Somogyi Hírlap, 2017. augusztus (28. évfolyam, 177-203. szám)

2017-08-03 / 179. szám

10 TV-MÚSOR 2017. AUGUSZTUS 3., CSÜTÖRTÖK HETI KRIMI Vendelin álma (Megtörtént bűnügy alapján) 4. rész Böszörményi Gyula Perei Janó nem volt szép legény, sőt, inkább csúnyának monda­nám. Rettentő magas, csont és bőr fiatal fiúként emlékszem rá, kinek hatalmas ádámcsutkája úgy szaladozott le-föl, mintha szökni akarna rút gazdája tor­kából. Folyvást vöröslő lapát­fülei elálltak, bozontos szemöl­döke alatt riadt szempár ücsör­gött mély gödrében, boltoza­tos homlokán pedig annyi pat­tanás virított, mint égen a csil­lag. A kihallgatás alatt, ami ki­sebb megszakításokkal majd álló nap tartott, annyit sírt sze­rencsétlen kajla, hogy már attól kellett tartani, a tavaszi áradás egyedül az ő bűne lesz. Máskor viszont hepciáskodni próbált, megemelkedve a széken, ami­re a posztos rendőr leültette, és úgy nyüszögött, mint mérges hörcsög a szűk kalickában.- Ne tessen vélem kiabálni a méltóságos kapitány úrnak, mert különben menten kive­tem magam az ablakon!- Az szép ugrás volna - bó­lintott König Flóris, aki a köly- köt, ki még húszesztendős se volt, órák óta nyüstölte. - Mert­hogy a földszinten vagyunk, te bamba! Perei Janó visszazöttyent a székre, és tán mert bántotta, hogy neki még a halállal való fenyegetőzés se sikerül, megint sírdogálni kezdett.- Ha meg tetszene enged­ni, kérem - morogta immár ki tudja hányadszor az ajtó­ban álló posztos -, hogy segít­sek. Merthogy az ilyen mind a hátán hordja a fülét, így aztán csak akkor érti a szót, ha ala­post meglapogatják.- Én nem pofoztatok - felel­te König Flóris, majd ismét Pe­reihez fordult. - Ne bőgj, fiam, inkább légy végre őszinte. Mi­ként is volt azzal a szállítással? A szőlőkarónak is beillő le­gényt az ifjú detektív akkor ho­zatta be a kapitányságra, mikor kisült, hogy a vasúti raktárból, ahová az áru érkezik, mindig ő viszi a megrendelt tételeket a Mayer cukrászdába.- Korábban azt mondtad, hogy a kordádat megpakolva egyenest a címzetthez mentél - emlékeztette a detektív csön­desen.- így igaz - hüppögte a fiú, mire König Flóris akkorát csa­pott tenyerével az asztalra, hogy még a posztos és én is be­lerázkódtunk.- A szakramentumát neki, hisz már megint hazudsz! - üvöltötte a detektív, kinek, ha jól láttam, az indulattól még a szemüvege is bepárásodott. - A raktárfőnök és a Mayer fő­pincére egyként akkurátus ember. Mindketten cédulká- kon jegyzik, mi és mikor tör­tént, én pedig ellenőriztem az adatokat. Tessék, magad is lát­hatod, ha ismered a számo­kat! Az utóbbi három alkalom­mal, mikor a cukrászdába kel­lett szállítanod, reggel hátkor hagytad el a vaspályaházi rak­tárt, de a kordáddal csak dél körül értél a Mayerba. Ameny- nyiben úgy megpakoljuk a két­kerekűt, hogy arról már lepo­tyognak a dobozok, ládák, ak­kor se oly nehéz az egész, hogy a vasúttól a Halászkapu utcáig el ne érj vele egyetlen óra alatt. Igaz-e?- Igaz - roggyantotta meg a vállát Perei Janó.