Somogyi Hírlap, 2017. június (28. évfolyam, 126-150. szám)

2017-06-01 / 126. szám

1 A kaposvári Eleven zenekar írt már dalt az egészséges életről, vagy éppen a közlekedés-biztonságról, szövegeik jó része tanító jellegű Fotó: MW A gyerekek őszinte öröme a legnagyobb fizetsége a zenekarnak Tanítva, vidám hangulatban zenélnek a fontos dolgokról fi MEGYEI KÖRKÉP Elkezdődött az idei nagy leszámolás a szúnyogokkal SZÁNTÓD Ugyan megyénkben a szúnyogok száma még nem érte el azt a szintet, ami indo­kolná intenzív irtásukat, ám a központi szúnyoggyéríté­si program június elsején el­indul a Szigetközben és a Ti- sza-tónál. Jelenleg ezeken a te­rületeken a legtöbb a vérszí­vó. A Balaton partján találha­tó nádasokban előreláthatóan a szúnyoggyérítés második he­tében, vagyis a jövő héten fog­nak biológiai gyérítést végezni. Ha a rovarok száma meg­emelkedik, a tervezett, augusz­tus végéig tartó gyérítés kiter­jed Somogy több településé­re is. - Természetesen az ön- kormányzatoknak az idén is van lehetőségük jelezni a ka­tasztrófavédelem megyei ügy­félszolgálatai felé, ha telepü­lésükön jelentősen emelkedik a szúnyogok száma - közölte a kérdésünkre Mukics Dániel tűzoltó őrnagy, a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazga­tóság helyettes szóvivője. A szakemberek szerint fo­lyamatosan mérik a szúnyo­gok egyedszámát, s ha szük­séges, a következő hetekben Folyamatosan számlálni kell a szúnyogokat elrendelik a beavatkozást ott, ahol a helyzet ezt indokolja. Az állampolgároknak csak jelezni kell az önkormányzat felé, ha a vérszívók túlságosan elsza­porodnak a településen. Az ön- kormányzatok a központi prog­rammal párhuzamosan vagy attól függetlenül önállóan is végezhetnek szúnyoggyérítést. Vízvári Attila, Szántód pol­gármestere szerint a szúnyogy- gyérítésnél döntő a megfelelő előkészítés, s a jó időzítés. Év­ről évre lefolytatják az akció­hoz szükséges szakmai egyez­tetéseket, idén már túl vannak egy megbeszélésen. Mukics Dánieltől tudjuk: az aktuális hétre vonatkozó szúnyoggyérí­tési tervet minden hétfőn köz­zéteszik a katasztrófavédelem weboldalán. Melyen települési bontásban és térképen ábrázol­va is látható minden olyan te­rület, amelyet a vérszívók gyé­rítése során érintenek a szak­emberek. Harsányi Miklós KAPOSVÁR A gyermekeknek sajátos nyelvezete van, mely- lyel egyedi módon értelme­zik a világot. Ehhez a látás­módhoz a zenével is közelebb juthatunk, és teremthetünk kapcsolatot, vagy éppen ta­níthatunk új dolgokat. Erre vállalkozott a kaposvári Ele­ven gyerekzenekar is. Barkóczy László laszlo.barkoczy@partner.mediaworks.hu- Az ember azt gondolná, ha valaki magas szintű zenei is­meretekkel rendelkezik, akkor adódik, hogy felnőtteknek szó­ló zenekart hoz létre, vagy ne­kik zenél. Miért éppen gyerek­zenekar? - kérdeztük az éne­kes, dalszerző, zenekarvezető Kollár Andrást, vagy ahogy a gyerekek ismerik, Bandi bá’-t a Toldi-iskolában.- Az ötlet onnan jött, hogy most már nyolcadik éve taní­tok a Toldiban, és ezalatt na­gyon sok saját dalt írtam gye­rekek számára a legkülön­félébb rendezvényekre. így született meg például a far­sangi madárijesztő, vagy a vad motorosok bevonuló ze­néje is. Ezekből a kis da­locskákból aztán ilyen hosz- szú idő alatt összejött egy tel­jes repertoár, és úgy gondol­tuk a zenésztársaimmal - Je- genyés Balázzsal, Farkas Gá­borral, Takács Zoltánnal -, vágjunk bele abba, hogy gye­rekeknek zenélünk.- A zenekarban mindenki ze­nész, vagy egyben pedagó­gus is?- Mindenki hivatásos ze­nész, de jelenleg pedagógus csak én vagyok a zenekar­ban. Farkas Gábor zenemű­vészetit végzett, ő nagybő­gőn játszik. De mindannyi­an túl azon, hogy gyerekek­nek játszunk, tanítjuk is őket zenélni.- Ez a fajta zenélés hobbi, szenvedély, vagy inkább meg­élhetés? KAPOSVÁR A kormány 2018-as költségvetése nem mutat tár­sadalmi és gazdaságpolitikai irányváltást, pedig erre lenne szükség - hangsúlyozta szer­dán, a Kossuth téren tartott sajtótájékoztatóján Schmuck Erzsébet, az LMP országgyű­lési képviselője. Hozzátette: a kis- és középvállalkozások­nak nagyobb támogatást vív­na ki a párt például azzal, hogy könnyítené adóterhei- ket. AZ LMP szerint általános, jelentős bérnövekedést kell el­érni; 300 milliárd forintot ad­nának a közszféra béremelé­sére, valamint csökkentenék a munkavállalói járulékokat.