Somogyi Hírlap, 2017. október (28. évfolyam, 230-254. szám)

2017-10-26 / 250. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2017. OKTÓBER 26., CSÜTÖRTÖK Hívatlan haltolvajok A hírek szerint az izraeli ál­lam több tízezer vonuló pe­likánt etet az idén is. A ma­darak Dél-Európából Kö- zép-Afrikába tartva pihen­nek meg az ország terüle­tén, és azért látják el élelem­mel őket, hogy ne a halasta­vakra járjanak rá. VALAHOL nem a rapsicok je­lentik az igazi problémát... Gy.Zs. HÍREK Készülnek a közelgő ünnepekre KAPOSÚJLAK Befejezték a ravatalozó felújítását a köz­ségben: a fejlesztést egy tíz­millió forintos pályázati for­rás tette lehetővé. A tető korszerűsítésén kívül a be­járat környékének térköve­zéséről is gondoskodtak a szakemberek. H. M. Felavatták az emlékművet MERNYE Felavatták az ’56- os emlékművet: a magyar- atádi Törzsök Róbert szob­rász alkotása a 67-es út mellett tekinthető meg. Az emlékmű létesítéséhez az önkormányzat kétmillió fo­rintot nyert egy pályázaton, s 500 ezer forint önrészt vállalt. H. M. Tovább bővült az agrárprojekt BATE A közmunkások meg­kezdték a sütőtök betakarí­tását, amit az óvodai kony­hán dolgoznak fel. A 12 tagú csapat idén paprikát, para­dicsomot, hagymát, babot és csemegekukoricát is ter­mesztett. H. M. Kaposvártól Sarasotáig KAPOSVÁRSARASOTA Ka­posvári résztvevője is volt az Amerikában élő magyarok 56-os megemlékezésének. A kint élő magyarok Ameri- ka-szerte megemlékeztek a forradalomról, így a Floridai Sarasota Petőfi Magyar egye­sületben is, ahol istentiszte­let után a kaposvári Kovács József mondott ünnepi kö­szöntőt, s koszorúzott. H. M. Lehetőséget nyertek az első gasztronómiai verseny jövőalkotói A tapasztalaton és a támoga­tó zsűritagok építő kritikáin túl az első hazai gasztronó­miai verseny résztvevői lehe­tőségeket is nyertek, hiszen olyan trendi és neves balato­ni éttermekben, borászatok­ban vagy büfékben kaptak gyakorlati lehetőséget, amik később akár munkahelyként is szolgálhatnak majd. Kolumbán Tünde sonline@sonline.hu SIÓFOK Cékla, brokkoli, körte és szilva, nyurgaponty és man­galica - ezekből alkottak a jövő szakácsai a Siófoki Szakképzé­si Centrum Krúdy Gyula Szak- középiskolájában. A pincérek díszasztalt terítettek, a cukrá­szok házirétest nyújtottak. Régiós rendezvénnyé nőtte ki magát a hagyományos Krú- dy-napok Siófokon, amelynek olyan ikonikus vendéglátósok adtak rangot ezúttal, mint a Michelin-csillagos sztársza­kács, Sárközi Ákos vagy a leg­utóbb Gundel Károly-díjjal ki­tüntetett Csapody Balázs. A Konyhafőnök című mű­sorból is ismert Sárközi Ákos igyekezett hasznos, gyakorlati tanácsokat adni a versenyzők­nek. Hat csapat 12 szakácsta­nulója készítette a háromfogá­sos menüt a zsűrinek a gaszt­ronómiai versenyen, aminek 26 éves hagyománya van már Siófokon. Az idei megmérette­tés a Siófoki Szakképzési Cent­rum és a Balatoni Kör kap­csolatának köszönhetően lé­pett szintet, és vált az első ma­gyar régiós gasztronómiai ver­sennyé, amire a házigazdák mellett Szekszárd, Keszthely, Veszprém és Nyitra küldött versenyzőket. Kardos Gábor, a Balatoni