Somogyi Hírlap, 2017. május (28. évfolyam, 100-125. szám)
2017-05-27 / Vasárnapi Somogyi Hírlap, 21. szám
0 INTERJÚ 2017. MÁJUS 27., SZOMBAT Beszelgetes Thummerer Vilmossal, a legjobb magyar vörösbor termelőjével „Komply felhajtóerő, ami valaki csak magára számíthat s- ^ Tavaly Thummerer Vilmos noszvaji pincéjében készült az ország legjobb vörösbora. A borszakírók - 48 meghívott tételből - Thumme- rerék 2012-es Egri Bikavér Grand Superiorjának szavazták meg a Magyar Bor Nagydíjat. Fábos Erika- Volt Az év bortermelője, 2011-ben Az év pincészete díjat is megkapták, rangos borversenyeken tucatszám nyertek komoly elismeréseket, külföldön is. Azt mondják, a pincészet sikerének egyik titka, hogy jól sikerült a házassága.- Igen. A feleségem igazi társam a gazdálkodásban is. Rengeteget dolgozott és dolgozik ma is velem. Nem jutottunk volna idáig, ha nem áll mindenben mellettem. Ez persze nem azt jelenti, hogy mindig támogatott. Sőt. Szerinte én gigantomániás vagyok és nem bírok leállni.- Igaza van?- Nincs. Nem arról van ugyanis szó, hogy nekem semmi nem elég. Tudom, mi az elég, de egy bizonyos birtokméret alatt egyszerűen nem lehet gazdaságosan működtetni a legmodernebb technológiákat, és bizonyos piaci méret alatt nem tudunk érdemben szóba állni a kereskedelmi láncokkal. Szóval racionális volt minden fejlesztés, még akkor is, ha sok áldozattal járt.- Rózsát mikor kapott öntől utoljára a felesége?- Rózsát sokáig nem kapott, az biztos, de azért kapott tőlem virágot. Pár éve megint vörös rózsát viszek neki. Ha arra gondolt, hogy az évtizedek alatt beleuntunk a rózsába, igaza van. Nekünk arról a munka jutott eszünkbe.- Hogyan lett egy szőlészből dísznövénykertész?- A főiskola alatt virágkertészetekben dolgozó pesti egyetemistáktól hallottam, hogy micsoda jó pénz van rózsatő- termesztésben. Az erdőben szedtem az első vadrózsacsemetéket, beoltottuk, és elkezdtünk ezzel is foglalkozni, egyre nagyobb léptékben, már vágott virággal is. Sok munka volt, de jó pénzt hozott. Aztán jött az olajárrobbanás. Osztottunk, szoroztunk, kijött, hogy tönkremegyünk, ha nem váltunk. Nem tudtuk volna tovább fűteni a sátrakat. 1984-ben úgy döntöttem, gyerünk vissza a szakmához! Béreltünk egy héthektáros szőlőt. A terv az volt, , hogy nyitunk egy borozót, és ott adjuk majd el a borunkat.- Maszek bortermelő lett? 1984-ben azért ez nem kis döntés volt.- De mennyire, hogy nem! El sem tudja képzelni. Valaki a szocialista tulajdon helyett sajátot akar építeni? Jártam Thummerer Vilmos és családja előbb egy lakókocsiban, majd nyolc évig egy pincelakásban élt Névjegy: ¥ m Í 0 THUMMERER VILMOS 1943. október 12-én született Fenyvesvölgyben. A Gárdonyi Géza Gimnáziumban végzett, majd Kecskeméten szerzett felsőfokú szőlész-gyümölcstermesztő oklevelet. 1964-ben a Csányi Állami Gazdaságban kezdett dolgozni, majd Nagyré- dén a Szőlőskert kerületvezetője lett. 1971-ben hazaköltözött Egerbe és dísznövénytermesztéssel kezdett foglalkozni. 1984-ben kezdett szőlőtermesztésbe. 1992-ben vásárolta meg a romos noszvaji pincét és hozzá egyhektárnyi szőlőterületet. Ez mára egy 4200 négyzetméteres, közel 20 ezer hektoliter kapacitású pincerendszerré bővült, ahol száz hektár saját telepítésű szőlőjükből készítik a boraikat. 1995-ben Az év bortermelőjévé választották. 