Somogyi Hírlap, 2017. szeptember (28. évfolyam, 204-229. szám)

2017-09-02 / 205. szám

U.V1V010 'Mti é g% #v 2017. SZEPTEMBER 2., SZOMBAT • XXVIII. ÉVFOLYAM, 205. SZÁM. ÁRA: 185 FT. ELŐFIZETVE: 126 FT Somogyi Hírlap www.sonline.hu <ém<» {^ (Vasárnap te?# / ^rszowbmoh tetesse ^ az átúsznál. EGY PERCBEN Kultúra és koncertek KAPOSVÁR Miénk a város: az első rendezvény sikere nyomán válha­tott mára hagyománnyá ez a feszti­vál - mondta megnyitójában Szita Károly polgármester pénteken este. Egész hétvégén egymást érik a kon­certek, napközben kézművesek, nép­zenészek és táncosok szórakoztatják a megyeszékhely lakóit. Nagy bővülést hozott a reform SUDÁR: A kormány korábbi re­formintézkedéseinek köszönhető a beruházások bővülése. 10 százalékos beruházásnövekedéssel kalkuláltak, ehhez képest már az első fél évben 25 százalékos volt a növekedés. Leváltották az úszóelnököt BUDAPEST A Magyar Úszó Szövetség rendkívüli tisztújító közgyűlésén tegnap leváltották Bienerth Gusz­táv elnököt, aki január 8-án került a leköszönt Gyárfás Tamás helyé­re. Az elnök kezdetben maga akar­ta levezetni a közgyűlést, a küldöt­tek viszont szavazni akartak. ► 8 Költséges a határvédelem Az Európai Bizottság kész meg­vizsgálni a magyar kormány azon kérését, hogy az Európai Unió fizes­se ki Magyarország számára a ha­tárvédelmi költségek felét - közölte a brüsszeli testület szóvivője. ► 9 Jó reggelt! A katakombákon keresztül fosztottak ki egy értékes ita­lokkal teli borospincét betö­rők Párizsban. A tolvajok a fran­cia főváros alatt húzódó kiterjedt föld alatti járatokon, hajdani kőfej­tők maradványain keresztül jutot­tak el keddre virradó éjszaka a Lu- xemburg-parkhoz közeli magánla­kás borospincéjéhez, amelynek fa­lát áttörve 300 palack márkás bort zsákmányoltak 250 ezer euró (76,5 millió forint) értékben. Még az sem riasztotta el őket, hogy egy két kilo­méteres szakaszon a párizsi teme­tőkből származó csontokat is fel­halmozták korábban a járatokban. Úgy látszik ismerték a régi magyar mondást, miszerint a bor értéke a kora. K. G. TOPONAR Közel kétszáz kiállítóval és számos fenséges tenyészállattal nyitot­ta meg kapuit a tizenegyedik Kaposvári Állattenyésztési Napok. A régió és az or­szág egyik legjelentősebb mezőgazdasági seregszemléje hagyományosan Szent Mihály napjához kötődik, amely a gazdasági év végeztét is jelezte. Ez a nap ma is ünnep a gazdálkodóknak, akik évről évre többen érkeznek Somogy megye szívé­be, a Kaposvári Állattenyésztési Napokra. ► 6 Fenséges tenyészállatok foglalták el az egyetemet Kemencegyújtással indult a kampány KAPOSVÁR A mészkemen- ce begyújtásával megkez­dődött az idei, szám szerint a 124. kampány a kaposvá­ri cukorgyárban. Bár ebben az évben az időjárás gyak­ran nem kedvezett a cukorré­pa-termesztésnek, az augusz­tusi termésbecslés alapján a várható átlagtermés megkö­zelíti a 60 tonnát hektáron­ként. A cukorgyár tervezett napi átlagos répafeldolgozá­sa 7500 tonna. A betakarított termés 70 százaléka vasúton, 30 százaléka közúton érkezik az üzembe. Az idei kampány szeptember hetedikétől elő­reláthatóan 120 napon át tart majd. A dolgozók ilyenkor fel­áldozzák a hétvégéiket és ün­nepeiket, előfordul, hogy hét napot dolgoznak egyhuzam­ban. Fazekas Sándor földmű­velésügyi miniszter gyújtot­ta be a mészkemencét, és ér­tékelte a magyar cukoripar helyzetét. ► 2 Elkezdődött a kampány az ország egyetlen cukorgyárában Vereséggel kezdett a válogatott KOLOZSVÁR A magyar fér­fi kosárlabda-válogatott el­ső, pénteki mérkőzésép 67- 58-ra kikapott a horvát csa­pattól az Európa-bajnokság kolozsvári csoportjában. A kaposvári nevelésű Vojvoda Dávid tizenegy pontig és hat lepattanóig jutott a három negyeden át nagy csatát ho­zó összecsapáson. ► 15 Gazdag és szegényebb járások MAGYARORSZÁG A szombat- helyi, győri, székesfehérvá­ri és paksi járások által ki­jelölt „félkörön”, s Budapest környékén magasabb az egy lakosra jutó nettó adózó jö­vedelem. A déli, a keleti és az északkeleti országrész­ben összpontosulnak az ala­csony jövedelműek. >1 Becsöngettek SOMOGY Pénteken megkezdődött a tanítás a megye iskoláiban. Az elsősök és a szüleik némi pityergés mellett vették ezt tudo­másul. Jó hír, hogy több somogyi iskola korszerűsítése kezdőd­het meg. Fotó: Lang Róbert 770865 912Ű60 1 7 2 0 5 SZERKESZTŐSÉG: E-mail: se 'Mne@sonline.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 20/9689-444 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 HIRDETÉS 8-16 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 82/528-113 28 20 % Eleinte csökken, délutántól ismét erősen megnö­vekszik a felhőzet. Délutántól DNy felől egyre több­felé fordul elő eső, zápor, zivatar. ► 13 Boldog névnapot kívánunk Rebeka és Dorina nevű olvasóinknak!

Next

/
Thumbnails
Contents