Somogyi Hírlap, 2017. május (28. évfolyam, 100-125. szám)

2017-05-30 / 124. szám

2 MEGYEI KÖRKÉP 2017. MÁJUS 30., KEDD FELÜTÉS Jegy helyett balta Nem engedett felszállni a vezető a szegedi villamos­ra egy baltás férfit, mire be­törte a jármű egyik ablakát. Police.hu HOL vannak már a békebe­li kalauzok? Harcedzett uta­sok váltották föl őket a tö­megközlekedésben. K.G. A borturizmusnak jót tenne, ha megépülne az összekötő útszakasz Nem kavarog már porfelhő, megépült az új györöki út HÍREK Újra együtt voltak a régi diákok SZENTBALÁZS Ötvenéves osz­tálytalálkozójukat tartották azok az egykori diákok, akik elsőként voltak ötödik osztá­lyosok az 1963-ban átadott Szentbalázsi Állami Általános Iskolában. Alsós korukban még mindannyian osztatlan iskolában tanultak. Megemlé­keztek tanáraikról, elhunyt di­áktársaikról, s köszöntötték egykori osztályfőnöküket, Ka­pitány Róbertnét. H. M. Megemlékeztek a névadóról KAPOSVÁR Rendszeresen ápolják Gróf Apponyi Albert emlékét a róla elnevezett utca és köz lakói. Születésé­nek 171. évfordulójáról em­lékeztek mega helyszínen, ahol a lakók korábban emlék­táblát állítottak a tiszteletére. Gróf Apponyi Albertet 1921- ben harmadikként választotta díszpolgárává Kaposvár. K.G. Nyárköszöntőn a szépkorúak MEZŐCSOKONYA Nyárköszön­tő találkozót szervezett a Ne­felejcs nyugdíjas egyesü­let, ahol a hetesi és a bod­rogi szervezetek tagjait lát­ták vendégül. Ének, paródia, versmondás szerepelt a kul­turális programban, közel 80- an érezhették jól magukat a rendezvényen, melynek a fa­luház adott otthont. H. NI. Bállal zárult a szorosad i találkozó SZOROSAD Májusfa-kitánco- lásra hívták az érdeklődőket, ahol az óvodásokon kívül az általános iskola néptánccso­portja is fellépett. A rendez­vény bállal zárult, a találko­zón összesen 150-en vettek részt. H. M. Tóth Attila (balról) több mint tíz éve lakik a településen. Ő is örül az új útnak, csakúgy mint Klotz Péter polgármester Azon dolgoznak a Balaton háttértelepülésén, Szőlős- györökön, hogy komforto­sabbá váljanak a minden­napok, s hogy minél több fi­atalt tartsanak meg. Csök­kent a munkahelyet keresők száma, s húszmillióból újul­tak meg az utak, járdák. Gyeszát Zsolt zsolt.gyeszat@mediaworks.hu SZŐLŐSGYÖRÖK - Azok a te lepülések juthattak állami forráshoz, melyeknek nem volt adósságuk - mondta el lapunknak Klotz Péter pol­gármester. - Egy 350 méte­res járda felújítását és csak­nem 1300 méter út megépí­tését finanszíroztuk a forrás­ból. Húszmillió forintot fordí­tottunk járdafelújításra és út­építésre a községben.- Örülünk az út­nak, hiszen ezelőtt gödrök és nagy por volt itt - tet­te hozzá Tóth Atti­la, aki 2004 óta la­kik a községben.- Amikor nyáron elment itt egy au­tó, akkora port ka­vart, hogy egyszerűen nem lehetett kinyitni az ablako­kat, hiába közlekedett min­denki lassan. Ezért sokat szá­mít az új út, s persze az au­tók állapotának szempontjá­ból sem mindegy. A polgármester elmondta: nagy szükség volt az új asz­faltra, mert azon a területen épült meg, ahol korábban 128 új telket alakítot­tak ki, azok jelen­tős részét értéke­sítették, s új lakók költöztek a község­be. Budapestről, de külföldről is többen érkeztek, akik ingatlant vá­sároltak. Jóllehet sokan csak nyaralóként hasz­nosítják a házakat. Bár háttértelepülésként ke­vés gazdasági előnyt élvez a Balatonból Szőlősgyörök, Klotz Péter szerint éppen a magyar tenger segít abban, hogy jelentősen csökkent a munkahelyet keresők száma a községben. Megfelelő a tö­megközlekedés, így aki akar, jó eséllyel