Somogyi Hírlap, 2017. május (28. évfolyam, 100-125. szám)
2017-05-08 / 105. szám
2017. MÁJUS 8., HÉTFŐ Árokba csapódott autó, kifolyt olaj LABOD-IHAROSBERÉNY Lábodnál árokba csapódott egy autó, ketten könnyebb sérülést szenvedtek. Sántosnál egy kerékpáros áttért a menetirány szerinti bal oldalra, ahol összeütközött az előzését már megkezdő személygépkocsival. Marcaliban egy részeg motoros kerítésnek ütközött. Iharosberény és Pogányszentpéter között műszaki hiba miatt egy autóbuszból gázolaj folyt az úttestre, ezen egy kocsi megcsúszott és villanyoszlopnak ütközött. MEGYEI KORKÉP Ballagó idő Barkóczy László laszlo.barkoczy@partner.mediaworks.hu T ársadalmi tradícióink, egyéni szokásaink adnak keretet életünknek, zárják le a megtett utat, és jelölik ki a még előttünk lévőt. A ballagás is egy ilyen rituálé, melyről aztán majd évek múlva derül ki, hogy jó és szép volt, de nem mérföldkő, az szinte biztos. Több évtizede annak, hogy fekete nyakkendőt vehettem fel, életemben először, éppen a ballagásomra. Nagy szó volt ez akkor, hiszen csak a végzős diákoknak volt megengedve, hogy a piros úttörő nyakkendőt valami komolyabbra cseréljék. Tarisznyát akasztottam magamra némi üres bölcsességgel és töppedt pogácsával töltve, majd belekaroltam a számomra kijelölt tanárba, kiballagtam vele az iskolaudvarra. Ott meghallgattam, mennyire Szép és jó, de nem mérföldkő fontos az elkövetkezendő idő, ami végül is igaz, mert addig is az volt, és azóta is igyekszem nem félvállról venni az életet. A kapcsolódó bankettet viszont nagyon vártam, noha alkoholos italról szó sem lehetett, és még világosban véget is ért, hogy erkölcsi fejlődésem ne pont akkor induljon bomlásnak. Szimbolikus esemény volt csupán, hisz addigra már pontosan tudtam, hogy tanáraim esztergályosnak javasoltak, ezzel a gimnáziumot buktam, de egy tisztes középiskolába azért csak felvettek. A jegyeimet is ismertem, csak éppen azt nem, ami a legjobban érdekelt: hogy vajon mi vár rám. A többi formális andalgásomon aztán már nem is engedtem a kétségnek, mindig azt ünnepeltem, hogy eddig eljutottam, és mindig azt gyászoltam, hogy a barátaimnak ezután más lesz az útja, a „kereslek majd” kifejezés pedig ugyanolyan jelzés értékű, mint maga ballagás. Indulás előtt és érkezés után is megmérték a résztvevők vércukorszintjét Fotó: MW Botra fel: desedai séta az egészségért TOPONÁR Nordic walking sétán vettek részt az érdeklődők, melyet a Cukorbetegek Kaposvári Egyesülete szervezett. Viczián Éva gyógytornász tartotta a szakmai tájékoztatót, a hétvégi túrára tizennégyen vállalkoztak. A túra előtt és után is valameny- nyi résztvevő vércukrát megmérték. A desedai gyaloglás után kiderült: a több mint fél órás séta jócskán csökkentette a cukorbetegek vér- cukorértékét. Botra fel - séta a cukorbetegekért jelszóval hirdetett a CEOSZ országos rendezvénysorozatot. Ehhez a Cukorbetegek Kaposvári Egyesülete is csatlakozott, ennek keretében került sor - első alkalommal - a a Magyar Nordic Walking Akadémia helyi szervezete közreműködésével a Deseda tavi vércukorszintet csökkentő sétára. A szakmai segítség mellett Viczián Éva gyógytornász biztosította a résztvevők számára a nordic walking botokat és megtanította a botok helyes használatát is. H. M. Számtalan meghökkentő kéréssel találkoznak a szállásadók Pucér vendég a teraszon Páncélautót hozattak a szállodába, egy frissen elejtett vaddisznó kizsigerelésére kérték fel a hotel konyhafőnökét - számtalan meghökkentő, extrém kívánsággal álltak elő a vendégek a szálláshelyeken. Somogybán sem volt ez másként. A szállás.hu megvizsgálta az általános és különleges vendégigényeket. A felmérésben 321 szállásadó osztotta meg az elmúlt évben szerzett tapasztalatait. Kovács Gábor gabor2.kovacs@mediaworks.hu SIÓFOK-ZAMÁRDI