Somogyi Hírlap, 2017. augusztus (28. évfolyam, 177-203. szám)
2017-08-22 / 195. szám
2017. AUGUSZTUS 22., KEDD Újra jön majd ősztől a felújítás miatt a vágányzár SZÁNTÓD-BAIATONFENYVES- OSZTOPÁN Ősszel újra munkások veszik birtokba a terepet a dél-balatoni vasútvonalon. A Balaton-parton esőbeállókat és zajárnyékoló falakat is létesítenek, Osztopán térségében hézag nélküli vágányt alakítanak ki a szakemberek. A Szán- tód-Kőröshegy-Balatonszent- györgy, illetve Fonyód-Kapos- vár közötti szakasz fejlesztése a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium megbízásából a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt. beruházásában uniós és hazai forrás bevonásával nettó 72,3 milliárd forintból valósul meg.- A nyári időszakban ideiglenesen forgalomba helyezett vonalon szeptembertől ismét vágányzár lép majd életbe - közölte a NIF Zrt. kommunikációs osztálya. - A vasútvonal korszerűsítése várhatóan 2018 őszére fejeződik be teljesen. Ősztől Balatonfenyves-Ba- latonmáriafürdő állomásköz átépítését végzik nagygépes technológiával, míg a BalaSzeptem bértől ^folytatódnak a munkálatok tonmáriafürdő-Balatonszent- györgy állomásköz földmunkás technológiával épül át. Ezen kívül a nyári utasforgalom lebonyolíthatósága miatt szüneteltetett munkákat is folytatják, többek között a fonyódi állomáson átépítik a kettes és hármas vágány közötti peront, felújítják, s meghosszabbítják a perontetőket, a Balatonboglár-Balaton- szentgyörgy szakaszon esőbeállókat építenek, továbbá zaj- árnyékoló falakat létesítenek, valamint út- és gyalogos átjárók átépítése zajlik, s tervezetten a vízrendezési munkálatokat is elvégzik. A NIF Zrt. lapunkat arról is tájékoztatta, hogy a Kapos- vár-Fonyód vonalszakaszokon végleges peronok és esőbeállók, valamint P+R parkolók és B+R tárolók építését végzi a kivitelező. Kapostüs- kevár és Osztopán között kialakítják a hézag nélküli vágányt. S továbbá útátjárók építése és vízépítési munkák is várhatóak. Harsányi M. MEGYEI KÖRKÉP g Mindenki elítéli a kegyetlenkedéseket, mégis kevés az ítélet Legyen végve hely a rácsok mögött az állatkínzóknak! Civil kezdeményezéssel szigorítanának az állatkínzás elleni törvényen, Kaposváron is működik két aláírásgyűjtő pontja az aktivistáknak. Céljuk, hogy tényleges szabadságvesztéssel sújtsák a gerinces állatok megkínzóit. Koszorús Rita rita.koszorus@mediaWORKS.HU SOMOGY Tavaly mindössze három állatkínzással összefüggő eset került a Kaposvári Törvényszék elé. Megtudtuk, évente néhány ilyen ügyet tárgyalnak a megyében, s a kiszabott büntetések általában felfüggesztett szabadságvesztést jelentenek. Azonban ennél jóval több az állatkínzás, tudtuk meg a Kutyatár Természet- és Állatvédő Egyesület elnökétől, Boncz Edittől. - Nagyon sok telefon- hívást kapunk rosszul tartott állatokról, ugyanis ez is állatkínzás - mondta az egyesületi vezető. Boncz Edit szerint a legtöbb esetben azért telefonálnak az állatvédőknek az állampolgárok, mert ők maguk nem akarnak ezzel foglalkozni. - Vagy nem akarnak beavatkozni, mert attól