munkát vállalhat a Balatonnál. Úgy látja, hogy a fiatalság megtartása érdeké­ben óriási vállalás és ered­mény az is, hogy a 2016/2017- es tanévben egyházi fenntar­tás alá került az általános is­kola a településen. Ebben a fa­lu vezetése, de a szülők is na­gyon sokat segítettek. Más te­lepülésről, például Gyugyról is járnak gyerekek az iskolá­ba, így azon dolgoznak, hogy a jövőben is megmaradhas­son az intézmény. S ezt sze­retnék elérni a helyi óvodá­val is. Fotó: Muzslay Péter Ismét pályáznak Pályázatból szeretnék szi­lárd burkolattal kiépíteni azt az 1250 méteres földes utat, ami Szőlőskislakot és Szőlős- györököt köti össze. Ez nem csak amiatt lenne fontos a polgármester szerint, mert je­lenleg az út mellett folyama­tosan romlik a kerékpárút mi­nősége, hanem a helyi sző­lősgazdák, vállalkozók segít­ségére is lenne az útszakasz, ami jelentős forgalmat bonyo­lít az őszi időszakban. Nem utolsósorban pedig a borturiz­must is segítené, hiszen első­sorban emiatt látogatják a tu­risták Szőlősgyörököt. A 2016/17- es tanévben egyházi fenn­tartás alá ke­rült az iskola Illusztrációt és parafrázist is készítettek a diákok a művekhez Szivárványos ságvári sikerek Egy zicsi kislány nyerte a versenyt SÁGVÁR Szalontai Natasa, Szöllösi Amália és Szalai Alet­ta az országos vizuális alkotó gyakorlati verseny 70 fős dön­tőjében is bizonyították tehet­ségüket. A megméretés első napján az elődöntőben feldol­gozott művészeti korszakhoz, stílushoz, vagy műhöz kap­csolódóan illusztráció, illet­ve parafrázis készítése volt a feladat a Budai Rajziskolában. A második napon az első kor- csoportosoknak dekoratív ké­peslapot kellett készíteniük a helyszínen elhangzott vers­hez. Egy korosztállyal feljebb pedig mozgatható bábfigurát alkottak magyar népmeséhez. A ságvári Szilády Áron-iskola képzőművészeti tanszakos di­ákjai közül Szalontai Natasa második, míg Szöllösi Amália 3. lett. A 8. országos Szivár­vány képzőművészeti verseny 50 döntőse közé bekerült Bá­ró Kinga és Dányi Fanni, utób­bi a 2. helyen végzett. A Szen­tesen elkészített munkák ha­zánk védett növényeit és álla­tait ábrázolták, tájba-történet- be illesztve. A felkészítő taná­rok Balogh Ferencné és Somi Leventéné voltak, a művésze­ti iskolások idei mérlege az or­szágos döntőben egy első, ket­tő második, 1-1 harmadik és negyedik hely. G. A. A sikeres ságvári diákok és felkészítőik Fotó: Gamos Adrienn SOMOGY Lezárult a Sonline. hu és a Somogyi Hírlap közös, több héten át tartó gyermekna­pi fotóversenye. A pályázatra a megye szinte minden szegle­téből érkeztek pályamunkák, melyekre szavazni az alkal­mazásunkon keresztül lájkok- kal, azaz kedvelésekkel lehe­tett. Túlzás nélkül állíthatjuk, nagy sikert aratott a kezdemé­nyezésünk, százharmincán je­lentkeztek a versenyre. A fo­tókra összesen több mint hat­ezerötszáz szavazat érkezett a közel ötvenezer látogatótól. Az első helyezett, 1035 ked­veléssel a zicsi Hargitai Luca lett. A kislány és családja egy két éjszakára szóló wellness- pihenést tölthet el az egyik Balaton-parti négycsillagos szállodában. A második helye­zett - 887 vokssal - a bőszén- fai Korcsmár Gréta lett. A ju­talma egy négy személyre szó­ló belépő a Zamárdi Kaland­parkba. A harmadik helyezett, aki 493 szavazatot gyűjtött ösz- sze, a kaposvári Pál Dominik Noel lett. Dominik és család­ja a Somogyi Hírlap és a Sonli- ne.hu ajándékcsomagját vehe­ti majd át. A nagy sikerre való tekin­tettel hamarosan újabb ver­senyt hirdet szerkesztősé­günk a Sonline.hu-n.

Next

/
Thumbnails
Contents