Gyakran szembesülnek meglepő óhajokkal a szállásadók. A vendégek különleges kérései között találhatók romantikusok, mint például rózsaszirommal beszórni egy szállodai szobát. Ennél akadtak formabontóbb igények is. A legtipikusabbak a lánykérésekhez kapcsolódnak, de volt olyan szokatlan kívánság is, hogy októberben teremtsenek karácsonyi hangulatot. Mások tűzijátékot rendelnek, de akad, aki segítséget vár el a bevásárlásban, vagy különleges programokkal tűzdelt gyermekfelügyeletet szeretne. Egy fiatal férfi meztelenül akart meditálni egy hotel teraszán, a magányosan érkező urak pedig este hölgytársaságra vágynak. De vannak megrendítő kívánságok is: egy német család a nagybeteg kisfiúk álmát váltotta volna valóra, hogy vadlovakkal találkozhasson. Bizakodnak a balatoni szállodások: Hoffmann Henrik szerint emelkedett a kihasználtságuk és az árbevételük is több mint tíz százalékkal a tavalyi évhez viszonyítva. - Bízom A vendéglátók tapasztalatai alapján a tehetősebbek, illetve a hölgyek azok, akik az átlagnál jóval gyakrabban állnak elő különleges kéréssel. Somogybán leginkább a balatoni szállodákban történnek hasonló esetek.- Valóban vannak ilyenek, hogy mennyire számítanak meglepőnek, azt nem tudom. Egy szállodás életében ugyanis az a természetes, ha beköltözik egy vendég, akkor az ösz- szes gondja a miénkké válik - mondta Hoffmann Henrik, a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke. - Ilyen alapon sok minden előfordulhat kérésbenne, hogy az idei év első harmadában tapasztalt forgalom- növekedés töretlenül folytatódik - mondta optimistán a Balatoni Turizmus Szövetség elnöke. - Az az emelkedés, ként. Azt gondolom, hogy minél színvonalasabb egy hely, a szállásadónak annál különlegesebb óhajoknak is tudni kell megfelelnie. Az azonban a világon mindenütt pénztárcafüggő, hogy bármilyen kívánság teljesíthető-e.- A legmeghatóbb kérés egy törzsvendégünk, egy idős hölgy születésnapjához kapcsolódott. A lánya azt kérte, hogy a szobát lufikkal pakoljuk tele - mondta Góz Zsófia, a siófoki Prémium Hotel Panoráma egyéni értékesítője. - A pezsgők, különleges italok, torták, virágcsokrok bekészíamely a Balatonra jellemző volt az elmúlt időszakban, stabilizálódni látszik, ezért köny- nyen hihető, hogy az idén még egy kicsit nagyobb is lehet a mértéke. tése a szobába, a virágszirmok szétszórása elég gyakori.- A lánykérések intim, romantikus környezetének megteremtése jelenti a legnagyobb kihívást. Ezek közül az' egyik legemlékezetesebb az volt, amikor vízben úszó gyertyák tömegét helyeztük el, különleges fényhatást keltve - mondta Kiss Annamária, a Hotel Wellamarin kommunikációs és marketingvezetője. - A másik hasonló esetben a vendég azt kérte, hogy Molnár Ferenc Caramel adjon elő egy dalt a lánykéréshez. Izgalmas volt, hogy az énekest rejtegetnünk kellett a szállodában, hogy meglepetés legyen az előbukkanása, ugyanakkor a művésznek is voltak kívánságai, hogy szépen szólaljon meg, ezért a technikát is titokban kellett odavarázsolnunk. Ezek a kihívások nemcsak megértést, hanem komoly szakmai hozzáértést is feltételeznek. Bizakodó szállodások: jó szezon ígérkezik az idén eMeRTon-díjas jampec KAPOSVÁR Fenyő Miklós és örökzöld rock’n roll-slágerek szórakoztatták a közönséget szombaton este a sportcsarnokban. Az eMeRTon-díjas előadó koncertjén Dolly is fellépett Fotó: Lang Róbert HIRDETÉS Előadások: május 10., 11., 12., 18:00 órakor május 13. 15:00 és 18:00 órakor május 14. 11:00 és 15:00 órakor A belépőjegyeket 3000 Ft/fö helyett most 1500 Ft/fő* áron személyesen vásárolhatja meg a Somogyi Hírlap ügyfélszolgálati irodájában: Kaposvár, Kontrássy u. 2IA *A kedvezményes jegyek kizárólag a „C" szektorra érvényesek. 8. Generációs cirkusz dinasztia! A JEGYEK KORLÁTOZOTT SZÁMBAN KAPHATÓK!