Somogyi Hírlap, 2017. augusztus (28. évfolyam, 177-203. szám)
2017-08-01 / 177. szám
2017. AUGUSZTUS 1., KEDD GAZDASÁG y Védendő státust szociális indokkal is kaphatunk Tárgyalni is lehet a szolgáltatóval Ha nem tud fizetni, ne várjon az utolsó percig, megelőzhető a közmű kikötése Fotó: MTI Egyre több helyen kaphat támogatott hitelt PÁLYÁZAT Az MFB Pontok kibővített hálózatánál 750 milliárd forint fejlesztési forrás lesz elérhető hitelprogramok keretében 2020-ig a kis- és középvállalkozások, valamint a lakosság számára - mondta Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter hétfőn Budapesten. Hozzátette: mától 126 új MFB Pont kezdte meg működését, majd év végégig további 74 nyílik meg, így az év végére már 642 helyen lehet benyújtani az igényléseket. A 2014- 2020-as uniós ciklusban elérhető, visszatérítendő európai uniós források kihelyezésére jött létre az MFB Pontok hálózata, amely közbeszerzésen nyertes hitelintézetek közreműködésével helyezi ki a forrásokat. A tervek szerint csak az új pénzintézetek közvetítésével az idén közel 60 milliárd forint uniós forrást tudnak eljuttatni az érintettekhez. A kormány kiemelt célként határozta meg az ebben az uniós ciklusban elérhető források kihelyezését illetően, hogy a vállalkozások a lehető legszélesebb körben, könnyen elérhető módon, gyorsan és minden eddiginél olcsóbban juthassanak fejlesztési forráshoz, ebben a ciklusban a támogatások több mint 60 százalékát gazdaságfejlesztésre fordítják. Varga Mihály kitért arra is, hogy a magyar gazdaság uniós források felhasználása nélkül is képes volt növekedési pályán maradni az elmúlt időszakban. Megkezdődött a szerkezetváltás, ami lehetővé teszi, hogy ha 2020 után az Európai Unió a forráskihelyezések csökkentéséről dönt, a magyar gazdaság akkor is növekedési pályán tud maradni - mondta. MW Varga Mihály Fotó: MTI Ha csúszunk a közműszámlánk kifizetésével, érdemes mihamarabb megkeresni a szolgáltatót, mert számos könnyítést vehetünk igénybe. Az előre fizetős fogyasztásmérő előnyös a fogyasztónak és a szolgáltatónak is. Mediaworks-összeállítás kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu SEGÍTSÉG Jelezzük mihamarabb a szolgáltatónál, ha valamilyen okból csak késve tudjuk kifizetni a közműszámlánkat, és semmiképpen se várjuk meg, míg lejár a fizetési határidő. Csak így használhatjuk ki a különféle kedvezményeket, könnyítéseket, vagy kaphatunk védendő fogyasztói státust a szolgáltatótól - javasolja legújabb kiadványában a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal (MEKH). Védendő fogyasztói státust a szociálisan rászorulók vagy a fogyatékkal élők kaphatnak. A védendő fogyasztónak igazolnia kell a jogosultságát, az igazolást a támogatást megítélő vagy folyósító szerv, esetleg a kezelőorvos adja ki. A kérelmet az adott szolgáltatónál minden év március 31-éig kell benyújtani a kitöltött formanyomtatványokkal együtt. Ha az ügyfél körülményei megfelelnek a jogszabályban előírt feltételeknek, a szolgáltató nem mérlegelhet, meg kell adnia a védendő státust. A védendő fogyasztóknál alkalmazott, választható szolgáltatások szerepelnek minden szolgáltató üzletszabályzatában, az érintett fogyasztónak pedig nyilatkoznia kell, hogy melyekre tart igényt - olvasható a MEKH honlapján. A „Panasza van? Segítünk!" című kiadványsorozattal a MEKH szeretné tájékoztatni a felhasználókat a legfontosabb fogyasztóvédelmi ügyekről. A hivatal reményei szerint a kiadvány hozzájárulhat a fogyasztói tudatosság növekedéséhez és a vitás helyzetek megelőzéséhez. A MEKH fogyasztóvédelmi füzetei a hivatal honlapján (ww.mekh.hu), a szolgáltatók ügyfélszolgálatán és a kormányhivatalokban is megtalálhatók. Az ügyfelek leggyakrabban halasztott díjfizetést vagy részletfizetést kérnek a szolgáltatóktól. A fogyatékkal élők igényelhetnek időközi, havi számlaleolvasást is, és azt, hogy a számlát az otthonukban, készpénzzel fizethessék ki. Ha kérik, van rá mód, hogy a mérőt számára kényelmesen elérhető helyen helyezzék el, természetesen a biztonsági előírásokat ugyanúgy figyelembe véve. Egyre többen kérik a néhány évvel ezelőtt bevezetett előre fizetős villany- és gázórákat is, mivel ezek használatával megelőzhető, hogy a fogyasztó eladósodjon. A feltöltőkártyás mobiltelefonhoz hasonlóan a pénzzel feltöltött kártyát a mérőbe kell helyezni. A rendszer kiiktatja a túlfogyasztást, azaz ha elfogy az összeg, az óra automatikusan lekapcsol, így a fogyasztó csak annyi energiát használhat el, amennyit előre kifizetett. Mostanra meghaladja a százezret az előre fizetős fogyasztásmérőt használók száma, legtöbben a villanyáramért fizetnek így. A tudatos autósok sokat nyerhetnek A gépjárműpark elöregedése nem lassul Fotó: Shutterstock STATISZTIKA Alig 2,1 százalékkal