Somogyi Hírlap, 2017. június (28. évfolyam, 126-150. szám)
2017-06-29 / 149. szám
2017. JÚNIUS 29., CSÜTÖRTÖK SPORT 15 A Videoton, a Ferencváros és a Vasas bemutatkozik az Európa-ligában egyedül Korcsmár Zsolt távozott (a dán Midtjyllandhoz), a macedón Kire Risztevszkit többen csábítják (például a Fradi), de még a Vasas játékosa. Sérülés miatt nem játszhat két alapember, Berecz Zsombor és Vaskó Tamás, ami megnehezíti a Vasas dolgát; viszont talán megkönnyíti, hogy a mérkőzést zárt kapuk mögött rendezik, mert szélsőséges kemény magja legutóbbi botránya miatt így bűnhődik a többek között a Liverpoolt, a Chel- sea-t és az Arsenalt is megjárt, igaz, már 37 éves Josszi Bena- junnal felálló Beitar. Bár az andorrai kudarc emléke még eleven, máltai együttessel szemben azért még mindig kötelező a továbbjutás. A Videotonnál ráadásul a magas elvárások szigorú következményekkel párosulnak: az elvesztett aranyérem a norvég Henning Berg állásába került. A Vidi mind a négy felkészülési meccset megnyerte, az új vezetőedzőt, a szerb Marko Nikolicsot azonban már csak azért is korai lenne méltatni, mert ugyanazok választották ki és szerződtették, mint norvég elődjét. Olykor a sablonnyilatkozatok is sokatmon- dóak, a Videoton kapusa, Ko- vácsik Ádám a sportnapilapnak így jellemezte az új módit: „több az érzelem”. A Berg- re hárított felelősségről árulkodik az is, hogy a Vidi kerete lényegében változatlan. A Ferencvárosnál viszont ismét nagy volt a jövés-menés. Távozott Kleinheisler, Di- laver, Nalepa, Djuricin és Rju, nem kizárt továbbá, hogy elhagyja a klubot Radó és Bognár; s máris hatan érkeztek: Priskin Tamás, Lovrencsics Balázs, Bőle Lukács, Otigba Kenneth, valamint két légiós, az uruguayi Gorriarán és a portugál Rui Pedro. A mesz- sze földön nem éppen híres lett Jelgava új szereplő a magyar futballtörténelemben, de két okból se becsüljük le. Egyrészt tavaly elérte a harmadik fordulót az El selejtezőjében, másrészt a Ferencváros az elmúlt három idényben egyaránt rögtön az első körben búcsúzott: ebben a sorozatban a horvát Rijeka és a bosnyák Zeljeznicar ellen, tavaly a BL selejtezőjében pedig az albán Partizani Tirana verte ki. Ideje lenne javítani. A program EURÓPA-LIGA-SELEJTEZÖ, 1. forduló, 1. mérkőzések: Ferencváros-Jelgava (lett) (18.45, tv: Duna World), Video- ton-Balzan (máltai) (Felcsút, 20.45, tv: Duna World), Beitar Jerusalem (izraeli)-Vasas (18.45, stream: M4sport.hu). Novák Miklós kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu Még javában zajlik a Konföderációs Kupa, tehát még véget sem ért a 2016-2017-es labdarúgóidény, a magyar klubcsapatok viszont már ma megkezdik az új évadot. Méghozzá a nemzetközi porond létező legalsó fokán, az Európa-liga selejtezőjének első fordulójában. Az első meccseken a Videoton és a Ferencváros idehaza fogadja a máltai Balzant, illetve a lett Jelgavát, a Vasas pedig az izraeli Beitar Jeru- salemhez látogat. LABDARÚGÁS Egy, iksz, kettő. Totónyelven, a lehető legtömörebben így foglalhatjuk össze a magyar csapatok esélyeit. A Videotontól kötelező a továbbjutás, a Ferencvárost a jelenben nincs okunk lett riválisa fölé helyezni, a Beitar-Vasas párharcban pedig egyértelműen az izraeli gárdának áll a zászló. Ezt az okoskodást az európai szövetség rangsora is nagyjából alátámasztja, amelyet a klubcsapatok előző öt évben nyújtott eredményei alapján állítanak össze. Nos, ezen Izrael a 23., Magyarország a 33. Lettország a 42., Málta az 50. Ezek persze inkább csak tájékoztató adatok, érdemi jelenNagy volt a jövés-menés a Fradinál, de Gera Zoltánra még mindig építhetnek tősége annak van, ha egy ország befér az első 17 közé a listán, hiszen a klubcsapatai akkor mentesülnek a selejtező első fordulója alól. Ez további előnyökkel is jár, később kell bekapcsolódni a sorozatba, s így a felkészülést is ráér később megkezdeni. Indirekt módon ebből levezethető a magyar futball már évek óta feltárt, de még mindig orvoslásra váró betegsége: képtelenség úgy helytállni a nemzetközi porondon, hogy a régi és az új idény lényegében összeér, s csak télen jut idő pihenni, regenerálódni, új csapatot építeni. Ez utóbbi feladat alól a három érintett csapat közül csak a Vasas mentesül. Michael Oenning az elvesztett kupadöntő után előrebocsátotta, a piros-kékek kerete alig változik, mi több, kijelentette, ő addig marad vezetőedző, amíg fiatalokkal dolgozhat. Nos, Idén is az alapoknál kezdjük Lipták Zoltán drága tanulópénzt fizetett, de nem lett más ember az eltiltás után Nomád körülmények között készültek LABDARÚGÁS A harminckét esztendős Lipták