Somogyi Hírlap, 2017. július (28. évfolyam, 151-176. szám)
2017-07-11 / 159. szám
4 MEGYEI KÖRKÉP 2017. JULIUS 11., KEDD Már a színe sem az igazi a vizes fagylaltnak, a kóstolásnál aztán minden kiderül Az olcsó fagyinak is híg a leve: gyanús, ha túl csábos a halom Nem kis fejtörést okoznak a hagyományos, általában olasz receptúrákkal dolgozó fagylaltkészítőknek az olcsó, silány minőséget áruló versenytársaik. Afogyasz- tókat gyakorlatilag a látvány csábítja, pedig a béltartalom nem minden esetben egyenesen arányos a tégelyben meredező fagylalthegyekkel. Koszorús Rita rita.koszorus@mediaworks.hu BALATONMÁRIAFVRDŐ, KAPOSVÁR Kulturált, tiszta helyen kell fagyit vásárolni, ez nem is lehet kérdés. Ezzel talán mindenki tisztában van. Ám, hogy ránézésre milyen az igazán jó fagylalt, az már kissé nagyobb körültekintést igényel, mint felismerni a koszt a pult szélén, vagy éppen a fagyit mérő árus kezén. A szakavatottak számára ez persze nem kihívás, hiszen egy pillanat alatt megállapítják,, hogy csak nagy kupac hab van a tégelyben. Ám egy laikus számára jóval nagyobb fejtörést okoz a jeges finomság megítélése. Neu Gábor, kaposvári cukrászdatulajdonos azt javasolja a vásárlóknak, hogy figyeljék meg a fagylalt színét és állagát. Ez már sok mindenről árulkodhat. - Fontos, hogy például az öntet ne csak a tetején legyen, hanem a belsejében is- magyarázza a szakember.- Kezdhetünk gyanakodni, hogy gyengébb minőségű termékkel van dolgunk, ha fakóbb a színe, vagy, ha éppen minden fagyi egyforma színű, ugyancsak gondolhatunk ilyesmire. A kóstolással pedig még ennél is könnyebben eldönthetjük, hogy minőségi, vagy silány fagyival van dolgunk.- Ha nincs meg a tejíz, akkor nem használtak tejet a fagylalthoz, ami azonban fontos alapanyag - mondta Neu Gábor. Hozzátette: a Neu Cukrászdában évek óta csak friss tejet használnak az édességek elkészítéséhez. S az is fontos, hogy állati eredetű tejszín kerüljön a termékbe, ne pedig növényi pótlék, adalék. Pálfi Attila, a balatonmá- riafürdői Florida Fagyizó tulajdonosa, és a Balatoni Turizmus Szövetség 2016-os Balaton Fagyijának elkészítője is körültekintésre inti a jeges finomság imádóit. - Ott kell fagyizni, ahol helyben, természetes alapanyagokból készítik a fagylaltot és jó véleményeket hallottunk róla - mondta. - Azonban tudjuk, hogy elterjedtek most már az úgynevezett albán fagylalto- zók. Ott túlnyomórészt mesterséges aromákat használnak, színezékeket és többszörös mennyiségű állománynövelőt. - Ezért lehet az, hogy a fagyizóba belépve hatalmasra tornyozott édességek me- redeznek a tégelyekben, s ezek gombóconkénti ára sem túl drága, viszont hatalmas méretű kerül a tölcsérbe. - De amikor elolvad, nem sok minden marad belőle - tette hozzá a balatonmáriai fagyizó tulajdonosa. A szakember kiemelte, hogy néha akadnak kivételek albán mesterek között is. A fogyasztók érdekeit szolgálja a Magyar Élelmiszerkönyv szigorítása, amely már nem lesz megengedő a silány miAz íz a fontos, nem a méret, s persze az sem elhanyagolható, hogy mi kerül az édességbe Fotó: L.R. nőségű fagylaltokkal. Ötvenfős küldöttség érkezett a horvátországi testvértelepülésükről a hagyományos falunapra Az összetartozást ünnepelték Kiskorpádon Nagy sikert aratott a falunapon az autentikus zenét bemutató együttes Velika Pisanicából Fotók: Lang R. Fejlesztési tervek és eredmények Kicsiknek és nagyobbaknak is készült az önkormányzat színes programokkal a kiskorpádi falunapon. A település vezetése megemlékezett a húsz évvel ezelőtt kezdődő falunap szervezéséről, melynek keretében Epstein Ferenc polgármester megajándékozta Orbán Lászlónét és Orbán Tibornét, akiknek a falu köszönheti az első rendezvény megszervezését, elindítását, illetve megköszönte Merkei István idén elköszönő sportelnök húszéves munkáját. A rendezvényen a térség országgyűlési képviselője, Szászfalvi László köszöntötte az egybegyűlteket. - A falunap egy közösség ünnepnapja, amely összeköti a múltat, a jelent és a jövőt - mondta a honatya Kiskorpádon. - Az ünnep jelenti az örömet, az összetartozás tudatát és a közösség megtartó erejét. Ez a falunap ehhez járul hozzá: erősíti az egymáshoz való