2011-ben Az év pincészete díjjal isarfál/ al ö /'eoláH mtinl/áióf is hónapokig a tanácsra, írjanak be valamit a személyimbe, hogy ne vigyen el a rendőr közveszélyes munkakerülésért. De, visszatérve arra, hogy a feleségem is mi mindent vállalt a családért: ahhoz, hogy a gyerekek óvodába járhassanak, kellett legyen valami munkahelye. Hétvégenként járta a várost, gáz- és villanyszámlát szedett, hogy hétközben tudjon velem dolgozni a pincében.- Mondjuk az újrakezdés önöknél családi hagyomány volt. A szülei a háború miatt menekültek Magyarországra.- így volt. Apámék családja német eredetű, a dédszülei- met a Szudéta-vidékről telepítették a Bánságba, Temesvár környékére. Apám onnan a Felvidékre ment, hogy munkája legyen. Anyámék családja osztrák volt, őket Mária Terézia telepítette a Felvidékre, ott találkozott apámmal. Én ott, az Uzsoki-hágó alatt születtem. Aztán jött a második világháború, és négy gyerekkel, meg két bőrönddel Magyarországra menekültek. Apám erdész volt, s mivel a fa- kitermelés stratégiai fontosságú volt, nem vitték el katonának. Egerbe került, oda helyezték dolgozni. - Akkor lehetett volna erdész is. Az nem tetszett?- Dehogynem. Az egész gyerekkoromat az erdőn töltöttem apámmal. Jelentkeztem is Sopronba az erdészeti technikumba. Hiába. Apám nem volt párttag, még a felvételire sem hívtak be. Az egri gimnázium akkori igazgatójának, Papp Sándornak a jóindulatán múlt, hogy középiskolában tudtam végül tanulni. Felvett magántanulónak. Mire aztán leérettségiztem, már nem tetszett az erdészszakma. Inkább szőlésznek mentem, az erdő mellett mindig láttam, ahogy a szomszédos szőlőkben dolgoznak az emberek. Tetszett, és később sem bántam meg. Amikor ugyanis a virágozás után elkezdtük építeni a pincét, jöttek gyorsan a pozitív visszajelzések, országos borversenyről, innen-on- nan. Sikerélmény volt. Nem volt megállás.- 1995-ben már Az év borter- ' melőjének választották, miközben egy pincelakásban lakott a családjával.- Úgy van. Mindent el kellett adnunk, hogy egy korszerű borászatot építhessünk. A rendszerváltás után köny- nyű volt kölcsönhöz jutni. A kölcsön egy rablással ért fel, 42 százalékos hiteleket fizettünk utána. Előbb egy lakókocsiban éltünk három gyerekkel, aztán egy pincelakásban, nyolc évig. Csak utána tudtunk a pincére tetőteret felhúzni, ahol újra igazi, száraz lakásban lakhatnunk.- A maga generációjából sokaknak volt hasonló az indulás. Villányban a svábok, Bock, Gere, Tiffán, szintén a kitelepítések miatt, sokan meg a ku- lák felmenők miatt indultak hátrányból. Aztán mintha mégis erőt adott volna mindez.- Adott is. Az egy komoly felhajtóerő, amikor valaki csak magára számíthat és nincs más esélye, mint megmutatni, hogy sikerül. Amikor az embernek sok mindenről kellett lemondani, megtanul rangsorolni, és azt is, hogy a saját szükségletei később is teljesülhetnek. Ez nagyon fontos tudás, ha vállalkozást kell építeni, sok erőt tud adni. Manapság a fogyasztói társadalom hatalmas nyomást gyakorol az emberre. Ma sokkal nehezebb ezt a szemléletet elsajátítani, mert mindenből árad, hogy a pillanatnak élj és magaddal törődj. Régen nagyobb divat volt a türelem.- A legnagyobb sikereket testes vörösborokkal érték el. Mostanában azt mondják, inkább a frissebb, könnyebb boroknak kedvez a divat. Mit szól ehhez?