Kör szóvivőjének ötle­te nyomán közöttük keresték a Balatonnál az Év fiatal séf­jét, cukrászát és felszolgáló­ját. A balatoni turizmusnak és vendéglátásnak nagy szüksé­Elsőként rendeztek régiós gasztronómiai versenyt a siófoki középiskolában Fotó: Németh András ge van a jól képzett fiatal szak­emberekre, a diákoknak pedig a példaképekre - hangzott el a megnyitón, ahol Csapody Ba­lázs azt mondta: minden kö­vet megmozgatnak azért, hogy a Krúdyban új tanmenettel és korszerű tankönyvekből tanul­janak a diákok, - Meggyőző­désem, hogy egy-két éven be­lül nem lesz szükségetek ar­ra, hogy külföldre menjetek - mondta a diákoknak. Szamo­si Lóránt, a Siófoki Szakképzé­si Centrum igazgatója szerint a Krúdy korszakváltás hatá­rához érkezett, Witzmann Mi­hály országgyűlési képviselő pedig a siófoki iskola fejlődés­re és megújulásra való nyitott­ságát méltatta, míg Tóth Krisz­tina igazgató arra tért ki, hogy a Krúdy-napok az iskola leg­fontosabb ünnepének számít. Nyurgaponty és csicsókakrém Gőzfelhőbe burkolózott a tan­konyha. Finomabbnál fino­mabb illatok áradtak onnan. Márta János végzős szakács­tanuló csapatával egy különle­ges menüsort állított elő, csak­nem egy hónapja készültek a megmérettetésre. - A nyurga­ponty lesz az előétel, amit szu- vidálunk, megsütünk a bőrén, és zsályás-citromos csicsó­kakrém lesz hozzá. Csinálunk még egy jó ízes babpürét, savanyított répákat, illetve zsá­lyakaviárt szolgálunk fel hoz­zá. A főétel mangalicaszűz lesz tekercsbe formázva, és csiná­lunk hozzá fordított krumpli­salátát, a burgonyába töltjük bele a salátát - sorolta. Az íté­szek szerint a versenyzők ki­tettek magukért: igazi finom­ságokat készítettek. Sárkö­zi Ákos szerint a fiatalok olyan technikákat, technológiákat al­kalmaztak, amivel figyeltek az alapanyagra, annak megmu­tatni szépségét. - Nagyon sok­féle felhasználást láthatunk, ha itt lenne száz háziasszony, tudna mit tanulni tőlük - tette hozzá a Michelin-csillagos séf. Voltak olyan csapatok, me­lyek olyan kérdésekre is tud­ták a választ, amelyekre vég­zett szakemberek sem. A ver­senyen az érdeklődők a hor- vát vendégek különlegessége­it is megkóstolhatták. A fiata­lok meghallgathatták Herczeg Ágnes előadását a borfogyasz­tásról. Góz Lilla Sulimoped program: rendhagyó szülői értekezletet tartottak a rendőrök Ingyenjogosítványt kap félszáz fiatal KAPOSVÁR Ötven 14 éves diák kaphat ingyen segédmotorke- rékpár-vezetői engedélyt Ka­posváron és a város környékén. Az idén már a negyedik alka­lommal vette kezdetét a Suli­moped program, amelynek ke­retében az Országos Rendőr-fő­kapitányság és az Országos Ba­lesetmegelőzési Bizottság költ­ségére vizsgáznak majd a fia­talok. Hogy a program részle­teivel megismerkedhessenek a gyerekek és a szülők, rendha­gyó szülői értekezletre várták őket a Somogy Megyei Rend­őr-főkapitányságon.