Somogyi Hírlap, 2017. augusztus (28. évfolyam, 177-203. szám)
2017-08-07 / 182. szám
2017. AUGUSZTUS 7., HÉTFŐ Pogácsáztak a polgármesterek Nagyszakácsiban Terítettek Somogynak Kedvenc ételek és pogácsa a turizmusbarát településvezetők asztalán Fotó: Zsirai Tibor Megterítették Somogy megye asztalát Nagyszakácsiban. A falusi vendéglátás két alapvető kellékét is jelképezte a frissen sült omlós pogácsa és a betérőknek kínált kupica házi pálinka. Vigmond Erika sonline@sonline.hu NAGYSZAKÁCSI Bár utóbbit csak csínján lehetett kóstolgatni a rekkenő hőségben.- Szerintem, azért van ilyen meleg az egész országban, mert ha a nagyszakácsi kemencékbe begyújtanak, akkor azt mindenki érzékeli- utalt köszöntőjében Móring József Attila országgyűlési képviselő a királyi szakácsok földjének hírére is. Kövér István Attila, Nagyszakácsi polgármestere elmondta: ráadásként további három kemencét is építettek a meglévők mellé. Huszti Gábor, a megyei közgyűlés alelnöke arra hívta fel a figyelmet, hogy a közösségépítő somogyi hagyományokra, mint amilyen a nagyszakácsi is, büszkének kell lenni, nemcsak a gasztronómia, a borkultúra, hanem a kulturális élet egyéb területein is. A hagyományokhoz híven délelőtt a pogácsáknak fűtötték fel a kemencéket: kúsztak is az illatok a kapros, túrós, lilahagymás, sajtkrémes, paprikás, diós s más ízesítésű pogácsák felől. A pogácsasütők viadalán a legnépszerűbbek a klasszikus töpörtyűs pogácsák voltak, de még azokat is sikerült megbolondítani medvehagymával vagy túróval. - Sidlinges, krumplis, paprikás, káposztás - kezdték sorolni a szentgáloskéri- ek a takaros kosárkákban kínált pogácsákat, melyek meny- nyiségére tekintettel még egy mobilkemencét is hoztak. Az ízek versenye mellett a pogácsaszaggatást is időre mérték. A pékmesterséget magáénak tudó nagyszakácsi polgármester, Kövér István Attila rögtönzött bemutatóval készítette fel Móring József Attila országgyűlési képviselőt és Huszti Gábort, a megyei közgyűlés alelnökét is a pogácsaszaggatás kipróbálására. A pogácsák harca mellett a főzésről sem feledkeztek meg a csapatok. - Kaszás levest és palacsintabatyuban lecsós májat kínálunk majd - mondta a nemesdédi Halászi Attiláné. A gadányiak a kukoricát is becsempészték az ételükbe: ku- koricagombócos káposztába rejtve. - Gadány a kukoricáról híres, ezért nem is lehet kihagyni - tette hozzá ősz János polgármester. A buzsákiak feltehetően a palacsintás király címért indultak. Akár a palacsintás serpenyő, akár a bográcsok, kemencék mellett ki lehetett vesézni a legfontosabb problémákat, megismerni a települések törekvéseit a turizmus területén, vagy csak barátkozni és megkóstolni a másik ételét. Több száz süllő pusztult el a vízben KAPOSSZERDAHELY Már csak a rendkívül zöld színű víz és a habos vízfelszín jelzi, hogy nagyon elszaporodtak az algák a Pazderjás-tóbantóban. Néhány napja azonban jelentős halpusztulásra lettek figyelmesek a horgászok. Több száz süllő döglött meg a több mint 30 fokosra melegedett vízben. Prépost László polgármester elmondta: korábban már volt hasonló hal- pusztulás a tartós meleg miatt. - Sajnos ez a tó alacsony vízmélységgel rendelkezik, ráadásul nagyon iszapos is. Amikor ilyen nagy hőség van, akkor előfordulhat a halpusztulás. Három évvel ezelőtt volt hasonló. Az elalgásodott vízben nem jutnak oxigénhez a halak és elpusztulnak. A süllő kifejezetten érzékeny az oxigénhiányra - mondta a polgármester. Évek óta probléma az alacsony vízállás: a tavat a Paz- derjás Horgászd Egyesület üzemelteti. Az elnöke nem akart megszólalni az ügyben. Az önkormányzat a horgászegyesülettel kötött szerződés lejárta után visszavenné az üzemeltetés jogát, és rendbe hozná a tavat. - Ha nagyon elalgásodik a víz, klórme- szezéssel lehet védekezni ellene. Idén