Somogyi Hírlap, 2017. július (28. évfolyam, 151-176. szám)

2017-07-26 / 172. szám

6 MEGYEI KÖRKÉP 2017. JULIUS 26., SZERDA Egy prostituált nő volt a csali a 25 milliós lopáshoz PUSZTASZEMES Lopás bűntette miatt emelt vádat egy 23 éves férfival és hat társával szem­ben a Siófoki Járási Ügyészség. A tájékoztatás szerint a fiú tár­sai felbujtására az apjától ello­pott összesen huszonöt millió forintot. Az eset úgy történt, hogy a fi­atal férfi baráti társaságban ko­rábban megemlítette, hogy az apja az otthonukban nagyobb összegű készpénzt tart. Ekkor a bará­tai elhatározták, hogy a pénz egy ré­szét megszerzik, ebbe vonták bele a külföldön prosti­tuáltként dolgozó nőismerősüket is. Még 2016 év végén a külföldről hazalátogató nő el­hitette a fiúval, hogy vonzódik hozzá és párkapcsolatot szeret­ne vele létesíteni. Társai pedig valótlanul arról tájékoztatták, hogy a nő egyiküknek ötmil­lió forinttal tartozik. A fiatal férfi erre, természetesen a pár- kapcsolat reményében ki akar­ta fizetni a nő tartozását, ezért az apja garázsában elásott pénzből ellopott először mint­egy hétmillió forintot, amit tel­jes egészében átadott a társai­nak. Ezután Kaposvárra költö­zött egy albérletbe azért, hogy a szülei elől elrejtőzzön, majd 2017 év elején ugyancsak a ba­rátai rábeszélésére ellopta a ga­rázsból apja további pénzét is, csaknem 18 millió forintot. Az ügyészség a fiatal férfival és a bűncselekmény utáni rejtőzködé­sében segítséget nyújtó három tár­sával szemben fel­függesztett, míg a lopást kiter­velő és arra a fiút rábeszélő, elő­zetes letartóztatásban lévő to­vábbi három társával szemben végrehajtandó szabadságvesz­tés kiszabását indítványozta. Kovács Gábor Először hét-, majd tizen­nyolc millió forintot lopott apjától a fia­tal férfi HIRDETÉS Kedvezményes DA MRA R KBELl P.Ű INI EB IEN ! Magyarország legnagyobb cirkuszának és legnagyobb «dámpartojánai közös napja. augusztus Séi (szombaton) 18.00 és 24.00 óra között Helyszín: Balatonlelle. Rákóczi út www.magyarneinzeticirkttsz.hu * www.balaionlelleividampark.hu • Tel.: 20/935-4050 Ezen az estén a Somogyi Hírlap olvasójaként óriási kedvezménnyel tekintheti meg a cirkusz előadását és használhatja a vidámparki játékokat A belépésre jogosító karszalaghoz 3990 Ft helyett I most 2500 Ft-ért juthat hozzá. Személyesen: Somogyi Hírlap ügyfélszolgálati irodájában, Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Amennyiben nem tud befáradni irodánkba, kérjük, hívja a 06 82/528-113-as telefonszámot és segítünk önnek. A karszalagok csak korlátozott számban kaphatók! Beindult a roham a kiadó lakásokért Kaposváron Pontok is élénkítik az albérleti piacot Rövidesen érkeznek a leendő gólyák a városba. Az albérleti piacon már érezni, közeleg szeptember Fotóillusztráció: Lang Róbert Ezekben a napokban indul meg a roham az albérlete­kért. Kaposváron sincs ez másképp, lévén a Kaposvári Egyetem sok hallgatót vonz az ország minden tájáról. Koszorús Rita rita.koszorus@mediaworks.hu PÉCS-KAPOSVÁR-BUDAPEST Nem lesz könnyű dolga annak, aki mostanság venne ki albér­letet a somogyi megyeszékhe­lyen. A kereslet ugyanis olyany- nyira megnőtt a kiadó lakások iránt, hogy jelenleg csak