Somogyi Hírlap, 2017. szeptember (28. évfolyam, 204-229. szám)
2017-09-02 / 205. szám
\ 2017. SZEPTEMBER 2., SZOMBAT GYEREKSAROK-TANÉVKEDZÉS g A rádöbbenés percei: anya elmegy, nekem pedig itt kell maradnom ismeretlen helyen, idegenek között, egész nap Fotó: Lang Róbert Becsengettek kis- és nagydiáknak Az első nap még az ismerkedésé Kaposváron már reggel feladták a leckét az iskolába indulóknak, mert a belváros több forgalmas pontján is építkezések zajlanak. Az emiatt kialakult parkolóhelyhiány miatt többen inkább gyalog kísérelték meg az iskolába jutást. Turbéki Bernadett sonline@sonline.hu A Zrínyi Ilona Magyar-Angol Kéttannyelvű Általános Iskolában már szerdán tartottak egy ismerkedés délutánt a gyerekeknek, ám péntek reggel még így is voltak bizonytalankodók. - El van keseredve, szerintem most menjünk, mielőtt sír... -súgta egy anyuka a párjának, elsős kislánya osztálytermében. Ha a gyerekek annyira nem is, a pedagógusok várták ezt a napot. - A negyedikesek után furcsa, hogy ilyen picik ülnek a padokban - mondta izgatottan Deákné Néth Rita. - Tegnap, az évnyitón hárman sírtak, de a volt osztályom megígérte, hogy lejönnek pátyolgatni a kicsiket. A tanítónő elárulta: örül annak, hogy idén szeptember eH seje nem hétfőre esett, mert így az első nap után tudnak pihenni a kicsik. Egy teljes hét nehéz lett volna egyhuzamban a beszoktatósoknak. - Tanítónéni, ugye holnap nem kell jönni? - hangzik a kérdés egy szöszke kislánytól. Utána máris újabb téma kerül az érdeklődés középpontjába. Egy utolsó puszi, egy utolsó simoga- tás; becsengettek- Tényleg létezik olyan, aki félig ember és félig ló? - ebben a pillanatban nem irigylem a tanítónőt. Aztán megegyezünk a gyerekekkel, hogy hallottunk már kentaurról, de még mi sem láttunk olyat. Az űrlényekre vonatkozó kérdést ezek után már nagy rutinnal válaszolja meg az osztályfőnök. - Ma olyan feladatokat kapnak a gyerekek, amilyeneket az oviban megszokhattak, de hétfőtől már megpróbálunk órarend szerint haladni - tájékoztatott a pedagógus. A Kaposvári Tankerülethez tartozó iskolákban 7029. diák kezdte meg a 2017/2018-as tanévet, közülük 450-en ülnek először az iskolapadban. A Zrínyiben, az 1. b osztályban harminc kisgyerek tanul meg ebben a tanévben írni és olvasni. Azt nem ígérik, hogy mindez karácsonyra menni fog, mert a késleltetett olvasástanulás módszerével dolgoznak, de az iskola specialitása, a nyelvtanulás már hamar a nebulók kedvence lehet. Azok a kicsik, akik már tudnak olvasni, külön feladatot kapnak majd. Becsengettek. A szülők még utolsó puszikat dobnak az ajtóból, és a forgalom is lecsendesedik a városban. Mindenki a helyén. Turbéki Bernadett Szita Károly a Gyakorló elsőseit látogatta meg Fotó: Böcz Zoltán m Kicsit fárasztó még az iskola Nem könnyű ennyit ülni Köpeny helyett házirend, dresszkóddal Tanévkezdéskor a ruházat az egyik legnagyobb tétel a kiadások között. S a gyakorló szülők tudják, ez az egyik leginkább elhasználódó dolog a diákok eszközei közül. Ráadásul egy életkor felett az sem mindegy a diáknak, milyen ruhát kap. Mert a többieké szebb, márkásabb, vagy éppen menőbb. Nem lehet azonban bármit felhúzni iskolába, hiszen szinte minden általános iskolában van megkötés erre vonatkozóan. A somogyi intézmények házirendjeit áttekintve kiderült, a legpontosabb előírás az ünnepi öltözetre vonatkozik: fehér felső és sötét alsó az elvárt. A hétköznapi viseletét is megszabják az intézmények. A barcsi Arany János Általános Iskola házirendjében külön kitér arra, hogy a tanulóknak szélsőségeket kerülve