Somogyi Hírlap, 2017. augusztus (28. évfolyam, 177-203. szám)

2017-08-12 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 32. szám

I VASARNAP 16 SPORT REGGEL 2017. AUGUSZTUS 12.. SZOMBAT A 100 méteren bajnok Justin Gatlin csodálatos embernek tartja Usain Boltot Győztesként ünnepelték Harmadik lett a londoni világbajnokság százméteres síkfutásának döntőjében a címvédő Usain Bolt, aki pontosan tudja, mi volt ennek az oka, de azt mondja, a vereséget is el kell fogadni, és elárulta, hogy már csak a szurkolók miatt vállalta el ezt a szezont. Lerótta a tiszteletét Justin Gatlin első dolga volt, miután a londoni világbajnokságon megnyerte a száz­méteres síkfutás döntőjét, hogy lerója tiszteletét Usain Bolt előtt. Majd beszélt a tömeg pfujolásáról, az érzéseiről és persze örök riválisáról, akit nemcsak mélyen tisztel, de rengeteg inspirációt is kapott tőle az évek alatt.- Meghatotta, hogy a tömeg győztesként ünnepelte?- Ez a stadion csodálatos, mindig is nagyon szerettem a közönségét, mert a szurkolás nemcsak most volt fantaszti­kus itt, hanem az előző évek­ben is. Köszönök nekik min­dent, a rengeteg szeretetet, mert bevallom, én sem számí­tottam ilyen buzdításra. Ami egyébként csak még inkább ösztönzött arra, hogy a legjob­bat hozzam ki magamból.- Csalódott?- Az élsport már csak ilyen. Leginkább azt sajnálom, hogy nem tudtam azt nyújtani, amit szerettem volna és amit vár­tak tőlem. Emiatt kicsit való­ban csalódott vagyok, de ezt is el kell fogadni ugyanúgy, mint a győzelmeket.- Min múlt?- A rajtjaimon, amelyek ki­nyírták az összes futamomat. Pedig általában fordulóról for­dulóra javulni szokott, most viszont egyszerűen nem állt össze még a döntőre sem. En­nek pedig az lett az eredmé­nye, amit láttak. Küzdöttem vele, ott motoszkált a fejem­ben, mégsem sikerült semmit tenni ellene. Ez nem volt köny- nyű lelkileg, mert egyfolytá­ban stresszelt. De nem kere­sek kifogást, Londonba is úgy jöttem el, mint korábban bár­melyik másik világbajnokság­ra, és ki is hoztam magamból mindent.- Mikor érezte, hogy gond le­het?- Az elődöntő után, amikor Christian Coleman legyőzött. Akkor már tudtam, hogy nagy bajban leszek, ha nem tudok javítani a rajtomon. És a dön­tőben, amikor elhagytam a rajtgépet, magamban már só­hajtottam is, mert éreztem, le­het, hogy ez nem lesz meg.- Meglepődött Justin Gatlin győzelmén?- Bevallom, sokáig nem is vettem észre, mert a szél­ső pályán futott, én pedig Colemanre figyeltem magam mellett. De nem lepett meg, mert Gatlinnek remek ered­ményei voltak az elmúlt évek­ben, becsülettel kivárta az ide­jét, és megérdemelte a sikert, mert most jobb volt nálam.- Miért nem indult kedvenc számában, kétszáz méteren?- Kétszázon szerintem még rosszabb lennék, mint százon, és jelenleg nem is vagyok for­mában.- Utólag nem bánta meg, hogy elvállalt még egy szezont?- Semmit sem bántam meg. Egyszer minden véget ér, és nem számít, mi történt most, mert akár nyertem, akár ve­szítettem volna, az semmit sem változtatott volna a pálya­futásomon. Leginkább a szur­kolók miatt döntöttem így, akik szerették volna, ha még egy szezont végigcsinálok, én pedig azt gondoltam, ennyivel tartozom nekik. És egyébként is úgy érzem, bizonyítottam már a világnak, hogy a vala­ha volt legjobb sportolók egyi­ke, különleges egyéniség va­gyok. Másképp csinálok min­dent, mint mások, és nem hi­szem, hogy lesz valaha még egy olyan, mint én.- Akkor elégedett a pályafutá­sával?