Somogyi Hírlap, 2017. július (28. évfolyam, 151-176. szám)
2017-07-27 / 173. szám
2017. JÚLIUS 27., CSÜTÖRTÖK GAZDASÁG Y Jót tesz majd a kisebb áfa a belföldi forgalomnak és az exportnak HÍREK Most jön el a jó világ a hazai halászatokban Versenyképes lesz a halhús más húsfajtákkal, és a fogyasztás is bővülhet, ami jót tesz az egészségnek is Fotó: MTI A halászat és halgazdálkodás, de a fogyasztás is bővülhet majd a jövőre bevezetendő ötszázalékos áfakulcsnak köszönhetően. Mediaworks-összeáilítás kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu STABIL ÁGAZAT Nincs okuk panaszra a halászattal és halgazdálkodással foglalkozó cégeknek a 2016-os pénzügyi beszámolókból ítélve - derül ki az Opten céginformációs szolgáltató friss elemzéséből. Bár 2015-höz képest - mutatott rá Hantos Zoltán projektmenedzser - a szektor nettó árbevétele 14,2 milliárdról 14,1 milliárd forintra csökkent tavaly, a működő vállalkozások száma enyhe növekedést mutatott. Az alkalmazotti létszámban a 2012-2014 közötti drasztikus csökkenést a mai napig tartó folyamatos növekedés követte, és jelenleg több mint 1500 alkalmazott dolgozik a szektorban. Szintén a cégek stabilitását támasztja alá az a tény mutat rá a Világgazdaság -, hogy tavaly a területen működő társaságok közül csak egy ellen indult felszámolási eljárás, és végrehajtást is csak 23 szereplővel szemben kezdeményeztek. 2016-ban három cég árbevétele haladta meg az egymil- liárd forintot, és ezek a vállalkozások adták a szektor ösz- szes árbevételének 27 százalékát. A százmillió és egymil- liárd forint közötti árbevételi sávban 23 vállalkozás található, ezek az összárbevétel mintegy felét hozták össze. A legkisebb, 100 millió forint alatti bevételű társaságok közé 207 tartozott tavaly. Figyelemre Lecsapott a Nébih a Tisza menti halsütödékre A Tisza menti éttermek és halsütödék kiemelt ellenőrzése során egyetlen hétvége alatt több mint 600 kiló hal és haltermék forgalomba hozatalát tiltotta meg és 84 kiló haltermék megsemmisítéséről döntött a Nébih azok nem azonosítható eredete miatt. Az MTI-vel közölte, a hat megyére kiterjedő ellenőrzés keretében 49 vendéglátóegység közül kilencben találtak igazolatlan eredetű halat, illetve halterméket. A fagyasztva tárolt halhúst nem címkézték. így a bemutatott számlák alapján nem lehetett azonosítani az ellenőrzött tételek származását. A kiszabható bírság 100-500 ezer forint közötti. A forgalomból kivont haltermékek között a legtöbb ponty volt, továbbá keszeg, szürkeharcsafilé és süllő. Vállalkozások száma (halászattal és halgazdálkodással foglalkozók Magyarországon) méltó, hogy a szektort érintő árbevételesés kizárólag őket érintette. 2016-tól a természetes vizek kereskedelmi célú halászati hasznosítása megszűnt. Ezeken a vizeken a kisszer- számos halászati eszközökkel folytatott, illetve az ökológiai célú, szelektív halászat továbbra is engedélyezett, de a vendéglátóipart és a kereskedelmi hálózatokat alapvetően már az akvakultúrás haltermelés látja el. Már bejelentették, hogy a hal áfáját öt százalékra mérséklik 2018-tól, ami lehetővé teszi a pontyexport növekedését és a halhús árának versenyképessé válását más húsfajtákkal szemben. Erre szükség is van, hiszen a hazai hal- fogyasztás, amely 2015-ben hat kiló körül mozgott egy főre vetítve évente, az emelkedés ellenére is messze elmarad az uniós átlag 20-22 kilogrammos értékétől. A halászattal és halgazdálkodással foglalkozó vállalkozások emellett jelentős európai uniós támogatásokra is számíthatnak. GMO-mentes tejtermékek lesznek a boltokban Jön a kenhető vaj Ismét felfedezhetjük a finom vajas kenyeret Fotó: Shutterstock VAJAS KENYÉR Rövidesen nem kell negyedórát várni, míg kenyérre kenhetjük a hűtőből kivett vajat. A tejiparban remélt és várható technológiai fejlesztés eredményeként ugyanis a magyar vaj is kenhető állagúvá válik. A termékek minőségére vonatkozó szigorításokról már egyeztet a szakma és a kormányzat, a Tej Termék- tanács szerint a vajak esetében lenne a legnagyobb szükség a változásra. Mélykúti Tibor, a fejlesztést sürgető terméktanács elnöke a Magyar Időknek elmondta: egész Európában erőteljesen nő a vajfogyasztás, miután sokan megtapasztalták, hogy sokkal finomabb az étel, ha növényi olajok és margarin helyett vajjal készülnek. Egyre több vaj fogy a háztartásokban, a vendéglátó- iparban és az élelmiszergyártásban is. A jelenség Magyar- országon is érzékelhető, bár egyelőre még csak az EU-átlag egyötödét fogyasztjuk el. Itthon a tejtermékek közül tejfölből fogy a legtöbb. Mivel a tejföl és a vaj készítéséhez is tejszínt használnak, a nagy kereslet miatt hazánkban főként tejföl készül. Ha marad némi tejszín az üzemben, akkor abból készül a vaj, hiányos felszereltség miatt azonban