is leellenőriztünk a vízminőséget az összes tavon, mindegyik rendben volt - mondta Fülöp József a Horgászegyesületek Somogy Megyei Szövetségének elnöke. MW HIRDETÉS Átlátható, dinamikus, modern! MEGYEI KORKÉP ■Sí Beszelő kövek Gamos Adrienn sonline@sonline.hu A z emlékmű a maga mozdulatlanságával a maradandó- ság szimbóluma, dacolva az elmúlással évtizedek elteltével is hirdeti majd a tegnap történéseit. Darányban az erdélyi testvérkapcsolat, illetve barátság 25. évfordulójára állíttatott örök mementót a község önkormányzata. Ezenkívül a református gyülekezetben 1686-tól egymást váltó prédikátorok nevei is emléktáblákra kerültek fel. Azzal a céllal, hogy a következő nemzedék számára jellé, illetve üzenetté váljon mindez, s a jövő irányába mutató útjelző is legyen. A darányiakhoz hasonlóan emlékezetnek köveit emeltette már a bibliai korban Józsué is, hogy „figyelmeztessen” a Jordánon történő átkelésre. Ugyanakkor 12 Jelenlétük kitörölhetetlenül megmarad az emberben oszlop örökítette meg a frigyládát hordozó papok útját, lábnyomát is a folyó medrében. Bizonyára nyomot hagytak a dél-somogyi település református híveiben is az itt szolgáló lelkipásztorok. Hiszen az egyházközség presbitériuma 2013-ban úgy döntött, hogy ne csak a szívekben őrizzék emléküket, hanem kőbe vésve is. A templom és a parókia közötti falon ott fénylenek azok nevei, akik itt fáradoztak Isten országa építésén. Egy-egy közösségben mindig voltak olyan igehirdetők, akiket még több évtizeddel haláluk után is tisztelettel és megbecsüléssel emlegetnek. Ez különösen igaz azokra, akik hosszú időn át egy helyen voltak több nemzedéknek lelki magvetői. Akiknek kézfogása felért öleléssel, szavai bölcs tanáccsal. Jelenlétük kitörölhetetlenül megmarad az emberben egy életen át... Gyakrabban hívják a mentőhelikoptert ezekben a hetekben Nyáron nagyobb szükség van a helikopterre Fotó: Lang Róbert BALATONLELLE Rosszul lett egy 70 éves nő a strandon, életjeleket nem mutatott, a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatának munkatársa egy külföldi strandoló segítségével megkezdte a reanimációt, a helyszínre mentőhelikoptert riasztottak, írta meg lapunk. Győrfi Pál, az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és PR-igazgatója közölte: a légi mentés világszerte a helyszíni sürgősségi ellátás legmagasabb szintje. A magyar mentőhelikopterek mindegyikén megtalálható minden olyan felszerelés, ami egy rohamkocsin - többek között EKG, injekciós pumpa, de- fibrillátor, pacemaker -, kiegészítve néhány egyedülálló eszközzel: mobil ultrahangkészülék, melegítőpárna, eszközök helyszíni császármetszéshez, sebészeti felszerelés a mellkas megnyitásához és speciális vérzéscsillapító kötszer.- A légimentők jelenleg hét légimentőbázison hét mentőhelikoptert működtetnek - tudtuk meg. - Somogyba a balatonfüredi, a sármelléki s akár a pécsi helikopter riasztható. Győrfi Pál arról is beszámolt: a mentőhelikoptereket évente több mint kétezer alkalommal riasztják Magyarországon, ebből a somogyi mentések száma százas nagyságrendű. Nyáron van a legtöbb vonulás. A közlekedési, sport- és szabadidős balesetek, illetve szabadtéri munkavégzés közben történt esetek, továbbá a kánikula okozta rosszullétek és a vízi balesetek nagyon gyakoriak ezekben a hónapokban. Az Országos Mentőszolgálat kommunikációs és PR-igazgatójától tudjuk: a somogyi sérülteket rendszerint a kaposvári kórházba viszik. A mentő- helikopter egy perc alatt négy kilométert tesz meg, így igen gyors lehet a kórházba szállítás, ami sok esetben fontos szempont. A mentőhelikopter riasztásáról a kapott információk, a pillanatnyi mentőkapacitás valamint egy szigorú szabályzat alapján a mentésirányító dönt. H. M. Sok a rosszul- lét és a vízi baleset ezekben a hónapokban