Somogyi Hírlap, 2017. június (28. évfolyam, 126-150. szám)
2017-06-21 / 142. szám
2017. JÚNIUS 21., SZERDA BELFÖLD-KÜLFÖLD y Pénztáros kell a Tescónak, felszolgáló a vendéglősnek Trükközve spórolnak Különösen a balatoni vendéglátók panaszkodnak: nehéz jó személyzetet találni Fotó: Shutterstock Végül elállt az RMDSZ a kabinet leváltásától KORMÁNYVÁLSÁG A Romániai Magyar Demokrata Szövetség (RMDSZ) mégsem szavazza meg a bizalmatlansági indítványt, amit a politikai támogatás nélkül maradt, de lemondani nem hajlandó Sorin Grindeanu miniszterelnök ellen terjesztett a parlament elé saját, szociálliberális koalíciója - közölte tegnap Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. (A szocdem Grindeanut saját pártja, a PSD azért menesz- tené, mert tövényileg könnyített a korrupció büntethetőségén. A kormány bejelentette, hatálytalanítják a törvényt, de a kormányellenes tüntetőknek ez nem volt elég - a szerk.) Az elutasító döntés az RMDSZ képviselőházi és szenátusi frakciójának tegnapi tanácskozásán született meg, miután eredménytelenül zárultak a PSD-ALDE szociálliberális koalícióval hétfőn kezdődött tárgyalások. Porcsalmi Bálint, az RMDSZ ügyvezető elnöke korában azt mondta: a párt a magyar közösség érdekeinek érvényesítésére próbálja kihasználni a kormányválságot, és nem zárkózik el attól, hogy döntően befolyásolja a PSD-n belüli konfliktus kimenetelét. A parlamentben az RMDSZ több törvénytervezetét napirendre tűzték, miközben a koalíció arra vár, hogy eldöntse: segít-e neki a bizalmatlansági szavazáson eltávolítani Grindeanut. Egyebek mellett a 12 éve előterjesztett és azóta is halogatott kisebbségi törvény tervezete is előkerült. A szenátus szakbizottsága hétfőn megszavazta azt a tervezetet, amely hivatalos ünneppé és munkaszüneti nappá nyilvánítaná március 15-ét a romániai magyarok számára, a képviselőház napirendjén pedig tegnap a közigazgatási anyanyelvhasználat szerepelt. MW A munkaerőhiány egyes hipermarketekben és a vendéglátásban is olyan mértékű, hogy több helyen már napi szinten is gondot okoz a működésben. A minimálbér emelésének ellensúlyozására a kisvállalatok egyre több embert foglalkoztatnak részmunkaidőben. Mediaworks-összeállítás kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu FOGLALKOZTATÁS Újabban a legnagyobb közösségi oldalon terjednek azok a fényképek, amelyek országszerte több Tesco hipermarketben kígyózó sorokat mutatnak be a pénztárnál egy nagy forgalmú szombati napon. Másutt külön felirattal hívják fel a figyelmet a fennakadásokra - számolt be a Magyar Idők. A munkaerő- és a szakember- hiány mostanra fennakadásokat okoz a törvényes működésben - hívta fel a figyelmet a lapnak a Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének (KDFSZ) elnöke. Buben- kó Csaba elmondta, a túlóráztatás, a munkavállalók túlterheltsége, a felgyorsult fluktuáció miatt számos esetben szabálytalan munkabeosztás jellemző az áruházláncnál. Megélhetési gondok Volt béremelés, habár azt nem önként lépte meg a vállalat. Viszont sok árufeltöltő, pénztáros, fizikai dolgozó még mindig nem jön ki a fizetéséből, ezért sorra mondanak fel. Ezek az emberek folyamatos munkarendben dolgoznak, gyakorlatilag nincs szabad hétvégéjük, a helyzetet a szabad vasárnap eltörlése és a vasárnapi bérpótlék fe- leződése is súlyosította. A tes- cós szakszervezetek ezért demonstrációról döntöttek. Többen vannak állásban Dinamikusan nőtt a foglalkoztatottság az idei első negyedévben, de egy furcsaságot is rejteget a statisztika. Mégpedig azt, hogy a nem teljes munkaidőben foglalkoztatottak