Somogyi Hírlap, 2017. augusztus (28. évfolyam, 177-203. szám)
2017-08-05 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 31. szám
2017. AUGUSZTUS 5., SZOMBAT MŰVÉSZBEJÁRÓ y Névjegy Mándoki László soha nem feledkezik meg a gyökereiről és a hazájáról A város egyik eldugott kis kávézójában találkozunk Mándoki Lászlóval, vagyis a világhírű Leslie Mandokival. A fővárosban töltött három napjába megpróbált hatot besűríteni, amibe szerencsére én is beleférek. Fáradságnak nyoma sincs, egy mindenre elszánt, buzgó, lelkes úr ül velem szemben. Előttünk az asztalon két lemez, az elmúlt évek termései. Néha megvastagodik köztünk a csend, amikor disszidálása és a menekülttábor kerül szóba. Majd egy nagy csavarral gondolatban Európa egyik legnagyobb hangstúdiójában járunk, amelynek tulajdonosaként maga mellé gyűjtötte a progresszív rock és jazz legnagyobb zenészeit. Soha nem feledkezik meg a gyökereiről és a hazájáról, ezért augusztus 8-án, a 25 éves Sziget Fesztivál előestéjén koncertet ad a Mándoki Soulmatesszel a Budapest Parkban. Az esemény vendégművészeinek Bródy Jánost és Charlie-t hívta meg, akik meglepetéssel készülnek. A magyar közönség szeretetéhez ragaszkodó zenészt Cannes-ban életműdíjjal tüntették ki, előtte a bajor minisztertől az európai egyetemes értékekért való tevékenységéért vehetett át állami kitüntetést. MANDOKI LÁSZLÓ 1975-ben Csupó Gáborral és zenésztársával, Szűcs Lászlóval együtt az akkori Jugoszláviából a mai Szlovéniát Ausztriával összekötő Karawanken vasúti alagúton át Nyugatra szökött. Rövid menekülttábori tartózkodást követően pár hónapig kocsmákban és bárokban zenélt, majd Münchenben stúdiózenészi állást kapott. 1979-ben csatlakozott a Dschinghis Khan popzenekarhoz. Az 1980-as évek elején alapított hangstúdiójában több tucat világsztárral dolgozott együtt. Az utóbbi harminc évben főleg zeneszerzőként, zenei rendezőként és producerként működik. Tarnóczy Orsolya- Az augusztusi koncert igazi jubileumi eseménynek tekinthető, hiszen az idén huszonöt éves Sziget Fesztivál történetének első külföldi fellépőjeként lépnek fel a Mándoki Soulmatesszel. Ráadásul ekkor játszott először itthon, a hazai közönség előtt. Milyen emlékeket őriz ebből az időszakból?- A rendszerváltás után sokáig nem vártak itthon tárt karokkal. Négy albumom szerepelt a toplistán jó néhány sztárral Németországban, világszerte számos platinalemezem jelent meg, Magyarországon mégis elutasítást kaptam. Amikor 1994- ben felhívtak ezzel a felkéréssel, szinte azonnal rábólintottam a dologra. Emlékszem, a Bem rakparton próbáltunk a koncertre, ugyanazon a helyen, ahol a konzi után életem első, IÁM nevű dzsessz-rock együttesével is játszottunk. Egy pokoli jó koncertet hoztunk össze, ahová több ezer ember jött el, akikkel együtt dobbant a szívünk, együtt lélegeztünk. A szabadságtól mámorban úszott mindenki. Libabőrös lettem, amikor pár hete otthon megnéztem ezeket a felvételeket, melyeket a koncerten is le fogunk vetíteni.- Megtudhatunk valami kulisz- szatitkot erről a nagyszabású eseményről?- Azzal a dallal kezdünk, amivel a 1994-es szigetes koncertet is, vagyis a Life Is Like a Strange Songgal. A műsor hasonlít az 1956 és 1989 emlékére szervezett Wings of Freedom című koncertjeinkre, amelyeket Párizsban, Londonban és Berlinben is bemutattunk. A koncert magyar sztárvendégei Bródy János és Charlie lesznek.- Miért pont ők jutottak eszébe?