Somogyi Hírlap, 2017. május (28. évfolyam, 100-125. szám)
2017-05-05 / 103. szám
10 TETTHELY-TV-MÚSOR 2017. MÁJUS 5., PÉNTEK Parndorfi hűtőkamionos tragédia: vádat emeltek 11 migránscsempész ellen 71 ember haláláért bűnhődnek Ausztriában, az A4-es autópályán, Parndorf közelében akadt fenn a halálos hűtőkamion. Úgy tudni, már magyar területen megfulladtak a menekültek Fotó: AFP Tizenegy afgán, bolgár és libanoni férfi ellen emelt vádat a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség a 71 menekült halálát okozó, Ausztriában talált halálkamion ügyében. Hraskó István istvan.hrasko@mediaworks.hu EMBERCSEMPÉSZEK Nemzetközi sajtótájékoztatón számolt be csütörtökön a napokban történt vádemelésről Ná- nási László Bács-Kiskun megyei főügyész és Schmidt Gábor, a megyei főügyészség sajtószóvivője. Mint ismeretes, az ausztriai A4-es autópályán, Parndorf közelében 2015. augusztus 27-én egy hűtőkocsiban 71 migránst találtak holtan. A menekültek közül a legtöbben Irakból és Afganisztánból érkeztek, de az áldozatok között volt szíriai és iráni is. Az orvosszakértői vizsgálat hivatalos szakvéleménye alapján már a magyarországi útszakaszon megfulladtak a belülről nem nyitható, sötét és szellőzés nélküli hűtőkamionban. A nyomozás Ausztriában indult, ezzel párhuzamosan a magyar hatóságok is eljárást indítottak embercsempészet miatt. Az osztrák hatóságok 2015 őszén átadták az eljárást a magyaroknak, akik egyesítették a két ügyet. A nyomozás egy nemzetközi embercsempész bűnszervezetre derített fényt. Ezt egy most 30 éves afgán férfi vezette, ő biztosította a működéshez szükséges pénzt és szervezte a migránsok Nyugat-Eu- rópába szállítását. A bűnszervezetben szervezőként részt vett még egy 31 éves bolgár férfi, aki a szintén bolgár sofőrök főnöke volt. Egy 51 éves, A migránsok mintegy fél órával az indulás után dörömböléssel és kiabálással jelezték, hogy nem kapnak levegőt, ezt a sofőr és előfutója is hallotta. A problémát bolgár főnökük közvetítésével telefonon jelenbolgár-libanoni kettős állampolgárságú férfi a járműveket és az ideiglenes rendszámokat szerezte be. A többi vádlott sofőrként és a járműveket kísérő előfutóként vett részt az embercsempészetben. A bűnszervezet 2015 februárja és augusztus 27-e között működött, júniustól napi tették a bűnszervezet afgán vezetőjének, ám többször is azt az utasítást kapták, hogy ne nyissák ki a raktér ajtaját, ne foglalkozzanak a fuldokló emberekkel, hanem minél hamarabbjussanak el Nyugat-Eurórendszerességgel szállították a migránsokat Németországba vagy Ausztriába. A vádban 31 szállítás szerepel, a migránsokat gyakran személyszállításra alkalmatlan, zárt, sötét és levegőtlen furgonokban utaztatták, embertelen, gyöt- relmes körülmények között. A nemzetközi csoport több pába. A szállító és az előfutó - bár segíthettek volna a menekülteken - teljesítették a főnökük és az afgán vezető utasítását, majd az előfutó autójával visszatértek Magyarországra. Másnap 67 migránst zsúmint 