félnek, hogy az állat gazdája esetleg bosszút áll. Ez a szokásos hozzáállás, vagy az, hogy őt ugyan zavarja, talán megrázza és aggódik is, csak neki ne kelljen semmit tennie. - Boncz Edit hozzátette, ha hívás érkezik, mindig tanácsot ad a bejelentőnek. - Megkérdezem miről van szó, és ha nekünk nem szükséges kimenni azt javaslom, a jegyzőnél vagy a hatósági állatorvosnál tegyenek bejelentést. Amikor azonban arra van szükség, az állatvédők is feljelentést tesznek. - Ezt már több esetben mi is megtettük, de csak kevés ítélet születik - mondta a Kutyatár Természet- és Állatvédő Egyesület elnöke. - Eleve maga az állatkínzás megítélése is sajnos ott tart, hogy elbagatelizáljuk Egy alomnyi ebsors: ezekről a vásárban árult kutyusokról még nem dőlt el, hova kerülnek. Reméljük, nem bántják őket... Fotók: Lang R. azt. A prózai ok, hogy nincs hely a börtönökben. Az állatvédő egyesület elnöke fontosnak tartaná a letöltendő börtönbüntetést az állatkínzókra, ennek ugyanis lenne visszatartó ereje. Azonban a fejekben is rendet kellene tenni. - Az ismeretek bővítésével is sokat javíthatnánk ezen, hogy milyen a rendes és felelős állattartás, az állat is élőlény, ezt sulykolni kell kisgyerekkortól, emiatt másképp kezdenek a gyerekek gondolkodni. Ezért tesznek az állatvédők a rendezvényeikkel, a civilek az aláírásgyűjtéssel pedig azt szeretnék elérni, kapjon tényleges szabadságvesztést az, aki gerinces állatot megkínoz, elpusztít, és ilyen esetekben a büntetési tétel alsó határa egy év legyen, valamint kerüljön bevezetésre a szabadságvesztés főbüntetés mellett azon mellékbüntetés, mely alkalmas arra, hogy öt évre eltiltsa az elkövetőt az állattartástól. Civil összefogás a szigorításért Kaposváron két helyen - a Damjanich utcai Kovács ABC-ben, és a Berzsenyi utcai Kedvencek üzletben - lehet aláírással támogatni az állatkínzás elleni törvény szigorítására irányuló kezdeményezést. Egyre többen csatlakoznak a Szurkolók az állatkínzás ellen nevű csoporthoz. Nemrégiben Pécsett várták az állatszerető szurkolókat egy lakossági fórumra és demonstrációra. A mozgalom két hónapja alakult, s egyre több követője van a közösségi oldalon. Pécsett mintegy százan emelték fel hangjukat az egyre agresszívebb állatkínzások ellen, köztük számos focicsapat drukkerei, de a kézilabdasport szimpatizánsai is részt vettek a megmozduláson. Szorgalmasan gyűjtik az aláírást a törvényi szigorításért PROGRAM A JANLO AUGUSZTUS 22. Kaposvár, Cinema City Gru 3 am. szinkr. animációs film 10:00, A setét torony (16) 14:00, Minden, minden (12), 20:30 An- nabelle 2: A teremtés (18) 13:00, 17:45, 20:00, Az Emoji-film 3D(6) 10:30, 14:30, Az Emoji-film (6) 12:30, 16:30, Pappa pia! (12) magyar vígjáték 10:45, 15:30, 18:00, 20:15, A mogyoró-meló 2 3D 11:15,15:15,18:30, A mogyoró-meló 2 (6) 13:15, 17:15, A szerencse háza (16) 12:00, 16:00,19:30. PATCA Katica tanya 07:30-0&00: Tehénfejés 10:00 - 10:30: Matyivonat 10:30-11:00: Kisállat-simogatás 10:30-11:00: Kreatív pólófestés 11:00-11:20: Kiütlek 11:00-11:30: Hordóutánfutó-járat 