kevés lehetőség vár a leendő egyete­mistákra. - Most a héten még van két kiadó lakásunk, de jö­vő hétre ezek már biztosan nem lesznek meg - mondta Boldizsár Balázs, a Boldingatlan Ingatlan- közvetítő Kft. tulajdonosa, utal­va a megnövekedett igényekre. Ilyenkor mindig van egy ro­ham a kiadó ingatlanokra, teszi hozzá a kaposvári szakember. - Ez hamarosan alábbhagy és a nyár végén egy újabb, nagy al­bérleti hullámra lehet számíta­ni - tudtuk meg Boldizsár Ba­lázstól. A kaposvári albérletpiac olyan szempontból speciálisnak mondható, hogy mivel viszony­lag sok vállalkozás működik a városban, sok a hetelő munkás. Számukra kiadó lakásokban biztosítanak szállást, így ők és a hallgatók együttesen alakítják az árakat és a kínálatot.- Teljesen más igényekkel ke­resik fel irodánkat az érdeklő­dők - mondta el a Boldingatlan Az ingatlan.com elemzése sze­rint a felvételi ponthatárok ki­hirdetésének híre szemmel látható változásokat eredmé­nyez. Hiszen a budapesti kiadó lakások piacát igencsak felráz­ta: egy hét alatt öt százalékkal emelkedett a kínálat, így már 2500 lakást kínáltak a tuljado- nosok kiadásra. A vidéki egyetemvárosok közül - a bérleti díjakat tekintve - Kaposvár a mezőny utolsó har­Kft. tulajdonosa. - Van, aki egy- vagy maximum háromszobás lakást keres, ám családi házra is van igény. Az árak is tág skálán mozog­nak, általában negyvenezer fo­rintért már lehet kiadó lakást ta­lálni. Persze az ár a fekvésen és az állapoton kívül a bútorozott- ságtól is függ. Egy évre adják ki az ingatla­nokat Kaposváron, s egyhavi bérleti díj, valamint kéthavi ka­ució megfizetésével költözhető madában van a 63 ezer forin­tos átlagárral. A legdrágább­nak Budapesten kívül Sopron számít, ez utóbbi esetében át­lagosan 120 ezer forintba ke­rül a lakásbérlés havonta. A hallgatók a legolcsóbban Hódmezővásárhelyen és Sal­gótarjánban találhatnak szál­lást: előbbiben ötven, míg utóbbiban negyvenezer forint a havi átlagos lakásbérlet költ­sége. a lakás. Ez egyfajta biztonságot nyújt a tulajdonosnak, magya­rázza Boldizsár Balázs. - Negy­venezer forintból semmit nem lehet helyreállítani, ha elrom­lik. Manapság ha valaki kicsit megszalad a fűtéssel, már ab­ból összejöhet nyolcvanezer fo­rintos számla, tehát kell a két­havi kaució. Az ingatlan.com elemzése szerint azonban átlagosan 63 ezer forintba kerül havonta egy kaposvári albérlet. Pécsen valamivel többért találhatnak a szülők kiadó lakást az egye­temi időszakra, ott 82 ezer fo­rintba kerül. A fővárosban a legdrágábbak a kiadó lakások, ott egy egyetemistának átlago­san 150 ezer forintot kell fi­zetni havonta a bérelt ingat­lanért. Budapesten nagyban meghatározza az elhelyezke­dés az árat: például a belvá­rosi V. kerületben 228 ezer fo­rintért adnak ki lakást. A leg­olcsóbb a XXI. kerület, vagyis a csepeli városrész, ott csak 90 ezer forintba fáj a lakha­tás kérdése. Kaposvár az olcsó albérletek városa szerda Heti retró sportmagazin Családi receptmagazin Színes műsormagazin kedd Heti rejtvény­magazin Somogyi Hírlap www.SONLINE.hu HIRDETÉS csütörtök péntek MÉG TÖBBET ADUNK! Keresse a Somogyi Hírlapot már heti 4 ingyenes melléklettel, változatlan áron!

Next

/
Thumbnails
Contents