Somogyi Hírlap, 2017. október (28. évfolyam, 230-254. szám)
2017-10-25 / 249. szám
EGY PERCBEN Kerékpárúton a Balatonig BALATON Megújul a balatoni bringakor, és rövidesen bicikliút köti össze a Balatont Budapesttel és Debrecennel is. A következő évek fejlesztéseire százmilliárd forintos forrás áll rendelkezésre. A forgalom egy része erdészeti, vízügyi utakon, gátakon haladhat majd. ► 7 Templomdúlás a franciáknál FRANCIAORSZÁG Folyamatosan bontják a katolikus templomokat Franciaországban, s ha másként nem megy, a tiltakozó hívőket a rendőrök erőszakkal toloncolják ki. Másfél év alatt kilenc templomot és kápolnát számoltak fel, és ugyanez a sors vár további tizenkettőre. A Szent Rita-templomból készenléti rendőrök vonszolták ki a miséző papot. >8 Orbán: védeni kell Európát PASSAU - Európában nem új nagy terveket kell kovácsolni, hanem meg kell védenünk azt, amit már elértünk - mondta Orbán Viktor miniszterelnök kedden Passauban. A Passauer Neue Presse című lap által Európa-szkepszis - Miért van szükségünk Európára címmel rendezett pódiumbeszélgetésen a kormányfő a megvédendő eredmények között említette Helmut Kohl egykori német kancellár „nagy álmát”, a schengeni rendszert és a szabad munkaerő-áramlást. A miniszterelnök hangsúlyozta: Magyarországnak fontos Európa sikere. MW Jó reggelt! K iállították a hétvégén a New York-i Botanikus Kertben azt a több mint egytonnás tököt, amellyel egy amerikai nyugdíjas tűzoltó megnyerte a San Francisco környéki óriástökversenyt. A kiállítás szervezői azt állítják, hogy ez a leghatalmasabb tök, amely valaha is termett a világon. A látogatók akár fel is mászhattak a világrekorder tökre, vidáman fényképezked- tek vele. A somogyi kiskertekben is sok a megtermett tök az idén, ezt sokan fotókkal, történetekkel bizonyítva jelezték lapunknál. De az egytonnás tökszörny és a súlycsoportjába tartozó társai mellett nem rúgunk labdába. Úgy látszik, hogy nagyobbra nő a tök, ha tűzoltó locsolja. K. G. KAPOSVÁR-NAGYATÁC Séta a mellrák ellen: ötödik alkalommal igyekeztek a menettel felhívni a szűrés fontosságára a figyelmet. A nők körében az emlőrák az egyik leggyakoribb daganatos megbetegedés: megyénkben évente közel 300 nőnél mutatják ki a betegséget, legutóbb 71-en vesztették életüket. A Kossuth térről a kórházig vonult a százfős menet. Nagyatádon és Barcson is meneteltek és szakmai előadásokat hallgattak meg. Fotó: Lang Róbert ► 5 Évente háromszáz somogyi nőnél mutatják ki a betegséget A rák ellen meneteltek a somogyi településeken Nyolcvan milliméter eső esett, szél tombolt Kitört fák, s elszakadt \ * vezetékek a megyében Fák és ágak dőltek a sínekre is, bőségesen volt dolguk a tűzoltóknak Fotó: MW Szavazásra szólítják a gazdákat BALAFONBOGLÁR Általános tájékoztatót tartott a Balaton- boglár környéki gazdák számára a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) Somogy Megyei Szervezete. A Városi Kulturális Központban tartott fórumon Gombos Sándor megyei elnök köszöntötte az egybegyűlt mintegy ötven gazdát. Ma Somogyszo- bon, pénteken pedig Kaposváron tartanak hasonló tájékoztatót. ► 2 Máig hat a reformáció öröksége KAPOSVÁR Somogy gazdag múltú megye, de ezzel sohasem hivalkodott, ám itt az idő megmutatni a régió kincseit, ezzel a szavakkal nyitott meg egy reformációról tartott konferenciát Hafens- cher Károly miniszteri biztos, a Reformáció Emlékbizottság elnöke hétfőn a MNL Somogy Megyei Levéltárában Kaposváron. ► 6 SOMOGY Hatalmas mennyiségű eső zúdult a megyére a hosszú hétvégén. A Siófoki Viharjelző Obszervatórium munkatársaitól megtudtuk, hogy az elmúlt 72 óra alatt lehullott csapadék mennyisége jelentősen meghaladta az egy havi átlagot. Nemeskisfaludon 80 millimétert, Nagyatádon 94,3 millimétert mértek, míg Siófokon 32 millimétert. Sokáig tartó, nem gyorsan átvonuló vihar érte el térségünket, a nagy szél miatt pedig szinte vízszintesen esett. A megyében a legerősebb széllökést Balatonmáriafürdőn mérték, 104 kilométer/órást. Még kedden is 80 kilométer/óra volt a szél erőssége a Balatonnál. Az egész napos esőzés miatt hétfőn sok tűzoltói beavatkozásra volt szükség megyeszerte. ► 2 Miniszter hív konzultálni Bajomban NAGYBAJOM Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter volt a vendége annak a lakossági fórumnak, amely a Nemzeti Konzultáció kitöltésére buzdította a megjelenteket Nagybajomban. Móring József Attila országgyűlési képviselő is ennek fontosságát hangsúlyozta. A miniszter elismeréssel emlegette a közelmúlt nagybajomi fejlesztéseit, az újabbakhoz pedig felajánlotta a tárca és a kormány támogatását. ► 3 Almakóstoló a kaposvári nagypiacon SOMOG i Elindult a magyar alma fogyasztását és vásárlását ösztönző országos promóciós kampány: a kaposvári nagypiacon kóstoltatás várja majd az érdeklődőket és almás recepteket is kapnak a következő hetekben. Erősödik az almából készült termékek iránti kereslet, egyre népszerűbbek a rostos levek, pürék és az almasűrítmény is. ► 2 SZERKESZTŐSÉG: E-mail:sonline@sonline.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 20/9689-444 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 HIRDETÉS 8-16 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 82/528-113 MA HOLNAP 16 18 Í3* Változóan felhős időre számíthatunk, eső nem lesz. A szél DNy-ira fordul és megélénkül. 15-17 fok körül alakul a csúcshőmérséklet. ► 12 Boldog névnapot kívánunk Blanka í és Bianka nevű olvasóinknak!