Somogyi Hírlap, 2017. október (28. évfolyam, 230-254. szám)
2017-10-26 / 250. szám
14 SPORT 2017. OKTÓBER 26., CSÜTÖRTÖK Kúria: nyilvánosak a taós pénzek SPORTTÁMOGATÁS A másodfokú bíróság jogerős ítéletében ugyanakkor azzal érvelt, hogy az adótitok nem abszolút korlátja a közérdekű adatok kiadásának, a közpénzek felhasználásának minden formája nyilvános, és ezzel annak is számolnia kell, aki taopénzek formájában nyújt támogatást. Erősebb a közérdekű adatok megismeréséhez fűződő jog, mint az adótitok - mondta ki a másodfokú bíróság. A másodfokú bíróság a keresetnek javarészt helyt adva csupán annyiban utasította el azt, hogy nem kötelezte az adatkezelőket a taopénzekkel kapcsolatos egyes céges adatok - így például az adózó székhelyének, adószámának, számlaszámának - kiadására. Az alperes minisztériumok a jogerős ítélet ellen a Kúriához fordultak felülvizsgálati kérelemmel. A szerdai tárgyaláson ismertetett kérelmekben az alperesek a jogerős ítélet megsemmisítését, a kereset elutasítását és az elsőfokú ítélet jogerőre emelését kérték. Hivatkoztak többi között arra, hogy nem közérdekűek azok az adatok, amelyeknek a kiadását kéri a felperes, adótitkot sértene a kereset teljesítése, és a bíróság nem mérlegelhet a tekintetben, hogy a közérdekű adatok nyilvánosságát vagy az adótitok védelmét részesíti-e előnyben. A felperes ugyanakkor azt kérte a Kúriától, hogy ne csupán 2016-ig, hanem a kereset teljesítéséig terjedő későbbi időszakra is adják ki a kért adatokat. A Kúria a felülvizsgálati kérelmeket elutasította és a jogerős ítéletet helyben hagyta. A Kúria szóbeli indoklása szerint az alaptörvény és több alkotmánybírósági határozat is kimondta: a közpénzek fel- használásának átláthatóságához kiemelkedő közérdek fűződik. Közérdekű és ekként nyilvános minden adat, amely az állam által a költségvetés terhére nyújtott kedvezményre vonatkozik. A bíróságok pedig mérlegelhetik és gyakran mérlegelik is az egyes ügyekben, hogy az egymással versengő jogok közül melyiknek adnak elsőbbséget. így történt ez ebben az ügyben is, amikor a bíróságok kimondták, hogy a közérdekű adatok nyilvánossága előbbre való, mint az adótitok védelme. Az adótitok nem lehet abszolút akadálya a közérdekű adatok nyilvánosságának - fejtette ki a Kúria. Ligeti Miklós, a Transparency International Magyarország vezetője a Kúria döntésének kihirdetését követően újságírók előtt nagy győzelemnek minősítette a civilszervezet számára a történteket. Mint mondta, ezzel a taorendszer első fél évtizedének leglényegesebb adatai nyilvánosságra kerülhetnek. Fény derülhet arra, hogy milyen kirívó aránytalanságok vannak ebben a rendszerben. Egyes számítások szerint míg az átlagos sportegyesületek néhány millió forintot kapnak, addig egyes csapatoknak, például a Felcsút- nak vagy a Mezőkövesdnek ezerszer ennyi, milliárdos ösz- szegek jutnak. Az adatok megismerésével korrupciós jelenségek válhatnak láthatóvá, például, hogy van-e összefüggés aközött, hogy egy cég jelentős tao- támogatásokat nyújt és hogy jól szerepel a közbeszerzéseken - tette hozzá. Kérdésre válaszolva Ligeti Miklós elmondta, hogy az írásba foglalt ítélet kézhezvételét követő két héten belül ki kell adniuk az alpereseknek a kért