Somogyi Hírlap, 2017. július (28. évfolyam, 151-176. szám)

2017-07-11 / 159. szám

18 ezer tonna uborka lesz MAGYARORSZAG A várakozások sze­rint csaknem 18 ezer tonna hajtatott uborka teremhet az idén, amely elég lesz a növekvő magyar fogyasztás ki­szolgálására - közölte a Nemzeti Ag­rárgazdasági Kamara. Magyarorszá­gon a hajtatott uborka termesztése évek óta 100 hektár körül van, ebből 60-70 hektár a kígyóuborka, amit 30-40 hektáron folyó salátauborka termesztés egészít ki. ► 7 Költöznének a munkáért MAGYARORSZÁG A statisztikák sze­rint a fiatalok jelentős része akár köl­tözne is azért, hogy munkához jus­son, ugyanakkor ezzel párhuzamo­san már a diákmunka esetében is munkaerőhiányról beszélnek. ► 7 A terv szerint haladnak BUDAPEST A 2017-re kitűzött ambi­ciózus fejlesztéspolitikai rendszer a terv szerint halad, eddig ól 21 mil­liárd forintnyi támogatást ítéletek oda közel 58 ezer győztes pályázó­nak- erről Csepreghy Nándor, a Mi­niszterelnökség parlamenti állam­titkára beszélt. ► 7 Moldáv elnök a melegekről MOLDOVA Igor Dodon moldovai el­nök nyugodtan vállalja, hogy Nyu­gat-ellenes. Ezt nyilatkozta: „A Nyugat makacsul ragaszkodik me- legparadéjaihoz...” ► 9 Nem kell vízkészletjárulékot fizetni Szomjazik a somogyi föld SOMOGY-BERZENCE A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kezdeményezésére tartósan vízhiányos idő­szakot hirdetett a Belügyminisztérium. Berzencét különösen is mélyen sújtja az aszályos év, az álta­lunk megkérdezett szakember szerint lassan már nincs vizük, amivel öntözhetnének. ► 3 Tűz: többméteres lángok csaptak fel a gabonamezőn SOMOGYASZALO-MERNYE Két hektáron égett a gabona So- mogyaszaló és Mernye kö­zött. A kaposvári hivatásos tűzoltók siettek a helyszínre és a nagyobb bajt megelőzve gyorsan megfékezték a több­méteres lángokat. A szak­emberek az idegenkezűsé­get kizárták, valószínűleg egy autóból kidobott cigaret­tacsikk lehetett a tűz forrá­sa. Összesen 35 hektárnyi terület volt veszélyben, eb­ből két hektár, közel kilenc tonnányi értékesíthető gabo­na füstölt el - mondta Hartl Thomas Martin, az érintett cég agronómusa. Ugyanakkor extrém ma­gas erdőtűzkockázatra fi­gyelmeztetett a hatóság. A Nemzeti Élelmiszer­lánc-biztonsági Hivatal (Né- bih) tájékoztatása szerint az érvényben lévő országos tűz­gyújtási tilalom szerint tilos a tűzgyújtás az erdőterüle­Igazi nagy nyereményért kaparnak OSZTOPÁN-ZIMÁNY-KAPOS­VÁR Dinamikusan bővül a Szerencsejáték Zrt. sors­jegy eladásból származó be­vétele, 2010 óta több mint a négyszeresére ugrott, ír­ta meg a VG. Ez az összeg a társaság teljes, 385 milli­árd forintos árbevételének a 20 százalékát tette ki az el­múlt évben. A játékosok egy­re inkább a közepes- és ma­gasabb árú termékeket kere­sik. Somogybán havonta át­lagosan 120 ezer sorsjegyet értékesít a posta. ► 5 teken, a kijelölt tuzrako he­lyeken, s ugyanígy az erdők és fásítások határától számí­tott kétszáz méteres körzet­ben lévő külterületi ingatla­nokon. A hatóság arra is kér­te a lakosságot, hogy ameny- nyiben van rá mód, a tila­lommal nem érintett belte­rületi ingatlanokon se rakja­nak tábortüzet ebben