száma szokatlanul nagy mértékben, 4,6 százalékkal, 301 ezerre növekedett. A KSH szerint feltételezhető, hogy az utóbbiak között vannak olyanok is, akiknél az átsorolást a minimálbér emelése miatt alkalmazták. Leginkább az iparban, az építőiparban, a kereskedelemben és a vendéglátásban jellemző, hogy megnőtt a részmunkaidősök száma. A minimálbér idei, 15, valamint a garantált bérminimum 25 százalékos emelése leginkább az alacsony termelékenységű iparágakat és a kisebb magyar vállalatokat érinti kedvezőtlenül a tőkehiány miatt. „Tudható volt, hogy a cégek - különösen a magyar tulajdonú kis- és középvállalatok (kkv-k) - igyekezni fognak csökkenteni a versenyképességüket rontó költségnövekedést” - mondta a Világgazdaságnak Karsai Gábor, a GKI Gazdaságkutató vezérigazgató-helyettese. Részmunkaidő - papíron... A cég februári felmérésében a vállalatok csaknem egyhar- mada jelezte, hogy emelte a normákat, több mint tizedük pedig a munkaidő csökkentéséről számolt be. „Ez utóbbi nakkézenfekvő eszköze a papíron részmunkaidős foglalkoztatás” - emelte ki Karsai. Hangsúlyozta: a munkaerő- hiány számos területen béremelést kényszerít ki, a legsérülékenyebb kkv-k, illetve versenyképes tudással nem rendelkező alkalmazottaik esetében azonban a ténylegesen kézhez kapott jövedelem messze nem nő a kormányzati szándéknak megfelelően. MNB: alacsonyabb lehet az infláció KAMATDÖNTÉS A monetáris tanács nem változtatott az alapkamat 0,90 százalékos szintjén kedden. Az MNB meg kéttizeddel, 2,4 százalékra csökkentette idei inflációs prognózisát. MW Bővíti a Siemens a turbinagyárát BERUHÁZÁS A Siemens a budapesti Power and Gas üzem telephelyén mintegy 10 milliárd forint beruházással bővíti gáz- és gőzturbinalapát-gyá- rát. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az alapkőletételi ünnepségén hangsúlyozta, a Siemens újabb csúcstechnológiás beruházásának helyszínéül választotta Magyarországot. A jelenlegi gyártóterületet 2500 négyzetméterrel bővíti,10 ezer négyzetméteres új gyártócsarnokot épít, ezzel 150 új műszaki szakembernek nyílik új álláshely. MTI 4.1 százalék lehet az éves bővülés-} Banai Péter Benő államtitkárkár biztatónak nevezte az első negyedéves 4,2 százalékos GDP-növekedést. A kormány az év egészében 4.1 százalékos bővüléssel számol, mígjövőre minimum 3 százalékossal. MW Tízezrek reménye az új onkológia GYÓGYÍTÁS Több mint 400 millió forintból újult meg az Egyesített Szent István és Szent László Kórház-Rendelőintézet onkológiai osztálya - jelentette be a tegnapi átadón Balog Zoltán miniszter. Vályi-Nagy István főigazgató kiemelte: jelenleg évi 50 ezer fekvő- és tízszer ennyi járóbeteget látnak.el, és ez a szám az intézményi centralizációval csak tovább nőhet. MTI Inkább zsebbe fizetnek? A statisztikák alapján az egyelőre nem látható, hogy a minimálbér emelése miatt azonnali elbocsátásokra kényszerülhettek a vállalatok, bár az megeshet, lassabban bővítették a létszámot. Az viszont nagyon valószínű, hogy a gazdaság „feketébb” lett. Vagyis több vállalat inkább zsebbe fizet, mint hogy a teljes munkaidős beosztottak után a foglalkoztatott munkabérét és a rárakódó terheket is kigazdál- kodja. Ezt annak ellenére nem tudják vagy akarják megtenni, hogy a kormányzat végül nagyobb, 5 százalékpontos járulékcsökkentést hajtott végre a béremelések kompenzálására. Hőkezelés véd a hepatitistől A Balcsi az igazi - aki idén nem jut el oda, nyaralhat napközis táborokban Fotó: MW 26 ezer gyerek vakációzhat a Balatonon Vonzó Erzsébet-táborok SERTÉSFERTŐZÉS Embernél akut májgyulladást