- Akkor hát halljam végre, hol a ló farában voltál te három olyan nap is órákon át, mikor a Mayernak kellett szállítanod? A legény, ha teheti, legszí­vesebben bebújt volna az asz­tal alá. A foga vacogott, miköz­ben dőlt róla a verejték, a két keze pedig úgy remegett, mint huszárló orrcimpája, ha lőpor­szagot érez.- Beszélj már, te istencsapá­sa, különben nem tudlak meg­menteni a kötéltől - szólalt meg ismét König Flóris már-már kö­nyörgő, atyai hangon. A bitó hallatán Perei Janó ádámcsutkája akkorát szaladt lefele, hogy már attól féltem, végül a szék alá pottyan.- Nem bántottam én sen­kit se, nagyságos kapitány úr - vinnyogta csapdafogott kis­egérként a legény.- Három halott - mondta er­re teátrumba illő drámai han­gon a detektív. - Két úri hölgy meg a cseléd. Ennyi is elég, de hozzácsaphatunk még két pá­lyamunkást meg egy derék ha- usmeistert is. Mindet méreg végezte ki, a Schneller-házba pedig épp a te kezed által ke­rült a gyilkos likőr.- Én nem... én csak a Tinka miatt... Mert szeretem... A kihallgatás további része már könnyen ment. Perei Janó sűrűn zakatoló, sírástól el-el- csukló szavakkal vallotta be, hogy két hete ismerkedett meg azzal a barnásvörös hajzatú, ki­csinykét kancsal, bibircsókos ál­ló lánnyal, aki egy nap csak úgy odalibbent mellé az utcán, és rö­vid beszélgetés után felhívta őt Védcölöp utcai bérleményébe.- Mennyit kért? - dörrent rá König Flóris.- Miért?- Hát a pásztorórákért, te ke­lekótya!- A Tinka nem olyan lyány, nagyságos kapitány úr! - Perei Janó őszintén megsértődött. - Ő valóban szeret engemet, én pedig el fogom őtet venni. Azt mondta, régtől fogva figyeli, ahogy a kordét húzom, és egé­szen belepistult az izomerőm­be, meg abba, hogy ollan szí­vós vagyok, mint a csizmatalp.- És pont olyan eszes is - je­gyezte meg a posztos röhögve, ám a detektív metsző pillantá­sa mindjárt elrontotta a kedvét.- Szóval ez a te Tinkád nem kért tőled pénzt - nézett ismét Perei Janó savós szemébe Kö­nig Flóris. - Jól van, elhiszem. Azt mondod tehát, hogy mikor a Mayerben hiába vártak, te nála időztél?- Ritkán ér rá a drága, sok neki a dolga, merthogy takarí­tónő - bólogatott Pintér. - így aztán mikor izent, én mindég a lakása felé kanyarítottam a kordémat.- Eddig háromszor?- Friss még a szerelmünk, kapitány úr.- És mindig épp a Mayer ren­delése volt a kocsidon?- Asszem úgy lehetett.- Hová tetted a kordét, míg a lány lakásában voltál? Tán csak nem hagytad ott őrizet­lenül, rajta a sok értékes hol­mival?- Lássuk csak - ráncolta homlokát Perei Janó olyan em­ber módján, kinek a gondol­kodás felér a jeges Duna át- úszásának nehézségével. - El­sőre két házbéli kölköt fizet­tem meg, hogy vigyázzanak a kocsira, és megmondtam ne­kik, ha valami elvész róla, ki­pofozom belőlük a lelket. Má­sodszor éppeg kövezték az ud­vart, a hausmeister ügyelte a munkásokat, és két krajcárért a holmimon is szívesen rajta tartotta a szemit. Harmadszor­ra meg... No, akkor nem akadt senki, így a kapualjba állítot­tam a kordét, mert már nagyon kellett a... Tinka. De esküszöm az összes aprószentekre, kapi­tány úr, hogy végezvén a szere­lemmel mindent úgy tanáltam a kocsin, ahogy hagytam!