Somogyi Hírlap, 2017. augusztus (28. évfolyam, 177-203. szám)

2017-08-14 / 188. szám

4. MEGYEI KÖRKÉP 2017. AUGUSZTUS 14., HÉTFŐ Tüzet oltottak, miközben a hagyományt is őrizték MARCALI Sisakot és csizmát húztak a hivatásos és önkéntes tűzoltók Marcaliban, így vág­tak neki a XI. Tűzoltó Hagyo­mányőrző Kocsifecskendő ver­senynek szombaton. A hagyo­mányos megmérettetést Wé- ber Antal tűzoltó dandártábor­nok, a megyei katasztrófavédel­mi igazgatóság igazgatója nyi­totta meg. Valamennyi számban egy­másra voltak utalva a csapa­tok versenyzői, így a mocsárjá­rásban is. Azt követően kúszó­folyosóban is meg kellett mu­tatni tudásukat a tűzoltóknak; volt, aki úgy vetődött be a folyo­sóba, hogy a víz megkönnyít­se a következő tűzoltó átcsú- szását is. Igazi erőpróbát jelen­tett a traktorgumi gurítása, eb­ben a számban is megmutatták rátermettségüket a csapatok. A füsttel teli sátorban elenged­hetetlen volt a jó tájékozódó ké­pesség. S végül a kocsifecsken­dőt is munkára fogták a tűzol­tók. A megyei katasztrófavé­delmi igazgatóság közlése sze­rint a csapatoknak taktikára is szükségük volt a víz magas­ba juttatásához és a vödör meg­töltéséhez. A tűzoltók versengésében vé­gül a másodpercek töredéke döntött. A megyei katasztrófa- védelmi igazgatóság, a Marcali Hivatásos Tűzoltó-parancsnok­ság, s a Somogyi Tűzoltó Hagyo­mányőrző Egyesület által szer­vezett megmérettetésen az el­ső helyet a Kaposvári Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság szerez­te meg. A második a Balatonke- resztúr Önkéntes Tűzoltó Egye­sület lett, a harmadik helyen pedig a Böhönye Önkéntes Tűz­oltó Egyesület végzett. Gy. Zs. Ahogy régen oltottak... ;..a Fő az összhang. Sok minden, többek közt ez a feladat is csak úgy sikerülhet, ha mindenki egyet akar, s ezért egyszerre is lép Fotók: Turbéki Bernadett Összeköti a magyarokat, hogy megmutatnák, ki a legény a gáton Csak a sorkötelesség tűnt el, a harci virtus most is él! Petrencés rúd tartása, farönk forgatás, célbadobás kézigrá­náttal, zsákcipelés, söröshor­dó gurítás. Csak néhány ver­senyszám,, amely szerepelt a XXIV. Kárpát-medence ma­gyarlakta településeinek vir­tusvetélkedőjén, ahova hat tíz fős csapat érkezett hatá­ron belülről és túlról. Turbéki Befnadett sonline@sonline.hu BALATONSZÁRSZÓ Az MHSZ megszűnése után 2012-ben ala­kult meg utódszervezetként a Magyar Technikai- és Tömeg­sport Klubok Országos Szabad­idősport Szövetsége (MTTOSZ); amely minden évben három nagy vetélkedőt tart. Nem tit­kolt céljuk a honvédelmi neve­lés, ezért lövészversenyeket is rendeznek, bár fő profiljuk az ügyességi vetélkedők szerve­zése. Szombaton Balatonszár­szón mérhették össze tudásu­kat azok a csapatok, akikben még él a magyar virtus. A ver­senyszámokat úgy válogatták össze, hogy abban honvédelem­hez kapcsolódó, és Toldi Mik­lósra emlékeztető feladatok is legyenek.- A nemzetközi rendezvény célja a hagyományok megőrzé­se, és a települések közötti kap­csolatok építése, mindezt úgy, hogy a határon túli magya­rokat is bevonjuk - mondta a MTTOSZ elnöke, Borbély Attila. Azt mondja, a 24 év alatt a ren­dezvény nem sokat változott, ám a versenyszámok változato­sabbak lettek. Legnagyobb érté­kének a közösségteremtő erejét látják a szervezők.