1200 embert juttatott illegálisan Nyugat-Európába, és az afgán vezető ezzel legalább 300 ezer eurót keresett. Volt olyan szállítás is, hogy közel 100 menekültet zsúfoltak be egy teherautó rakterébe. Kilenc embercsempészt előzetes letartóztatásba helyeztek, egyet nemrég fogtak el, egy foltak egy ugyancsak szellőzés nélküli, zárt hűtőkocsiba. Ezt a menekültcsoportot az ausztriai Golsig szállították. A migránsok ez esetben ki tudták rúgni a kamion rakterének ajtaját, így senki sem halt meg. még szökésben van. Az ügyészség valamennyi vádlottat bűn- szervezetben, a csempészett személyek sanyargatásával, részben üzletszerűen elkövetett embercsempészés bűntettével vádolja. A halálkamionos szállításban részt vevő négy vádlottnak ezenkívül különös kegyetlenséggel, több ember, részben tizennegyedik életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett emberölés bűntette miatt is felelnie kell. Az ügyészség 4 vádlottal szemben életfogytig tartó fegyházbüntetés, míg a többi embercsempésszel szemben határozott idejű fegyház és kiutasítás kiszabását indítványozta a bíróságnak. Hallották a segélykiáltásokat, de hagyták megfulladni az embereket TELEVIZIO-MUSOR 2017. MÁJUS 5., PENTEK 4.00 Barátok közt© 4.35 Magyarul Balóval 5.05 TopShop 5.30 Jó reggelt, skacok! © 7.15 Reggeli© 9.20 AsztroShow 10.25 TopShop 12.10 EgészségKalauz © 12.50 Story Extra® 13.20 Fókusz® 13.50 A kis menyasszony © 14.35 Éjjel-nappal 0C ! Budapest © O 15.50 Házasság első (fí látásra © O J 16.55 Story Extra© S 17.25 Fókusz® 18.00 RTL Klub Híradó 18.55 Házasság első látásra© 20.05 Éjjel-nappal Budapest © 21.25 Barátok közt© 22.05 Showder Klub ® 23.15 RTL Klub Híradó 23.45 Magyarul Balóval 0.25 Profi a konyhámban © 1.00 Őszinte Ingatlanos © 1.30 Showder Klub® 2.40 Odaát© 4.15 Balfékek© 4.40 Balfékek© 5.05 Csapdába csalva © 5.30 A féljem védelmében © 6.15 Tűsarok© 6.20 Mokka® 9.00 Teleshop 10.45 Astro-Világ 12.00 Tények Délben 12.30 Walker, a texasi kopó© 13.35 Veled is megtörténhet! © 14.40 Családi Titkok ® 15.45 Ana három arca© 16.50 Fatmagül© 18.00 Tények 19.25 Extrém Activity© 20.50 Tények Top Sztori© 21.00 Csábítunk és Védünk © 22.55 Hello Hollywood- Návai Anikóval © 23.30 Farkas® 2.10 Tények Este 2.50 Teleshop 3.15 Ügyféllista© 3.55 Bukott angyalok © 0£ O tf) o 21.25 Barátok közt I 21.00 Csábítunk és Védünk Óránként Híradó és időjárásjelentés 9.15 Ma délelőtt 9.30 Hírek 10.15 Ma délelőtt 10.30 Hírek 10.35 Minden tudás 11.15 Ma délelőtt 11.28 Egy Perc Híradó 11.30 Hírek 11.35 Itthon vagy! 12.00 Déli harangszó 12.40 Egy Perc Híradó 12.45 Ma délelőtt 12.50 V4 Híradó 12.55 Ma | délután 13.15 Ma délután 13.30 Hírek 13.35 Unió 28 14.15 Ma délután 14.30 Hírek 14.35 Kosár 15.15 Madélután 15.30 Hírek 9.05 Napi aktuális 10.00 Hírek 10.05 Újranyitott akták ® 10.30 Jövőálló 11.00 Hírek 11.05 Hazahúzó 12.00 Híradó 12.30 Számla 13.00 Hírek 13.05 Élő örökség 13.30 Razzia © 14.00 Híradó 14.30 Kitekintő 15.00 Hírek 15.05 Angard 16.00 Híradó 16.30 