adatokat, amire még idén sor kerülhet. MTI A Kúria elutasította a felülvizsgálati kérelmeket Jól rajtolt a Szemes, a BBSC és a Satelit KÉZILABDA Három mérkőzéssel megkezdődtek a Somogy megyei női és férfi-kézilabdabaj- nokságok. Az NB II. Délnyugati csoportjaiba feljutó együttesek és az átszervezések miatt a nőknél négy csapat, míg a férfiaknál öt alakulat érdekelt. A hölgyeknél a Satelit FC Somogytarnóca I., a Satelit FC Somogytarnóca II., a Ku- tasi NKC, valamint a Balaton- szemesi KSE együttesei alkotják a mezőnyt. A férfiaknál a BBSC Balatonboglár, a Kutasi NKC, a Letenye KSE, a Satelit FC Somogytarnóca, valamint a Siófok KCSE alakulata vetélkedik a minél jobb helyezésekért. SOMOGY MEGYEI NŐI KÉZILABDA BAJNOKSÁG: SATELIT FC SOMOGYTARNÓCA II.- BALATONSZEMES KSE 31-25 (17-11) Barcs, Dráva völgye szakközépiskola, v.: Nagyvizeli, Szalai. SATELIT FC SOMOGYTARNÓCA I. -BALATONSZEMES KSE 18-24(10-16) Barcs, Dráva völgye iskola, vezette: Akácsos, Markhard. A Somogy megyei női kézilabda bajnokság állása: 1. Satelit FC Somogytarnóca II. (2 pont), 2. Balatonszemes Kézilabda SE (2 pont), 3. Kutasi NKC (0), 4. Satelit FC Somogytarnóca I. (0). SOMOGY MEGYEI FÉRFIKÉZILABDA-BAJNOKSÁG: SIÓFOK KCSE-BBSC BALATONBOGLÁR 18-21(6-10) Siófok, munkacsarnok, vezette: Kertész, Szabóné Szincsák E. Siófok KCSE: Sándor, Horváth B„ Sülé, Csőri 4, Kovács V. 2, Pintér 2, Pete, Szappanos 2, Geipl 1, Pitz 7, Fiiszár, Losonc. Edző: idősebb Kiss Szilárd. BBSC Balatonboglár: Nagy B. 4, Hiczfelder A. 3, Hiczfel- der T. 1, Hiczfelder J. 1, Hunkár 1, Schmal P. 6, Schrauff, Simon K. 4, Vajand, Bognár 1, Ferbel, Zsíros. A Somogy megyei férfi kézilabda bajnokság állása: 1. BBSC Balatonboglár (2 pont), 2. Kutasi NKC (0), 3. Letenye Kézilabda SE (0), 4. Satelit FC Somogytarnóca (0), 5. Siófok KCSE (0). Kun Z. Ezerkétszázan futottak és bringáztak Marcali belvárosában Ezüst jutott Szerencsésnek DUATLON-DIÁKOUMPIA Marcali ban rendezték az országos diákolimpiái duatlondöntőt (futás és kerékpározás), amely kétévnyi szünet után került vissza a diákolimpiái sportágak közé. A házigazda somogyiaknak a csapatversenyekben aranyak és ezüstök, míg az egyéni versenyek során egy ezüst jutott. Az „A” kategóriásoknál, azaz az igazolt sportolóknál több mint kétszázan, a „B” kategóriásoknál (nem igazolt versenyzők) pedig közel ezren rajtoltak el. Az ünnepélyes megnyitón részt vett Lipták Tamás, a Magyar Triatlon Szövetség (MTSZ) szakmai igazgatója, Molnár László, a Magyar Diáksport Szövetség (MDSZ) stratégiai igazgatója, valamint Sütő LászSzázak taposták kitartóan a flasztert Marcaliban Fotó: Zsirai Tibor í-füi 1 1072P TKKB j ló, a házigazda Marcali polgár- mestere. A SOMOGYI EREDMÉNYEK „A” KATEGÓRIÁSOK (IGAZOLT VERSENYZŐK) - FIÚK III. KORCSOPORTOSOK. A csapatversenyben: ...2. Nagyatád, Bárdos Lajos Sport Általános Iskola együttese (Bota Bálint, Spilleman Ádám, Tátrai Brúnó, Szakonyi Dénes). „B” KATEGÓRIÁSOK (NEM IGAZOLT VERSENYZŐK) LEÁNYOK ni. korcsoportosok. A csapatversenyben: 1. Barcs együttese (Csilligh-Molnár Anna, Horváth Lara, Bozó Míra, Horváth Panni). VI. KORCSOPORTOSOK. Az egyéni versenyben: ...2. Szerencsés Lili (Kaposvár, Munkácsy gimnázium). Fenyő Gábor NE CSUK ÁLMODOZZ fí SZERENCSÉDRŐL... HIRDETÉS