Somogyi Hírlap, 2017. augusztus (28. évfolyam, 177-203. szám)
2017-08-01 / 177. szám
2017. AUGUSZTUS 1., KEDD MEGYEI KÖRKÉP g Nagy sikerrel mutatkoztak be a kis neptancosok Ritecz Réka vezetesevel Távolról érkeztek vendégek a Szobok találkozójára. Györke József sonline@sonline.hu S0M0GYSZ0B Somogyszob és Szob település kapcsolata már kilencéves - mondta el Eller János somogyszobi polgármester. Minden évben részt vesznek egymás rendezvényein. A 24. somogyszobi falunapra tíztagú küldöttség érkezett Szobról. Eller János polgármester örömmel közölte a jelenlévőkkel, hogy hétszázmillió forintot nyertek fejlesztésekre. Ebből újítják fel az intézményeket, a járdákat, az utcákat, az oktatási intézményeket és a szennyvíztelepet. Ferencz Gyöngyi szobi polgármester arról beszélt: nagyon fontosnak érzi a két település kapcsolatát, a jövőt illetően még jobban szeretnék kiszélesíteni a sport-, a kulturális és a hagyomány- őrző kapcsolataikat. A jelenlévőket köszöntötte Szászfalvi László országgyűlési képviselő is, aki további sok sikert kívánt a község lakói részére. Míg a 20 főzőcsapat az ínyencségeit készítette, addig a pályán a focisták csaptak össze, illetve gyülekeztek a színpad körül a dalra-tánc- ra éhesek. Fotó: Györke József Helyi fellépők Kitettek magukért a helyi dzsúdósok és a kis néptáncosok. Majd jöttek a sztárok: a Triász, az Irigy Hónaljmirigy, a Bulldózer és a Megarox együttes. A napot a Hugo-S Band utáni tűzijáték zárta. Járdákra és a szennyvíztelepre kapott pénzt a házigazda falu Szobok egymás között: mulattak és sportoltak Megújult a Csurgó Kártya CSURGÓ Megújult a Csurgó Kártya. A vonalkóddal, egyedi azonosítóval rendelkező plasztik- kártya hátoldalán az elfogadó- helyek fotója is látható. A városlakók mellett az itt dolgozó emberek és tanulók is kiválthatják. Használatával augusztus l-jével a Közösségi Ház, a Városi Múzeum a Történelmi Park látogatása ingyenes, a Városi Sportcsarnokba kedvezménynyel léphetnek be, az új Városi Uszoda szolgáltatásait félárú jeggyel vehetik igénybe. H. J. Rekordot dönthetnek a gigapókok BARCS Az augusztüs 19-ig látogatható rovarkiállítás lehet az idei sláger a Dráva Közérdekű Muzeális Kiállítóhely idei kínálatában. Kiss Szilárd lepke- és rovargyűjteményére a megnyitó óta eltelt néhány hétben több százan voltak kíváncsiak. A sydney-i olimpiát is megjárt súlylökő gyűjteményét eddig 250-en nézték meg Barcson, ami jó látogatottságnak számít a kiállítások között. Nemcsak a diákok, hanem a felnőttek is érdeklődnek a ritkaságszámba menő gyűjtemény iránt, hiszen a látogatók több mint negyede teljes árú jeggyel nézte meg a tárlatot. MW I degen pályára tévedtünk a családdal, mégpedig az üzlet világába! Elhatároztatott, hogy kell nekünk egy használt autó, ami üzembiztos, elvisz A pontból B pontba, egyszóval tutti szerkezet. Magánkézből nem akadt megfelelő, így aztán az autókereskedéseket céloztuk meg, mert úgy gondoltuk, hogy az tutti. Sajnos hiába szeretem az irodalmat, és ismerem a shakespeare-i mondást: „mért vagy öreg, ha nincs tapasztalásod”, belevágtunk. Találtunk is a régióban egy tutti kis gépet úgy szemre, persze, de a „kereskedő” is esküdö- zött, hogy ez tényleg tutti. Hát, POSTÁNKBÓL Más kárán tanul az okos! ha tutti, akkor meg vesszük, hiszen friss hatósági papírok igazolták a tuttit. Hogy menynyire körültekintőek voltunk, elvittük egy céghez átnézetni, s ők is bizonygatták: tutti kis gép ez kérem. Nos, kedves olvasó, nem untatlak a részletekkel, de már fél miiiát kötöttünk az autóra, és még mindig nem tutti. Volt levél, békéltető bíróság, minden. A kereskedő azt mondta, hogy ő nem fogadja el az ítéletet, az tutti. És neki lett igaza! Most itt állunk, szó szerint a szószban. Tegnapelőtt a pályán lerázta a sárhányóit magáról a szentem. Ma kiderült, azért, mert meg van törve a karosz- széria. Csak figyelmeztetni tudok mindenkit, aki tutti autóra vágyik, vegye észbe William mester szavait: „Rossz lett a világ, veréb prédái ott, hová sas leszállni sem mert! Nemessé lett minden sült paraszt, és parasztnak néznek sok jó nemest.” Én már elmerengtem ezen, és tisztában vagyok vele, hogy az irodalom spádéja nem hatékony fegyver a dinoszaurusz nagyságú gonoszság ellen, de gondoljunk csak bele, a dinók is kihaltak egyszer. És ez is tutti. Hortobágyi Ferenc, Nagyatád Érdekeset látott, hallott? 