Somogyi Hírlap, 2017. május (28. évfolyam, 100-125. szám)
2017-05-17 / 113. szám
BELFÖLD-KÜLFÖLD 2017. MÁJUS 17., SZERDA Háromnyelvű névtáblák egy kolozsvári bejáratnál ROMÁNIA A kolozsvári polgármesteri hivatal kedden kihelyeztette a város nyugati bejáratához az első román-ma- gyar-német nyelvű helységnévtáblát. Oláh Emese alpolgármester elmondta: szerették volna az Európai Nemzetiségek Föderatív Uniója szerdán kezdődő kolozsvári kongresz- szusa előtt a város valameny- nyi bejáratához és kijáratához kihelyezni a többnyelvű táblákat. Egyelőre azonban csak a Nagyvárad felőli bejárathoz sikerült a szükséges jóváhagyásokat megszerezni ehhez. A többi bejáratnál a közúti társaság területére kell engedélyt kiállítaniuk, és a társaság még nem válaszolt a megkeresésükre. A polgármesteri hivatalon belül semmilyen ellenkezés nem volt a többnyelvű táblákkal szemben, de a közösségi portálokon a nacionalisták óriási nyomást gyakorolnak Emil Boc polgármesterre, amiért vállalta a többnyelvűséget. A Kolozs megyei törvényszék februárban kimondta: magyar nyelven is ki kell írni a településnevet Kolozsvár határaiban. MW Letartóztatják a német Horst Mahlert BUDAPEST A Sopronban elfogott német férfi, Horst Mahler letartóztatását indítványozta a Fővárosi Főügyészség tegnap, a kiadatási ügy tárgyalását a Fővárosi Törvényszék szerdára tűzte ki. Megállapította, az európai elfogatóparancs végrehajtásának nincs törvényi akadálya, ezért indítványozta Mahler ideiglenes átadási letartóztatásának elrendelését. A férfit hétfőn vették őrizetbe. A 81 éves férfi a RAF szélső- baloldali terrorista csoport alapítója volt, majd szélsőjobboldali lett. Holokauszttagadás miatt 2009-ben Németországban tíz év börtönre ítélték. Ezt két éve egészségi állapota miatt felfüggesztettre módosították. Év elején újra be kellett volna vonulnia a börtönbe, akkor szökött meg. MW Kevesebb lesz a zöldség, a gabona, a kukorica Megtépázta a fagy a gyümölcsösöket Komoly károkat okozott a szokatlan hideg a mezőgazdaságban, a szakemberek a zöldségeket illetően 20 százalékos termeléskieséssel számolnak, és az utóbbi napok jégverései jelentősen csökkentették a gyümölcs mennyiségét is. Mindeközben a tavalyi alacsony eredmények után idén az állattartók jobb eredményekre számíthatnak. Mediaworks-összeállítás kozpontiszerkesztoseg@mediaworks.hu MAGYARORSZÁG A tavalyi év mezőgazdasági rekordtermelése után idén már most biztos, hogy a gabona, a kukorica és a repce esetében kisebb mennyiséggel lehet számolni - mondta el a Világgazdaságnak Horváth Gábor, a Mezőgazdasági Szövetkezők és Termelők Országos Szövetségének (MOSZ) főtitkára. Aszály, fagykár, jégverés Az érdekképviselet adatai szerint ugyanis az aszály miatt a szokásosnál 150 milliméterrel kevesebb csapadék hullott, amit az elmúlt időszak esőzései csak harmadrészben tudtak pótolni. Ez némileg segíti a kukorica és a napraforgó egyébként is nehézkesen induló kelését. A zöldségek körében a legnagyobb probléma a tavasszal beköszöntött szokatlanul hideg idő, a gazdák a fagy miatt a zöldségekből 20 százalékos terméskiesésre számítanak, a fűtetlen fóliákban később indult meg a termelés. A legtöbb gyümölcsfajnak nagyon jól indult a virágzása, ami igen jó terméskilátásokkal kecsegtetett. Az éjszakai tavaszi fagyok viszont érzékelhető kárt okoztak a termésben, a kisebb gyümölcsök lehullnak, a szokásosnál erősebb lesz a tisztuló hullás. A fagyhatás, és ezzel a fagykár mértéke nagyon eltérő gyümölcsfajonként és országAz aszály miatt 150 milliméterrel kevesebb csapadék hullott, megsínylette a kukorica is Fotó: MW részenként is, csak annyit lehet valószínűsíteni, hogy a termés a legtöbb gyümölcsfajtából nem fogja elérni egy közepes, átlagos évét - közölte az MTI. A jeges eső ráadásul a borvidékeket sem kímélte, a múlt szombaton például a mátrai borvidék egyharmadát megtépázta, az első becslések szerint a kár több mint 