Somogyi Hírlap, 2017. május (28. évfolyam, 100-125. szám)
2017-05-22 / 117. szám
2017. MÁJUS 22., HÉTFŐ GAZDASÁG y A háztartások az állampapírok mellett a részvényekre is rákaptak Gyarapodó vagyonok Az első negyedévben több mint 580 milliárd forinttal nőtt a háztartások pénzügyi vagyona. A hosszú futamidejű állampapírok mellett a részvények is sok friss megtakarítást vonzottak. Herman Bernadett kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu BEFEKTETÉS Sokat takarékoskodott és még annál is többet nyert a lakosság az első negyedévben a megtakarításain. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint az első három hónapban 260 milliárd forintnál is több pénzt tettek félre a háztartások. Az árfolyamváltozásokon pedig 322 milliárd forintot kerestek. Ezzel a pénzügyi vagyonuk újabb csúcsra, 45 081,7 milliárd forintra emelkedett március végére. A készpénzállomány, ha lassan is, de még mindig növekszik. Összesen 3924 milliárd forintot tartanak odahaza a háztartások, ebből nem egészen 320 milliárdot tesz ki a valuta. Az alacsony kamaKelendők voltak az OTP részvényei is a kisbefektetők körében, különösen, hogy dinamikusan nőtt az árfolyama Fotó: Läufer László tok miatt a bankokban tartott nagyobb része - több mint 170 pénzt egyre kevesebben kö- milliárd forint - hosszú lejára- tik le, a folyószámlabetétek vo- tú kötvényben landolt. A ház- lumene ezért tovább emelke- tartások állanTpapír-állomá- dett 4636,4 milliárd forintra, nya ezzel 4451 milliárd forint- Inkább a magas kamatozású ra ugrott a negyedév végére, állampapírt választják a kis- Az Államadósság Kezelő Közbefektetők. A hitelpapírokba pont februárban csökkentette 267,5 milliárd forintnyi friss a rövid lakossági papírok ka- megtakarítás került, ennek matát, miközben az inflációt követő kamatozású, 3-5 éves futamidejű lakossági állam- kötvényeken várható nyereség egyre nagyobb. A szárnyaló tőzsde is megmozgatta a kisbefektetők fantáziáját. Tőzsdei részvényekben 562,6 milliárd forintot tartottak a háztartások, ami történelmi rekord. A lakosság 27,1 milliárd forintért vásárolt részvényeket az első negyedévben. Utoljára 2011 harmadik negyedévében költöttek többet erre. Az új befektetőknek ebben a negyedévben csak szerény, 2,4 milliárd forintnyi nyereség jutott, míg tavaly az utolsó 3 hónapban csaknem 53 milliárd forintot kaszáltak a kisbefektetők. A befektetési alapok állományából a háztartások 26 milliárd forintot vontak ki, miközben ugyanennyit nyertek az árfolyamváltozáson. Á részvény jellegű háztartási vagyon legnagyobb hányada továbbra is úgynevezett egyéb tulajdonosi részesedés (saját) cégben, ez az állomány 12 345 milliárd forintot tett ki márciusban. Életbiztosításokban 1928 milliárd forintot tartottak a háztartások. Nyugdíjpénztárakban 1582,6 milliárdjuk volt a negyedév végén, ezen belül a magánkasszákban csaknem 240 milliárd. A tartalékok növekedése nagyobbrészt a hozamoknak köszönhető. A háztartások vagyona között az MNB továbbra is szerepelteti az államosított nyugdíjpénztári vagyon 2830 milliárd forintját. De itt van 580 milliárd nyi ki nem fizetett munkabér-követelés és csaknem 600 milliárd forintnyi még vissza nem kapott adó- és járulék-visszatérítés is. A háztartások 88 milliárd forinttal csökkentették tartozásaikat, ami március végére 8516,8 milliárd forintra mérséklődött. Ezt kivonva a teljes pénzügyi vagyonból a háztartások néttó pénzügyi vagyona 36 565 milliárdra nőtt. A kötelezettségek nagy része - több mint 7100 milliárd forint - valamilyen hitel. Ebből több mint 5800 milliárdot tesz ki a hitelintézetektől felvett kölcsön. Három év alatt majdnem a duplájára