- Szép dolog az őszinteség - pattant fel helyéről König Fló­ris. - Őrmester, ez az ember szabad! Mi pedig most kocsi- kázni megyünk. Tinkát, akit a váraljai rév­parton, meg a Flórián utca bor­délyában csak Krajcáros Un­kaként ismertek, hamar meg­találtuk. A személyleírás, amit a szegény, és főként hiszékeny Perei Janó adott róla, sokat se­gített, különösen, mivel Kö­nig Flóris nemrégiben fogta le a lányt markecolásért, amit aztán a kócos rosszéletűnek pénzbírsággal sikerült meg­úsznia.- A Janóka? - vihogott Tin­ka, sárga fogait mutogatva. - Az furmányos egy fuvar vót, annyi szent. Valami rút vén­asszony vette ki a lakást a Véd­cölöp utcában, és aztat mond­ta, hogy csavarjam el annak a máiénak a fejit, de mindég csak akkor legyek véle, mi­kor ő azt előre megüzeni. Jó píz vót, könnyű kereset, hisz mondta is a banya mindég: „Lyányom, én nem garasosko- dok!” Ez lehetett neki a szava- járása, mert folyvást kelepel- te: „Én nem garasoskodok!” Háromszor történt meg a do­log, aztán felmondta a lakást. Jaj, csak az a Janó meg ne lás­sák engemet, mikor a rakpar­ton kóricálva palira vadászok, mer’ vele lenni többet rendes pízért se akarok. Folytatás a holnapi lapszámunkban TELEVÍZIÓ-MŰSOR 2017, AUGUSZTUS 3„ CSÜTÖRTÖK oe o (A 4.10 4.40 5.10 5.35 7.15 9.20 10.25 12.25 13.05 13.45 15.00 16.15 17.25 18.00 19.00 19.30 20.55 21.30 22.30 23.30 0.00 1.05 1.40 2.15 3.10 Barátok közt ® Fókusz © Top Shop Jó reggelt, skacok! © Reggeli © Asztro Show Top Shop Portré © Fókusz© Szulejmán © Éjjel-nappal Budapest © Házasság első látásra ® Story Extra © RTL Klub Híradó Fókusz © Éjjel-nappal Budapest © Barátok közt © Riviéra © Riviéra RTL Klub Híradó A rejtély © Az Év Hotele © Magyarország legszebb városai Castle © Az élet csajos oldala © 4.25 Felejthetetlen® 5.05 Csapdába csalva® 5.30 Sherlock és Watson© 6.15 Tűsarok© 6.20 Mokka® 6.25 Tények Reggel 6.55 Mokka© 8.50 Ékszer TV 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délben 12.30 Walker, a texasi kopó© 13.35 Magánnyomozók© 14.40 Családi Titkok © 15.45 A sors útjai© 16.50 Fatmagül® 18.00 Tények 19.10 Pénzt vagy éveket! © 20.35 Humorkoktél© 21.55 Aszultána® magyarul beszélő, törők történelmi sorozat, 120. rész, 62 perc, 2015 23.10 1/1 Azurák Csabával © 0.10 Különvélemény® 1.10 Tények Este 2.00 Teleshop 2.25 Exek és szeretők © 3.55 Felejthetetlen® 9.35 Ma délelőtt 10.15 Ma délelőtt OS 10.35 Unió28 11.15 Ma délelőtt O 11-35 Ma délelőtt 12.00 Déli ha­li) | rangszó 12.45 Ma délelőtt 12.50 « | V4 Híradó 12.55 Ma délután 13.15 Ma délután 13.35 Iskolapad 14.20 Ma délután 14.35 Életkor 15.15 Ma délután 15.35 Unió28 16.15 Ma délután 16.35 Kosár 17.15 Ma dél­után 17.33 Magyar gazda 17.50 Ma este 18.35 Ma este 19.05 Unió28 6.00 Hazai Vadász 6.30 Elő örök­ség 7.00 Híradó 7.30 Klinika © 8.00 Hírek 8.05 Trend 8.30 Kibe­szélő 9.00 Hírek 9.10 Napi aktuális 10.00 Hírek 10.05 Civil kör 11.00 Hí­rek 11.05 Hazahúzó 11.55 Az Echo TV lapszemléje 12.00 Híradó 12.30 Utókör 13.00 Hírek 13.05 Ket­tesben Szabó Anettel 14.00 Hírek 14.30 Jövőálló 15.00 Hírek 15.05 Ósszművész 16.00 Híradó 16.30 Troli 17.00 Hírek 17.05 Razzia® 4.15 Ridikül © 5.05 Kárpát Expressz 5.25 Médiaklikk 5.45 Himnusz 5.50 Hajnali gondolatok 5.55 A múlt árnyékában© 6.55 Kenő 7.00 Híradó 7.25 Rondó 8.20 Lola© 9.05 Váratlan utazás 10.00 Balatoni Nyár © 12.00 Déli harangszó 12.01 Híradó 12.45 Főzzünk megint egyszerűen! 