Somogyi Hírlap, 2017. október (28. évfolyam, 230-254. szám)
2017-10-10 / 237. szám
2017. OKTÓBER 10., KEDD Háromnapos razzia: több rendőri figyelem kamionnak, busznak Ezúttal a teherautók kapnak több figyelmet a rendőröktől Fotó: Lang Róbert Háromnapos akció keretében elsősorban a teherautó és az autóbuszvezetőket ellenőrzik a rendőrök: hétfőn az M7-es autópálya somogyi szakaszán és Nagyatád környékén tartottak vizsgálatot, az ellenőrzés megyénk mindegyik részét érinti. Harsányi Miklós miklos.harsanyi@mediaworks.hu SOMOGY - A Tispol tagállamok rendőri erői - így a magyar rendőrség is - fokozott figyelmet fordítanak a vezetési- és pihenőidővel valamint a veszélyes áruk szállításával ösz- szefüggő szabályok betartására, továbbá a beutazás, illetve a belföldön tartózkodás jogszerűségének vizsgálatára - közölte hétfőn Orbán Zoltán, a megyei rendőr-főkapitányság sajtóreferense. - Az ellenőrzés kiterjed az illegális migráció, az embercsempészet, a kábítószerrel, valamint a lőfegyverrel kapcsolatos, illetve a vagyon elleni bűncselekmények felderítésére, megszakítására is. Jaczó Győző, a közlekedés- tudományi egyesület megyei területi szervezetének elnöke szerint a visszatérő akciók javítják a közlekedésbiztonságot. Endrédi János, a kaposvári baleset megelőzési bizottság tagja azt mondta: időről időre hallani, hogy egyes teherautókat úgy engednek a forgalomba, hogy nem megfelelő az üzembiztonságuk.- Alapelvárás, hogy a közlekedésben résztvevő járművek az összes előírást teljesítsék emelte ki a szakember. A rendőrség sajtóreferense lapunkkal közölte: a megyei Tispol eredmények feltehetően csütörtökön állnak majd rendelkezésre. Másodszor is elismerést érdemelt a somogyi megyeszékhely A holnap városa lett Kaposvár KAPOSVÁR Holnap városáért díjat kapott a somogyi megyeszékhely a City Hungary Programban; a hét évvel ezelőtt alapított program a fenntartható és élhető magyar városok vezető fóruma, s létrehozásával azt a célt tűzték ki, hogy olyan hazai és nemzetközi modelleket, tapasztalatokat, vagy éppen eszközöket mutasson be, amelyek már eredményekkel bírnak. A közös érdek pedig a magasabb életminőség biztosítása a települések lakossága számára. A program részei a 2013- ban alapított Nemzeti Fenntartható Város Díj és a Holnap Városáért Díj. Ez utóbbit ítélte oda Kaposvárnak a háromszintű értékelőfolyamatot felügyelő bizottság. A somogyi megyeszékhely a fenntartható városért kategóriában érdemelte ki a Holnap Városáért védjegy használatának jogát. Olyan városi önkormányzatok kaphatták meg ezt az elismerést, ahol tiszteletben tartják a természeti tőke megőrzését, társadalmi erőforrásokat, az emberi és szellemi tőkét, a műszaki erőforrásokat és infrastruktúrát, valamint a kulturális és sport értékeket. A bíráló bizottság a pályázó települések esetében vizsgálta a gazdaság sikerességét, a társadalmi és a környezeti egyensúlyt. Kaposvár egyébként már 2015-ben is pályázott és abban az esztendőben is elnyerte az elismerést. Koszorús Rita Brutális ütés a szüreti bál után SEGESD A művelődési ház előtt a szüreti bált követően két férfi keveredett egymással szóváltásba vasárnap éjjel Segesden. Az egyik helybeli férfi ököllel megütötte a vitapartnerét. Az ütéstől a sértett elesett, a fejét beütötte, és az elsődleges orvosi vélemény szerint koponyaalapi törést szenvedett. A nagyatádi nyomozók a 37 éves tettest még aznap elfogták és súlyos testi sértés elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A bűncselekmény elkövetését elismerte, szabadlábon védekezhet, közölte a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálata. K. G. A líra és a zene találkozott KAPOSVÁR A Magyar Örökség díjas Misztrál együttes alapító tagja, Heinczinger Mika volt a TIT Irodalmi Kávéház vendége. Égigéző című műsorában a muzsika erejével keltette életre magyar költőink gondolatait. Ugyanis megzenésített versekkel varázsolta el a kaposvári közönséget. Fotó: L.R. MEGYEI KORKÉP A csekk már készül Szűcs Tibor tibor.szucs@mediaworks.hu B ármilyen szomorú, mégis rögzítenünk kell a szomorú tényt: elkezdődött a fűtési szezon. A hétvégén búcsút intettünk a