Somogyi Hírlap, 2017. június (28. évfolyam, 126-150. szám)
2017-06-02 / 127. szám
2017. JÚNIUS 2., PÉNTEK MEGYEI KÖRKÉP g Munkába vitték a megváltozott munkaképességű somogyiakat Alommelobol valosag lett Szakács, asztalos, kertész. Az egészséges ember számára hétköznapi munkák. Egy megváltozott munka- képességű embernek azonban ezek az álommunkák. A Munkaerőpiacon Maradásért Egyesület és a Somogy Megyei Kormányhivatal jóvoltából 11 ember álmát egy napra valóra váltották. Koszorús Rita rita.koszorus@mediaworks.hu SOMOGY Egy napig zsokéként, fogtechnikai asszisztensként, szociális gondozóként dolgozhattak azok a megváltozott munkaképességű emberek, akik jelentkeztek a Neked munka, nekem álom elnevezésű programban. Ennek lényege, hogy foglalkoztatási kényszer nélkül összekapcsolják az érintetteket a munkaerő-piaci szolgáltatókkal. A csütörtöki különleges nyílt napon lehetőség volt személyes találkozásra. Hiszen munkáltatókat vontak be a kampányba. - Azokkal a személyekkel, akik ránk bízták az álmaikat, elmegy egy kísérő a kiválasztott munkahelyre - mondta Popovics Réka, a Munkaerőpiacon Maradásért Egyesület szakmai vezetője a csütörtöki sajtótájékoztatón. - Fogadják őket a munkaadók és megnézhetik az álommunkakört. A cégeknek lassan már nagyítóval kell keresniük a jó munkaerőt Fotó: Lang Róbert így kiderülhet, milyen készségeik vannak, s hogy az adott álommunkában képesek lennének-e teljesíteni, tette hozzá Popovics Réka. Somogybán 11 megváltozott munkaképességűt fogad 10 munkáltató. Köztük a Videoton Elektroplast is. - A város legnagyobb munkáltatójaként úgy érezzük, minden olyan kezdeményezésben részt kell venni, amely a munkaerőhiányt enyhítheti - mondta Fábián Balázs ügyvezető igazgató a sajtótájékoztatón. - Mindenki jól tudja, hogy nehéz dolgozni akaró embereket találni. Jelenleg Különleges nyílt napot szerveztek is vannak olyan alkalmazottaink, akik megváltozott munkaképességűek. Aki dolgozni akar és tud is, azt szívesen látjuk. Simonná Hornyák Valéria, a Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztályának vezetője közölte: a megyében 1918 megváltozott munkaképességűt tartanak nyilván, 40 százalékuk önállóan, illetve segítséggel munkába állt. A munkáltatók közül többen költségvetési támogatást is igénybe vesznek. Ez nem csak a munkaerőhiány miatt van így, hanem a támogatási lehetőségeknek is köszönhető. Hősök napja: Marcaliban emlékeztek, koszorúztak MARCALI A város folytaja a hagyományt, s a településen is megtartották a közlemúlt- ban Hősök napi megemlékezést. Az ünnepi beszédet az idén Sütő László, Marcali polgármestere mondta, aki a hősök mai üzenetéről is beszélt. A rendezvényen közreműködött többek között a Balaton M. & K. Fúvószenekar, a Marcali Bajtársi Egyesület Dalárdája, valamint a Somogyi Huszárok Hagyományőrző Egyesülete. Az ünnepi megemlékezés végén az önkormányzat, az intézmények, a Marcali Római Katolikus Egyházközség, valamint a pártok és a marcali civil szervezetek képviselői helyezték el koszorúikat a Hősök terén álló első világháborús emlékműnél. Kiss Kálmán A huszárok is tisztelegtek a hősök előtt Fotó:Kiss Kálmán Érdekeset látott, hallott? 06-82/528-101 FOTOJAT, LEVELET VARJA: PUSZTAINE MARTON ADRIENNE Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Somogyi Hírlap 7400 Kaposvár, Kontrássy u. 2/a Email: somogyihirlap@mediaworks.hu SMS: 20/968-9444 Telefon: 82/528-101, 82/528-110 hétköznap 8.00-16.00-ig. Hírügyeletes 16.00-tól 19.00-ig. Telefon: 06-20/968-9444 SMS UTAS: Készül a MÁV a nyári szezonra cikkhez megjegyzem: a hétvégi budapesti utam élménye lehangoló. Hova lettek a Somogy IC szintű kocsijai, ezekben a retró vagonokban fogunk főni a nyáron? Erzsébet, egy nyugdíjas, aki szeretne kényelmesebben utazni. PARKOLÁS: Tehát a cikk szerint egy önkormányzati rendelet felülírhatja a törvényt (KRESZ), ami egyértelműen fogalmaz a megállásról, illetve a várakozásról. Márpedig fizetni várakozáskor, nem megálláskor kell a megfelelően jelzett fizető várakozóhelyen. Oktató (A szerkesztőség fenntartja magának a jogot, hogy a beküldött SMS-ek közül