tartozást, az egymás iránti tiszteletet és barátságot. S jelenti a határon túli közösséggel is a barátság ápolását! A rendezvény már pénteken elkezdődött a testvértelepülési barátságos labdarúgó-mérkőzéssel. Aktív programokkal várták a szervezők szombaton is a sportpályára érkező kiskor- pádiakat. A gyerekeket délelőtt kézműves-foglalkozások és ügyességi versenyek fogadták. A felnőtteknek pedig kispályás focitorna és falufutás tette szórakoztatóvá a szombati napját. Délután a kulturális egyesületek vették birtokba a színpadot, műsort adtak a Szivárványpalota óvodásai, s a Velika Pisani- cai Magyarok Közössége is bemutatkozott. A csoport nem ismeretlen Kiskorpádon, hiszen a horvát és a somogyi település 12 évre visszanyúló kapcsolatot ápol. - Két hete mi voltunk Horvátországban, a falunapon és most mi látjuk vendégül az ötven fősdelegációt - mondta Epstein Ferenc polgár- mester. Orbán Balázs alpolgármester elmondta: a testvértelepülési kapcsolatokat a Bethlen Gábor Alapnak köszönhetően minden korábbinál hatékonyabban tudják ápolni. A program sikerességét jól visszaigazolja, hogy Böhönyéről olyan személy látogatott Kiskorpádra, aki Velika Pisanciáról származik, ott töltötte gyerekkorát és azért jött, mert látta a Pisa- nicai Magyarok Közössége fellépését a programban. - Második éve már, hogy erre a célra nyertünk támogatást - mondta az alpolgármester. - A pályázatoknak köszönhetően évente többször is meg tudjuk látogatni egymást és több közös programot valósíthatunk meg. Frédi Pali, Velika Pisanica polgármestere a kiskorpádi falunapon felidézte a közös múltat. - A két település elsősorban a kultúra és a sport területén tud jól közösen dolgozni - mondta amagyar származású, horvát településvezető. Epstein Ferenc kiskorpádi polgármester arról számolt be, hogy az elmúlt évek során azt helyezték előtérbe, hogy segítsenek a kultúra és a nyelv ápolásában a horvátországi magyar kisebbségnek. - Az elmúlt években az elnyert A kiskorpádi falunapon Biró Norbert, a Somogy Megyei Közgyűlés elnöke beszámolt a település pályázatairól. Több is folyamatban van - hangzott el a rendezvényen, ám egy már biztosan támogatást is nyert a Terület- és Településfejlesztési Operatív Programból. - 25 millió forintos támogatással elindulhat hamarosan az óvoda és a polgármesteri hivatal energetikai korszerűsítése. - A közgyűlési elnök hozzátette: ez hozzájárul a településlakók komfortérzetéhez és gazdaságosabban tud működni a helyhatóság. Kiskorpád további kiírásokra adott be pályázatot. Többek közt az EFOP-ból igyekeznek lehívpályázatoknak köszönhetően gyakrabban tudtunk menni. És az elmúlt két-három évre visszatekintve látható, hogy az ottani egyesület tagjai, a kapcsolatnak köszönhetően, többet használják a magyar nyelvet, előrelépés tapasztalható a nyelvhasználatban.- A gazdaság területén is Vannak lehetőségek, hiszen különféle vállalkozások vették fel egymással a kapcsolatot - mondta a horvát testvér- település vezetője. Frédi Pali hozzátette: a magyar településsel azért is fontos a kapcsolat, mert sokat tudnak egymástól tanulni. - Mivel Magyarország már régebb óta tagja az Európai Unini 20 millió forintot a művelődési ház belső tereinek felújítására, és új eszközök beszerzésére, illetve szintén TOP-forrásból biztosítaná az óvoda belső felújítását, eszközbeszerzését. S már jelenleg is tart részben a START Közmunkaprogramban, részben pedig saját forrásból egy mobil tároló kialakítása. - Erre azért van szükség, hogy el tudjuk helyezni az elmúlt években vásárolt számos új eszközünket - mondta Epstein Ferenc polgármester. Az első világháborús emlékmű rekonstrukciója pedig már el is készült. A környezetrendezés és a renoválás a Zöld Élet Ifjúsági Egyesülettel együttműködésével valósult meg. ónak, ezért nagyobb gyakorlata van a pályázati rendszerben. Mi, miután csatlakoztunk szintén az EU-hoz, szeretnénk átvenni ebből a tapasztalatból és pályázatok útján forrásokhoz jutni. A településvezető kiemelte: ez Velika Pisanica alapvető feladata, amelyen jelenleg dolgozni szeretnének. K. R. PROMÓCIÓ Bethlen J3ábor Alap Munkánkat és szakmai programunkat a Bethlen Gábor Alap Támogatja.