Zoltán a rutinosabb játékosok közé tartozik a DVTK keretében, ám a mostanihoz hasonló felkészülésben még egyszer sem volt része. A miskolci együttes nomád edzőtáborral kezdte a közös munkát június közepén, a Heves megyei Nagy- visnyó melletti összetartáson napi három edzés - többnyire futással a középpontban -, valamint evezés, triatlon és sárkányhajózás szerepelt a programban. „Nem zavart, hogy nem volt tévé és internet, a nap végén úgyis csak pihenni mentünk be a szobákba - mondta Lipták Zoltán, a DVTK védője. - Olyan terhelést kaptunk, hogy észre sem vettük, milyen körülmények között készültünk. Abban a kunyhóban, ahova eredetileg engem is beosztottak, áram sem volt. Az mondjuk már okozott némi nehézséget, de megoldottuk.” A csapat az első felkészülési mérkőzését is lejátszotta, múlt hét szombaton 2-0-ra győzte le a Békéscsabát. Abban viszont Bódog Tamás vezetőedző és a tizennyolcszoros válogatott hátvéd is egyetértett, hogy nem érdemes az edzőmeccsek eredményeiből kiindulni. „Még nem tudom, milyen lesz a csapat a következő szeA védő reméli, hogy ezúttal nem a kiesés ellen küzd majd a Diósgyőr zonban, de nem azért feszülünk meg napról napra, hogy ismét a kiesés elkerüléséért küzdjünk - folytatta a futballista. - Remélem, sokkal erősebbek leszünk, mint az előző idényben, szeretnénk stabil csapattá válni, de felelőtlen ígérgetésekbe nem mennék bele.” A védő szerint a tizenkét csapatos bajnokságban a kiegyensúlyozottság az egyik döntő tényező, no meg a megfelelő mentalitás - s állítja, utóbbit illetően megütötték a főnyereményt Bódog Tamással. „Korábban sosem találkoztam olyan szellemiséggel, mint ami mostani vezetőedzőnket jellemzi. Épp annyira fegyelmez, ameny- nyire kell, az edzéseken az első perctől az utolsóig megköveteli a maximális koncentrációt és erőbedobást, ám a pályán kívül benne van az ugratásokban. Egyértelműen a Nyu- gat-Európából hozott mentalitása a kulcs, ezt ragasztotta át ránk is. Nem azért álltunk kieső helyen, mert a játékosállományunk sokkal gyengébb lett volna, mint a riválisoké. Ám nem mindegy, hogy az edződ képes-e elhitetni veled, hogy bármelyik együttes ellen van esélyed. Nem kellett külön foglalkoznia a lelkivilágunkLipták Zoltán az első fordulóban még eltiltását tölti Fotó: NS-archív kai, az a határozottság, ami a megérkezésétől kezdve jellemezte, mindenkit magával ragadott.” A bajnokságot a Vasas elleni idegenbeli meccsel kezdi a DVTK, ám az első fordulóban a rutinos játékos nem léphet pályára, az előző bajnokságban kapott ötmeccses eltiltásából ugyanis egy találkozó még hátravan. A védő a bajnokság 29. fordulójában, a Vasas elleni mérkőzésen kapott piros lapot, majd hevesen reklamált Kassai Viktor játékvezetőnél, ezért a súlyos büntetés. Megütötték a főnyereményt Bódog Tamással „Minden szempontból drága tanulópénz volt, de nem mondanám, hogy más ember lettem az eset után - mondta a korábbi magyar válogatott középhátvéd. - Korábban is minden mérkőzés előtt megfogadtam, hogy nem perelek a játékvezetővel. A Vasas elleni találkozó előtt is így terveztem, tudtam, hogy egyetlen szót sem szólhatok, de a piros lap annyira kihozott a sodromból, hogy elvesztettem a fejem. Korábban sem volt jellemző rám a fegyelmezetlenség, ezután sem lesz, de ember vagyok, sajnos hibáztam” - hangoztatta Lipták Zoltán. Babják Bence/Nemzeti Sport HÍREK Kamuti Jenő a Nemzet Sportolója SPORTPOLITIKA A kormány, a nemzet sportolóinak egyhangú javaslata alapján, a Nemzet Sportolója címet adományozza Kamuti Jenő kétszeres olimpiai ezüstérmes, világbajnok vívónak, a Nemzetközi Fair Play Bizottság elnökének. A sportállamtitkárság szerdai közleménye emlékeztet, hogy a Nemzet Sportolója címet egyidejűleg 12 ember viselheti, ezért Földi Imre olimpiai bajnok súlyemelő április 23-i halálával új tag választása vált szükségessé. MW Babosék negyedik helyen kiemeltek TENISZ Negyedik helyen emelték ki a szervezők a Babos Tímea, Andrea Hlavac- kova magyar, cseh kettőst a jövő hétfőn kezdődő wimbledoni nyílt teniszbajnokságon. A wimbledoni kiemelési rendszer a többi-Grand Slam-tornához képest speciális, ugyanis a világranglis- tás helyezések mellett a korábbi években mutatott füvespályás teljesítmények is beleszámítanak a rangsorolásba. A nők mezőnyében a világelső, tavaly döntős német Angelique Kerber az első kiemelt, őt a Roland Garros-döntő vesztese, a román Simona Halep követi. Mögöttük a cseh Karolina Pliskova és az ukrán Jelina Szvitolina áll a listán. A férfiaknál Andy Murray, Novak Djokovic, Roger Federer és Rafael Nadal a sorrend. MW * Fotó: Szabó Miklós