- Én betettem a közösbe a magam részét, hogy népsze­rűsítsem a sportágat, hogy megmutassam, egyre jobb és jobb lehet. A munkát elvégez­tem, de hogy ez mit jelent az utókornak, azt majd az embe­rek döntik el. Bolt nem bánta meg, hogy indult- Mintha magát is meglep­te volna, hogy legyőzte Usain Boltot.- Az egész annyira szürreá­lis még most is - mondta a fu­tam után az amerikai Justin Gatlin, aki 9.92-vel Usain Bolt és Christian Coleman előtt megnyerte a londoni világbaj­nokságon a százméteres sík­futás döntőjét. - A tömeg csak hergelt, én pedig szinte meg­őrültem tőle. Usain rengeteget tett ezért a sportágért, mindig Ts ösztönzött engem és máso­kat is, hogy gyorsabbak, erő­sebbek legyünk, és bár idő­sebb vagyok nála, rengeteg inspirációt kaptam tőle. Min­den évben azt kívántam, hogy a legnagyobb vetélytársa le­hessek.- Hogyan írná le a rivalizálá­sukat?- Úriemberek versengése­ként. Mindig tiszteltük egy­mást, csodálatos embernek tartom. Felvillanyozza az em­bert a társasága, és hogy elké­pesztő, felfoghatatlan időered­ményekre képes a pályán, Gatlint hergelte a pfujoló tömeg ezért is tudott ilyen klasszis Maradni ennyi ideig.- Mit mondott önnek a célba érkezése után?- A győzelmem után meg­ölelt, és azt mondta, gratulál, mert megérdemeltem. Nagyon jólesett ez tőle, hiszen tudja, mennyire keményen megdol­goztam érte. Ez a nap nekem a győzelem napja volt, de szögez­zük le, mégiscsak az ő estéje. Mindegy, hogy győzött-e vagy veszített, most mindenki őt di­cséri, ugyanis amikor meglát­tam, hogy én nyertem, az első dolgom volt, hogy lerójam előt­te a tiszteletemet, mert megér­demli. Usain a sportág Góliátja.- Ilyen jó önök között a kap­csolat?- Azt tudni kell, hogy Usainnel a pályán tényleg ri­válisok vagyunk évek óta, de a bemelegítésnél mindig is viccelődtünk egymással, és jól éreztük magunkat együtt. Bár tény, ezt sosem vertük nagydobra. Úgy látom, vala­miért a médiában sokan azt gondolják, hogy köztünk ádáz harc dúl, és szinte gyűlöljük egymást. Holott ennek éppen az ellenkezője igaz. A döntő előtt most is ugratott nevetve, hogy hallja a pfujolást, amit a közönségtől kapok, és bizto­san keményen dolgoztam ér­te, megérdemlem.- Tényleg, mennyire zavarta a közönség reakciója?- Itt szerintem nem is a tö­megről volt szó, hanem rólam. Az évek alatt szerintem több lettem Usain egyik riválisá­nál, az ellendrukk pedig in­nen jön, mivel Londonban na­gyon szeretik őt. Mit tehet­tem volna? Teljesen kizártam a külvilágot minden futásnál, és csak a pályára figyeltem. Arra, hogy tartalékoljam az energiámat az elődöntőre és a döntőre. Tettem, amit ten­nem kellett, de nem is lehe­tett volna ezt másképp végig­csinálni.- Azért nem lehet könnyű ki­zárni hatvanezer ember pfujo­lását...- Higgye el, vannak, akik szeretnek, ők éljeneztek és biztattak. A helyszínen az edzőim, odahaza, Ameriká­ban pedig a rajongóim. Csak ez érdekelt.- Gondolt rá, hogy tényleg győzhet Londonban?- Annyira, hogy eltervez­tem, mit fogok csinálni, ha nyerek. Aztán persze sem­mi sem úgy történt, ahogy el­gondoltam. Olyan volt, mint­ha újra 2004-ben lennék, ami­kor megnyertem az olimpiát. A többiek előtt nagyon kevés­sel zuhantam be a célba, tény­leg csak egy hajszálon múlt a győzelmem, és bevallom, még most is elképesztőnek tartom, hogy sikerült. HIRDETÉS in AZ IDŰ! - SZEZONRAJT A LABDARÚGÓ NB l-BE! ELEMZÉSEK. KERETEK, TÉNYEK. PROGRAM - MMEN. AMT AZ ÉLVONAL 12 CSAPATÄRÖL TUN ÉRDEMES

Next

/
Thumbnails
Contents