kell megjelenniük az iskolában. Ennek megfelelően tilos a túlzottan kihívó, sértő viselet és a feltűnő testékszerek, tetoválás sem megengedett. A Dél-Balatoni Gárdonyi Géza Evangélikus Általános Iskolába tiszta, ápolt külsővel, a helyhez és az alkalomhoz ülő, időjárásnak megfelelő ruházatban jelenhetnek meg a fiatalok. Úgy, hogy ne keltsenek feltűnést. Haspóló és mini- ' szoknya nem javasol! az iskolába A siófoki Beszédes József Általános Iskolában a feltűnő sminket sem engedi meg a szabályzat. A kaposvári Kodály iskolában nem elnézhető a feltűnően kihívó viselet. Emellett az arc- és testfestés, testékszerek viselése sem megengedett. A szennai Fekete László Általános Iskolában is van dresszkód. Bendi Tibomé igazgató kérdésünkre elmondta: a smink, a haspóló és a miniszoknya is kizárt az intézményben. A pedagógus felvetésünkre, hogy az iskolaköpeny vagy egyenruha használata mennyire lenne praktikus, azt mondta: vannak előnyei és hátrányai. - Egységes és nincs különbség a diákok között, ez jó dolog. Amiatt is hasznos, mert nem kopik, koszolódik a ruha. Viszont túlságosan uniformizálná a gyerekeket, ezért a mai felfogás mellett ez nem lenne kivitelezhető. Koszorús Rita Gyümölcs és olajos mag legyen mindig a tízórais dobozban SOMOGY Sok szülőnek okoz gondot, hogy mit is csomagoljon a gyermeknek tízóraira a suliba. A lapunk által megkérdezett dietetikus azt javasolja: az otthoni reggeli után mindig tegyünk a tízórais dobozba idénygyümölcsöt. A péksütemények helyett pedig inkább a teljes kiőrlésű kenyérből készült szendvicset tartaná jónak. Valamennyi szakember megegyezik abban, hogy a reggeli az egyik legfontosabb a főétkezések közül, éhesen ugyanis egyetlen gyermek sem tud koncentrálni az órákon. - Mindig hagyjunk időt a reggelire, hogy le lehessen ülni és nyugodtan enni. A teljes kiőrlésű pirítóson kívül tükör- vagy lágytojás is az asztalra kerülhet. A különböző édesített gabonapelyhek helyett pedig zabpely- het ajánlok joghurtba keverve. Inni pedig a kakaó helyett inkább a zöld teát javasolom, magában vagy kevés mézzel ízesítve - mondta Heszberger Edina dietetikus. Hozzátette: a tízórait lehetőleg dobozokba csomagoljuk. Az elterjedt alufólia rendkívül egészségtelen és környezetszennyező. A tízórais dobozba teljes kiőrlésű kenyérből készült szendvics tehető. - Ezt megkenhetjük tonhalkrémmel, túróval. Tehetünk bele vékonyra szelt csirkemellet sok zöldséggel - javasolta a szakember. - A másik dobozba tesz- szük a gyümölcsöket, éppen ami érik, alma, körte, szilva. Ezek mellé szórhatunk még diót, mogyorót. Az olajos magvak azért fontosak, mert jó hatással lesznek a koncentrációra. Természetesen a folyadékot se felejtsük el. Fél liter víz is legyen minden nap az iskolatáskában. Stanics Adrienn 08.26. 08.27. 08.28. 08.29. Név Dávid Dániel Viktor Marcell Kevin Rodrigez Bence Fernando Rubina Leila Norina Mirella Dzsesszika Béla Laura Borbála Súly Hossz 3600g 52 cm 3780g 55 cm 3530g 53 cm 3260 g 55 cm 2840 g 49 cm 3670 g 55 cm 3070 g 54 cm 3260g 52 cm 3660g 58 cm 2840g 48 cm •.VT a UVAiXWMVflNX Minden héten közöljük azoknak a gyermekeknek a nevét, akik a Somogy Megyei Kaposi Mór Oktató Kórház Szülészeti Osztályán születtek. sztus ^ Dátum Név Bolond ÜK Hossz Datum Név Súly Hossz 2260 g 47 cm Vanda Miriam 2770 g 50 cm 2720 g 49 cm 08.31. Dávid 3180 g 51 cm Benjámin 3880 g 56 cm 2080 g 48 cm Emilia Mária 3810 g 52 cm Aliz Amira 08.30. Loréna 2600 g 50 cm 3210 g 53 cm 2880g 49 cm Ferenc Dezső 3160 g 50 cm Csaba Noel 3280 g 50 cm János Bence 4020 g 56 cm Máté