nőtt a folyószámlán pihenő pénzek összege Olvad a lekötött betétek állománya MBSIAKAMTASOK Rohamosan csökken a lekötött betétek aránya a háztartások számlapénzein belül: az első negyedév végére mindössze 2758,5 milliárd forintot ért el ez az összeg, amely alig több, mint 37 százalékos súlyt jelentett - derül ki az MNB friss adataiból. Miközben a háztartások betéteinek állománya 6,62 százalékkal nőtt a március végéig tartó egy éy alatt, a lekötött betéteké majdnem 15 százalékkal csökkent. A látra szóló és folyószámlabetétek mennyisége viszont több mint a negyedével emelkedett egyetlen év alatt, és a harmadik hónap végére meghaladta a 4600 milliárd forintot: vagyis a lakosság egyáltalán nincs szűkében a likvid pénzeszközöknek. A lekötött pénzösszegek arányának érezhető csökkenése 2014-ben indult meg a laLekötött betétek aránya háztartások betétein belül, március, százalék Forrás: MNB VG-grafika kossági folyószámlákon. Ám figyelemre méltó, hogy az elmúlt években a két éven túli betétek állományában nem látszott csökkenés. Sőt a március elején regisztrált, 834,3 milliárdos mennyiség 1,7 százalékos emelkedést tükrözött az egy évvel korábbi állapothoz képest. (Ebben szerepet játszhatott az is, hogy az adókedvezménnyel támogatott tartós megtakarításoknál sok esetben 3-5 éves futamidőre szerződtek lakossági ügyfelek.) A devizás megtakarításoknál is hasonló a helyzet, mint a forintban tartott pénzeknél. Itt március végére 36,6 százalékra csökkent a lekötött betétek aránya az egy évvel korábbi bő 49-ről. Eközben a devizabetétek aránya az első negyedév végén 16,4 százalékot tett ki a teljes mennyiségen belül. B. M./VG „Barátságos” lakáshitelek a láthatáron júniustól BUDAPEST A banki árversenyt élénkítheti és ezzel a hitelek árazását is kedvezőbbé teheti a fogyasztóbarát jellegű lakáshiteltermékek kialakítása júniustól. Kizárólag egyenlő havi törlesztőrészletek állapíthatók meg. A fizetendő kamatot 3, 5, 10 évre vagy a futamidő végéig rögzíteni kell. A kamatfelár nem haladhatja meg a 3,5 százalékpontot, a folyósítási díj pedig maximum a hitelösszeg 0,75 százaléka, de legfeljebb 150 ezer forint lehet. A többi között ezeket a feltételeket írja elő a jegybank (MNB) a minősített fogyasztó- barát lakáshitelekre. A jegybanki webol- dai is segíti az ügyféléi tájékozódását A minősítés elnyerésére június 1-jétől pályázhatnak a bankok, a fogyasztók tájékozódását pedig jegybanki online összehasonlító weboldal is segíti. Jelenleg nemzetközi összehasonlításban is magasak az átlagos kamatfelárak, ráadásul a hitelkiváltások alacsony aránya alapján az MNB szerint indokolt versenyélénkítő eszközök alkalmazása. Szintén kedvező, hogy ebben a konstrukcióban az előtörlesztési díj nem haladhatja meg az előtörlesztett összeg 1 százalékát, lakástakarék-pénztári betétből pedig a szerződés szerint elérhető megtakarítás és a hozzá kapcsolódó állami támogatás mértékéig díjmentes az előtörlesztés. A hitelbírálati határidő az értékbecslés rendelkezésre állásától számított maximum tizenöt munkanap, míg a folyósítási határidő a feltételek teljesítésétől számított két munkanap lehet. MTI Készül a MÁV a nyári szezonra Nagyon várják, hogy 5 százalékra csökkenjen a halhúsáfa Olcsóbban kerülhet asztalra A kisebb áfa és az EU-kvóták jót tesznek az ágazatnak Fotó: MW BUDAPEST Több járatot és légkondicionált járműveket közlekedtet nyáron a Balaton felé, főleg hétvégeken, a MÁV Start Zrt. - mondta Csépke András vezérigazgató. Megjegyezte: nagyobb kapacitású kerékpárszállítókat is csatolnak a járatokhoz. „Nagyon fontos számunkra, hogy elkészült a székesfehérvári állomás átépítése, így most