Somogyi Hírlap, 2017. július (28. évfolyam, 151-176. szám)
2017-07-04 / 153. szám
2017. JÚLIUS 4., KEDD Próbaidősök segítik a rendőri munkát a Balaton partján Próbaidősökkel is erősít a rendőrség a Balatonnál: 45 próbaidős rendőrnek tartottak eligazítást hétfőn Siófokon. A fiatalok augusztus végéig a Balatonnál teljesítenek szolgálatot. Góz Lilla sonline@sonline.hu SIÓFOK Piros Attila megyei főkapitány a siófoki eligazításon azt hangsúlyozta: a szerénység, szorgalom és alázat rendkívül fontos a szolgálatellátások alkalmával. Kiemelte, aki a rendőri hivatást választja, annak minden percben a rendőri eskü szerint kell cselekednie, ezt minden rendőrnek szem előtt kell tartania. A hatékonyság és hatásosság magától értetődő követelmény kell, hogy legyen. Az eligazításon jelen voltak a Készenléti Rendőrség próbaidős rendőrei, a szakgimnáziumokban tanuló próbaidős rendőrök, valamint a megye más kapitányságairól érkezettek. Sok próbaidős azért választotta ezt a hivatást, mert családjukban ez volt a minta. Többüknél évtizedek óta rendőrKözel félszáz rendőr érkezett Siófokra ként dolgoznak. Rofrics Krisztián próbaidős készenlétis arról beszélt lapunknak: azt várja a nyári munkától, hogy nagy mértékben szolgálja majd a szakmai fejlődését. Az utóbbi években egyedül a közlekedési balasetek száma nem csökkent, bűncselekményből viszont lényegesen kevesebb van már Siófokon. Horváthné Jéger Katalin, rendőrszázados az eligazításon elmondta: kiemelten kezelik a fesztiválok közbiztonságát. Péntek, szombat éjszáka megerősített bűnügyi és rendészeti állomány teljesít szolgálatot, mind a strandokon, mind a Petőfi sétányon. Ennek is köszönhető szerinte, hogy nagy mértékben csökkentek a vagyon elleni bűn- cselekmények. Közösen dolgoznak a vízi rendőrökkel, próbaidősökkel, a hivatásos állománnyal, a bűnmegelőzési centrumok tanulóival és a polgárőrökkel: együtt látják el nyáron a Balaton védelmét. Az eligazítást követően a szakgimnazisták felvették a szolgálatuk ellátásához szükséges eszközöket. Augusztus végéig a Balatonnál teljesítenek szolgálatot. A balatoni szúnyoglárvákra mérnek újabb csapást a héten Pótolják az elmaradt irtást SOMOGY Június elseje óta tart a központi szúnyoggyérítési program, amelynek során a szakemberek eddig 316 ezer hektáron permeteztek, hazánkban összesen 764 településen. Ha az időjárás lehetővé teszi, a héten ezer hektárt kezelnek a Balatonnál, s a dél-dunántúli régióban is folytatják a bevetéseket a légi egységek. Szigor az égen KAPOSÚJLAK Légi biztonságról gondoskodnak a bázis munkatársai: tíz hazai és külföldi repülőgép karbantartását végzik jelenleg a reptéren. Az AN-2 valamint a Hiper mellett több Cessna is javításra vár, tudtuk meg hétfőn Kornyik Csabától, az Avia-Rent Kft. ügyvezető igazgatójától. A teljes körű műszaki felülvizsgálaton magyar, illetve holland, német, osztrák és szerb repülők is részt vesznek, nemrég Szlovéniából érkezett egy gép. A napi munkán kívül az új, szigorúbb szakmai szabályzattal kapcsolatos feladatok kötik le a társaság vezetését, az engedélyek beszerzése folyamatban van. Fotó: Lang Róbert A múlt héten Komárom-Esz- tergom megyében és Győr környékén kellett kiterjedt kezeléseket folytatni, míg Budapesten földi kémia módszerrel csökkentették a vérszívók számát. Bázelné Mihályka Szabina, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője hétfőn arról számolt be: ezen a héten a viharos időjárás miatt eddig elmaradt kezeléseket pótolják, ezen kívül Jász-Nagykun-Szolnok, Győr-Moson-Sopron, Tolna, Baranya, Bács-Kiskun és Vas megyében lépnek fel a szúnyogok ellen. A szolnoki és a szekszárdi régióban továbbá Baja és Mohács térségében már a második teljes körű gyérítés kezdődik a héten. A napokban a Balatonnál, Szolnok térségében, valamint a Duna mentén végeznek biológiai lárvagyérítést. Bázelné Mihályka Szabina kitért rá: a katasztrófavédelem honlapján nyomon követhető, hogy