Somogyi Hírlap, 2017. május (28. évfolyam, 100-125. szám)
2017-05-10 / 107. szám
14 SPORT 2017. MÁJUS 10., SZERDA Déri, Tóth, Rézműves ezüstöt, Koleszár bronzot nyert Négyen szereztek érmet a serdülő ob-n Több mint százötven serdülő korosztályú birkózó lépett szőnyegre a somogyi megyeszékhelyen rendezett viadalon Fotó: Muzslay Péter Fila Géza tízszer talált az ellenfél hálójába KISPÁLYÁS LABDARÚGÁS Új egyéni gólcsúcsot érhettünk meg a kaposvári kispályás labdarúgó-bajnokság A csoportjának tizenhatodik fordulójában.- Fila Géza tízet vágott a Nyár FC-nek, ennyit még senki sem rúgott egy találkozón - tájékoztatta lapunkat Böröczi Zoltán főszervező.- Ezzel a góllövőlistán is átvette a vezetést. Egyaránt szoros küzdelemben nyert a La- kics és a BullCar Autókereskedés gárdája, a Next Time illetve a Két Testvér ellenében. Egy találkozót későbbre halasztottak. A Joker csapata végig hatalmas fölényben játszott, tetszés szerint érte el góljait. A Nyár FC védekezése nem tudott gátat szabni a gólözönnek. Egyenlő erők küzdelmét láthattuk a nap második mérkőzésén, melyből a szerencsésebb csapat került ki győztesen. A második játékrészben a Next Time beszorította ellenfelét, de egyenlíteni nem sikerült. A taktikusab- ban játszó BullCar minimális arányú győzelmet aratott a záró találkozón. Kétgólos előnyre tettek szert, melyet a meccs végéig sikeresen őriztek, hiába tett meg az ellenfél mindent az egyenlítésért. Kun Z. Eredmények A Fürge Nyuszi Focivilág - A csoport eredményei: Nyár FC- Joker Sport Pub 1-18, Next Time-Lakics Kft 2-3, Két Testvér Pizzéria-BullCar Autókereskedés 1-2, Fapuma FC-Rákó- czis szülők 3-0 (Játék nélkül, a Rákóczis szülők visszalépett a további küzdelmektől.). A Lo- zsu 12 FC-Dream Team mécsesét későbbre halasztották. A bajnokság állása: 1. Fapuma FC (41 pont), 2. Joker Sport Pub (40), 3. Két Testvér Pizzé- ria (33), 4. Lakics Kft. (31), 5. Next Time (24), 6. BullCar Autókereskedés (22), 7. Nyár FC (15), 8. Dream Team (10), 9. Rákóczis szülők (9), 10. Lozsu 12 FC (5). A következő forduló (május 15., hétfő) párosítása - 17 óra: Lozsu 12 FC-BullCar Autókereskedés, 17.45 óra: Dream Team-Nyár FC, 18.30 óra: Fa- puma-Next Time, 19.15 óra: Két Testvér Pizzeria-Lakics Kft. Kiválóan szerepeltek a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola versenyzői a hazai rendezésű serdülő kötöttfogású országos bajnokságon. A kasis versenyzők három ezüst és egy bronzéremmel zártak. Kun Zoltán zoltan2.kun@mediaworks.hu BIRKÓZÁS A Kaposvári Sport- központ és Sportiskola, KASI USE, valamint a Somogy Megyei Birkózó Szövetség közösen rendezte a somogyi megyeszékhelyen a serdülő kötöttfogású országos bajnokságot. A Kaposvári Városi Sport- csarnokban kiváló eredményeket értek el a hazai színek képviselői. Ezúttal ugyan nem szereztek bajnoki címet a korosztályban, ám négy alkalommal is dobogóra állhatták a klub képviselői. A serdülő országos bajnokságon azok a versenyzők léphettek szőnyegre, akik 2002-ben és 2003-ban születettek. Külön szülői engedéllyel 2004-esek is részt vehettek az erőpróbán. A területi bajnokságokról ugyan közel kétszáz birkózó szerzett indulási jogot, végül ötvenkét szakosztály 154 versenyzője mérlegelt. Az 58 kg-osok küzdelmét Déri Dominik a második, míg klubtársa, Koleszár Gábor a harmadik helyen zárta. A100 kg-osoknál Tóth Zsombor ért el előkelő második helyezést. A +100 kg-ban Rézműves Patrik is ezüstéremnek örülhetett az eredményhirdetésnél.