13.20 Csendes gyarmatosí­tók 2.-A hódítás folytatódik © 13.45 A természet magyar fotósai 13.50 A természet magyar fotósai 14.00 Zorro© 14.50 A vidéki doktor 15.40 A múlt árnyékában © 16.45 Szerencse Híradó 17.00 DonMatteo 18.00 Híradó 18.35 Rexfelügyelő© 19.30 A hegyi doktor - Újra rendel © 5.25 Időmetszetek-Archív fotóválogatás 6.00 Híradó 6.30 Időjárás-jelentés 6.35 Millenniumi Mesék © 7.10 Szerelemhajó 8.00 Szívtipró gimi 8.50 Halálbiztos diagnózis © 9.45 Szomszédok® 10.20 Szomszédok© 10.55 Arany János emlékére 11.00 Híradó 11.10 Időjárás-jelentés 11.15 Derrick® 12.20 Vészhelyzet© 13.15 Robog az úthenger 14.05 Robog az úthenger 14.50 Hajnalban, délben, este... © 15.50 Retrock 16.05 Szívtipró gimi 16.55 Arany János emlékére 17.00 Híradó 17.10 Időjárás-jelentés 17.15 Halálbiztos diagnózis © 18.10 Derrick© 19.10 Szomszédok© 19.45 Szomszédok© 20.25 Vészhelyzet© 21.15 Robog az úthenger 8.20 Mindenki Akadémiája 8.50 Tudós Társaság­a kíváncsi ember magazinja 9.15 Másfélmillió lépés Magyarországon 9.45 Másfélmillió lépés Magyarországon 10.20 Gyógyító természet © 10.55 Cousteau kapitány újra felfedezi a világot 11.45 Uj idők, új dalai 12.10 M5 Lexikon 12.20 Másfélmillió lépés Magyarországon 12.45 Másfélmillió lépés Magyarországon 13.15 Nemzeti kincsünk az Erdő-A magyar erdészet 150 éve 13.25 Bolygóbarát mezőgazdaság © 14.00 A hiányzó láncszem © 14.25 M5 Lexikon 14.40 Az én kis családom © 15.05 Szólalj meg! - angolul 15.20 Szólalj meg!-németül 15.25 Szólalj meg! • franciául 15.30 Szólalj meg! - olaszul 7.35 Jóbarátok© 8.00 Jóbarátok® 8.25 Amerikai mesterszakács © 9.20 Szívek szállodája © 10.20 Szívek szállodája © 11.20 Castle© 12.20 Castle© 13.20 Zűrös viszonyok © 14.15 Monk- Flúgos nyomozó © 15.15 Monk- Flúgos nyomozó © 16.15 Castle© 17.10 Castle© 18.05 Ausztrál mesterszakács © 19.05 Két pasi- meg egy kicsi © 19.35 Két pasi- meg egy kicsi © 20.05 Két pasi- meg egy kicsi © 20.35 Két pasi- meg egy kicsi © 21.00 Az igazság nevében © 23.20 Asebhelyesarcú© 2.15 Monk-Flúgos nyomozó © 3.00 Monk-Flúgos nyomozó © 4.30 700-as klub © 5.00 Haza­húzó 5.50 Világhíradó 6.05 ATV START 8.30 Start plusz 8.55 TV torna Norbival és Rékával 9.05 Fórum 10.50 A nap híre 11.45 La­ci bácsi konyhája 12.25 Világhír­adó 12.45 Start plusz 13.45 ATV START 14.15 700-as klub ©14.45 Fő az egészség 16.00 Fórum 17.40 TV torna Norbival és Rékával 17.45 ATV Híradó 18.10 A nap híre 18.45 ATV Híradó 19.10 Időjárás-jelentés 5.15 Oltári szervezők © 6.05 A nagy házalakítás © 6.50 McLeod lányai ® 7.50 A dadus ® 8.20 A dadus © 8.55 Bűbájos boszorkák © 9.55 Született szinglik © 10.15 Cody, a robotok ásza © 12.00 A dadus © 12.30 A dadus © 13.00 Bűbájos boszorkák © 14.00 Dok­tor House © 15.00 A Grace klini­ka © 16.00 Hazudj, ha tudsz! © 17.00 NCIS - Tengerészeti helyszí­nelők © 18.00 Nyomtalanul © 4.10 Vakrepülés ® 6.15 Teleshop 7.15 Idegroncs derbi © 9.00 James Bond: Csak kétszer élsz ® 11.35 A Szmokinger ® 13.40 Én, a robot © 15.55 A tűzben edzett fér­fi ® 19.00 Én a vízilovakkal vagyok ® 21.00 Chappie © 23.35 Elemi ösztön © 2.10 Kingsman: A titkos szolgálat © 21.00 Az igazság nevében SUPERTV2 6.00 Csapdába csalva © 6.30 Hal | a tortán © 7.35 ízes élet © 7.5§ Tények Reggel ® 8.30 Több mint Testőr © 8.35 Magánnyomozók ® 9.45 Veled is megtörténhet! © 10.50 Családi Titkok © 11.55 Jó­ban Rosszban © 12.40 Hal a tor­tán © 13.45 Gyerekszáj © 14.10 Kasza! © 15.30 Csapdába csalva © 16.10 Tények © 16.40 Családi Titkok © 17.45 Hal a tortán - Meg­lepetés © 19.00 Édes élet © 6.00 Televíziós vásárlás Reklámfilm 9.00 Szívós csajok © amerikai horror-vígjáték 2012 10.40 Anyám!© amerikai vígjáték 2007 12.20 Egyedül a világ ellen © amerikai thriller 2010 14.00 Arctalan ellenség © amerikai akciófilm 2014 16.00 Az igazság ára © amerikai krimi 2011 18.20 Az éhezők viadala© amerikai kalandfilm 2012 21.00 Erőnek erejével © amerikai akciófilm 2013 R.:KimJee-woon Sz.: Arnold Schwarzenegger, Eduardo Noriega, Johnny Knoxville, Forest Whitaker, Jaimie Alexander 23.00 Tranzit® amerikai krimi 2012 0.40 Szabadúszók© amerikai akciófilm 2012 2.30 Egyedül a világ ellen ® amerikai thriller 2010 21.00 Erőnek erejével 5.45 Arany pillanatok 6.00 Televíziós vásárlás 8.30 Harcmüvészmagazin 8.45 Au­tósport. Tempó magazin 9.15 SportVerda 10.15 Darts 12.15 Lab­darúgás 14.15 Ubdarúgás 16.15 Sporthorgászmagazin 16.45 Mai helyzet 17.00 Úszás 19.30 Út Kijev- be 21.00 Labdarúgás 23.00 Lab­darúgás 1.00 Ökölvívás 2.00 NFL 4.30 Szabadidő magazin 5.00 kisBAJNOK magazin 5.55 Öttusa magazin 6.25 Puskás Akadémia magazin 7.00 OTP Bank Liga: Paksi FC-DVSC mérkőzés 9.00 Lóverseny magazin 9.35 OTP Bank Liga: Szombathelyi Swietelsky Haladás- DVTK mérkőzés 11.35 Vizes Vb 2017 Női vízilabda döntő mérkőzés 12.50 Vizes Vb 2017 Férfi vízilabda döntő mérkőzés 14.05 OTP Bank Liga: Ferencvárosi TC- Mezökövesd Zsóry FC mérkőzés Pegazus magazin Strandkézilabda 16.05 16.35 16.55 17.25 18.00 19.00 19.30 magazin Pecatúra magazin Napos oldal magazin Atlétikai Vb előtt Boxutca magazin Labdarúgó Európa­iiga selejtező mérkőzés 16.55 Pecatúra magazin TV PAPRIKA 1 8.00 Receptdaráló Extra © 8.30 Az utazó konyhája © 9.00 Nap­ról napra © 9.15 Napról napra © 9.30 A Séf legyen veled © 10.00 Édes nagyik, finom sütik ® 10.30 A boldogság receptjei Marketával és Honzaval © 10.45 A boldogság receptjei Marketával és Honzával © 11.00 Luke Nguyen - Az Egye­sült Királyság ízei © 11.30 A lusta szakács © 12.00 Egyszerűen ola­szul © 12.30 Toszkána ízei © A műsor és a kezdési Időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja! 1 * 5 I

Next

/
Thumbnails
Contents