az idő­szakban. ► 6 Kilenc tonnányi gabona füstölt el hétfőn Fotó: M. P. Leszámolnak a vérszívókkal a Balatonnál BALATON Összesen 58 ezer hektáron folytatódik a köz­ponti szúnyoggyérítés. A hetedik heti program sze­rint több déli parti települé­sen irtanak. így amennyi­ben az időjárás engedi Fo­nyódon, Kőröshegyen, Vör- sön, Balatonfenyvesen, Ba- latonbogláron, Balatonlel- lén, és Balatonmáriafürdőn gyérítik a rovarokat. De fel­lélegezhetnek a Balatonke- resztúron, Balatonvilágo- son élők is, hiszen ott is lesz földi irtás. Koszorús Rita Jó reggelt! A technológia a legnagyobb rejtélyek megértésében is segíthet. Ezúttal nagy elő­relépést tettek az orvoslásban ja­pán kutatók, legalábbis erre enged következtetni egy új tanulmány. A szakemberek filmre vették, ho­gyan terjednek és képeznek átté­teket az egyes rákos sejtek egerek szervezetében - számolt be róla az MTI a BBC nyomán. A legfőbb cél az lenne, hogy emberek kezelését is segíthessék majd a jövőben. így a kutatók abban bíznak, hogy az új technológia talán segíthet meg­érteni, hogyan zajlik a végzetes fo­lyamat. Azt hiszem, a mindenna­pokra is igaz: az ember sok min­dent lát, de nem mindig érti ponto­san, mi is zajlik körülötte... Gy. Zs. 17 15 9 Növekvő esélyek a táborokban FONYÓDLIGETHét tábor nyert el összesen 17,4 milliárd fo­rintos támogatást a civil és egyházi szervezetek számá­ra kiírt pályázaton - jelentet­te be Novák Katalin, az Em­beri Erőforrások Minisztéri­umának család-, ifjúság- és nemzetközi ügyekért felelős államtitkára hétfőn az Erzsé- bet-táborban. Az esélyteremtő program egyik komoly nyertese a legnagyobb hazai gyermek üdültető szervezet. ► 2 Hütötte magát mindenki, ahogy tudta, a fagyit is keresték Tikkasztó volt a forróság KAPOSVÁR A hétfő volt az idei nyár eddigi legforróbb napja, a megyeszékhelyen napköz­ben 35 Celsius fokot is mutat­tak a hőmérők, de még késő délután sem tágított a hőség. Aki csak tehette a lakás hő­sében próbálta átvészelni a szaharai forróságot. Aki még­is kimerészkedett az utcára, az vagy az Európa Parkban felállított párakapu felé vette az irányt, vagy hideg finom­sággal hűtötte magát. Egy­másnak adták a kilincset a vásárlók a fagylaltozókban, ahol folyamatosan dolgoztak, hogy elegendő jeges finom­ság legyen a pultokban. Má­sok pedig jégkásával oltották a szórójukat. Sokan a Rippl-Rónai park­ban a fák árnyékába bújva pi­hentek az ebéd után, de a Fő utcán is sokak kerestek me­nedéket az árnyas padokon. A járókelők kezében hideg vi­zes palackok, aki csak tehet­te pótolta a perzselő melegben Kicsik és nagyok kedvence a finom fagyi Fotó: Lang R. elvesztett folyadékot. ► 4 SZERKESZTŐSÉG; E-mail: sonline@sonline.hu OLVASÓSZOLGÁLAT 20/9689-444 TERJESZTÉS 8-16 óráig - kézbesítéssel kapcsolatos problémák esetén 40/510-510 HIRDETÉS 8-16 óráig - ha hirdetni kíván lapunkban, ezt a számot hívja 82/528-113 MA HOLNAP 34 30 v** Somogybán ma még kitart a hőség. Délutántól már megnövekedhet a gomolyfelhőzet és a szél is meg- élékül, de még 34 fokra számíthatunk. ► 13 Boldog névnapot kívánunk i Nóra és Lili nevű olvasóinknak!

Next

/
Thumbnails
Contents