- Sok minden összeköt minket, mindhárman igazi szabadságharcosok voltunk. Emlékszem, Charlie egyik koncertjén csókolóztam először. Bródyval, vagyis a tinédzserrel 1976-ban kötöttünk barátságot. Bródy az első nagy rockköltő, aki fantasztikusan tud játszani a szavakkal, még a kommunista cenzúrát is képes volt átverni, és megírta az antikommunista himnuszt. Nyomdokain olyan nagyszerű szövegírók nőttek fel, mint Horváth Attila és Dusán. A külföldi sztárok közül sokan kérdezik, hogy a dalaim miből táplálkoznak. Ilyenkor mindig elmondom, hogy Bródy Jánosnak köszönhetek mindent, tőle tanultam tizenévesen. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a rendszerváltás előtt a magyar rockzene világszínvonalú volt, csak Erdős Péter, a diktatúra zenei irányítója tett róla, hogy nagyon sokan ne tudjanak érvényesülni. Szétbombázták a Syriust, elvágták Demjén Rózsi, Charlie, Bródy János, Szörényi Levente, Cserháti Zsuzsa, Kovács Kati külföldi karrierjét is, akik így nem tudtak teljes mértékben érvényesülni.- A Syriusról jut eszembe, ha annak idején Pataki László billentyűs, a zenekar zeneszerzője nem karolja fel, akkor ma mi lenne?- Neki köszönhetem, hogy ma az vagyok, aki, és ezért óriási hálával tartozom neki. Sajnos nem rajta múlott, hogy annak idején végül a disszidálás mellett kellett döntenem. Tizenhétszer kértem meg a kiutazási engedélyemet, de mindig elutasítottak. Egyszerűen képtelen voltam elfogadni, hogy művészként egy olyan világban éljek, ahol nincs szabad sajtó, ahol cenzúra alatt tartják az egész művészvilágot és megmondják, mit lehet és mit nem. Alig tizenhat éves voltam, amikor édesapám a halála előtt azt mondta nekem: „Fiam, éld az álmodat, ne pedig álmodd az életedet!” Minden koncertem előtt ezt az egy mondatot elmondom, mert ez az, ami folyamatosan hajtott előre. Még akkor is, amikor Németországban, a menekülttáborban elképzelhetetlennek tűnt, hogy valaha színpadon fogok állni. Mindenkinek azt hajtogattam, olyan világsztárokkal fogok zenélni, mint Al Di Meola, Jack Bruce, Ian Anderson. Persze hülyének néztek. Lassan harminc éve zenélek velük. (Mosolyog.)- Mit jelentett akkor a Nyugat önöknek?- A lehetőségek hazáját, hogy kikerüljünk a diktatúrából. A mostani és az akkori menekülteket viszont nem lehet összemosni. Nem gazdasági okokból vagy háború elől indultunk útnak, hanem mert azt az értékrendet akartuk élni, ami akkor Nyugaton volt. Bevándorlóként, bár nem beszéltem németül, de igyekeztem mindent elkövetni, hogy a német társadalom fontos része lehessek mint művész.- Mégis bizonyos sajtóorgánumok szerint van azonosság a mostani és az akkori rendszer elől menekültek között.- Teljesen más a két dolog. Aki Európába jön, annak tudnia kell, hogy az intoleranciával szemben zéró tolerancia van, és nem kérdőjelezheti meg az európai kultúra alappilléreit. Két lányom van, a jövőben nem akarok azon gondolkozni, hogy nyáron járhatnak-e ilyen vagy olyan ruhában, mert ez esetleg egy másik kultúrából jövő ember lelkét sérti vagy férfiasságát majd nem tudja kordában tartani. Milyen marhaság ez?! Európa ma annak köszönheti szabadságát, hogy a kontinens eldöntötte, a két borzasztó rendszer után nem akar elnyomást, és a jövőben az egyetemes európai értékekre építkezik. Európa egyesítéséhez Magyarország, az 1956-os pesti srácok, az 1989-ben a berlini falat lebontó hazafiak is hozzájárultak. Helmut Kohl ezért többször köszönetét is mondott a magyaroknak. Eközben pedig az európai értékek megvédéséről nincs egyetértés. Ez hogy lehet? Elsőként Orbán Viktor volt az, aki az európai vezetők közül kiállt a szabadság és az értékek védelmében. Nyolc évvel ezelőtt Görögország a csőd szélén állt, Magyarország meg a csőd közepén. A magyaroknak sikerült kilábalnunk és teljesítették, mindazt, amit vállaltak. Ellenben a görögök nem haladtak. Ezek után Jean- Claude Juncker, az Európai Bizottság elnöke a görög miniszterelnök hátát veregette mint jóbarátét, miközben Orbán Viktort meg viccesen diktátornak nevezte. Kérdem én, hova tart ma Európa?