már azok az átszállások, amelyek a múlt évben akadályozták a közlekedést, megszűnnek” - közölte. Hozzátette, több vonat fog közlekedni a Velencei-tóra és a Balaton déli partjára, mert az utasigényekből ítélve ez indokolt. „Növeljük a villamosított déli parton közlekedő motorvonatok arányát is, és minden vonaton lényegesen nagyobb számban biztosítunk kerékpárszállítási lehetőséget” - erősítette meg Csépke András. „Nagyon népszerűek a hétvégi Fiirt motorvonataink, amelyekből többet fogunk közlekedtetni. Az északi parton pedig a hétvégeken délutánonként Balatonfüredről több vonat fog Budapestre indulni”. „A motorvonatokon nagyon jó lehetőséget kaptak az utasok, már sokszor zsúfoltságot is okoznak a kerékpárosok, ezért lesz több járaton nagy kapacitású kerékpárszállító, ahol akár 50-60 kerékpárt is el lehet helyezni” - jelentette ki a vezető. Fontos, hogy a nagyobb csoportok előre jelezzék, mikor szeretnének utazni, így tudnak a vállalatnál az igényekhez alkalmazkodni. MW Irány az Adria! Idén nyáron már naponta indítja hálókocsis vonatait az Adriára a MÁV-START-tal közösen a szlovén és a horvát állami vasút. Budapestről este kelhetnek útra, és másnap reggel már a szlovén vagy a horvát tengerparton ébrednek az utasok. A június második felétől elérhető új járatokra érdemes előre lefoglalni a fekvőhelyet vagy a fülkét. Ha a halhús is a kedvezményes, 5 százalékos áfakulcs alá kerül, mintegy 15 százalékos ármérséklődés lesz a haltermékek piacán, a fogyasztásnövekedés pedig 10-15 százalékos lehet - mondta a Világgazdaságnak Németh István, a Magyar Ak- vakultúra és Halászati Szakmaközi Szervezet elnöke. A már csökkentett áfával a piacon lévő sertés- és baromfitermelőkkel szemben versenyhátrányba kerültek a hal- tenyésztők, ezt szüntetné meg a jövő évi költségvetés tervezetében már szereplő halhúsá- fa-csökkentés. Az egy főre jutó éves halfogyasztás Magyarországon 6,5 kilogramm, ami a rendszerváltáskori 2,8 kilogrammhoz képest jelentős növekedés, viszont messze elmarad a 24 kilós uniós átlagtól. Nem is beszélve a déli tengeri országokra jellemző 40-50 kilogrammtól. Ezekben az országokban alacsonyabbak is az egészség- ügyi kiadások - tette hozzá Németh István. Kedvezhet a hazai haltenyésztés fejlődésének, hogy az Európai Unió a túlhalászás miatt kvótákat vezetett be a tengeri halászatra. Az így a piacról kieső halmennyiséget próbálják pótolni az édesvízi haltenyésztés akvakultúra-fejlesztésével, de emellett tengeri haltenyésztő helyeket is kialakítottak. Ez felértékeli az édesvízi tenyésztés és halászat szerepét, az EU-pályázatok pedig további lökést adhatnak a magyar termelésnek. Egy magyar program keretében 15,5 milliárd forint áll rendelkezésre a fejlesztésekre, 50 százalékos támogatással. Ebből a keretből új tógazdaságok létesítésére, a meglévők rekonstrukciójára, zöldmezős halfel- dolgozó-beruházásokra, korszerűsítésre, a halászat gépesítésére, infrastrukturális fejlesztésére és a természetes vizes élőhelyek fejlesztésére lehet pályázni. MW Tudta-e? Egy módosítással enyhült a halgazdálkodási szabályok szigora, de az első szempont továbbra is az ökológiai célok realizálása. Második a turisztikai horgászat, s csak ezek után jön az ipari halászat. Törpeharcsából jók vagyunk A magyar haltenyésztést Európában is jegyzik: afrikai törpeharcsából például a kontinensen az első számú termelő Magyarország, pontytenyésztésben a harmadik. A termelés mennyiségi kerete viszont 15-17 ezer tonna között stagnál, a külkereskedelemben pedig - a 2015-ös 3020 tonna export mellett 175 tonna importot felmutató pontyágazaton kívül - jelentős túlsúlyban van a behozatal.