Somogyi Hírlap, 2017. szeptember (28. évfolyam, 204-229. szám)

2017-09-26 / 225. szám

X MEGYEI KÖRKÉP - MEGYEHÁZA 2017. SZEPTEMBER 26., KEDD Hajdú-Bihar volt Somogy megye tévés ellenfele a vetélkedőn BUDAPEST Somogyi kötődésű színművész és műsorvezető is küzdött megyénkért a Ma­gyarország, szeretlek! című vetélkedő budapesti felvéte­lén. A Duna Televízió közked­velt vetélkedőjének új, tizen­egyedik évadában az ország megyéi játszanak egymással, Somogynak Hajdú-Bihar ju­tott az első körben ellenfélül. Tardi Tamás, a Somogy me­gyei közgyűlés alelnöke, aki a helyszínen szurkolt sike­rünkért, elmondta: - Nagy­atádtól Kaposváron át Siófo­kig fiatalok és idősebbek egy­aránt érkeztek somogyi ér­deklődők az adás felvételé­re, hogy szurkoljanak a Har- sányi Levente vezette csa­pat sikeréért. A megmérette­tés, amit a napokban rögzí­tettek a köztelevízió kamerái, remek hangulatban zajlott. A műveltségi és játékos fel­adatokkal tarkítot versengés során a két megyét képviselő, országosan ismert színészek, műsorvezetők az ellenfelek nevezetességeinek ismereté­ről is számot adtak. A megyei közgyűlést ketten képvisel­tük Kárpáti Lászlóval, a Terü­letfejlesztési Bizottság alelnö- kével - számolt be az alelnök. A küzdelmet októ­ber 22-én láthat­juk a Duna Tv-n- Természetesen nem ér­keztünk üres kézzel, a négy­fős Hajdú-Bihart képvise­lő csapat mindegyikének ju­tott többek között egy-egy So- mogyország könyv, egy-egy palack Somogy borából, bog­iári pezsgőből, valamint zse­lici hársméz is került az aján­dékcsomagba. A megyénkért kiálló hírességek pedig az él­mény mellett csikóskalappal, Kálvinról szóló könyvvel és fűszerekkel távozhattak az ellenfél jóvoltából - mondta el a televíziós felvétellel kap­csolatban Tardi Tamás, majd ismertette a Somogyot képvi­selő csapat névsorát. Megtud­tuk, a zákányi származású Bencze Ilona lászai Mari-dí­jas, érdemes művész, Majoros Rita, a kaposvári Rádió Most egykori, a Petőfi Rádió jelen­legi műsorvezetője, valamint Béli Ádám nagyatádi születé­sű színész, televíziós műsor­vezető küzdött Hajdú-Bihar ellen. S, hogy milyen eredmény­nyel? Továbbjutott-e a somo­gyi csapat? A Duna Tv ok­tóber 22-i adásából kiderül. Annyit azért elárulhatok, ér­demes lesz bekapcsolni a tele­víziót 19 óra 30 perckor. Az oldal megjelenését a Somogy Megyei Önkormányzat támogatta. Egészséges és megélhetést is ad a helyi termék Egymásra találtak a kerekasztal körül A saját gyümölcsből és zöldségből Ságváron készülő ivólevek, szörpök és lekvárok is nagy sikert arattak a helyi terméknapon Fotó: Lang R. Somogy gazdasági felemel­kedése elképzelhetetlen az agrárium fejlesztése nélkül, melyben kiemelt helyen kell, hogy szerepeljenek a helyi egészséges és jó minőségű termékek. SOMOGY Huszti Gábor, a So­mogy Megyei Közgyűlés alel­nöke összegezte így a kapos­vári Vármegyeházán tartott helyitermék-kerekasztalbe- szélgetés tapasztalatait.- A Nemzeti Agrárgazda­sági Kamara Somogy Megyei Szervezetével egyre szorosabb együttműködésnek köszön­hetően az elmúlt hónapokban több olyan irány is körvonala­zódott, ami segíthet a nem köny- nyű helyzetben lévő ágazaton. Lehetőségeink szerint támogat­juk a helyi termelőket, amivel hozzájárulhatunk ahhoz, hogy a termelés hagyományai fenn­maradjanak, és segítjük a me­gye mezőgazdaságának újbó­li fejlődését. Nem kell csodára gondolnunk, hiszen a helyi ter­mékek előállításához több régi, jól bevált módszert ismernek itt nálunk is, és nagyon jó példá­kat látunk például külföldön is. Nemcsak a termelésre és érté­kesítésre, hanem a helyi termék megvásárlására is - emelte ki a lehetőségekről szólva. A Vármegyeházán a megyei Foglalkoztatási Paktum kereté­ben pénteken tartott helyiter- mék-kerekasztalbeszélgetés is erről szólt, a somogyi gazdaság megerősítéséről, a lehetőségek felkutatásáról, jó példák átadá­sáról. Szó volt többek között a vállalkozóvá válásról és az ős­termelőknek adható támogatá­sok igénylésének módjáról, de információk hangzottak el ter­melői piac létrehozása, nagypi­acok működése vagy éppen pi­acra jutási lehetőségek terén is. Abban mindenki egyetértett, hogy az előrelépés egyik iránya az agrárium fejlesztése. Ehhez elengedhetetlen a helyi termé­kek mennyiségének növelé­se, melyek egyik előnye, hogy nem kerülnek be a kereskedői láncba, értékesítésük a gyártás helyén, közvetlenül a termelő­től helyi piacokon vagy boltok­ban történik. A kistermelők ál­tal termelt élelmiszerek egész­ségesebbek az áruházláncok kínálatánál, nem