Somogyi Hírlap, 2017. október (28. évfolyam, 230-254. szám)

2017-10-02 / 230. szám

fi MEGYEI KÖRKÉP - HIRDETÉS 2017. OKTÓBER 2., HÉTFŐ Aludj máskor: péntektől szombatig is kitartottak a feladatok Nagybajomban Versenyek éjszakája Tizenegy somogyi közép­iskolás csapat, több mint négyszáz fiatal érkezett a szombatig tartó vetélkedőre. Gyeszát Zsolt zsolt.gyeszat@mediaworks.hu NAGYBAJOM A felvonulás után ötletes feladatok várták a fi­atalokat a sportcsarnokban. Varga Luca, a Táncsics Mi­hály Gimnázium negyventa­gú csapatának kapitánya úgy vélte, remek közösségkovácso­ló program a 24 órás verseny.- Az volt a feladatunk, hogy alapítsunk egy céget, melynek ki kellett találni az arculatát is - mondta. - Fel kellett építe­ni köré egy két-három perces táncos műsort is. A pályaorientáció és a mun­kaerőpiac adta a vetélkedő ke­retét, erre építettek a feladatok- tudtuk meg Pirka Mátyástól, a főszervező „Alternaiv” Ifjú­sági és Kulturális Egyesület elnökétől. így a vetélkedő so­rán képet kaphattak arról is a fiatalok, hogy hogyan műkö­dik egy vállalkozás. Jóllehet több cég társadalmi szerepet is vállal, ezért a vetélkedőn is így tettek a diákok. Ajándé­kokkal megtöltött cipősdobo- zokat hoztak magukkal a csa­patok, melyet majd karácsony közeledtével oszt ki az egye­sület a nagybajomi rászoruló gyerekek között. Pirka Mátyás hozzátette: azért is a munkaerőpiac ad­ta az idei vetélkedő apropóját, mert foglalkoztatási paktumok alakultak megyeszerte. Cél, hogy javuljon a megye mun­kaerőpiaci helyzete, így társa­dalmilag is népszerűsíteni sze­retnék a megyei foglalkoztatá­si paktumot. S ezzel együtt fon­tos arra is felhívni a fiatalok fi­gyelmét, hogy jó irányba indul­janak majd el. Mindennek szel­lemében számos együttműkö­dő partnerre leltek, többek kö­zött a megyei önkormányzatra, a megyei kormányhivatalra, szakképzési centrumokra is. Czeferner Józsefné polgár- mester elmondta: színfoltja és fontos hagyománya már a vá­rosnak a 24 órás vetélkedő. - Sokat tanulnak itt egymástól is a fiatalok, s abból, hogy ki milyen kreatív módon mutat­kozik be a zsűri előtt - hang­súlyozta. A bolondozás mellett a tudásra és a kreativitásra is szükség volt Ötletes jelmezek, sok humor Négyszáz fiatal bolondozott Őrületes felvonuláson mutatkoztak be a csapatok Fotó: Muzslay P. HIRDETÉS MONDAY fTHRUARY 1 telenor.hu HIRDETÉS 6 ajandek magazinnal többet változatlan áron! Előfizetése megrendeléséhez vagy további információért hívja ügyfélszolgálatunkat a 06-40-510-510-es telefonszámon, vagy egyeztessen kézbesítőjével. SOKKAL TÖBBET ADUNK! Somogyi Hírlap www.SONLINE.hu

Next

/
Thumbnails
Contents