06-82/528-101 FOTÓJÁT, LEVELÉT VÁRJA: PUSZTAINÉ MARTON ADRIENNE Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Somogyi Hírlap 7400 Kaposvár, Kontrássy u. 2/a E-mail: somogyihirlap@mediaworks.hu SMS: 20/968-9444 Telefon: 82/528-101, 82/528-110 hétköznap 8.00-16.00-ig. Hírügyeletes 16.00-tól 19.00-ig. Telefon: 06-20/968-9444 SMS IOEZET „Ha szeretsz valakit, akkor a részeddé válik. Része mindannak, amit teszel. Benne van a levegőben, amit beszívsz, a vízben, amit megiszol, a vérben, ami az ereidben folyik. Az érintése örökké megmarad a bőrödön, a hangja örökké a ßled- ben cseng. Ismered minden álmát, mert a rosszak a te szívedet is megsebzik, a szépek pedig téged is boldoggá tesznek. ” Cassandra Clare ÚTÉPÍTÉS: Végre észrevették az illetékesek a Fonyód-Kapos- vár közti út Somogyvárhoz közeli elrongyolódott szakaszának siralmas állapotát. Csak üdvözölni lehet, hogy végre új burkolatot kap, még ha csak rövid szakaszon is. Ha kicsit arrébb is mennének az útjavítók, és végre az osztopáni kátyúkat is kijavítanák, az maga lenne a mennyország az erre kocsizók számára. Egyébként mi a helyzet a látrányi úttal? Eddig csak méricskéltek, munkagépeket még nem látni. (A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött SMS-ek közül válogasson, a leveleket rövidítve, szerkesztve közölje. Az itt megjelenő írások nem a szerkesztőség véleményét tükrözik. Az írásokat nem őrizzük meg és nem küldjük vissza.) PROGRAM A JANLO AUGUSZTUS 1. KAPOSVÁR Cinema City: Atomszőke (18) am. szinkr. akciófilm 15:20, 17:40, Atomszőke (18) am. feliratos akciófilm, 20:00, Baywatch (16) am. szinkr. vígjáték 14:30,18:00, 20:30, Gru 3 3D 12:00, Gru 3 am. szinkr. animációs film 10:00, 14:00,16:00, Pókember: Hazatérés (12) am. szinkr. sci-fi 10:30, Dunkirk (16) am.-angol-francia szinkr. történelmi dráma 13:10, 18:15, 20:30, Valerian és az ezer bolygó városa 3D (12) francia szink. sci-fi 11:45,17:00,19:45, Dzsungel mentőakció 3D, francia animációs film 12:15, 16:15, Dzsungel mentőakció 10:15, 14:15 Szivárvány Kultúrpalota: 17:00, 19:00 Határidős esküvő / Laavor et hakir (12), feliratos izraeli romantikus film, 2016,110 p. BALATONLELLE 18:30-23:00 XXV. Leilei Borhét - helyszín: Rendezvénypark. Részletes program: http://kaposvari- programok.hu/borhet20 BALATONFENYVES Kultkikötő: -11:00 A fán lakó gyermek - Danny mesél - Kultkikötő - Balatonfenyves - Fenyvesi Gyerekszínpad BALATONBOGLÁR Majestic Sounds orgonakoncertek a Balatonnál 20:00 Perneczky Balázs orgonaművész. Közreműködik: Perneczky Zsófia fuvolaművész Helyszín: 8630 Balatonboglár, Árpád utca 4., római katolikus templom SIÓFOK Az V. Borpart és Fröccs Feszt 19:00 Sergio Santos 20:00 Jazzmin 21:15 Lelovics Zsolt és Hencz Ildikó műsora - régi slágerek, közkedvelt dallamok BALATONFÖLDVÁR Barokk Kamarazenei Est 20:00 A Földvári Zenei Esték idei negyedik állomásaként augusztus elsején, kedden Barokk Kamarazenei Est a Bajor Gizi Közösségi Házban. A belépés ingyenes BALATONSZÁRSZÓ 19:30 Csák György Piroska című zenés bábmesejátéka (Zenepavilon) - Dumaszínház gyermekszínházi előadása. AUGUSZTUS 2. KAPOSVÁR Szivárvány Kultúrpalota 17:00 Határidős esküvő / Laavor et hakir (12), feliratos izraeli romantikus film, 2016,110 p. 19:00 Kisvárosi gyilkosok / Dra- berne fra Nibe (16), feliratos dán fekete komédia, 2017,90 p. SIÓFOK Az V. Borpart és Fröccs Feszt 19:00 Foki Operett műsora 20:00 Weisz Viktor 21:00 Hawaii Együttes BALATONSZÁRSZÓ VII. Sárkányfesztivál 10:30 Pille Tamás: Hetedhét varázslat, zenés mesejáték (Csukás Színház) - Dumaszínház gyermekszínházi előadása 21:00 Budapest Bár-koncert (Csukás Színház). Ének: Németh Juci, Frenk, Keleti András és Kiss Tibor A balatoni településeken érdemes a borokat is megkóstolni Fotó: MW t