utolsósorban pedig a somogyi emberek meg­élhetését biztosíthatják. Az első lépések megtörtén­tek. A Foglalkoztatási Paktum keretében a jó gyakorlatok ösz- szegyűjtése mellett helyiter­mék- és szolgáltatáskataszter készül. Emellett a tudatos tér­ségi- és helyitermék-fogyasz- tás és -vásárlás ösztönzésével kapcsolatos kutatások, felmé­rések és a tudatos fogyasztást ösztönző értékesítés támogatá­sa is szerepel terveink között. Több településen sikeresen pá­lyáztak termelői piac, helyi pi­ac kialakítására. Ezzel újabb lehetőséget kapnak a kister­melők, s reményeink szerint a vásárlók is, akik így egyre in­kább át fognak térni a hazai, helyi termékek vásárlására, ezzel is támogatva a somogyi gazdaságot - tette hozzá Husz­ti Gábor. Nyolcán egy célért: legyen több munkahely Somogybán SOMOGY Ahogy arról koráb­ban beszámoltunk, a Somogy Megyei Foglalkoztatási Pak­tum projekt keretében júli­us 21. óta van lehetőség kép­zés- és bértámogatást igényel­ni. A megyei önkormányzat és a kormányhivatal közös mun­kájának köszönhetően a támo­gatások mellett számos tevé­kenység elkezdődött. A megyei projekt mellett hét helyi pályázat is fut. Kaposvár város területén helyi paktum nyújtja ugyanezen szolgáltatá­sokat, szintén igényelhető már náluk is a képzés- és bértámo­gatás. Csurgó, Barcs és a Zselic térsége is lezárta a projektfej­lesztési időszakot, elkészítet­ték a következő időszakra vo­natkozó stratégiájukat, felál­lították a paktumszervezetet, jelenleg az Államkincstár jó­váhagyására várnak, hogy el­kezdhessék a támogatásokat. A megyei paktum mellett hét helyi pályázat is segít Három további paktum a nyá­ron kapott támogató döntést. Marcali, Nagybajom és Siófok térsége most tájékoztatja a vál­lalkozásokat, önkormányzato­kat, civil szervezeteket a fog­lalkoztatásfejlesztéshez szük­séges társadalmi együttműkö­dési lehetőségekről. Marcaliban a héten feláll a Paktumszervezet, a másik két térség is év végéig lezárja a projektfejlesztés időszakát, jö­vő év elejétől szintén képzés- és bértámogatásokat fognak nyújtani. A megyei, a megyei jogú városi és a hat helyi pak­tum együtt a megye egészét le­fedi, közös célunk a foglalkoz­tatás és a gazdaság fejleszté­se, melyet a támogatások se­gítségével, társadalmi össze­fogással, az érintett szerveze­tek bevonásával és tapasztala­taira építve kívánunk megva­lósítani. Keressük az együtt­működést minden olyan in­tézménnyel és szervezettel, amely a munkanélküliség és az emellett jelentkező folyama­tos munkaerőhiány problémá­jának megoldásában szeretne és tudna részt venni. Felfigyeltek a somogyi borstratégiára és összefogásra az ország borászai Rangos fesztiválon a legszebb boraink BUDAPEST Nagy múltú rendez­vény díszvendége lesz Somogy november végén. A XIV. Ma­gyarországi Újbor és Sajt Fesz­tiválra a Balatoni kör és a Vil­lányi borvidék mellett kapott megtisztelő meghívást me­gyénk - közölte Biró Norbert. A Somogy Megyei Közgyűlés elnöke a meghívással kapcso­latban elmondta: az idei évben kiemelt helyen szerepelt eddig is a somogyi, dél-balatoni borok népszerűsítése, a Somogyi Bor­stratégia kidolgozása. Ennek része volt több szakmai konzul­táció mellett a Kaposvári Vigas­ságok terén rendezett első So­mogyi Borfesztivál is nyár ele­jén. Az első eredmények már mutatkoznak, jól érzékelhető az összefogás, hiszen a megyei ön- kormányzat mellett a borászok, és az agrárkamara megyei szer­vezete is fontosnak tartja az elő­relépést. A hírek azonban sze­rencsére gyorsan terjednek, s erre a nem megszokott kezde­ményezésre felfigyeltek az or­szágban máshol is. S hogy ér­tékelik is erőfeszítéseinket, mi sem bizonyítja jobban, mint hogy díszvendég lehet me­gyénk ezen a rangos szakmai eseményeh. November 25-26-án tartják Budapesten, a városligeti Vaj- dahunyad várában az Újbor Somogy lesz a díszvendég a nagy múltú rendezvényen Fotó: MW és Sajt Fesztivált, ahol minden érdeklődőnek lehetősége nyí­lik megkóstolni hazánk legki­válóbb újborait és legfinomabb kézműves sajtféleségeit. A ren­dezvénynek kiemelkedő szere­pe van abban, hogy a feltörek­vő fiatal borászgeneráció meg­mutassa magát a nagyközön­ségnek, illetve felhívja a figyel­met a minőségi magyar élelmi­szerekre, formálja a vásárlói tu­datosságot, és ösztönözze a he­lyi termékek fogyasztását. Kü­lön érdekesség, hogy az erre ér­demes fiatal elsőboros borászok zsűrije választja meg az év újbo­rát, s a résztvevők két napon ke­resztül árusíthatják boraikat.

Next

/
Thumbnails
Contents