Újranyitott akták ® 17.00 Hírek 17.05 Csókos asszony 17.30 Kibeszélő 18.00 Híradó 18.30 Zöld világ 19.00 Hírek 19.05 Napi aktuális 4.15 Ridikül © j 7.10 5.05 Magyar gazda 1 8.05 5.25 Kékbolygó 8.55 5.45 Himnusz 5.50 Hajnali gondolatok 9.45 5.55 A múlt árnyékában © 10.20 6.55 Kenő© 11.00 7.00 Híradó ; 11.10 7.20 Életkerék | 11.15 7.50 Öt kontinens | 12.20 8.20 Lola© 13.10 9.10 Végtelen szerelem® 14.20 10.00 Váratlan utazás © 15.05 10.50 Család-barát 16.10 12.00 Déli harangszó 17.00 12.02 Híradó 17.10 12.50 Jamie vidéki konyhája 17.15 13.25 Zorro© 14.15 Erdészház ( 18.10 Falkenauban © í 19.15 15.10 A múlt árnyékában © 19.50 16.10 Don Matteo© 20.30 17.10 Ridikül © 21.20 18.00 Híradó 22.45 18.35 Végtelen szerelem © 19.30 Virtuózok 2017 0.00 21.20 Agatha Raisin © 22.05 Kenő© 0.25 22.15 Garni-zóna® ; 0.30 0.20 Nem írnek 1.25 való vidék® 2.15 2.10 Az én 56-om © Szerelemhajó © Szívtipró gimi © Hazárd megye lordjai © Szomszédok © Szomszédok © Híradó Időjárás-jelentés Derrick © Vészhelyzet © Boldogság © Helló, világ! © Apropó © Szívtipró gimi © Híradó Időjárás-jelentés Hazárd megye lordjai © Derrick© Szomszédok © Szomszédok © Vészhelyzet © Csak Szilveszter! © A tavasz 17 pillanata © A magyar irodalom képes története® Vers mindenkinek © A pampák királya © A pampák királya © Időmetszetek-Archív fotóválogatás © 10.45 11.40 12.10 12.35 12.45 13.20 14.05 14.15 14.45 15.00 15.05 15.10 15.15 15.20 15.35 16.10 16.45 17.15 17.35 18.00 19.00 19.01 19.35 20.05 21.05 21.10 23.05 23.35 0.35 Vad vidékek-Japán® Mesterember A rejtélyes XX. század Harmincad u. 6. Építészkorzó Kitekintő M5 Lexikon Az én kis családom © Szólalj meg! - angolul Szólalj meg! - németül Szólalj meg!-franciául Szólalj meg! - olaszul Szólalj meg!-spanyolul Szólalj meg! - oroszul Felsős Érettségi 2017 Mindenki Akadémiája Ki mer ma? Tudós Társaság- a kíváncsi ember magazinja Vad vidékek-Japán® Vers mindenkinek Kulturális híradó Ön is tudja- műveltségi vetélkedő Univerzum © Előszó Húsz óra© Esti kérdés Univerzum Mindenki Akadémiája 22.15 Gami zóna 20.30 Vészhelyzet 21.10 Húsz óra 9.05 Fórum 10.20 Építészet mesterei 10.25 Egyenes beszéd 11.45 Laci bácsi konyhája 12.25 Világhír- adó 12.45 Start plusz 13.45 ATV START 14.15 700-as klub © 14.45 Rendkívüli interjú 15.45 KrizShow 16.45 Fórum 17.40 TV torna Norbival és Rékával 17.45 ATV Híradó 18.15 A nap híre 18.45 ATV Híradó 19.10 Időjárás-jelentés 19.15 Egyenes beszéd 21.00 Esti híradó 21.40 Kabarépéntek ® 8.55 Bűbájos boszorkák ® 9.55 A nagy házaiakitás © 10.55 A dadus © 11.25 Adadus © 12.00 McLeod lányai © 13.00 Bűbájos boszorkák © 14.00 Doktor House © 15.00 Shark - Törvényszéki ragadozó ® 16.00 Shark - Törvényszéki ragadozó ® 17.00 NCIS: Los Angeles ® 18.00 Nyomtalanul © 19.00 Nyomtalanul © 20.00 NCIS: Los Angeles ® 21.00 Croodék 23.00 Tények ® 0.20 Continuum© 5.10 Cody, a robotok ásza © 6.30 Teleshop 7.35 A bosszú börtönében ® 9.40 Cliffhanger - Függő játszma © 12.00 A hihetetlen Hulk © 14.20 Száguldó erőd © 16.25 