Somogyi Hírlap, 2017. június (28. évfolyam, 126-150. szám)
2017-06-29 / 149. szám
2017. JÚNIUS 29., CSÜTÖRTÖK HIRDETÉS .13 „ Nélküled szomorú, üres a házunk, még most sem hisszük el, hogy hiába várunk. Téged elfelejteni soha nem lehet, meg kell tanulni élni nélküled." Fájdalomtól megtört szívvel tudatjuk mindazokkal, akik Ismerték és szerették, hogy NAGY ILDIKÓ mernyel lakos életének 50. évében elhunyt. Örök nyugalomra helyezzük június 30-án a 9 órai gyászmisét követően a mernyel temetőben. Gyászoló szerettei Fájó szívvel tudatjuk mindazokkal, akik Ismerték és szerették, hogy hírt Péter 64 éves korában elhunyt. Temetése július 3-án, hétfőn 9 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Ezúton mondunk köszönetét mindazoknak, akik utolsó útjára elkísérik. A gyászoló család A hirdetések szövegét minden esetben a hirdető ügyfeleinktől készen kapjuk, ezért az abban foglaltakért a kiadó semmilyen anyagi, illetve jogi felelősséget nem vállal. Hívja a következő számot: A bogiári termelői és kézművespiacra keresünk vasárnapokra folyamatosan friss termékeket, beszállítót, zöldségtermelőt, füstöltárust, cukrászt, tojástermelőt stb. és eladókat. 06-85/353-200,06-30/831A Fusetech Kft. csapata bővítése céljából munkatársakat keres az alábbi munkakörökbe: karbantartó, gépbeállító. A pályázatokat az allas@fusetech.hu e-mail-címre várjuk, vagy személyesen: Kaposvár, Guba Sándor utca 38., Fusetech-HR osztály. Tel.: 82/529-271. Ajánlatunk részletei: www.fusetech.hu oldalon olvashatóak.----------------------------------------------------*337643* AR TERIOGRÁFOS vizsgálat végzésére megyeszerte keresünk asszisztenseket. Önéletrajzok: muszeresassz@gmail.com--------------------------------------------------*337528* Á RUTERÍTŐ gépkocsivezetőt keres nagy- kereskedés. Önéletrajzokat várjuk 07.05-ig a kapos@siomente.hu e-mailre.---------------------------------------------------*337633* B, C kategóriás jogosítvánnyal rendelkező, műszaki beállítottságú kollégát keresünk! Fényképes önéletrajzokat a hr@nivovas.hu e-mail-címre várjuk.-----------------------í----------------------------*337549* B vagy C kategóriás jogosítvánnyal rendelkező gépkocsivezetőt keresünk húsnagykereskedésünkbe. Érdeklődni: tel.: 30/940-8264, illetve személyesen a látrá- nyi húsboltban, 7-17 óráig. —------------------------------------------------*337636* B ALATONLELLEI élelmiszer-nagykereskedés irodai munkakörre rendelésfelvevőt keres Balatonlelle és környékéről. Tel. 7-16-óráig: 70/428-3268.---------------------------------------------------*337613* Fá jó szívvel tudatjuk, hogy PATKÓ BÉLÁNÉ Judit életének 64. évében elhunyt. Búcsúztatása július 1-én, szombaton 12.30 órakor lesz a kaposvári Keleti temetőben. Gyászoló szerettei BÚTORGYÁRTÓ üzem Kaposvárra megbízható munkatársakat keres kamionpakolásra és bútorok csomagolására. 06-30/411- 2767----------------------------------------------------*337579* É RTÉKESÍTŐ munkakörbe érettségivel, felhasználói szintű számítógépes ismeretekkel rendelkező munkatársat keresünk kaposvári munkahelyre. A számlaképesség feltétel, az értékesítési gyakorlat előny. Fényképes önéletrajzokat június 30-ig kérjük eljuttatni a 337448-as jeligére a Somogyi Hírlap Kiadójába vagy az otto.kilvinger@mediaworks.hu e-mail- címre.