- Inkább azt mondanám, hogy hobbinak indult, aztán nagyon megszerettük, így kicsit szenvedély is lett belő­le. A gyermekek őszinte re­akciói a legnagyobb fizetség amit kapunk. Az ő vissza­jelzésük nagyon fontos szá­munkra.- Milyen koncerteket, fellé­péseket terveztek a közeljö­vőben?- Szerencsés helyzetben va­gyok, mert ha írok egy dalt, akkor azt rögtön tesztelni tu­dom a gyerekeken - mondja a dalok alakításának-formá- lódásának folyamatáról Kol­lár András érdeklődésünk­re. - így azonnal tudom, me­lyik hogy sikerült, min kell vál­toztatnom. A gyerekek kifeje­zetten őszinték, ha valami tet­szik, azt rögtön megmondják. De persze azt is, ha nem, s a Programot ismertettek Fotó: M.P.- Zenélünk óvodákban, is­kolákban, különböző városi rendezvényeken és fesztivá­lokon is.- Hogyan születik meg egy dal az Elevennél?- Én írom meg a szövege­ket, és van egy versírónk, Mentovics Éva, aki megen­gedte, hogy a verseit megze­nésítsem. Ezeket inkább ak­kor használom, ha évszakok­hangszerválasztást is meg­határozzák némely esetben. Mindannyian több hangsze­ren is játszanak, amelyek kö­zül különlegesebbnek számít az Ukulele, ami egy négyhú- ros gitárra hasonlító hangszer, vagy a Bongó, ami egy ütős hangszer, illetve a Cajon, ami egy speciális doboz, a dobhoz hasonlít. Az Eleven több ze­nei stílusban is megszólal a swingtől a rock and rollig. Felder Frigyes, az LMP me­gyei elnöke azt emelte ki, hogy Kaposvárra tudásalapú mun­kahelyek kellenének. Helyi ügyekről szólva elmondta: ál­megoldásnak tartja a népesség- fogyás ellen a készenléti rend­őrök letelepítését a Cseri park­ban, melynek helyszínéül a Fü­redi úti, vagy a taszári lakta­nyát alkalmasabbnak tartaná. Szerinte a tervezet felveti a kér­dést: képes-e rendet tartani a rendőrség a városrészben? El­mondta, hogy a Füredi úti lak­tanyánál létesülő faaprítékos hőerőműről kevés részletet tud­ni, pedig erre környezetvédel­mi okból szükség volna. K.G. hoz kötődő dalokat szeret­nénk előadni. Mi nem olyan zenekar vagyunk, akinek van egy kötött dallistája, ha­nem képesek vagyunk arra, hogy eseményekhez, alkal­makhoz mindig aktuális új dalokat adjunk elő. írtam már dalt az egészséges életről, de a közlekedés biztonságáról is, mert éppen akkor azt kérték tőlem, az volt a feladat. A da­laink jó része tanító jellegű, azokat az oktatásban is fel le­het használni, akár egy konk­rét tanórához is.- Hova fejlődhet egy gyerek­zenekar?- Most nyáron szeretnénk egy nagylemezt készíteni, s videoklippet is forgatnánk az erősebb dalokhoz. Az interne­ten már most is megtalálható néhány koncertfelvételünk, ami jó, mert így már az or­szág több pontjáról is érdek­lődtek a zenekarunk felől. De az igazi áttörést a nagylemez­től várjuk. Marketingdíj Kaposvárnak és Somogynak KAPOSVÁR-BUDAPEST Hét kate­góriából hatban gyémánt mi­nősítést szerzett Kaposvár a Magyar Marketing Szövetség Országos Városmárka Díjra ki­írt versenyén, ezzel a hazai te­lepülések megméretésében a második helyen végzett. Az el­ismeréseknek köszönhetően Somogy elnyerte a Marketing­aktív megye címet. A díjakat Pintér Rómeó kép­viselő, polgármesteri megbí­zott és Kovács Kristóf város- márka-referens vették át azon a budapesti szakmai konferen­cián, ahol Élményközpontú vá­rosmarketing Kaposváron cím­mel tartottak előadást. H. M. HIRDETÉS Eladná feleslegessé vált "tárgyalt? Somogyi Hírlap-ban! *Az ár az áfát tartalmazza, az ajánlat csak szombati megjelenésre vonatkozik, 10 sorig, 1 sor (42 karakter) br. 100 Ft/sor. Az akció csak a lakosság számára érvényes, cégek, kereskedők, szolgáltatók ajánlataira, valamint lakásra, autóra nem vonatkozik. A hirdetés szövegének tartalmaznia kell a meghirdetett áru eladási árát. Értékhatár 30 000 Ft. Az akció visszavonásig érvényes. A kisvá 11 a I kozáso kát erősítené meg az LMP Irányváltást akarnak A közönség dönti el, melyik dal jó

Next

/
Thumbnails
Contents