Somogyi Hírlap, 2017. október (28. évfolyam, 230-254. szám)
2017-10-13 / 240. szám
2017. OKTÓBER 13., PÉNTEK A vízen nyugalom, a parton „vihar". Boltosok és környezetvédők aggódnak a tervezett fejlesztések miatt Balatonföldváron Fotó: MW Viharos fórum előzte meg a földvári kikötőfejlesztést Érdekek és értékek Holovits Huba: hazugság a szabadstrand megszűnése Viharos lakossági fórumon tárgyalták ki a földváriak a kikötőbe tervezett fejlesztéseket. A városvezetés szerint végre színvonalas nyári központja lesz Balatonföld- várnak. Kolumbán Tünde sonline@sonline.hu BALATONFÖLDVÁR - Hazugság volt az, hogy a szabadstrandnak nevezett terület megszűnik és parkoló lesz a helyén - ezt Holovits Huba polgár- mester többször is elmondta a közönségnek. A fórumozók- nak a városvezető arról is beszámolt, hogy a fél lakótelek- nyi területért cserébe a város tulajdonba kapja a kikötő bejárata előtti négyszer ekkora részt. A tervek szerint Földvárnak ez a leginkább frekventált pontja is impozáns küllemet kap két éven belül: közparkot, szökó'kutat, játszóteret és illemhelyei terveznek ide. Holovits Huba a fórumon úgy fogalmazott: 120 éves elképzelés valósul meg ezzel, nyári városközpont jön létre. A kikötő területének felvirágoztatása azonban azzal jár, hogy a keleti oldalon található vendéglátóhelyeket és üzleteket el kell bontani, hiszen azok nem illenek a városképbe. Mindez feszültséggel okoz, hiszen az üzletek tulajdonosai más véleményen vannak. A polgármester meglátása szerint érthető az egyéni üzleti érdekek védelme, ez azonban nem kerekedhet a közérdek fölé. Holovits Huba arról is beszélt, hogy értékbecslést követően megkezdődhetnek a tárgyalások a tulajdonosokkal, hogy azok mit kaphatnak a lebontásra ítélt épületekért cserébe. Az is elhangzott, hogy üzletek, vendéglátóegységek nélkül nem marad a kikötő, hiszen az új kikötői épületekben és a 2019-re megújuló kaszinóban is lesznek üzlet- helyiségek. Holovits Huba szerint a kikötő melletti egységek tulajdonosai azért „háborúznak” vele, mert az üzletekhez tartozó földterület használati jogát - több mint egy évtizede - 99 évre szóló szerződések keretében minimális áron, éves szinten 100-170 forintos négyzetméteren szerezték meg a Bahart akkori vezetésétől.- Ön itt olyan direkt módon betámadott minket, mintha ez a négy üzlet akasztaná meg Földvár világraszóló fejlesztéseit - kelt ki magából az üzlettulajdonosok nevében Kárpáti Péter, aki szerint a fórum kizárólag azt a célt szolgálta, hogy a polgármester hangulatot keltsen. Holovits Huba mindezt visszautasítva arra hívta fel a figyelmet, hogy az állami főépítész minden egyes írásos véleményt megkap, azaz egyetlen meglátás sem lesz elrejtve. Többször hangsúlyozta, hogy az önkormányzat a törvényeket betartva jár el a fejlesztésekkel kapcsolatban. A lakossági fórumon az üzletek tulajdonosai mellett leginkább a környezetvédők hallatták a hangjukat, akik a földvári zöldterületek miatt aggódva kértek szót. A Nők a Balatonért Egyesület nevében a geofizikus Hajósy Adrienne a Balaton-törvény rendelkezéseire hívta fel a figyelmet. Két holttestet is találtak a Balatonban Sok segítség időseknek és szegényeknek Karitatív atádi katonák BALATON Vízbe fulladt egy horgász a Balatonon, s a társa is eltűnt, őt még keresik. A balato- nedericsi horgászok jelezték, hogy két társukat hiába várják, nem jöttek ki csónakjukkal a partra. Az eltűnteket a víziren- dészek kezdték keresni, egyiküket a vízen lebegve találták meg, holtan. A másik horgászt búvárokkal keresik tovább. A két horgász eltűnésével egy- időben újabb jelzés is érkezett. Egy horgász a Tihany-Sajkod- hoz közeli vízterületen, a nádas szélén egy holttestet látott a vízen lebegni. Az ismeretlen, fürdőruhás férfi holttestét kiemelték és a partra vitték. K. G. NAGYATÁD Adományok sokasága érkezett a Rinya mellé a nagyatádi harckocsizok egyesületének „Szent Kristóf” Karitatív Csoportja segítségével Budapestről és Szentendréről. Hortobágyi Ferenc elnök elmondta: a Máltai Szeretetszolgálattól és Németh Csaba ön- kormányzati képviselőtől