300 millió forint. Kevesebb a koca Horváth Gábor, a MOSZ főtitkára szerint a mezőgazdasághoz képest az állattenyésztési szektor szereplői jobb eredményre számíthatnak, ugyanis a tavalyi évhez képest jobb ára van a sertésnek és a tejnek. Persze a jobb ár nem hozott teljesítménynövekedést, csökkent a sertés- és a kocaállomány. Ez abból adódik, hogy sok termelőnek idén lejárt az uniós fejlesztési támogatásra kikötött állománylétszám-tartá- si kötelezettsége, így nem vásároltak több állatot. A juhtenyésztőkre nézve sem indult jól az év, mivel az olasz vevőknek a szokásosnál 10-12 százalékkal kevesebb magyar bárány kellett a húsvéti szezonban, és azt is átlagosan 20 százalékkal alacsonyabb áron vásárolták fel. A tejtermelőknél is kérdéses, hogy meddig maradhat a megemelkedett ár, mindenesetre a korábban veszteséges tehéntartók jelenleg többlet- termelésben vannak. Még érdemes bizakodni Idén a baromfiágazatban sem lehet növekedésre számítani, mivel a madárinfluenza óriási károkat okozott. Fórián Zoltán, a Takarék Agrár Központ vezető agrárszakértője mégis bizakodó, szerinte a sikeres tavalyi évi mezőgazdasági termelési átlagát nehéz túlszárnyalni, de az év eleji aszálynak szerencsére már nyoma sincs. „Ha a továbbiakban kedvező lesz az időjárás, akár még a tavalyi termés- eredményeket is el tudjuk érni a szántóföldi kultúrákban” - fejtette ki álláspontját a Világgazdaságnak. Az elemző arra számít, hogy az állattenyésztők idén az emelkedéséből jobban kiveszik a részüket, mint a növénytermesztők. Agrártermelés 2010-től (százalék, 2010-100) MW-graflka, forrás: Agrárgazdasági Kutató Intézet, OTP Agrár Dömötör:. Brüsszel erőlteti a befogadást BUDAPEST/BRÜSSZEL Dimit risz Avramopulosz migrációs biztos keddi nyilatkozata ismét azt bizonyítja, hogy Briisz- szel továbbra is erőlteti a bevándorlók betelepítését és fenyegeti azokat a tagországokat, amelyek nem hajlandóak ebben részt venni - közölte Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a biztos kijelentéseire reagálva. Avramopulosz migrációs ügyekért felelős európai uniós biztos az Európai Parlament (EP) strasbourgi plenáris ülésén azt mondta, jogi és erkölcsi kötelezettsége az Európai Unió tagállamainak, hogy részt vegyenek a 160 ezer menedékkérő áttelepítését szolgáló uniós mechanizmusban. Dömötör Csaba szerint nem lehet a magyarokat megkerülve döntést hozni arról, hogy kiket fogadjanak be, ez ugyanis szembemegy minden demokratikus alapelvvel. MW Őrizetbe helyeznék az érseket BUKAREST Tomis ortodox érseke, Teodosie Petrescu házi őrizetét kéri az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA). A vádhatóság szerint az érsek megszegett két, a hatósági felügyeletet elrendelő ítéletben foglalt tiltást. Petrescu 2017. május 12-én felhatalmazta az érsekség törvényes képviselőjét, Stefan Aureliant - aki szintén vádlott az ügyben -, igényeljen igazolást az ovidi- ui polgármesteri hivataltól arról, hogy az érsekség 342,52 hektárnyi területtel szerepel a mezőgazdasági regiszterben. Az igazolásra területalapú támogatást igénylő dokumentációhoz volt szükség - írja a Kronika.hu. Ezzel az érsek két rendelkezést is megszegett: azt, amely- lyel eltiltották az európai uniós alapok lehívását célzó tevékenységtől. Másrészt pedig azt, amellyel megtiltották, hogy kapcsolatra lépjen az ügy többi vádlottjával. MW HIRDETÉS Fizessen elő egy évre a Manager Magazinra és 2 évkönyvvel ajándékozzuk meg. Pénzügyi Évkönyv 2017 Sebességet váltott az ingatlanpiac A pénzügyi szakemberek saját cégük helyzetén túl az iparáguk és az ország gazdasági helyzetéről is elmondják véleményüket. A vállalati és lakossági hitelpiaci trendek mellett helyet kapnak a támogatási programok ösztönző hatásairól szóló elemzések is. a jövőt meghatározó projektek kereskedelmi ingatlanok, irodapiac logisztikai és ipari parkok termőföldekkel kapcsolatos aktualitások és piaci trendek lapcentrum.hu