12:00-12:30: Matyivonat 13:00-13:20: Kiütlek 13:00-13:30: Viaszkézkészítés 13:30- 14:00: Kisállat-simogatás 14:00 -14:30: Hordóutánfutó-járat 14:00-14:30: Kreatív pólófestés 14:00-18:00: Erdei kötélpályák 14:30-15:00: Matyivonat (1. menet ingyenes) 15:00- 15:20: Kiütlek (1. menet ingyenes) 15:30- 16:00: Kisállat-simogatás 16:00 -16:30: Hordóutánfutó-járat 16:00-16:30: Viaszkézkészítés 16:00-17:00: Lovaglás 16:30- 17:00: Kreatív pólófestés 17:00 -17:20: Kiütlek 17:00-17:30: Kisállat-simogatás 17:00-17:30: Hordóutánfutó-járat (1. menet ingyenes) 17:30-18:00: Matyivonat (1. menet ingyenes) 18:00- 18:20: Kiütlek (1. menet ingyenes) 18:00-18:30: Kreatív pólófestés 18:30-19:00: Tehénfejés 19:00-19:15: Matyivonat SIÓFOK 19:00 MagyaRock Dalszínház: Fenyő Miklós-Tasnádi István: Made in Hungária -musical két részben Helyszín: Hajóállomás. AUGUSZTUS 23. Kaposvár, Cinema City Gru 3 am. szinkr. animációs film 10:00, A setét torony (16) szink. amerikai sci-fi kalandfilm 14:00, Minden, minden (12) szink., amerikai romantikus dráma 20:30, Annabelle 2: A teremtés (18) szinkronizált amerikai horror 13:00,17:45, 20:00, Az Emoji-film 3D(6) szinkronizált, amerikai családi animációs film 12:30, 16:30, Az Emoji-film (6) szinkronizált, amerikai családi animációs film 10:30, 14:30, Pappa pia! (12)magyar vígjáték 10:45, 15:30, 18:00, 20:15, A mogyoró-meló 2 3D szink.kan.-am.dél-koreai családi animációs film (6)11:15,15:15,18:30 A mogyoró-meló 2 szink.kan.-am.-dél-ko- reai családi animációs film (6) 13:15, 17:15, A szerencse háza (16) szink. amerikai vígjáték 12:00,16:00,19:30. PATCA Katica tanya 07:30-08:00: Tehénfejés 10:00 -10:30: Matyivonat 10:30- 11:00: Kisállat-simogatás 10:30-11:00: Kreatív pólófestés 11:00-11:20: Kiütlek 11:00 -11:30: Hordóutánfutó-járat 12:00-12:30: Matyivonat (1. menet ingyenes) 13:00-13:20: Kiütlek 13:00-13:30: Viaszkéz készítés 13:30-14:00: Kisállat si- mogatás 14:00-14:30: Hordóutánfutó-járat 14:00-14:30: Kreatív pólófestés 14:00- 18:00: Erdei kötélpályák 14:30-15:00: Matyivonat 15:00- 15:20: Kiütlek 15:30-16:00: Kisállat simogatás 16:00- 16:30: Hordóutánfutó-járat 16:00-16:30: Viaszkéz készítés 16:00-17:00: Lovaglás 16:30-17:00: Kreatív pólófestés 17:00-17:20: Kiütlek 17:00-17:30: Kisállat-simogatás 17:00-17:30: Hordóutánfutó-járat 17:30-18:00: Matyivonat 18:00-18:20: Kiütlek 18:00-18:30: Kreatív pólófestés 18:30-19:00: Tehénfejés 19:00-19:15: Matyivonat ZAMÁRDI STRAND FESZTIVÁL - A Balaton Ritmusa, helyszín: Harcsa u. és a Kecskeméti u. határolt terület SIÓFOK KIKK 17:00 Teátrum Kávéház Nosztalgia Kávéház Németh Gáborral. Ingyen segítenek Az alábbi szervezetek szakemberei ingyen segítenek jogi ügyekben a rászorulóknak: ORSZÁGOS BETEGJOGI, ELLÁTOTTJOGI, GYERMEKJOGI ÉS DOKUMENTÁCIÓS KÖZPONT, BETEGJOGI KÉPVISELŐ: 20/4899-558 ELLÁTOTTJOGI KÉPVISELŐ: 20/4899-611 GYERMEKJOGI KÉPVISELŐ: 20/4899-633 EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG: 30/727-0239 ÁLDOZATSEGÍTŐ VONAL: 80/225-225 ÁLLAMPOLGÁRI BIZOTTSÁG AZ EMBERI JOGOKÉRT ALAPÍTVÁNY: 70/330-5384