A találkozó vasárnap 19.30 órakor kezdődik a Zalaeger­szegi Városi Sportcsarnokban. A mérkőzést az m4 Sport televí­ziós csatorna élőben közvetíti. A mérkőzést a Györffy Pál At­tila, Jakab László, Fodor Atti­la trió vezeti. Gólgazdag forduló volt az amatőr bajnokságban, négy vendégsiker született Tizenegyszer talált kapuba az M-Car- Azt várom a találkozótól - mondta Mikita Bence -, hogy egy rendkívül harcos mérkő­zés lesz, és a védekezések fog­nak dominálni.- Valójában nehéz ezt meg­ítélni, nem lehet megmon­dani előre, mi lesz a találko­zó végeredménye. A Csurgó most több győzelmet tudhat a magáénak, de mi is ki va­gyunk éhezve a sikerre. Én nagyon bízom a csapatban. Remélem itthon tudjuk tarta­ni a két pontot és egészen biz­tos vagyok benne, hogy a srá­cok ezért mindent megfognak tenni. Természetesen a Csurgói KK együttese is pontért, pon­tokért utazik a Kőbányai út­ra, így a kilátogató szurkolók igazi kézilabdacsemegét lát­hatnak. A találkozót november 12- én, vasárnap 17 órakor rende­zik Budapesten, az Elek Gyula Arénában. Huszár Hajnalka KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS Bősé ges góltermést hozott a kilence­dik forduló a kaposvári amatőr kispályás labdarúgó-bajnok­ságban, hatvanegy találat szü­letett.- A listavezető M-Car tizen­eggyel vette ki részét ebből, a Béke étterem hétszer zörgette ellenlábasa hálóját - tájékozta­tott Böröczi Zoltán főszervező.- Ismét nyert a Matracvarázs, győzött a Somogy Sportja és az Őrei is a játéknapon. Az Alibi szoros csatában verte a Nyár utcaiakat, egy mérkőzés pe­dig pontosztozkodással végző­dött. Hajtós találkozó volt a nap első meccse, felváltva estek a gólok a mérkőzésen. Egyik csa­pat sem tudott az ellenfele fölé kerekedni, így igazságos dön­tetlen született. A Lechler gár­dája a mezőnyben egyenran­gú félnek bizonyult, de a Mat­racvarázs helyzetkihasználása jobb volt, így övék lett a három bajnoki pont. Sportszerű mér­kőzést láthatunk a következő találkozón. Nyílt sisakos játék­kal rukkoltak elő a felek, nagy küzdelemben a szerencsésebb Őrei nyert. A listavezető maga­biztos győzelmet aratott a kevés ellenállást kifejtő Royal Fröccs felett és továbbra is pontveszte­ség nélkül áll az élen. Őszi Gá­bor négy találatának köszön­hetően diadalmaskodott a Bé­ke étterem alakulata. Pontosab­ban, gólratörőbben játszottak vetélytársuknál, megérdemel­ten szerezték meg a három pon­tot. A következő találkozó folya­mán az Alibi mutatott gólveszé­Maker Autó Kupa - II. osztály eredményei: META FITNESS- WIN-Team 2010 4-4, Lech­ler Autófesték-Matracvarázs 1-3, QLR PC Bontó-Orci SE 4-5, Royal Fröccs-M-Car Bérau­tó 2-11, Béke étterem-Polgár- mesteri Hivatal 7-2, Nyár FC- Alibi FC 4-6, Amatőrök 2011- Somogy Sportja All Stars 3-5. A bajnokság állása: 1. M-Car lyesebb játékot, pontosabb foci­juknak köszönhetően nyerték meg az összecsapást, és ezzel a második helyet foglalják el a ta­bellán. A Somogy Sportja végig Bérautó (27 pont), 2. Alibi FC (21), 3. QLR PC Bontó (21), 4. Matracvarázs (18), 5. Őrei SC (16), 6. Béke étterem (15), 7. So­mogy Sportja All Stars (15), 8. WIN-Team 2010 (10), 9. Lech­ler Autófesték (9), 10. Ama­tőrök 2011 (7), 11. META FIT­NESS (7), 12. Polgármesteri Hi­vatal (7), 13. Nyár FC (7), 14. Ro­yal Fröccs (6). A következő fordu­irányította az utolsó mérkőzést, az ellenfél csak szépíteni tu­dott, egyenlítésre már nem fu­totta erejükből, így a pontszer­zésre sem volt esélyük. Kun Z. ló (november 15., szerda) párosí­tása -16.30 óra: Matracvarázs- META FITNESS, 17.15 óra: Alibi FC-Royal Fröccs, 18 óra: Polgár- mesteri Hivatal-Nyár FC, 18.45 óra: Őrei SE-Béke étterem, 19.30 óra: WIN-Team 2010- QLR PC Bontó, 20.15 óra: M-Car Bérautó-Somogy Sportja All Stars. Hétfő, 20.45 óra: Lechler Autófesték-Amatőrök 2011. Hat pont a második helyen álló Alibi lemaradása r V Pályán a Mágusok KOSÁRLABDA Alapító sportvezetőjére - a 2014 februárban elhunyt - Skoda Lászlóra emlékezett leány utánpótlás kosárlabda-tornával a Mágusok Egyesület. A Katolikus Gimnázium tornatermében a ba- jaiakkal és a pécsi Rátgéber Akadémia legjobbjaival is összemérte tudását a Körmendiné Hajdú Gyöngyi edző által irányított kaposvári csapat. Fotó: Muzslay Péter Különleges edzéssel előznék meg a vállfájdalmakat az úszók Keresi az újításokat az Adorján ÚSZÁS Különleges edzésen ve­hettek részt a kaposvári úszók. Kovács László, az 1. MCM-Dia- mant Adorján SE mesteredző­jének megkeresésére három szakember érkezett a Pécsi Tu­dományegyetem Általános Or­vostudományi Kar Sportmedi­cina Tanszékéről, hogy foglal­kozzon a sportolókkal. A kaposvári egyesület folya­matosan keresi az újításokat, több esetben is úttörőként ve­zet be a módszereket, ezért is keresték fel a szakembereket, akik a pécsi úszóknál már ér­tek el eredményeket a vállsé­rülések megelőzésével kapcso­latosan.- Sajnos sem a magyar társa­dalomra, sem a sportra nem jel­lemző a megelőzés - fogalma­zott Gőcze Katalin, egyetemi adjunktus. - A legtöbb ember tudatában az van, hogy a fájda­lom az élsporttal jár, de ennek nem kell így lenni, ezt meg le­het előzni.- A felméréseket már ko­rábban elvégeztük, elsőként a vállprevenciós-torna első fázi­sát tanítottuk meg az edzők­nek - folytatta Gőcze Katalin. - A vállfájdalom az egyik leg­gyakoribb sérülésfajta az úszóknál, ezt nemzetközi fel­mérések is bizonyítják, abszo­lút sportágspecifikus sérülés. Az úszóváll kialakulásában több tényező is szerepet játszik. Az úszók ugyanazt mozgást végzik, rendkívül magas is- métlésszámmal. Ettől bizonyos izomcsoportok megerősödnek, de vannak, amelyek kevésbé. A váll egy instabil ízület, ame­lyet az izomok és tok stabili­zál, ezért fontos, hogy stabili­tást biztosító izmok egyensúlya megmaradjon, így megelőzhető a fájdalom és a sérülés. A torna ebben segít, így már fiatal kor­ban be kell építeni az edzések­be. Az edzőkkel végigvettük a gyakorlatokat, melyeket beépí­tenek majd a szárazföldi edzé­sekbe. Ez volt az első, idén még két foglalkozást tartunk, ame­lyeken a megelőző torna többi fázisát mutatjuk be.- Az úszáson belül a rossz technika is okozója lehet a váll- fájdalomnak - mondta Szabó Dorottya, szakértő. - A propri- ocepció, amikor nem jó az úszó helyzetérzékelése, az egyik oka annak, hogy nem lesz jó az úszástechnika. Következő lé­pésként erre fogunk kifejlesz­teni egy mozgásprogramot. A szakemberek az 1. MCM Adorján SE, valamint a Kapos­vári Sportközpont és Sportisko­la úszóit is felmérték, hogy a jö­vőben még kevesebb sérülés érje őket. Klein Péter

Next

/
Thumbnails
Contents