Drágán add az életed ® 19.00 Kommandó © 21.00 G.l. Joe - Megtorlás ® 23.10 Boogeyman 2 ® 1.10 A szem tükrében® 9.25 Szívek szállodája © 10.20 Stíluspárbaj Lakatos Márkkal 10.50 Amerikai mesterszakács junior © 11.50 Monk-FIúgos nyomozó © 12.50 Monk - Flúgos nyomozó © 13.50 NCIS: Los Angeles® 14.45 NCIS: Los Angeles® 15.40 Castle® 16.40 Castle® 17.35 Amerikai mesterszakács junior © 18.40 Stíluspárbaj Lakatos Márkkal 19.05 Azéletcsajos oldala © 19.35 Azéletcsajos oldala © 20.05 Míg a halál el nem választ © 20.35 Két pasi - meg egy kicsi © 21.00 T4xi© 22.55 Penge: Szentháromság © 1.10 Stíluspárbaj Lakatos Márkkal 4.30 A tökéletes harcos © amerikai-kanadai akciófilm 2008 6.00 Televíziós vásárlás 9.20 A lehetetlen© spanyol-amerikai katasztrófa film 2012 11.25 Maigret és a kicsi Albert © angol krimi 2016 13.15 Kincsvadászok társasága © amerikai kalandfilm 2013 15.00 Árral szemben © amerikai akciófilm 1993 17.00 Úszó erőd© amerikai-francia akciófilm 1992 19.00 Erőnek erejével © amerikai akciófilm 2013 21.00 Végső állomás 5.® amerikai horror 2011 22.50 Annabelle® amerikai horror 2014 R.:JohnR.Leonetti Sz.: Annabelle Wallis, Edward Horton, Eric Ladin, Tony Amendola, Brian Howe 0.50 Arcmás© amerikai-francia-kanadai thriller 2011 21.00 T4xi 6.50 8.05 10.00 12.00 13.55 14.55 15.20 16.20 16.50 17.05 18.45 20.45 21.50 22.05 23.10 23.40 22.50 Annabelle M4 Sportreggeli Férfi kosárlabda mérkőzés: Alba Fehérvár-Körmend mérkőzés UEFA Bajnokok Ligája labdarúgó mérkőzés UEFA Bajnokok Ligája labdarúgó mérkőzés Tollaslabda Maláj Open-férfi páros Fradi Tv M4 Sportreggeli Magazin Startfejes Összefoglaló a nap eseményeiből K&H női kézilabda liga Dunaújváros - Ferencváros mérkőzés Vízilabda mérkőzés Játékoskijáró Összefoglaló a nap eseményeiből Birkózó Európa- bajnokság 4. nap Magazin Gillette World Sport Kézilabda Ebselejtező: Magyarország - Dánia mérkőzés 22,05 Birkózó EB 8.35 Zsaruk © 9.45 Veled is megtörténhet! © 10.50 Családi Titkok © 11.55 Jóban Rosszban © 12.40 Hal a tortán © 13.50 Celebmüszak © 14.20 Drágám, add az életed! © 15.30 Édes élet © 16.10 Tények © 16.40 Csapdába csalva ® 17.15 Családi Titkok © 18.20 Drágám, add az életed! ® 19.40 Édes élet © 20.15 Jóban Rosszban © 21.00 Rambo 2. ® 23.00 xXx2: A kővetkező fokozat® 4.30 Trash Talk 6.00 Televíziós vásárlás 7.30 Út Cardiffba 9.00 Harmadik félidő-extra 10.00 Televíziós vásárlás 11.00 Kezeket fel! 11.15 Labdarúgás 15.00 Póker 16.00 Jégkorong 18.30 Harmadik félidőextra 19.30 Kékek 20.00 Jégkorong 22.45 NBA 0.45 Labdarúgás 11.30 Schuhbeck bajor főzőiskolája ® 12.00 Jamie Oliver: Otthonos ízek © 13.00 Bede Róbert mes- J terfogásai © 13.15 Paprika Pékség ® 13.30 Alma Obregon desz- szertjei © 14.00 Martha Stewart - Sütivilág ® 14.30 Szakács a piacon ® 15.30 Mimi francia konyhája ® 16.00 Jamie Oliver Otthonos ízek © 17.00 Schuhbeck bajor főzőiskolája ® 17.30 Receptdaráló Desszert Angélával® A műsor és > kezdési Időpont megváltoztatásának jogát minden tévéadó fenntartja1 I