Somogyi Hírlap, 2017. augusztus (28. évfolyam, 177-203. szám)

2017-08-07 / 182. szám

2017. AUGUSZTUS 7., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP g Kardot rántottak a boldogító igenre KAPOSVÁR Rendőri tiszteletadás kísérte Orbán Zoltán, a Somogy Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószolgálatának munkatársa és párja, Babai Krisztina, aki az SMRFK humánigazgatási szolgálatán dolgozik, szombat délutáni esküvőjét Kaposváron. A Városházán tartott cere­mónia előtt és után a kollégáik, akik amúgy a barátaik is, magasba emelt karddal álltak sorfalat az ifjú pár tiszteletére. Fotó: M. G. Tizenkét esztendeje lett város Kadarkút KADARKÚT A városnapon leg­jobbnak végül egy vadasan elkészített nyúlcomb bizo­nyult, a második helyet a vá­rosnapon először részt vevő lengyel főzőcsapat tradicio­nális káposztás étele lett, míg harmadik a Jálics Ernő Isko­la önjelölt séfjeinek halfasírt- és halkolbász-kreációja lett. A kadarkúti asszonyok be­mutatták a nyár folyamán összegyűjtött gyümölcsök­ből készült lekvárjaikat. 23- an döntöttek úgy, hogy a vá­rosnapon is bemutatják, mi­re képesek befőzésben, s vé­gül egy szőlőből készített gyümölcsíz lett a legjobb. Nem maradhatott ki a pálin­ka sem a versengésből, hú­szán nevezték be párlataikat a mustrára, s a cseresznyéből készült pálinka volt a legjobb. A kadarkúti városnapon részt vettek a város testvértelepülé­seinek delegációi így, az erdé­lyi Ozsdola és a horvát Veliko Trojstvo küldöttsége is képvi­seltette magát. Rajtuk kívül egy lengyel csoport is együtt ünnepelt a kadarkútiakkal, hiszen a városban a második világháború idején több len­gyel menekült is élt. A Jálics Ernő Iskola történelemtanára megkezdte az egykori mene­kültek leszármazottainak fel­kutatását, s így került kapcso­latba Kadarkút a Lengyel-Ma­gyar Baráti Társasággal. Cél, hogy testvértelepülési kap­csolatot alakítsanak ki egy olyan lengyel településsel, ahol élnek leszármazottak. Átadták a Kadarkút Váro­sért kitüntető címeket: a he­lyi felnőtt-labdarúgócsa- pat s a Kadarkúti Közös Ön- kormányzati Hivatal kollek­tívája kapta az elismerést. Szászfalvi László ország- gyűlési képviselő a kö­zösségek szerepét méltat­ta, mondván: itt megmutat­kozik egy közösség ereje. Biró Norbert, a Somogy Me­gyei Közgyűlés elnöke az egy­begyűlteket tájékoztatta a kis­város sikeres pályázatairól a Terület- és Településfejleszté­si Progamban. K. R. Gyertyák gyúltak Barcson Nem feledik a holokausztot a romák BARCS Gyertyagyújtással és közös imával emlékeztek az Auschwitz Birkenauban el­pusztított cigányokra Bar­cson a térség roma szerveze­tei. Tatai Ferenc a Barcsi Ro­ma Nemzetiségi Önkormány­zat elnöke a számadatok kap­csán elmondta, Barcson a me­gye legnagyobb romák lakta telepén ezren élnek, a roma holokauszt során egyetlen éj­szaka leforgása alatt három­ezer cigány édesanyát, kis­gyermeket és férfit mészárol­tak le 1944-ben. „Ez azt jelen­ti, hogy a telepen lakó cigány­ságot egy-két óra alatt meg le­hetett volna ölni abban az idő­ben" - szemléltette az elnök. A megemlékezést első ízben tartották meg a Szegedi Tibor Közösségi Háznál, ahol koráb­ban a tatárszentgyörgyi 'ro­magyilkosságokról is megem­lékeztek az évfordulón. Nem csak a barcsi, hanem nagyber­ki, nagyatádi roma vezetők is mécsest gyújtottak. Ignácz Já­nos nagyatádi elnök szerint példaértékű a kezdeménye­zés, mert bár ma nyugodtabb napokat élünk, nem lehet fe­lejteni a tömegek értelmetlen kiirtását. K.-H. l. Testületi ülésen tárgyalták a beígért pofont Visontán Egy pofonról is szó esett a település legutóbbi képvise­lő-testületi ülésén. Egy ön- kormányzati képviselő inter­netes bejegyzésében szere­pelt a balegyenes. Kovács Gábor gabor2.kovacs@mediaworks.hu A balegye­nest egy közösségi oldal zárt csoportjában Gombai Győ­ző jobbikos csokonyavison- tai önkormányzati képvise­lő emlegette, a település első emberéhez intézve szavait. Az ügy előzményeihez tarto­zik, hogy a csokonyavisontai fürdőt üzemeltető cég ügyve­zetője és egyik bérlője között jogvita támadt a bérlemény­nyel kapcsolatban. A faluban elterjedt hírek szerint az el­SIÓFOK Balatoni borokat kós­tolhattak kellemes