emelkedett egy év alatt a személyautók átlagos casco- díja, 77 600 forint volt az idén az első fél évben - jelentette saját adatai szerint a Net- risk online alkuszcég. Egy évvel ezelőtt a növekedés mértéke még meghaladta a 12 százalékot - írja a Világgazdaság. A cascopiacra is jellemző, hogy a tudatos ügyfelek nyerhetnek: az évfordulón lecserélt szerződések átlagdíja 55 600 forint volt, ami csaknem negyven százalékkal kedvezőbb, mint az új autót vásárlók 91 700 forintos átlagos éves díja. A különbség persze annak is köszönhető, hogy a hazai gépjárműpark elöregedése egyelőre nem lassul, a kocsik átlagéletkora már meghaladta a 14 évet. Az idős kocsikra természetesen csak olcsóbb cascót lehet kínálni, de ebben sikeresek a biztosítók: a szerződések több mint harmadát nyolcévesnél idősebb autókra kötötték, azaz egyre jobban sikerül a védett körben tartani a gépjárműveket. Az MNB adatai szerint az idén év elején több mint 800 ezer érvényes cascoszerződés volt. A biztosítók húszmilliárd feletti díjbevételt realizáltak az év első három hónapjában cascobiztosításból. Ennek ellenére az üzletág statisztikái romlanak: károkra az elmúlt év első három hónapjához képest 12,5 százalékkal magasabb összeget kellett kifizetniük a biztosítóknak. A megugró károk miatti biztosítói „ellenlépéseket” viszont alaposan hátráltatja a piaci verseny és a fogyasztói tudatosság: az elmúlt egy év alatt nőtt azok számaránya, akik a jóval kedvezőbb, 10 százalék, de minimum 50 ezer forintos önrészt választják cascobiztosításukhoz. MW Ki kaphat védendő fogyasztói státust Magyarországon? Szociálisan védendő fogyasztó lehet az, aki időskorúak járadékában, lakásfenntartási támogatásban, ápolási díjban, rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben, otthonteremtési támogatásban, ápolási díjban, rendszeres gyermekvédelmi kedvezményben, otthonteremtési támogatásban részesül, aktív korúak ellátására jogosult, vagy ilyen személy él a háztartásában. Védendő státust kérhet a nevelőszülő is, aki saját háztartásában nevel gyereket. A fogyatékkal élők kezelőorvosuk igazolásával kaphatnak védendő státust, továbbá jogosultak rá azok, akik vakok személyi járadékában vagy fogyatékossági támogatásban részesülnek. Megadható a státus, ha a szolgáltatás kikapcsolása veszélyezteti a lakásban élők életét, testi épségét, így például a lélegeztetőgép működéséhez szükséges áram kikapcsolása életveszélyt okoz. Átlagos termésnek a mai 42 ezer forintos tonnánkénti ár az önköltségét sem fedezi Kevesebb, de kiváló minőségű lett az idei búza ARATÁS Befejeződött az őszi vetésű növények betakarítása az országban - írja a Magyar Idők. Vancsura József, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének (GOSZ) elnöke a lapnak elmondta: bár az eredmények nem érik el a tavalyi rekordszintet, az idén jó-közepes termést takarítottak be a szántóföldekről. A becslések szerint a búza mennyisége elérheti az ötmillió tonnát az idén, ami azt jelenti, hogy 10-15 százalékkal lesz kevesebb, mint a tavalyi termés. Vancsura József szerint a búza minősége jobb, mint az előző esztendőkben. Egyelőre veszteséges a búza termesztése Fotó: MTI A termelők betegségektől mentes, egészséges gabonát arathattak az ország nagy részén, ahol a csapadékviszonyok megfelelőek voltak, a terménynek a hatvan százaléka is étkezési minőségű lehet - mondta. Bár a betakarítást követően a piac is megmozdult, az árak még így is jóval az elfogadható szint alatt vannak. Hosszú távon nem tartható fenn, hogy a búzatermesztés veszteséges legyen. A legtöbb gazdálkodó ma más növényekkel is foglalkozik, a gabonából adódó veszteséget így például a repcéből származó haszonnal kompenzálják. A termelőket összefogó szövetség elnöke szerint mégis el kell érni, hogy a búzatermelés se legyen ráfizetéses. Átlagos termésnek a mai 42 ezer forintos tonnánkénti ár az önköltségét sem fedezi. Bár az elmúlt napokban egy-kétezer forinttal már emelkedtek az árak, ez még mindig messze van a gabonatermesztők által elfogadhatónak tartott 50 ezer forintos ártól. Vancsura a tavaszi vetésű növényekről elmondta: bár a gazdákat nagyon aggasztotta, hogy a csapadékhiány nagy kárt tesz a szántókon, a napraforgó nagyon jól tűrte a szárazságot. Ha a következő hetekben nem adódik szélsőséges időjárási jelenség, akkor nagy probléma nem lesz a napraforgóval. A betakarítás pedig a megszokottnál korábban indulhat el - tette hozzá. A kukoricát illetően nem ennyire kedvezőek a kilátások. Sok helyen hiányzott az eső, ami akadályozta a kukoricát a növekedésben. A termelők bíznak benne, hogy a múlt heti csapadékos időjárás még az utolsó percben megmentheti a kukoricaföldeket. Jó terméssel így sem számolnak az idén, közepes eredményekkel zárulhat ősszel a betakarítás. MW