- Aminek közösségteremtő, és azt megerősítő hatása van, átmozgat, és összehozza a tör­ténelmi Magyarország terüle­téről az embereket, ügyességet, erőt és csapatmunkát igényel, csak jó dolog lehet - vélte a ver­senyt felügyelő bizottság tag­ja, Isaszegi János nyugalmazott vezérőrnagy. A bölcskei csapat több mint 12 éve mindig eljön, hogy bizo­Szalmabála-cipelés is szerepelt a feladatok között S persze a zsák se volt könnyű, pláne nem futás közben nyítson. - A kikapcsolódás, az egymásra utaltság, az összetar­tozás azok a szavak, amelyek erről a vetélkedőről eszünkbe jut - mondta a bölcskei Molnár Zsolt, aki eddig mindig itt volt. A verseny nagy visszatérőjé­nek a Felvidéki Csicser csapata számított. - A szüléinktől hal­lottuk, hogy milyen jó hangula­tú ez a megmérettetés. Bár Csi- cserről tíz éve nem érkezett ide hősjelölt, úgy gondoltuk, ideje a szüléink nyomdokaiba lépve új korszakot indítani - mesélte Gyüre Nikolas. A szabad kategóriában akadt olyan szervezet is, ahonnan két csapat is érkezett: a BKV egy kék- és egy piros mezes társa­ságot is indított, annyian sze­rettek volna eljönni. A szabad kategóriát meg is nyerték, a te­lepülési kategóriában pedig a sokat tapasztalt bölcskeiek je­leskedtek. Különdíjat kaptak a csicseriek, és egy tíz fős alkal­mi társaság, akik a strandolók- ból verbuválódtak össze a sze­les idő és a verseny láttára. A Katykaringó és az Ördöngös Buzsákon Összegyűltek a gazdák pálinkamustrára és ultiversenyre Messzire szállt a nóta a hegyről BUZSAK Megkezdődött vasárnap a buzsáki búcsú, mely még hét­főn is várja a látogatókat.- Vasárnap népművészeti ki­állítás nyílt a faluházban, ahol a buzsáki fafaragók és a hímző­asszonyok termékeit tekinthe­tik meg az érdeklődők - mond­ta lapunknak Kara Lajos pol­gármester. - S még számunkra is nagy örömet okozott a buzsá­ki hímzésmintákkal, motívu­mokkal feldíszített mézeskalá­csokból nyűt kiállításunk, me­lyeket Táboriné Miseta Judit ké­szített. A buzsáki polgármester hoz­zátette: természetesen a kiállí­tást még hétfőn is megtekinthe­tik a búcsúra érkezők, s a tárlat egy része a hét többi napján is látogatható marad. Kara Lajos azt is elmondta: az idei búcsúra is menettánccal készültek. A buzsáki Boszorká­nyos Néptánc Egyesület, s után­pótláscsoportja, a Katykarin­gó Táncegyüttes mellett meg­hívták a Lengyeltóti Ördöngös Táncegyüttest, s Marcali Bag­las Fundamentum Táncegyüt­tesét is. Már szokássá vált, hogy a búcsún az előző évi ünnepség óta született kisgyermekeket, s a település legidősebb lakóit is köszöntik. Tizenegy kisgyer­mek született a tavalyi búcsú óta a községben. Gy. Zs. KAPOSFÜRED Szólt a nóta a ka- posfüredi szőlőhegyen szom­baton, hagyományos hegyi búcsúját ünnepelte a Füredi Szőlősgazdák és Földművelők Egyesülete. Kurucz János, az egyesület elnöke felidézte: az első hegyi búcsút 2001-ben tartották. A jó hangulatú esemény re­mek lehetőség arra, hogy ösz- szegyűljenek a tagok, hiszen a füredi hegyen tevékenykedő tulajdonosok többsége ma már vagy kaposvári vagy az ország többi részéből való. Szentmisével kezdődött a hegyi búcsú, melyet Toma- nek Péter kaposfüredi plébá­Rotyogott a pörkölt a hatalmas üstben Fotó: Muzslay Péter nos celebrált a haranglábnál. Később a főzőversennyel és a bormustrával párhuzamosan egy horgászverseny is zaj­lott. Fiatalabbak és idősebbek is kipróbálták magukat a né­pi játékokban. A jó ebéd után pedig alkalomhoz illő nóta szólt, a Kaposfüredi Nyugdí­jas Egyesület is énekelt. Az ul­tiversenyben Vincze Péter lett első. A legjobb fehér-, s a leg­jobb vörösbor kategóriáját Ko­vács György nyerte, a legjobb pálinkát Szíj Kornél nevezte. Kurucz János hozzátette: az idén különösen is jónak ígér­kezik a szüret a füredi szőlő­hegyen. Gy. Zs.

Next

/
Thumbnails
Contents