- A cél az, hogy a gyere­kek minél korábban és mi­nél mélyebb közlekedési is­mereteket szerezzenek, és en­nek következtében minél ke­vesebb veszélyes helyzetbe ke­veredjenek az utakon - mond­ta Vácz Edit, a közlekedésren­dészeti osztály helyettes ve­zetője. - A család pénztárcá­jától is függ, hogy milyen ha­mar ülhetnek majd motorra, de az biztos, hogy a tanultaknak megfelelően biztonságosabban közlekednek majd kerékpárral vagy gyalog is. Nem feltétel nélkül jelent­kezhetnek a diákok a prog­ramba, mutatott rá Vácz Edit. Jó tanulóknak kell lenniük, és a baleset-megelőzési bi­Vácz Edit igyekezett segíteni az érdeklődőknek Fotó: Lang Róbert zottság más közlekedésisme­reti versenyein vagy rendez­vényein is jó eredményt kell elérniük, a rajzpályázatok­tól a kerékpáros iskolás ku­pákig. Vácz Edit nagy előny­nek tartja, hogy az elsőse­gélynyújtásból letett vizsgát később 17 évesen továbbvi­hetik, ha személygépkocsira is megszereznék a vezetői en­gedélyt. A Sulimoped program in­dítójának szülői értekezletén részt vett Nagy László, a So­mogy Megyei Kormányhivatal szakfelügyelője és Pohner Ist­ván, a Kapos-ATI Autós és Mo­toros Iskola vezetője is. K. G. Tornateremről és platánokról kérdeztek KAPOSVÁR - A Németh István Program keretében 171 milli­árd forintot fordít fejlesztésre a város - hangsúlyozta Szita Károly, Kaposvár polgármes­tere a Zichy Mihály Iparmű­vészeti Szakgimnázium szer­dai nevelőtestületi ülésén. Rövidesen további találko­zókon vesz részt, az utolsó feb­ruárban lesz. Rámutatott: vá­rosunkban 20 év óta legalacso­nyabb a munkanélküliség, nő a város vagyona, s erősödik a helyi gazdaság. A Németh Ist­ván Program célja, hogy job­ban élhessenek a városlakók, a beruházások újabb munka­helyeket teremtenek, egyebek mellett jelentős ipari, közleke­dési és környezetvédelmi fej­lesztések valósulnak meg. A találkozón több kérdést intéztek a pedagógusok a pol­gármesterhez. A Szántó utcai, illetve a belvárosi közlekedés kapcsán elhangzott: az autó­soknak nagy könnyebbséget jelentenek majd az új parko­lók. Volt, aki az iskolai tornate­remmel kapcsolatos tervekről érdeklődött, más a több mint 1000 platán és hársfa sorsáról. Szita Károly méltatta az ipar- művészeti. szakközépiskola pedagógusainak munkáját, s arra buzdította őket: segít­sék a tűzfalak rendbetételét. H. M. Kitüntették a szarvasfarm vezetőjét Nagy János és Fazekas Sándor BÖSZÉNFA Miniszteri elismerő oklevelet vehetett át az 1956- os forradalom emléknapja al­kalmából a Kaposvári Egyetem Vadgazdálkodási Tájközpontjá­nak vezetője. Nagy János a ma­gyar hideg vérű ló és a parlagi szamár tenyésztésével kapcso­latos munkája miatt érdemel­te ki Fazekas Sándor földműve­lésügyi miniszter elismerését. Nagy János 1986 óta dolgo­zik a Kaposvári Egyetemen. Az általa vezetett Vadgazdálkodá­si Tájközpont az évek során so­kak kedvenc kirándulóhelyévé vált. Évente 10-12 ezer látogató keresi fel az 1300 hektáron elte­rülő gazdaságot. K. G. Honvédelmi elismerések Nemzeti ünnepünk alkalmá­ból a honvédelem érdekében kifejtett tevékenységük elis­meréseként somogyi polgár- mestereket ismert el a honvé­delmi miniszter. Szita Károly, Kaposvár polgármestere a Honvédelemért Kitüntető Cím I. osztályában részesült. Kar- valits Ottó barcsi polgármes­ter a kitüntetés II. osztályát kapta. H. M.

Next

/
Thumbnails
Contents