Somogyi Hírlap, 2017. június (28. évfolyam, 126-150. szám)

2017-06-17 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 24. szám

I u 4 A HÉT TÉMÁJA 2017. JUNIUS 17., SZOMBAT A vérszívók különösen érzékenyek az illatokra, szagokra A bőrgyógyász onkológus szerint ma már nincs olyan, hogy egészséges napozás. Az emberi szervezetnek per­sze fontos a napfény, ezért késő délután, kora délelőtt jót tesz a napfürdőzés, de szórakozásból vagy időtöltés céljából napozni felelőtlen­ség, 11-15 óra között pedig kifejezetten veszélyes. Fábos Erika EGÉSZSÉG „Sokan nem hajlan­dók tudomásul venni, hogy másként kell viselkedni a na­pon, mint húsz évvel ezelőtt - mondta Wikonkál Norbert, a Semmelweis Egyetem bőr­gyógyász onkológusa. - Bő­rünk nem egy védőpajzs, ha­nem élő szerv, amire vigyázni kell. A többség ezt azért nem veszi komolyan, mert a hatá­sok csak évek, akár tíz-húsz év múlva jelentkeznek. A na­pozást egészségkárosító hatá­sa és kockázata szempontjá­ból leginkább a dohányzáshoz tudnám hasonlítani. Leégés­kor a bőr kipirosodik és hólya­gok keletkeznek, később pe­dig szeplők, barna, sötét foltok maradnak rajta. A legveszélye­sebb az, ha valaki sokszor le­ég, ezzel értágulatok és rán­cok keletkeznek és bőrdaga­natok alakulhatnak ki.” Alapvetően mind az UVA, mind az UVB veszélyes a bőrre. Az UVA mélyebbre jut, így elsősorban ez felelős a bőr öregedéséért és a rostok ká­rosodásáért, de mára igazol­ták, hogy a melanoma kiala­kulásában a genetikai ténye­zők mellett ez az elsődleges kiváltó ok. Az UVB elsősor­ban az egyéb bőrdaganatok kialakulásáért felelős. A bőr pedig nem felejt. Látszólag regenerálódik, a fénykároso­dások mégis összegződnek, Í Tíz perc is elég a leégéshez Hazánkban az UV-sugár- zás átlagos nyári értéke 5-6,9 közötti, ami közepes­nek számít, de előfordulnak 7-8,9 közötti erősségűek is. Riasztást 7,5-es érték fe­lett adnak ki. Ilyenkor akár már tíz perc alatt is bőr­égést lehet szenvedni és még védelemmel sem sza­bad húsz percnél többet a napon tartózkodni. Magyar- országon az UV-sugárzást öt állomáson mérik, május elejétől szeptember végéig. Az előrejelzéseket a mete­orológiai szolgálat hon­lapján naponta fris- , sítik. SO L:-' A túlzásba vitt napfürdő komoly egészségügyi veszélyekkel járhat ¥ MW-grafika, forrás: omsz.hu és néhány év múlva kialakul­hat a bőrrák. Ferenczy József plasztikai sebész elmondta: egyre több bőrdaganatot operálnak és egyre fiatalabbak a betegek, a gyógyulási és túlélési esélye­ket pedig leginkább az befo­lyásolja, hogy mekkora a da­ganat, amikor orvoshoz for­dulnak. Ezért nagyon fontos a szűrés, a fejbőrön, a háton és a hajlatokban ugyanis ön- ellenőrzéssel sem lehet észre­venni, ha baj van. „Van egy nagyon jó mozaik­szó, ami a gyanús anyajegye­ket segít felfedezni - mondta Ferenczy József. - Ez a SANSZ: vagyis a sötét, aszimmetrikus, nagy - 5-6 miliméternél na­gyobb -, szabálytalan a színe, vagyis sötét és világos terüle­tek is látszanak benne, akkor érdemes figyelni, hogy válto­zik-e, és jó, ha évente orvos is látja. Közkeletű, de hibás véle­kedés, hogy az anyajegyeket veszélyes eltávolítani. Az el­ső beavatkozáson nagyon sok múlik, a szakszerűtlenül el­végzett műtét valóban okoz­hat gondot, és ha valaki túl ké­sőn kerül orvoshoz, nagyobb a beavatkozás kockázata is. Ha azonban időben és megfele­lően történik a műtét, a bőrda­ganat az egyik legjobban gyó­gyítható megbetegedés, és mi­vel szabad szemmel is látszik, odafigyeléssel ezt lenne a leg­könnyebb megelőzni.” Az anyajegy rosszindulatú elváltozását, amikor még alig egy milliméteres, 90-95 szá­zalékban meg lehet gyógyíta­ni, ha viszont már négy milli­méter vastag, ötven százalék órával strandolás előtt Ha valaki negyedóránál hosz- szabb időt tölt napfürdővel, a szakemberek legalább 15-20 faktoros krém hasz­nálatát tanácsolják. A fak­torszám egy szorzótényező, amely növeli a bőr ellenállá­si idejét. A magasabb fak­torral ugyanis hosszabb idő­tartamú védettséget érhe­tünk el. Ha például 12 fakto­ros krémmel kenünk be egy olyan bőrtípust, amely vé­delem nélkül 10 perc alatt leég, akkor a leégés nélkü­li idő kitolódik 