----------------------------------------------------*337448* F ESTŐT, mázolót keresünk. 20/478-2232---------------- *337433* IN FORMATIKUST, rendszergazdát keresünk, minimum heti 2 nap, de akár főállásban is. Önéletrajzok: irodaidolgozok@gmail.com--------------------------------------------------*337528* K APOSVÁRI termelő cég telephelyére, hosszú távra telepőrt keres, alkalmazot- ti/vállalkozói/nyugdíjas viszonyba 12/36 munkarendbe. Feladatok: járőrözés, üzem rendben tartása, udvar rendben tartása. Fényképes önéletrajzokat az alábbi címre várjuk: psiral@t-online.hu —------ *337626* KŐ MŰVESBRIGÁDOT keresünk Marcaliban. Önéletrajzok: hrmarcali@gmail.com------------------- *337528* K ŐMŰVESEKET, tapasztalattal, azonnali kezdéssel felveszünk. 250.000 Ft. 30/574- 1604----------------------------------------------------*337576* K ŐMŰVEST és segédmunkást keresek kiemelt bérezéssel. 1200 Ft/h. 20/425- 2386-----------------------------------------------------*337561* MUNKA szállással. Előleg megoldott. Sárvárra keresünk betanított munkásokat több műszakba, bruttó 210.000 forint. 06- 20/224-0242,06-30/791-0950 — ----------------------------------------------*337593* O LYAN kaposvári irodavezetőt keresünk, aki vezetne egy 10 fős irodát. Önéletrajzok: hrkaposvar@gmail.com---------------------------------------------------*337528* S ERTÉSTELEPRE dolgozót keresünk. Lakás megoldható. 30/922-0353, 30/922- 0362----------------------------------------------------*337635* S IKERORIENTÁLT, gyakorlott, leinformálható értékesítőket keresünk, min 100.000 nettó. Kiemelt alapfizetés + jutalék. Önéletrajzok: ertekesitoiallas7400@gmail.com — ----------------------------------—-------*337528* T AKARÍTÓNŐKET és karbantartót felveszünk üdülőbe Balatonbogláron. 06- 85/353-200,06-30/831-7254 — -----------------------------------------------*337612* KQ$ZÖNETNYlLyÁM'TÁ§ Köszönetét mondunk mindazoknak, akik TÖRZSÖKGYULÁNÉ Szanyadl Erzsébet temetésén részt vettek és közreműködtek, és fájdalmunkban osztoztak. A gyászoló család MEGEMLÉKEZÉS „Nem múlnak ők el, kik szivünkben élnek, hiába szállnak árnyak, álmok, évek." Soha el nem múló szeretettel és fájdalommal emlékezünk CSEPREGI ARANKA Jónás Jánosné, Ari kaposvári lakos halálának harmadik évfordulójára. Szerettei TARGONCAVEZETŐ, RAKTÁROS munkatársat keres kaposvári építőanyag kereskedés. Kiváló csapat, stabil munkahely. Részletek: profiteto.hu/karrier-------------------------------------------------- *337629* VAGYONŐRÖKET keresünk a kaposvári Praktiker áruház őrzésére. Azonnali kezdéssel, alkalmazotti jogviszonyba 700 Ft/ óra nettó bérezéssel. Jelentkezni a: +36- 30/904-7480-as telefonszámon lehet.----------------------------------------------------*337616* 6 órás munkakörbe takarítónőt keresünk Kaposvárra. E-mail: szalay.szilvia25@gmail.com----------------------------------------------------*337546* I NGATLAN BÁRDUDVARNOK Község Önkormányzata eladásra meghirdeti a tulajdonában lévő Bárdudvarnok 0451/41 és a 0460/42 hrsz.-ú petörkei ingatlanokat. A vételi ajánlatokat írásban kérjük benyújtani a 7478 Bárdudvarnok, Bárd Itp. 36. címre. Benyújtási határidő: 2017. július 7. Az ingatlanokról bővebb információt Mester Balázs polgármester nyújt, tel.: 30/336-6575.