Somogyi Hírlap, 2017. október (28. évfolyam, 230-254. szám)
2017-10-21 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 42. szám
10 AUTÓMOTOR X 2017. OKTÓBER 21., SZOMBAT Az évforduló alkalmából Edition 40 Jahre néven limitált szériát mutatott be a BMW az új 7-es sorozatból Előzmények Barokk angyalnak becézik a háború után bemutatott és gyártott első új BMW-t, az 501-est. A soros hathengeres és V8-as motorokkal felszerelt, Bajorországban rendőrautóként is bevetett luxusautó bár népszerű volt, nem vehette fel a versenyt a Mercedesszel. 1968-ban debütált az E3-as kódjelű utód. A csupa sorhatos benzinmotorral, felárért háromfokozatú automatikus váltóval rendelhető limuzin orrán jelent meg a BMW-k karakterét meghatározó dupla kerek lámpa. A Herbert Quandt befektetésével új erőre kapó márka elsőként bizonyította rátermettségét és csillogtatta meg máig jellemző, a sportosságot eleganciával ötvöző stílusát. Negyven éve, 1977-ben vezette be a BMW a 7-es sorozatot, amellyel megszilárdította pozícióját a luxusautók piacán. tos szerepe volt az imázsépí- tésben, a 7-essel azonban a korabeli autós ranglétra csúcsán álló Mercedest is képes volt megközelíteni a cég. Akkoriban a müncheni gyártó még nem számított egyenértékűnek a stuttgartival. Bár a BMW már az 50-es évek óta képviseltette magát a nagyautók piacán az 501-essel, gyártmányaival nem ugyanazt a vásárlói réteget célozta és érte el, mint a Mercedes. A hátsó ablak sarkában a mai napig látható legendás hokiütőforma atyja, Wilhelm Hofmeister után az a Paul Bracq ült a vezető formatervezői székbe, aki a 60-as, 70-es évek csillagos autóit is tervezte. A zseniális francia dizájner jó érzékkel tökéletesítette az autók karakteréhez illő, sportosan elegáns stüust. Az E23-as kódjelű „cápa” 7-es igazi luxuslimuzin volt, csak hathengeres motorokkal készült, és olyan extrákat kínált a gyár történetében először, mint a blokkolás- gátló, a vezetőoldali légzsák, a fedélzeti komputer, a hibaviszszajelző panel, a szervizinter- vallum-kijelző. A kényelemről olyan feláras extrák gondoskodtak, mint az elektromosan állítható, fűthető bőrülések, az elektromos ablakok és tükrök, a dönthető hátsó ülés, az autótelefon. Kiváló futóműve és precíz vezethetősége különben még egy olyan alapmodell vezetését is élménnyé tette, mint a tavalyi, III. Balatonfü- red Concours d’Elegance alkalmából kipróbált, karburátoros 730-as, amelynek egyetlen extrája a magnóban maradt Schön war die Zeit című kazetta volt. Európai csúcsmodellje az 1979- től kapható 3,2 literes, turbós 745i volt 252 lóerővel. Az első generáció legerősebb változata az M5-ös 3,5 literes, 28ó lóerős szívómotorjával készülő 745i volt, amely kizárólag a dél-afrikai kínálatban szerepelt, ott is csak 209 példányt gyártottak belőle. Tíz év alatt 270 000 darab E23-as készült, helyét az 198ó-ban bemutatott E32-es- nek adta át. Utóbbi a nyugatnémet gazdasági fellendülés egyik szimbólumává vált. Autó-Motor-összeállítás A 70-es években új névadási logikát vezetett be a BMW: 1972-ben az 5-ös, 1975- ben a 3-as sorozat bemutatása számított mérföldkőnek a márka életében, 1977-ben pedig a 7-essel vált teljessé a kínálat. Mindhárom újdonságnak fonAz 1977-ben bevezetett 7-es szériával közelítette meg a BMW a Mercedest Fotók: BMW Az 1983-as frissítéskor tűnt el a vesék körüli színezett betét A barokk an; Az 1968-ban debütált E3-as IJHlSBsíB HIRDETÉS Sztárok, interjúk, sztorik, eredmények és esélyek a Nemzeti Sport új magazinjában. A múlt, a jelen és a jövő klasszisai mellett megemlékezünk a legnagyobb magyar sikerekről, az utánpótláshelyzetről, a legfur- - csább szabályokról, a nagycsapatok titkairól, a válogatottak kvalifikációs lehetőségeiről és a szurkolókról is. KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL! HL,