Somogyi Hírlap, 2017. május (28. évfolyam, 100-125. szám)
2017-05-17 / 113. szám
X MEGYEI KÖRKÉP 2017. MÁJUS 17., SZERDA Hiszékeny volt a hölgy, kihasználta a trükkös tolvaj CSURGÓ A 87 éves csurgói asszony figyelmét elterelve arany nyakláncot lopott egy férfi, miután csalárd módon kihasználta a nő hiszékenységét, és az beengedte lakásába. Két férfi megjelent egy csurgói lakcímen, ahol egyikőjük a nyugdíjbiztosítótól küldött ajándék ígéretével bebocsátást nyert az asszony házába. A házba magával vitt két garnitúra ágyneműt, amelyekre vonatkozóan a férfi azt állította, hogy az egyik ajándék, a másikat azonban vegye meg az asszony. A sértett az ágyneműt nem vette meg, azonban a férfi meglátva az asszony nyakában lógó arany nyakláncot megkérte, hadd vegye azt szemügyre. A sértett ezt megengedte, és a férfi az idős asz- szony korát kihasználva észrevétlenül lecsatolta és magához vette az ékszert, majd a házból az ágynemű garnitúrákat hátrahagyva távozott. A bejelentést követően a rendőrök rövid időn belül azonosították a két férfit. Elfogták és előállították a húsz éves S. Milánt, akit gyanúsítottként hallgattak ki. Míg a társát, aki a kocsiban várakozott a bűn- cselekmény elkövetésének ideje alatt, tanúként hallgatták ki. Barkóczy L. Megnyílt a föld az autó alatt Kiskorpádon KISKORPÁD Megnyílt a föld egy autó alatt: az esőzések következtében hétfőn este beszakadt egy kút a településen, s a gödörbe belecsúszott egy személyautó is. Bázelné Mihályka Szabina, a Somogy Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője kedden közölte: a Petőfi utcai ingatlan tulajdonosa még időben kiszállt az autóból, amelyet kikötött, megfékezve, hogy teljesen elnyelje azt a mélyedés. A kaposvári hivatásos tűzoltók csörlő segítségével emelték ki a járművet a gödörből, amely folyamatosan omlott tovább. Az eset során senki sem sérült meg. Harsányi Miklós Százmillióból épülhet az új óvoda a rendelőből Az iskolába járnak óvodába a gyerekek Pusztakovácsiban Új óvoda épülhet Pusztakovácsiban, erre a célra a tervek szerint százmillió forintos pályázati forrást használhat fel hamarosan a község, erről született támogatói döntés - hangzott el Móring József Attila, ország- gyűlési képviselő, fejlesztési biztos és Biró Norbert, a Somogy Megyei Közgyűlés elnökének közös sajtótájékoztatóján nemrégiben. Kovács Gábor gabor2.kovacs@mediaworks.hu PUSZTAKOVÁCSI Nagyon várják már az új óvodát, mert jelenleg az iskolaépületen kénytelenek osztozni az óvodai csoportok a nagyobb diákokkal. Most harmincöt gyermek jár a pusztakovácsi óvodába, de jövőre már negyvenen lesznek. Ezért is időszerű volt az átalakítás.- Többször pályáztunk az óvoda felújítására, de eddig valamilyen oknál fogva mindig lemaradtunk róla - mondta érdeklődésünkre Kresz- tyankó András Sándor polgármester. - Most két tanteremben működik az óvoda az iskola épületében, nem éppen a legmegfelelőbb körülmények között. Az új óvodát a régi orvosi rendelő épületéből alakítjuk ki - avatott be a tervekbe. - Nagyon örülünk ennek, mert a miénk egy hátrányos helyzetű észak-somogyi település. Ide járnak két településrészről, Kürtöspusztáról és Alsókölkedről a gyermekek, onnan mi hozzuk be őket kisbusszal. Kürtöspusztán összesen 232-en élnek, ott is sok a gyermek - vázolta a helyzetet a településvezető. Mint megtudtuk, a vezető óvónő már nagyon régóta dolgozik Pusztakovácsiban, és Végre szabadtéri játék, egyelőre az iskolaudvaron Fotó: Muzslay P. van két másik óvónő is, akik Marcaliból járnak hozzájuk, a két dadus pedig helybeli. Hosszú volt a tél, sokáig kellett várni, hogy jó idő legyen, s hogy végre az iskolaudvaron játszhassanak már az óvodások. Nem jó húsz négyzetméteren szorongani, mondták az óvónők, hozzátéve: nagyon várják már a költözést, s azt remélik, erre egy éven belül mindenképpen sor kerül majd. Addig ugyanis továbbra is az iskolához kell alkalmazkodniuk, s nem biztos, hogy a nagyobb gyermekektől mindig jó példát látnak a pusztakovácsi ovisok. Az iskolaépület felújítása lenne a következő lépés, mondta Kresztyankó András Sándor polgármester. A falu nagy múltú település, régen a búzatermesztés volt jellemző a környékre. A XIX. századból több kastély is fennmaradt a községben, őrzik ennek az időszaknak az emlékét. S mivel a két kastély az önkormányzat tulajdonában van, másik nagyívű tervet is dédelget a település vezetése. Az egyik, a Bo- gyay-kastély művelődési házként működik jelenleg, a másikat, a Márffy-kastélyt azonban nem tudják kihasználni. Az