melyik napon melyik településen s milyen módszerrel védekeznek a vérszívók ellen, valamint térképes ábrázoláson is látható a kezelt terület nagysága, továbbá az aktuális heti terv. H. M. MEGYEI KÖRKÉP 3 Araszolásban Szűcs Tibor ti bor.szucs@mediaworks.hu S zerencsére egyáltalán nem szűkölködtünk azokban a hírekben, miféle erősítést kapnak a rendfenntartásra felesketett szervezeteink ahhoz, hogy az embertömegét tekintve a nyáron második magyar fővárossá duzzadó Bala- ton-parton ne sokszorozódjon meg az ideérkezők számával a bűncselekményeké. S hogy értelmes, társadalmi igényeknek megfelelő korlátok között pihenhessen mindenki. Volt némi átcsoportosítás, szolgálatba álltak a rendőr középiskolások is, s tegnap új erősítés érkezett a rendőrséghez a szezonra. El is kél a segítség a következő hetekben. Ahogy belemerülünk a nyárba, tudomásul kell venni, hogy egyre többek fejében vált át a kapcsoló a nyu godt pihenésről a féktelen szórakozásra, amihez szerencsére fesztiválban is gazdagon tudunk igazodni országhatáron és Somogy megyén belül. Azt viszont természetesen csak bizonyos esetekben lehet elvárni, hogy a Balatonhoz, hozzánk érkező turisták mindig úgy viselkedjenek, amivel nem zavarják meg mások életét, mert a felhőtlen jókedv mértéke mindenkinél mást jelent. A mértékkel úgy általában is bajban szokott lenni az ember, mert egy szubjektív tényező az egyén soktényezős mátrixában. Plusz változóként párosul a mérték fogalmához például a szabadság, a vakáció s a körülmény, hogy kötelezzük magunkat arra: ha már nem kell munkával tölteni az időt, a lehető legteljesebben kergessük el a felhőket szabadságunk környékéről. A mérték ilyenkor relativizálódik a legjobban. Mindebből világosan látszik, hogy egyáltalán nem könnyű, sőt nagyon is nehéz a rendőrség dolga, amikor a nyári szezonban szolgálják és védik közös érdekeinket, óvják biztonságunkat. Legalábbis összeszorított foggal nem mertem másra gondolni, amikor a parti araszolgatás közben a szemből érkező autós kollégák az ötödik(i) traffipax-ellenőrzésre figyelmeztettek, holott pont gyorshajtásra a főút egyetlen szakaszán sem volt esélyem túlzsúfoltság miatt... Mindig a motorosok húzták a rövidebbet ZAMÁRDI-SIÓFOK Vasárnap nem volt egy öröm motorosnak lenni a Balaton partján. Zamárdiban, a Vasút utcában haladt vasárnap délután egy motorkerékpáros, amikor balra kanyarodás közben összeütközött a vele szemben szabályosan közlekedő autóval. A baleset következtében a motort vezető férfi - az elsődleges orvosi vélemény alapján - nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett. A baleset körülményeit a rendőrség vizsgálja. Siófokon, a Beszédes sétányon hajtott vasárnap este egy személygépkocsi, melynek sofőrje balra kanyarodás közben összeütközött a járművét előző segédmotor-kerékpárossal. A motoros - az elsődleges orvosi vélemény alapján - nyolc napon belül gyógyuló, könnyű sérülést szenvedett. A baleset körülményeit vizsgálják. Barkóczy László HIRDETÉS Kedvezményes cirkusz- és vidámparkbelépő a Somogyi Hírlap olvasóinak! Magyarország legnagyobb cirkuszának és legnagyobb vidámparkjának közös napja. , A Magyar Nemzeti Cirkusz Is »lalaMeM Vdimprk július 8-án (szombaton) 18.00 és 24.00 óra között lizMeMpSvel látogatható! Hetyszin: Balatonlelle, Rákóczi út mm.magyarnemzeticirkusz.hu • mm.balatonlelleividampark.hu • Tel.: 20/935-4050 Ezen az estén a Somogyi Hírlap olvasójaként óriási kedvezménnyel tekintheti meg a cirkusz előadását és használhatja a vidámparki játékokat A belépésre jogosító karszalaghoz 3990 Ft helyett most 2500 Ftéri juthat hozzá. Személyesen: Somogyi Hírlap ügyfélszolgálati irodájában, Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Amennyiben nem tud befáradni irodánkba, kérjük, hívja a 06 82/528-113-as telefonszámot és segítünk önpek. , A karszalagok csak korlátozott számban kaphatók! .... ■ ■ ■ El is kél a segítség a következő hetekben