- A divat olyan, amilyen, ettől a komoly borok nem mennek ki a divatból. Egy könnyedebb bort csinálni kisebb kihívás, egy testesebb, komolyabb bor elkészítésével lehet kihozni a szőlőből az abszolút teljesítményt.- És ön maximalista.- Igen, az vagyok. Én csak azzal érem be, ha kihozzuk valamiből a legjobbat, amit csak ki lehet. De nincs ezzel gond, mert eddig úgy néz ki, hogy, divat ide vagy oda, a piac ezt a szemléletet is díjazza és igényli.- De azért csinálnak rozét is.- Csinálunk. Szeretjük a fogyasztóinkat, ha ők keresik, kapnak rozét is. Az idei rozénk 'a legjobb lett a borvidéki borversenyen.- Önnek mit jelent, az, hogy egy bor jó?- Nekem azt jelenti: tiszta ízű és hibátlan. De mindenkj mást tart jónak, mást engedhet meg magának, nem szeretem a sznobizmust a bor körül. A bor azért van, hogy jobban érezzük magunkat tőle, nem azért, hogy rossz érzést keltsen bennünk bármilyen okból.- Tavaly az öné volt a legjobb vörösbor, rengeteg nemzetközi versenyen ott van, melyik elismerést érzi a legjelentősebbnek?- Amikor a tevékenységet díjazzák, az nagyobb dolog, mint amikor egy jól sikerült bort. Az év bortermelője és ■ Az év pincészete díj ezért fontosak. A külföldi versenyek meg azért, hogy messzebbre 'lássunk, el tudjuk helyezni világszinten is a munkánkat, hitelesebbnek érzem így, amit csinálunk.- Hungarikum lett az egri bikavér. Örül ennek?'- Persze, dicsőség, elismerése annak a munkának, amit az elmúlt évtizedekben az itteni borásztársaimmal tettünk a bikavérért. Az egy adomány, hogy ennek a borvidéknek'volt egy ilyen különleges márkája, és persze feladat is, hogy az emberek megtudják: ez egy valóban különleges bor. Sok rossz emlék ragadt rá a szocialista borkom- binátos időkből. Fontos lenne levetkőzni, sajnos azonban még mindig vannak, akik csak arra mennek, hogy ezzel a névvel könnyebb legyen eladni a vörösbort. Az, hogy hungarikum lett és megint ráirányul a figyelem, talán segít, hogy még többen megértsék: ez egy szellemi örökség.- Az egri vagy a szekszárdi az igazi bikavér?- Ismerem a legendát erről, de belőlem nem szedi ki, hogy az egri igazibb, mint a szekszárdi. A szekszárdiakkal együtt kell elérnünk, hogy olyan legyen a híre a bikavérnek, hogy aki vörösbort akar inni, ezt válassza. Az meg már az én dolgom, hogy aki bikavért akar, az lehetőleg az enyémet vegye le a polcról.- Most száz hektáron gazdálkodnak. Ez már a vége, vagy még mindig nem érzi úgy, hogy készen lenne a pincészet?- Eleinte azt mondtuk, az ötven hektár egy jó és biztonságos nagyság. Mára tehát a duplájánál tartunk, és azt mondom, hogy ebből a szempontból készen vagyunk. Azon nem lesz több vita, hogy venni kéne még egy kis földet. De azért biztosan lesznek még csaták, mert a palackozót fel kéne újítani és végre egy normális iróda is ránk férne. Mindig fontosabb volt eddig, hogy a bornak jó helye legyen, mint az, hogy mi hol dolgozunk. Ritkán fordul elő, mert inkább előre szeretek nézni, de ha visszatekintek az elmúlt 33 évre, öröm, hogy itt tartunk. Minden felmenőnk a nulláról kezdte újra az életét. Mi is a feleségemmel. A gyerekeim az elsők, akiknek ezt nem kell. Ha okosak lesznek és vigyáznak rá, még az unokáimnak sem, sőt generációkon keresztül munkát és megélhetést ad nekik ez a pincészet. Nagyon drukkolok nekik.