önkormányzat azon szeretne dolgozni, hogy felújítsák a régi, egyre romló állapotú épületeket. Turisztikai pályázatra készítettek is már terveket, de legalább 350 millió forintot kellene költeni a kastélyokra ahhoz, hogy rendbe tegyék az épületeket. A környéken munkahelyeket csak a helyben működő mező- gazdasági vállalkozók adnak. Aki tud, Marcaliba jár dolgozni, újabban egyre többen Kaposvárra és Fonyódra tartva ingáznak a faluból. Hét esztendő fegyház az illemhely késes őrének BALATONLELLE Pénzt követelt az ingyenes illemhely használatért egy ittas férfi a ba- latonlellei vasútállomáson, és rugós késsel megfenyegette a betérőket, hogy fizessenek neki. Másodfokon ítélték el mindezért a Kaposvári Törvényszéken.- Balfácánság volt - mondta a tárgyaláson a vádlott ügyvédje, aki korábban az első fokú ítélet ellen enyhítésért fellebbezett a védencével. Hangsúlyozta, hogy a 29 éves férfi nagyon megbánta tettét, és azóta szakított az italozó életmódjával.- Nem tudtam, hogy mit csinálok. Az alkoholfogyasztásom menekülés volt a külvilág elől - csatlakozott a vádlott. Az eset még tavaly augusztusban történt, az egyik legforgalmasabb idegenforgalmi időszakban és helyen BaA férfi már nagyon megbánta a tettét latonlellén, hangsúlyozta az ügyész. A 29 éves férfi egész nap italozott, majd fenyegetni kezdte az illemhelyre járókat, hogy fizessenek neki. Egy kerékpártúrán lévő csapat tagjaiban kellő félelmet keltett. Ennek ellenére ketten nem fizettek, hanem szóltak egy közeli árusnak, aki értesítette a rendőrséget. Egy harmadik fiatal végül adott 120 forintot a késes férfinak, aki erre köszönetképpen megölelte, mondván ő egy rendes ember. A tettes annyira részeg volt, hogy elmenni sem tudott, a nyilvános vécé közelében fogták el a rendőrök később. Azóta előzetes letartóztatásban van. A Kaposvári Törvényszék helybenhagyta a Fonyódi járásbíróság ítéletét, vagyis a tettesre rablásért és rablás kísérletéért hét év fegyházbüntetést szabtak ki jogerősen. A bíró indoklásában kiemelte: sohasem a megszerzett ösz- szeg nagysága dönti el a rablás tényét, és a sértettekben a késes fellépés valóban nagy ijedelmet idézett elő, ezért nem látott okot az ítélet enyhítésére. K. G. Palócföldön jártak KIÜTI A siófoki, kiüti és ságvári reformátusok a katolikus testvérekkel együtt Palócföldre kirándultak. Felkeresték az Ipolytarnóci Ősmaradványok Természetvédelmi Területet (képünkön), ahol végigjárták a geológiai tanösvényt. Hollókőn várlátogatáson és ófalui pikniken vettek részt. G. A. Fotó: Gamos Adrienn Hat rendbeli közokirat-hamisítás miatt folytatnak eljárást Több néven is futott a férfi KAPOSVÁR Még május 5-én fogták meg a rendőrök azt a kaposvári férfit, aki nevet váltott, ám a változáshoz szükséges papírokat nem a hivatalos úton szerezte be, vagyis hamisnak bizonyultak. A most nyilvánosságra került adatok szerint a Kaposvári Rendőrkapitányság eljárást folytat hat rendbeli közokirat-hamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt egy helyi lakos ellen. A kaposvári Honvéd utcában a rendőrök igazoltattak egy 40 éves férfit, aki személyazonosságának igazolásaként átadott egy angol felségjelzésű, másik személy nevére kiállított, de az ő arcképével ellátott vezetői engedélyt és útlevelet. Ezen okmányok az eseti szakértői véHamis papírokkal .^igazolta magát a 40 éves férfi lemény alapján hamis okmányoknak minősülnek. Ez a rendőrökben bizalmatlanságot szült, így a ruházatátvizsgálás során előkerült egy nemzetközi vezetői engedélyként feltüntetett, szintén más névre kiállított, de a férfi arcképével ellátott igazolvány. Ez csak tovább fokozta a bizalomhiányt a rendőrök részéről, ezért a férfi lakcímén házkutatást rendeztek, ahol egy nemzetközi vezetői engedélyként feltüntetett, más névre kiállított, de az ő arcképével ellátott igazolványt, kanadai útlevelet, egy kanadai tartomány felségjelzésével ellátott másik útlevelet és vezetői engedélyt foglaltak le a rendőrök. Az okmányok minden esetben hamisnak bizonyultak a szakértői vélemény alapján. Barkóczy László A világhálón is hirdette magát A rendőrök a férfit előállították a rendőrkapitányságra. V. Gábort gyanúsítottként hallgatták ki, aki az eljárás további szakaszában szabadlábon védekezhet, mivel eljárást indítottak ellene hat rendbeli közokirat-hamisítás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. Meg nem erősített információink szerint a férfi angol névvel hirdette magát a közösségi oldalakon, mint a városban dolgozó személyi edző.