nyárias, melegebb napoknak. Viszont legalább kezdetét vette a tél végéig húzódó állandó odafigyelés időszaka. Alig lesz olyan perc, amikor nem rándul görcsbe a gyomrunk, ha a folyamatosan pörgésben lévő, kicsit nyikorgó gázórára pillantunk, s villámgyorsan hozzá fogunk szokni farakásunkat méregetve, a fejben végzett számításokhoz egy-egy egész napos tüzelés után: vajon kibírja-e tél végéig a tüzelő? A fűtési szezon három helyen borította fel a fázós reggelek vacogós rendjét, a család pénztárcáját sem kímélve. Az első az volt, amikor a májusi kiA hideg napokkal beköszöntött a teljes odafigyelés kapcsolás után újra üzemszerű működést kívántam elérni a gázkazán nem túl régi, de sokat próbált lelkében, ám a készülék ehelyett inkább egy piros - azaz hibaüzenetet jelentő - lámpával visszamo- solygott rám. Semmi különös, csak ebben az évben még nem fizettem a szerelőnek, s hát a gazdaságnak is meg kell adni, ami jár - nyugtáztam a pár tízezres tételt. A második, amikor fejvesztve rohantam az órához, bepótolni az olvasást, mert mint kiderült, a napfény öt hónapra teljesen elfeledtette velem a rögzítés kötelességét, s így mindjárt egy háromszáz köbméteres fogyasztással indultam a jeles őszi napokban. Legvégül egy szemtelen kis pele hívta fel a figyelmet a szezonra, amikor két teljes éjszaka drimbolása után, elhagyva a tetőszigetelést, valahogy belepottyant a bélelt kéménybe. Körülbelül pont azon a napon, amikor a belügyminiszter bedobta javaslatát, hogy a jövőben kivennék a kötelező kémény-ellenőrzések köréből a családi házakat, nem kis zúgolódást keltve ezzel az emberek testi épségéért aggódó szakmai körökben. Mert, ami nem kötelező, arról nagyon gyorsan hajlamosak vagyunk megfeledkezni. Az idei ellenőrzést a kis erdei rágcsáló a maga eszközeivel, de megejtette nálunk. Végül akadálytalanul jutott le a szerelőablakhoz. Túlélte a zuhanást is, sikeresen kijuttattam a bélelt kelepcéből - ergo: tiszta a kivezető. (A pele további sorsáról Cseresznye nevű macskánk gondoskodott, jó étvággyal.) Azaz rendben Vagyok, várom a kéményseprőt, az idén még jön, ha igaz. A csekkek érkezésében azért sokkal biztosabb vagyok. Segítik a romák felzárkóztatását KAPOSSZENTJAKAB 185 millió forint európai uniós forrást fordít Kaposvár Önkormányzata a kaposszentjaka- bi városrészben élő roma közösségek felzárkóztatására. A komplex társadalomfejlesztés elnevezésű projektet Kaposvár a Magyar Máltai Szeretetszolgálat Egyesülettel és a kaposvári Roma Nemzetiségi Önkormányzattal közösen hajtja végre. A szentjakabi városrészben élő romák egyéni tanácsadások révén kapnak lehetőséget életminőségük javítására, ezenkívül évente több alkalommal tematikus rendezvény is várja az érdeklődő lakosokat. Ezeken túl bűnmegelőzési táborokat is tartanak, de a gyerekek tanulmányi felzárkóztatását is segítik a projekt keretében. Koszorús Rita Bíróságon folytatódik a hulladéklerakó-ügy KAPOSMÉRÓ Mint arról korábban beszámoltunk, a Helyi Választási Bizottság elutasította Müller Zoltán népszavazási kezdeményezését a Kaposmé- rőbe tervezett INERT hulladéklerakóról. Akkor a lerakót ellenzők azt mondták: nem hagyják annyiban a dolgot. Hétfőn - a népszavazási kezdeményezést jegyző - Müller Zoltán fellebbezést nyújtott be a Kaposvári Törvényszékhez a Helyi Választási Bizottság döntése ellen. - Igazságtalannak érezzük, hogy az önkormányzat elzárkózik a helyi népszavazás kiírása elől - mondta a kaposmérői férfi kérdésünkre. - Szerintünk ez egy olyan kérdés, amely elég fontos a lakosok számára, hogy szavazásra lehessen bo- csájtani. Ezért nem fogjuk any- nyiban hagyni a kérdést sem most, sem később. Azt is részletesen megírtuk már, hogy az egykori kaposmérői téglagyár helyén tervezi az önkormányzat az úgynevezett INERT hulladéklerakót. A terület egy magántulajdonos kezében van, a tevékenységet azonban az önkormányzat cége végezné. A lakosok egy korábbi fórumon is elmondták, azért nem akarják a lerakót, mert az zajos és félnek a porszennyezéstől. Igaz, akkor megkérdeztük a terület tulajdonosát, s ő azt mondta, nem lesz olyan por és zajterhelés, mint amitől az ott élők tartanak. Koszorús Rita