----------------------------------------------------*337513* K APOSVÁRON, hétvégi övezetben két szoba-összkomfortos ház, 1000 m2 területtel eladó. Ár: 6.100.000 Ft. 20/918-7913-----------------------------------------------------*337473* VENNÉK balatoni, vízközeli ingatlant. 30/600-7880----------------------------------------------------*335295* 2 szobás födszinti lakás a Somssich Pál utcában eladó. 30/280-0160,82/822-689----------------------------------------------------*337543* Á LLAT ELŐNEVELT csirke, fehér, vörös és kender, augusztus végére megrendelhető. 82/477- 167------—-----------,-------------------------------*337466* G ARANTÁLT 28 hetes tojójércék, 2 kg-osak, 1200 Ft/db, ingyenes szállítással. 06-20/547-0294 '---------------- *337584* KAKASOK, s aját nevelésű falusiak, 5-6 kg-osak 2700 Ft/db, 4 kg-os fehér nagy testű tyúkok 2200 Ft/db, konyhakészen rendelhetők. 30/927-0193----------------------------------------------------*337597* KA KASOK 5 kg-osak 1500 Ft/db, konyhakészen 2200 Ft/db. 06-30/793-7877----------------------------------------------------*337642* 8 hónapos, fiatal, vörös tojótyúkok 800 Ft/ db, házhoz szállítva eladók. 30/864-8233-----------------------------------------------------*337574* MEZŐGAZDASÁG HETESEN 1,5 ha 18 Ak. eladó. 31/326- 7141----------------------------------------------------*337503* M EGGY eladó. 30/389-1061----------------------------------------------------*337544* M TZ-T vagy kategóriában hasonló traktort és tartozékokat vásárolnék. 20/992-5116----------------------------------------------------*337565* V EGYES AGANCSVÁSÁR! Hullott szarvasagancsot 7000 Ft/kg, 80.000 Ft/kg, trófeákat akár 200.000 Ft/db áron vásárolok. 30/611- 3866----------------------------------------------------*337605* AKÁC-, t ölgyakció! 30/824-4735----------------------------------------------------*333339* A KCIÓS tűzifa - kisker. 70/637-7143----------------------------------------------------*336103* KE MÉNY, száraz tűzifa kapható. 30/694- 5472----------------------------------------------------*333914* T ÁRSKERESÉS 63 éves férfi Kaposváron és környékén társat keres, karcsú hölgy személyében. 20/385-4984 (18 óra után)------------------------------------------------—*337465’ M ŰANYAG nyílászárók, redőnyök, szúnyoghálók 50% kedvezménnyel, garanciával rendelhetők. Tel.: 06-20/271-1116.----------------------------------------------------*335278* R ENDEZVÉNY DÍSZMADÁR-, galamb- és kisállatpiac most vasárnap és minden hónap 1. és 3. vasárnapján a balatonboglári heti vásáron. Várjuk a tenyésztőket, termelőket, érdeklődőket! 06-85/353-200, 06-30/831-7254, www.boglarivasar.hu----------------------------------------------------*337228* T örzsök Temetkezés jogosult a Kaposvári Keleti és Nyugati temetőkben, valamint Somogy megye egyéb temetőiben is temetkezési szolgáltatást nyújtani. Kedvező árakon, hamvasztásos és koporsós temetés. KORREKT ÁRAKON SZOLGÁLTATUNK Már 25 éve, a név kötelez. Törzsök Temetkezés Kaposvár. Dombóvári út 1. 