12x10 perc­re, vagyis kétórányi hosszra. Amikor a bőr már barna, fo­kozatosan lehet csökkente­ni a faktorszámot. Fontos, * • hogy olyan krémet keres­sünk, ami az UVA-sugarak ellen is véd. Az oldal fotói: Shutterstock esély sincs a túlélésre. Az el­múlt harminc év tapasztalatai szerint tízévente megduplázó­dik a bőrrákosok száma Ma­gyarországon, ami éppúgy ösz- szefügg a túlzásba vitt napo­zással, mint a napfény egyre károsabb sugaraival. A napozás tehát ma már odafigyelést kíván, de egyre többen hangsúlyozzák, hogy ugyanúgy egészségügyi ve­szélyekkel jár, ha valaki telje­sen elkerüli a napfényt, mint az, ha valaki túlzásba viszi. A D-vitamin ugyanis sokkal fontosabb szerepet játszik az emberi szervezetben, mint ko­rábban gondolták. Az emberek kétharmada D-vitamin-hiány- ban szenved, márpedig ehhez a vitaminhoz csak napfénnyel lehet megfelelő mennyiségben hozzájutni. Ez a 7 legjobb szúnyogriasztó nővé VÉDEKEZÉS Nyáron az egyik legbosszantóbb dolog, hogy mindenütt hemzsegnek a szúnyogok. Sokan talán nem is tudják, hogy nemcsak vegyi anyagokat tartal­mazó spray-kkel vagy elektro mos riasz­tókkal lehet védekezni ellenük, hanem különböző növényekkel is. A hosszú őszi-té­li napok után a leg­több ember alig várja, hogy; a kertjében dolgozhasson vagy este a barátokkal sütet gethessen, de sajnos óhatat lanul megkeserítik mindnya junk életet az erőszakos ki vérszívók, a szú nyögök. |fek a"ro varok különösen*érzéTc 'nyék az illatokra, szagokr ezért akkor még nagyobb va­lószínűséggel felbukkannak, ha esetleg meg is izzad az ember. Szerencsére sok olyan növény van, amelynek any- nyira erős az illata, hogy az megzavarja a szú­nyogokat, sőt, távol is tartja őket. Ezek­nek a természetes szúnyogriasztó növényeknek elég,- ha csak összetörjük a leveleit, és az illóolajo­kat így fel­szabadítva bedörzsöljük ve­lük a bőrünket. Citromfű jFinom citromos illatú nö­vény,: ami nemcsak arra al­kalmas;; hogy távol tartsa a Szúnyogokat,^hanem feszült- Sgoldásra is kiváló. Úgy is ki' tudja fejteni jótékony hatását, ha csak pár szálat vízbe állít az ember, de akár cserepes citromfüvet is lehet nevelni. Macskamenta Gyógyteák alkotóeleme ez a növény, nyugtató és fájda­lomcsillapító hatású, ráadá­sul még a cicákat is megbabo­názza. Az illatos macskamen­ta tartalmaz egy természetes kémiai anyagot, amelyet ne- petalaktonnak hívnak. Ez szintén hasznos rovarriasztó anyag. Bazsalikom A bazsalikom olyan illóola­jokat tartalmaz, amelyekről kimutatták, hogy hatékonyan képes távol tartani a különbö­ző vérszívókat. Természe­tes vizek mentén pe­dig csökkent0-**^ ni lehet ve­le a szúnyogok vízfelszínre ra­kott petéinek számát. Levendula Azonkívül, hogy a levendu­la rendkívül mutatós, finom il­latú növény, még arra is alkal­mas, hogy elriassza a szúnyo­gokat és a legyeket is. Borsmenta Koncentrált for­mában érdemes rovarriasztó- j ként használni. Az olajáról kimutat­ták, hogy elriasztja a kifej­lett szúnyogokat. Pelargonium Citrosum (Mosquito Plant) Ez az úgynevezett „szú­nyognövény” a muskátlik nemzetségéhez tartozik^jSo- kan összekeverik a citronel- lával, mert hasonlítanak egy­másra, és mindkettőnek erős citromillata van. Ha az össze­zúzott leveleit szétdörzsöljük JS Borsmenta a bőrünkön, akkor ad egyfaj­ta védelmet a szúnyogok el­len - írja az Agrárszektor.hu. Rozmaring A rozmaring ismert fűszer- növény, de azt talán csak ke­vesen tudják, hogy hatékonyan képes elriaszta­ni a szúnyogokat is. Szereti a napot, nem igényel sok vizet, és akár egy erkélyen is cso­dás dísznövény válhat belőle. A kellemetlen vérszívó ro­var távoltartásában nemcsak ezek az illóolajos gyógynö­vények segíthetnek, de az is fontos, hogy a kertben a fű és a sövény mindig rövidre le­gyen nyírva. A kerti tavacs­ka vagy a kiadós eső utáni po­csolya sajnos egyenesen szú­nyogkeltetőnek számít, így ezzel számolni kell. A lakás ablakait érdemes szúnyoghá­lóval védeni, így szinte bár­mikor lehet szellőztetni, ha pedig ez nincs felszerelve, akkor érdemes inkább reggel beengedni friss levegőt, este sajnos a szúnyogok is „behú­Takács Eszter Napozni osafr okosan!!

Next

/
Thumbnails
Contents