környe­zetben azok, akik részt vet­tek az ötödik Siófoki Borpart és Fröccsfeszten. A vendégek kedvence a hosszúlépés volt, hiszen sokan oltották szomju- kat balatoni nedűkkel a forró estén. Zajos tóparti hangulat helyett családias és könnyed kikapcsolódás várta tíz napon keresztül a Siófoki Borpart és Fröccsfeszt vendégeit. - Alter­natív lehetőséget és helyszínt szerettünk volna biztosítani a turistáknak - mondta el ér­deklődésünkre Hegyi Károly, a Siófoki Fürdőegylet elnöke. - Sok program van a napok­lentétetek tettlegességig fa­jultak, ám ezt a bérlő vitatja. Az esettel kapcsolatban Gom­bai Győző, a Jobbik csokonya­visontai önkormányzati és a megyei közgyűlés képviselő­je rendkívüli ülés összehívá­sát kezdeményezte. Hogy ezt megsürgesse, a következő szavakkal fordult a polgármesterhez internetes bejegyzésében: Vajon hány balegyenes vagy jobb csa­pott kell hozzá, hogy egy ese­Lapunk természtesen megke­reste Gombai Győzőt, aki kér­désünkre tagadta, hogy meg­fenyegette volna a polgármes­tert. Szerinte csupán egyszerű szövegértési probléma okozza ban a városban, a Plázs, a Kul­turális Központ és a Szabad­téri Színpad is kínál lehetősé­geket. Azonban ilyen meghitt hangulatú, családi rendez­vény ez az egyetlen. A Pető­fi Sétány koktélozós estéit így jól ellensúlyozta a Hajóállomá­son tartott Borpart és Fröccs­feszt - tette hozzá. A Kecskés Szilárd és Fia Pin­cészet Siófok egyetlen kézmű­ves-borászataként kínálta ne­dűit. - A fröccsöt keresik a vendégek, fehéret és rozét egy­formán - mondta a tulajdonos felesége, Gigler Anikó, aki a szórakozásban szomjukat ol­tókat szolgálta ki. K. R. mény említésre méltóvá vál­jon, vagy egy képviselői indít­ványra reagáljon a falu veze­tője? Esetleg a balegyenessel vagy a jobb csapottal egyene­sen őt kell megkeresni? A településvezető megkere­sésünkre elmondta: egy kép­viselőnek nem szabadna így megnyilvánulnia.- Úgy gondolom, hogy Ma­gyarországon nem orrba vá­gással kell és lehet a külön­böző ügyeket elintézni - tet­a gondot. - Valóban nem kér­tem bocsánatot, mert én nem fenyegetőztem: eshetőleges szándékkal tettem fel a kér­dést, hogy vajon Harasztia At­tila polgármester akkor is így te hozzá Harasztia Attila. - Van mindenre megfelelő jogi megoldás, van működő képviselő-testületünk, van szervezeti és működési sza­bályzatunk, és végső soron van bíróság. Az érdekeinket nem fenyegetőzéssel kell ér­vényesíteni, a fenyegetést és bármiféle verbális és nonver- bális erőszakot mélységesen elítélek. Azóta összehívták az omi­nózus képviselő-testületi cselekedne, ha őt érte volna at­rocitás - felelte Gombai Győző. - Jogtalanul halogatta a rend­kívüli ülés összehívását, mert erre nem terjed ki a jogköre ál­láspontom szerint. ülést, ahol egyébként megol­dódni látszik a bérlői jogvita, mert a bérlő és a tulajdonos megállapodott a polgármes­ter moderálása mellett.- Szóba hoztuk a fizikai fenyegetés ügyét is: elvár­tam volna, hogy a képviselő úr minimum bocsánatot kér, mert túlreagálta a történése­ket. Erre azonban nem volt hajlandó, sem pedig lemon­dani - mondta az ülésről Ha­rasztia Attila. - Tovább ütöt­te a vasat, vagyis a jelek sze­rint nem bánta meg, ha ismét hajtogatja. Egy képviselőnek joga van véleményt formálni, azonban az erőszak sem gondolati, sem cselekedeti szinten nem fér bele a magyar közéletbe, és én azon fogok dolgozni, hogy ez ezután is így legyen. Tizenhárom baleset az utakon SOMOGY Négy súlyos és egy könnyű sérültje volt annak a balesetnek, mely az M7-es au­tópálya sóstói lehajtója és az Előd utca kereszteződésében történt. Balatonberénynél egy autó áttért a menetirány sze­rinti bal oldali forgalmi sávba, és összeütközött a Segesd felől érkező személyautóval. A bal­esetben egy személy nyolc na­pon belül gyógyuló sérülést szenvedett. Vízvár és Heresznye között egy személygépkocsi letért az úttestről s egy vízelvezető árokba hajtott, végül egy fá­nak csapódott. A sofőr súlyos sérülést szenvedett. M. G. Borpart ötödször: családias hangulat és kiváló balatoni borok Koktél helyett jobb a fröccs Fröccsteszt Siófokon Fotó: Muzslay Péter Gombai Győző: ez mindössze szövegértési probléma

Next

/
Thumbnails
Contents