06 82/410-500,06 30/636-7003 ügyeleti elhunytbeszállítás telefonszáma: +36 30/256-5444 Szombatig még nem lesz eső MWISSSMK Siófoko Fonyód O 0 Tab cKaposvár Csurgó Nagyatád c Barcs Somogy megyében ma és holnap már felhős idő várható, néhol kisebb eső is előfordulhat, ám a hőmérséklet még számottevően nem csökken. A délnyugati szél megélénkül, néhol megerősödik. A legvalószínűbb folytatás: pénteken még számottevő csapadék nem várható, ám szombaton országszerte csapadékos idő valószínű. Vasárnaptól aztán majd ismét csökken a csapadékhajlam. Forrás: 5 " t' időkép vasarnap 26 °C Vízhőmérséklet Duna 21-25 °C Tisza 21-25 °C Balaton 22-25 °C Velencei-tó 25 °C Fertő tó 26 °C Tisza-tó 24 °C Pollen Pázsitfűfélék közepes Csalánfélék közepes Gomba közepes Tudományos Diákkör a Kaposvári Egyetem Agrár- és Környezettudományi Karán A felsőoktatásban tanuló, érdeklődő hallgatók nemcsak a katedráról és a könyvekből gyarapíthatják tudásukat, de részt vehetnek a kutatásokban is. Ezt a lehetőséget kínálják a tudományos diákköri műhelyek. A tehetséggondozást a Kaposvári Egyetem Agrár- és Környezettudományi Kara különösen fontosnak tartja. A 2016/17. tanévben megvalósított szakmai program „A határon túli kapcsolatok és a TDK eredményességének javítása a KE AKK-n” című, NTP-HHTDK-0020 jelű pályázatból valósult meg. Ennek keretében tábor, kötetlen beszélgetések, konferencialátogatás és szakmai kirándulás szervezésére volt lehetőség. Jfc EMBERI ERŐFORRÁS % TÁMOGATÁS KEZE LÓ EMBERI ERŐFORRÁSOK Minisztériuma INemzeti £zsí I Tehetség Program SONLINE.hu IgyHarkoltokDB Eladná feleslegessé vált % tárgyait? Somogyi Hírlap-ban! *Az ár az áfát tartalmazza, az ajánlat csak szombati megjelenésre vonatkozik, 10 sorig, 1 sor (42 karakter) br. 100 Ft/sor. Az akció csak a lakosság számára érvényes, cégek, kereskedők, szoigáitatók ajánlataira, valamint lakásra, autóra nem vonatkozik. A hirdetés szövegének tartalmaznia kell a meghirdetett áru eladási árát. Értékhatár 30 000 Ft. Az akció visszavonásig érvényes. in | Fantasztikus hirdetési lehetőség a Somogyi Hírlap-ban! Hirdesse meg Somogyi Hírlap A Mediaworks Hungary Zrt. közéleti napilapja Felelős kiadó: LISZKAY GÁBOR elnök-vezérigazgató Főszerkesztő: LENGYEL JÁNOS Szerkesztő: MÁRKUS KATALIN, NAGY LÁSZLÓ Irodavezető: HARJÁN SÁNDOR Kiadja a Mediaworks Hungary Zrt. Szerkesztőség és kiadó: 7400 Kaposvár, Kontrássy u. 2/a. Kaposvár, Pf. 31 Szerkesztőségi telefon: 06-82/528-119. Kiadói telefon: 06-82/528-110 Előfizetői, terjesztési ügyfélszolgálat: 06-40/510-510 (helyi tarifás hívószám), elofizetes@mediaworks.hu Előfizetési díj égy hónapra 3190 Ft, negyedévre 9570 Ft, fél évre 19 140 Ft, egy évre 38 280 Ft. A hirdetésfelvétel telefonszáma: 06-82/528-113 Nyomda: Mediaworks Hungary Zrt., 1225 Budapest, Campona u. 1. Felelős vezető: BERTALAN LÁSZLÓ nyomdaigazgató Az előfizetői példányok kézbesítését a Mediaworks Hungary Zrt. Somogy Megyei Irodájának terjesztőhálózata végzi, az árusítás a LAPKER Zrt.-n és a kiadó árushelyein keresztül történik. Előfizethető minden naptári év végéig a kiadónál, valamint a területi ügynökségeknél és a kiadó kézbesítőinél közvetlenül, postautalványon és átutalással az MKB Bank 10300002-20108698-49020047 pénzforgalmi jelzőszámra. Az újság a MATESZ által auditált. ® ITfSdiSWOTkS ISSN 0865-9125 Content Snst » * »