- Rossz irányba?- Nagyon kérdéses úton jár. Gondoljunk csak arra, amikor az illegális bevándorlással kapcsolatban Magyarország igyekszik a schengeni egyezményben lefektetett megállapodás szerint megvédeni Európa külső határait. Akkor és most is mindenki a magyarokra és Orbán Viktorra támadt. De mi Európa jövője? Az, amit Brüsszel vagy Párizs mond, ahol olyan kerületek is vannak, ahol paralel zárt kultúrák alakultak ki, és nincs már garantálva a biztonság.- Mindig ilyen nyíltan vállalja a véleményét?- Világéletemben ilyen voltam, ezért kaptam már hideget és meleget is. Szerintem a művész feladata, hogy a közönség szócsöve legyen, és az egyetemes értékeket közvetítse a színpadról. Engem a társadalom és a nép szava érdekel.- Nem tudom megállni, hogy ne kérdezzem meg, a Dschinghis Khan áldás, vagy inkább átok volt az életében?- Nagyon sokat köszönhetek annak az időszaknak, de komolyan mondom, a Dschinghis Khan-korszakból nehezebb volt kikerülni, mint a menekülttáborból. Pár évvel ezelőtt a fiammal beszélgettem, aki azt mondta nekem: a táborban neked lehetőséged sem volt arra, hogy megvalósítsd az álmaidat, mégis megtetted. Nekem meg minden az ölembe hullott, a szabadság, a jólét, a temérdek lehetőség, amiért annak idején ti megharcoltatok. Ezt a mély gondolatot kaptam tőle ajándékba, ami mindennap elkísér.- Az élete, mondhatni, kész regény, idáig miért nem írta még meg?- Mert nincs rá időm. Három nappal ezelőtt Sanghajból jöttem, de már utazom vissza Münchenbe. Állandóan zenélek, a legtöbb időmet a stúdiómban töltöm, ahol az évek alatt 79 aranylemezt csináltunk. Ezt a folyamatos élni akarást, alkotni vágyást és maximalizmust, azt hiszem, az édesapámtól örököltem. Amióta producerként is sikeres vagyok, a világba bárhová el tudunk menni a zenekarommal. Nagyon sok zenész megkeres, és néha meghívok egy-egy poposabb énekest is, aki illeszkedik a csapatukba.- Robbie Williamst mégsem vették be a csapatba annak idején. Miért?- Ez az élet fricskája, de akkor ez reális döntésnek tűnt. Robbie Williams akkor hagyta el a Take Thatet, a kiadója főnöke küldött nekem egy kazettát róla, amit meg akartam mutatni Jack Bruce-nak, Bobby Kimballnak és lan An- dersonnak. Végül meg se hallgattuk az anyagot, mert Jack azt mondta, ez az ugrálós táncos fiú nem nagyon illik a művészi képbe. Nem volt jó döntés. A tíz Grammy-díjat begyűjtő Chaka Khannal viszont más volt a helyzet. A zenekar tagjaival egy délutáni sörözés közben arról beszélgettünk, hogy milyen jó lenne egy lány is mellénk. Egy söralátétre mindenki felírt egy nevet, hogy ki lenne a megfelelő, és gyakorlatilag az egész zenekar egyértelműen rá gondolt. Ez az alátét egyébként bekeretezve most ott lóg a stúdióm falán, Chakával azóta sok közös munka van a hátunk mögött.- A legnagyobb elismerés a közönség szeretetén túl, hogy idén az egyik legnagyobb nemzetközi zenei díjat vehette át júniusban Cannes-ban, előtte pedig Bajorországban az európai egyetemes értékekért való tevékenységéért tüntették ki. Mire gondolt a díjak átadásakor?- Mindkét elismerés óriási adomány, de ettől még nem változtam meg. Ugyanaz a pesti srác vagyok, aki voltam. Aki festő, majd költő akart lenni, aztán rájött, hogy a sors a zenei pályát jelölte ki számára, amiben próbál a legjobb lenni. „Fiam, éld az álmodat, ne pedig álmodd az életedet!” Ül 3) művész: fel a data