kaptak ehhez segítséget. A Naplemente Idősek Otthona ágybetéteket, plédeket és vadonatúj kerekesszéket kapott. Rengeteg ruha, étolaj, száraztészta, liszt érkezett. Ezt a Hunyadi és a Jókai lakótelepek rászorulói közt osztják ki, s jut belőle Kaposfőre is. Gy. J. Örömmel fogadták az adományokat az otthonban Fotó: Gy. J. MEGYEI KORKÉP Földváriáda Lengyel János janos.lengyel@mediaworks.hu N ekünk Balatonföldvár a legfontosabb - hirdette öles betűkkel a kivetítő, s ebből lehetett következtetni arra is, hogy miért is tellett meg szerdán este a Bajor Gizi közösségi ház nagyterme. Persze aminek csak egy oka van, az meg sem történik... A mintegy három és félórásra sikeredett rendezvényen sok minden szóba került. Elsőként a nyári szezon, amely igencsak húzósra sikeredett még a tavalyi kiemelkedő teljesítményhez képest is. Azon lehetne elmélkedni, hogy vajon a számok hazudnak-e, de jobb híján fogadjuk el: e sokat hivatkozott egzak- tumok mégis fölébe magasodnak az olykor cirádásra sikeredő, igencsak szubjektív véleA Balaton elképzelhetetlen hajósok, vitorlások nélkül ményeknek. Holovits Huba polgármester összefogottan, de mégis kellő részletességgel ecsetelte a helyzetet, hogy azt a nem helybéliek - köztük a szép számban megjelenő újságírók és médiamunkások is megértsék. Jó oka volt rá, hogy ezt tegye. Ugyanis a fórumot már napokkal ezelőtt megelőzte a híre, melynek során a nem baj, ha nem igaz, de jól hangzik - típusú témafeldolgozások és vélemények is napvilágra kerültek. Az, hogy a mintegy 2300 lakosú városnak hogyan is sikerült 1,2 milliárd forintos fejlesztési forrásokhoz jutnia, szinte szóba sem került. Úgy tetszett, a városvezetők nem is vágynak semmiféle váll- veregetésre, de arra viszont - joggal - igen, hogy mégis a márka, Balatonföldvár legyen a legfontosabb. Elkötelezett aggódás, információhiány és nyílt üzleti érdek fogalmazódott olykor indulatos véleménnyé. A tét nem csekély: ez elkövetkezendő években az összehangolt fejlesztés-sorozattal 120 éves földvári álom valósulhat meg, létrejön az oly régen vágyott nyári város- központ, tovább épül, szépül a csodás kikötő 21. századi korszerű kiszolgáló feltételekkel és megújul a kaszinó. S néhány régebbi üzlet is új helyre kerülhet... Lehet persze azon fanyalogni, hogy a hajósok, vitorlázók „mindent visznek”, de a Balaton elképzelhetetlen volt és lesz vitorlások nélkül, akiknek a jelenléte rendre progresszív fejlődéshez vezetett, s nem csak azért mert ők egy tányér babgulyáshoz nem kérnek két kanalat! Gyerekverő tanár: a hetesi diákokat is meghallgatta a bíró HETES Elmenyszeruen, kérdés nélkül fogalmazta meg a Kaposvári Járásbíróság előtt egy alsó tagozatos fiú, hogy mi történt vele, összegezte a vallomásokat a bíró. A gyerek egyszer olyan ütést kapott, hogy elesett. Azt mondta, hogy mindennap kapott nyakasokat, tarkóra mért ütéseket a tanártól, de szüleinek nem árulta el, mert sokat rosszalkodott az iskolában. Egy azóta az iskolát kijárt lány elmesélte, hogy látta egy rokona kék-zöld hátát, miután az iskolában bántalmazta a vádlott. Később a lány telefonált a fiú szüleinek, hogy jöjjenek a gyerekért, mert a fiú sírt, fájt a feje az egyik ütés után. A lány azt is látta, amikor egy másik gyereket a tanár behúzott a tanáriba, de azt nem, hogy ott mi történt. A többiek azt mondtak, hogy a hangosko- dót a vádlott „felrakta a szekrényre.” Egy szellemi fogyatékos gyermek is vallomást tett, mert állítása szerint a zánkai Erzsébet-táborban őt is bántalmazta a vádlott. Egy ablakszegély léce hiányzott a szállásukról, és a tanár a gyereket gyanúsította a rongálással, mert az ő ágya volt a legközelebb az ablakhoz. Az ágyra lökte, párnát szorított az arcára. Egy másodpercig ugyan, de nem kapott levegőt, idézte fel a gyerek. A tárgyaláson elhangzott az is, hogy a gyerekek szerint az Erzsébet-táborban a vádlott volt az egyetlen, aki „rájuk nézett”, és a tanárt szerették az alsó tagozatos, napközis tanítványai. Az ügyészség felfüggesztett börtönbüntetést indítványozott a vádlott ellen, ítélet később várható. K. G. HIRDETÉS