okozó hepatitis E-vírussal (HÉV) lehet fertőzött a magyarországi sertéstelepek közel 40 százaléka, illetve a véghízók közül csaknem minden tizedik jószág. Mivel azonban ezt nem sorolják a bejelentési kötelezettség alá tartozó állatbetegségek közé, a hatóságnak nincsenek pontos adatai a fertőzöttség- ről. Lehetséges, hogy akár a vágóhídra kerülő állatok mája, húsa is tartalmazhat hepatitis E-vírust - tájékoztatta a Nébih az Agrárszektor.hu-t. Igaz, a felmérést még 2004 és 2010 között végezték. A Nébih az idén is tervez vizsgálatokat. Kiemeli: az állatokban tünetmentes vagy ritkán emésztőszervi fertőzéseket okozó HÉV csak a világ elmaradott környezeti higiéniájú területein okozhat járványt. A vírus gazdaállatai általában a sertés, a vaddisznó, a vadon élő kérődzők, valamint a patkány. A 2004 és 2010 közötti felmérés során vaddisznókban 9, szarvasokban pedig 10 százalékos fertőzöttsé- get találtak idehaza. Az emberi fertőzések a fertőzött emlősállatokkal vagy azok bélsarával való érintkezés, illetve a fertőzött állatok nyers vagy nem megfelelően hőkezelt húsának fogyasztása következtében alakulhatnak ki. Veszélyes lehet házi sertésvágáskor a „kolbászhús-kóstolgatás” is. A hepatitis E-vírus okozta fertőzés emberekben önkorlátozó májgyulladás-szindróma, amely lehet tünetmentes, esetleg enyhe tünetekkel, hasi fájdalommal és sárgasággal jár. A fertőzött állatok húsának fogyasztása Magyarországon is okozhat megbetegedést - ismerte el a Nébih. Mindenesetre ezcsak akkor fordulhat elő, ha nem megfelelően hőkezelt élelmiszert fogyasztunk. A hepatitis E-vírusok 71 Celsius-fokos hőmérsékleten öt perc alatt elpusztíthatok, a higiéniai szabályok betartásával tehát megelőzhető az emberi fertőződés. MW NYARALÁS Idén már, a hatodik szezonban, közel 26 ezer gyerek vakációzik a Balatonon az Erzsébet-táborokban Fonyód- ligeten és Zánkán - jelentette be Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár. Vasárnap már el is indult 2400 gyerekkel az első turnus. Hozzátette: további 50 ezer gyereknek adnak lehetőséget, hogy a lakóhelyéhez közel, napközis táborokban nyaralhasson. Hamarosan 26 milliárdos támogatásból elkezdik felújítani a Fo- nyódligeti és a Zánkai Tábort, így 2020-tól már 60 ezer gyerek nyaralhat majd a Balatonnál, határon túl élők is. Novák Katalin a Kossuth rádióban arról beszélt, hogy tíz héten keresztül zajlanak a táborok, amelyekért a szülőknek csupán ezer forintot kell fizetniük. Szintén jelképes összegbe, napi 100 forintba kerülnek a napközis táborok. A táboroztatásnál eközben szociális alapon nem tesznek különbséget a gyerekek között. Arról is szólt, hogy a bölcsődék és az óvodák összevonásokkal oldják meg a gyerekek felügyeletét. MW Június végéig lehet pályázni nagyszülős üdültetésre IDŐSBARÁT A Fogd kézen a nagyszüleidet! című pályázatra még június 30-áig jelentkezhetnek azok a nagyszülők, akik szeretnének unokájukkal együtt pihenni, nyaralni, üdülni - jelezte Novák'Katalin. Az államtitkár ismertette az Er- zsébet-program keretében meghirdetett új szociális üdülési pályázatot, amelynek kedvezményes, szociális pályázati feltételei a www.erzsebetprog- ram.hu weblapon érhetők el. A pályázatot benyújtó nagyszülők a 18. életévet be nem töltött unokáikkal együtt utazhatnak 4 vagy 5 napos pihenésre, az elnyert üdülési támogatást a nyertes pályázók a feltüntetett szálláshelyeken használhatják fel legkésőbb 2018. december 20-áig. Az Emmi államtitkára kiemelte: a családbarát ország nemcsak gyerekbarátot jelent vagy a kisgyermekes szülők támogatását, hanem idősbarátot is. MW