a feldolgozók nem tudnak túl nagy figyelmet fordítani a minőségre, ezért is van szükség az új technológiákra. Mélykúti Tibor elmondta továbbá, hogy már dolgoznak a tejtermékek minőségi feltételeinek módosításán, a szaktárcával pedig egy éve tárgyalnak a szigorítások irányairól. így például csökken a tejtermékek cukortartalma, és fontos az is, hogy génmódosítás nélküli termékek kerüljenek a piacra. A tejiparban lehet a leggyorsabban átállni a magasabb minőségű GMO-mentes élelmiszerek gyártására. Ennek ma csupán a takarmányozás a gátja: a dél-amerikai importszójánál ugyanis jóval drágább az itthon, illetve a Duna Szója Szövetséghez csatlakozott országokban megtermelt növény. A terméktanács emiatt nemrég kiegészítő támogatást kért a tejtermelőknek, a cél az, hogy mielőbb GMO-mentes tejet ihassunk. MW Még mindig kevés a női főnök VEZETŐK Minél nagyobb egy magyarországi vállalat, annál több a nő a közép- és felső vezetők között, de számarányuk még így is alig éri el a 33 százalékot - derül ki a GKI Gazdaságkutató Zrt. 1081 fős mintán végzett legutóbbi vizsgálatából. A KSH 2011 adatai szerint a lakosságnak több mint a fele nő - ezer férfira ezerszáz nő jut - tehát számarányukhoz képest jóval kevesebben töltenek be vezetői pozíciót. A Világgazdaság által idéNői felső vezetők (ágazatonkénti aránya, százalék) Élelmiszeripar Üzleti szolgáltatások Könnyűipar Kereskedelem Feldolgozóipar Vegyipar Fémipar Építőipar Gépipar MW-grafika, forrás: GKI zett kutatás szerint a vállalkozások felső vezetőinek mintegy harmada nő, a középvezetőknél némileg magasabb, 33 százalék a nők aránya. A kutatásból kiderül: ahogy nő a vállalatnál dolgozók száma, úgy emelkedik a nők szerepe a vezetésben: a kisvállalatoknál 26 százalék, az 50-150 fő közötti cégeknél már átlépi a harminc százalékot, csakúgy, mint a nagyobb vállalatoknál. Mint ahogy kiderült, azokon a területeken, ahol többségben férfi a beosztott, akik ráadásul a nőknek megterhelő fizikai munkát végeznek, ott a vezető is inkább férfi, ilyen például az építő-, a gép- és a fémipar. A női felső vezetők aránya az élelmiszeriparban a legmagasabb, itt a vezetők háromnegyedét ők teszik ki. Jelentős a súlyuk az üzleti szolgáltatások, a könnyűipar és a kereskedelem terén is. A GKI utalt rá, hogy a nők előrejutását az úgynevezett üvegplafonhatás, magyarán a diszkrimináció nehezíti. MW Elindult a magyar Panda kötvény ADÓSSÁGKEZELÉS Kétszeres túljegyzés mellett egymilliárd jüan értékben hároméves futamidejű, 4,85 százalékos kamatozású Panda kötvényt értékesített a Magyar Állam a kínai piacon. Hazánk az első külföldi kibocsátó, amelynek mindkettő, a belső (Panda) és a külső (hongkongi) piacon kibocsátott jüankötvénye is van. A magyar Panda kötvény abban is újat hozott, hogy egyéb ázsiai befektetők számára is elérhetővé vált. MW Uniós érdek is a keleti siker PARTNERSÉG Európának biztonsági és gazdasági szempontból is érdeke fűződik a keleti partnerség sikeréhez - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután Grúzia (Georgia) európai és euroatlanti integrációs államminiszterével találkozott. Kiemelte: Georgia élen jár a keleti partnerség orszá-. gai között, három éve aláírta a társulási és szabadkereskedelmi együttműködésről szóló megállapodást az EU-val. Pár hónapja polgárai vízummentességet élveznek európai utazásaik során. MW Csak a felét kapják a károsultak GREEN HOLIDAYS A beesődéit utazási iroda utasainak a kárigénye feltételezhetően meghaladja a biztosító által vállalt 500 millió forintos keretet. Ennek következtében a jogos károknak mindössze csak a felét tudják megtéríteni a pórul járt 5260 turistának. A végleges kárösszeg 900 millió forint lesz - közölte az Uniqa Biztosító. MW Európának is káros az újabb szankció USA Az amerikai képviselőház elfogadta azt a törvénycsomagot, amely újabb szankciókat foganatosít Oroszország, Irán és Észak-Korea ellen. Paul Ryan házelnök ezt a történelem legszélesebb körű szankciós csomagjának nevezte. A három ország fenyegetést jelent az Egyesült Államok érdekeire. Franciaország szerint törvénytelenek az amerikai szankciók. Az Európai Bizottság pedig készen áll arra, hogy válaszlépéseket tegyen, mert az újabb szankciók az EU-vállalatainak is károkat okozhatnak. MW Bejelentést tett a Lufthansa BŐVÍTÉS Átalakítja a menetrendet, növeli járatai számát és nagyobb gépeket állít rendbe a Buda pest-Frankfurt útvonalon a Lufthansa. Idáig négy járat közlekedett ezen az útvonalon, december 11-étől már napi öt járatot indítanak. A menetrend is változik, az új járat 10:10- kor indul. Emiatt a Miamiból, Atlantából, Philadelphiából, New Yorkból, Torontóból és Washingtonból Frankfurtba érkező utasok rövid átszállási idővel folytathatják útjukat Budapest felé. MW