válogasson, a leveleket rövidítve, szerkesztve közölje. Az itt megjelenő írások néma szerkesztőség véleményét tükrözik. Az írásokat nem őrizzük meg és nem küldjük vissza.) „Nem igaz, hogy életünket önmagáért éljük. Nem született még értelmes ember, kinek szíve és esze helyén volt, hogy megelégedett volna a puszta élettel, s nem lett volna kész eldobni, ha üressé vált. Az élet tartalma teszi kedvessé számunkra az életet, és ezt a tartalmat nem úgy hívjuk, hogy munka, hanem úgy, hogy szabadság” Karinthy Frigyes HORGÁSZAT - VADÁSZAT Egy 16,5 kilós amur volt a legnagyobb a kupán Már a vb-re hangoltak Bejött a speciális csalizás és a különleges etető, szépen akadtak a pontyok is a Deseda Kupán PROGRAMOK JÚNIUS 2. 15:40-TŐL XXXIII. Katonazenekari Fesztivál. Kaposvár, Kossuth tér 16:00 III. Toponárí Tehetség Tár. Toponári Művelődési Ház (Kaposvár, Mikes Kelemen u. 45.) AGÓRA 19:00 Rükverc, Stúdióelőadás SIÓFOK 18:00-TOL Pünkösdi szezonnyitó a Főtéren. Részletes program: www. siofokportal.com JÚNIUS 3. 07:00-12:00 Bolhapiac a Nagypiacon. 10:00-19:00 Kockanapok LEGOZ építmények kiállítása Kaposváron, a Fino-Gasztrotékában (Kaposvár, Izzó utca 9.) június 03-04-05-én! Belépőjegyárak: Gyermek: 700 Ft (14 éves kor alatt) Felnőtt: 900 Ft, 2 éves kor alatt ingyenes. AGÓRA 19:00 Kövek a zsebben, Stúdióelőadás. CINEMA CITY Wonder Woman 3D 11:45, 17:15, 20:00, 22:10 Wonder Woman 14:30, Egy ropi naplója: A nagy kiruccanás 11.20, 14:50, 16:15, 18:15, A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja 3D 11:00, 16:50,19:30,22:30, A Karib-tenger kalózai: Salazar bosszúja 13:40, A Galaxis őrzői vol. 2. 3D 15:15,20:30, Alien: Covenant 18:00, 20:10, Ó Anyám! 13:15, Bébi úr 3D am. animációs vígjáték 12:45, Bébi úr am. animációs vígjáték 10:40, Ricsi a gólya - luxemburgi animációs mesefilm - 10:00. SIÓFOK 09:30-TOL Pünkösdi szezonnyitó a Főtéren. Részletes program: www. siofokportal.com JOGSEGÉLY Ingyen segítenek Az alábbi szervezetek szakemberei ingyen segítenek jogi ügyekben a rászorulóknak: ORSZÁGOS BETEGJOGI, ELLÁTOTTJOGI, GYERMEKJOGI ÉS DOKUMENTÁCIÓS KÖZPONT, BETEGJOGI KÉPVISELŐ: 20/4899-558 ELLÁTOTTJOGI KÉPVISELŐ: 20/4899-611 GYERMEKJOGI KÉPVISELŐ: 20/4899-633 EGYENLŐ BÁNÁSMÓD HATÓSÁG: 30/727-0239 ÁLDOZATSEGÍTŐ VONAL: 80/225-225 ÁLLAMPOLGÁRI BIZOTTSÁG AZ EMBERI JOGOKÉRT ALAPÍTVÁNY: 70/330-5384 TOPONÁR Tizenkilenc csapat vállalta a küzdelmeket a hetvenkét órás III. Deseda Kupán. Külföldiek is szerencsét próbáltak, az összfogás közel hét mázsa volt, a legnagyobb példány - egy amur - 16,5 kilót nyomott.- Jó hangulat uralkodott a versenyen, de az indulók ismét megtapasztalhatták az örök igazságot: a szerencse bizony forgandó - hangsúlyozta Rozs Tamás, a Kaposvári Sporthorgász Egyesület irodavezetője. - A Deseda füredi oldalán, három szektorban zajlott a verseny, s csak a kifogott pontyokat és amurokat értékelte a zsűri. Speciális csalianyagokkal is próbálkoztak az indulók, a megmérettetés egyúttal már több horgásztársnak felkészülés volt a szeptemberi desedai pontyfogó világbajnokságra. Szerb, francia és horvát csapat is vállalta a küzdelmet, az összfogás 696 ezer 970 gramm volt. Franciaország I. számú csapata végzett az élen, a győztesek 141 ezer 600 grammnyi halat fogtak, s ugyancsak a gall különímény Il-es csoportja lett a második 79 ezer 520 gramm teljesítménynyel. A dobogón őket - 30 470 grammos eredményével - a Walterland-Maros Mix Team követte. Az M Baits International I. Team - Markus Árpád, Sándor Ottó - emelte ki a legnagyobb halat, egy 16,5 kilós amurt. Rozs Tamástól tudjuk: a szervezők teljes erőbedobással készülnek a vb-re, s újabb haltelepítésre készülnek: júniusban több mint száz mázsa pontyot helyeznek ki. Addig is több rendezvénynek biztosít helyszínt a Deseda: vasárnap horgászmajálisra hívják az érdeklődőket. Gyermek, családi és felnőtt horgászverseny is színesíti a programot, a Füredi szőlőhegynél található kilátónál lehet jelentkezni reggel héttől. Harsányi M. HIRDETÉS SEFAG Erdészeti és Faipari ZrL Kaposvár, Bajcsy-Zs. u. 21. E-mail: titkarsag@sefag.hu Web: www.sefag.hu Tel.: 82/505-102