- A három döntősünk közül talán Déri Dominik állt a legközelebb az országos bajnoki címhez - kezdte rövid értékelését Takács László, a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola vezetőedzője. - Fiatal birkózónk 5-3-as vezetésnél öt másodperccel az összecsapás vége előtt - nem betartva a taktikát - hibázott, ami az újabb aranyérmébe került. Mind a négy versenyzőnk remekül birkózott, az érmek számát tekintve pedig várakozáson felüli volt sportolóink teljesítménye. A Kaposvári Sportközpont és Sportiskola versenyzőit Takács László vezetőedző, Kaj- tánné Tornai Hedvig és Kajtán László edzők készítették fel. Kettős sikerrel zárták a bajnokságot KOSÁRLABDA - A régió korosztályos kosárlabda élcsapatai már főcsoport mérkőzéseket játszottak, ennek köszönhetően a „C” jelű csoportban két leány csapattal mérkőztünk a nyolcadik fordulóban - nyilatkozta szereplésükről Csapó Gábor, a Kaposvári Sportközpont és Sportiskola B csapatának edzője. - A PVSK Turbó Egerekkel már harmadszor kerültünk össze. Látványos a fejlődésük, sokat gyorsultak, szimpatikus, harcos játékot mutattak. Mi, az előző fordulóhoz hasonlóan különböző korosztályokkal szerepeltünk a meccseken. Ez az oka a hullámzó eredmény-alakulásnak. Sajnos, az idősebbek a negyedik negyedben sok hibával és eladott labdával tarkítot- tan játszottak. Végül egy 9-1- es rohammal bebiztosítottuk győzelmünket. A Gyakorlós lányok első és harmadik negyedbeli sora ellen gyengének bizonyult a 2007-es korosztályunk.- A második negyedben szereplő sor aztán egy 37-0-s etap- pal eldöntötte a mérkőzést. Ennek köszönhetően az utolsó játékrészben a cseresorunk is bőven kapott lehetőséget és éltek is vele. A bajnokság végeztével nem állunk le, készülünk az idei és a jövő évi feladatainkra. Vár ránk még a Pöttöm kupa, a diákolimpia, a Youth Fesztivál és a streetball szezon. Már a nyári feladatokra koncentrálnád a kasisok KASI DELFINEK B-PÉCSI VSK TURBÓ EGEREK 60-54 (8-12, 22-8, 8-20,18-7) Kasi Delfinek B: Schlichter (12), Balogh Á. (12), Pátkai (10), Vati (8), Horváth Á. (7), Látrá- nyi (4), Kovács 0. (2), Szűcs (1), Fülöp (1), Kőszegi (1), József (-), Tallián (-), Ferenczi (-), Kovács G. (-). Edző: Csapó Gábor. KASIDELFINEK B-GYAKORLÓS TÖRPÉK 76-56 (4-17, 37-0,10-22,17-11) Kasi Delfinek B: Balogh Á. (17), Pátkai (14), Vati Á. (10), Fülöp (9), Szűcs (7), Schlichter (5), Horváth Á. (4), Kovács G. (4), Tallián R. (3), Látrányi Á. (3), József (1), Kovács 0. (-), Kőszegi (-), Ferenczi (-). Edző: Csapó Gábor. Kun Z. 35 kg: Gyurasits Máté (Győri AC, edző: Gyurasits Csaba). 38 kg; Vitek Amadeusz (Esztergomi BSE, edző: Brilla Gergő). 42 kg: Kovács Gábor (Esztergomi BSE, edző: Brilla Gergő). 46 kg: Zurai Rajmund (Diósgyőri BC, edző: Juhász Sándor, Lakatos Győző). 50 kg: Kis Krisztián (Kertvárosi SE, edző: Forray Attila). 54 kg: Tösmagi Attila (ESMTK, edző: Kliment László, Kruj Tamás). 58 kg: Rizmajer Márton (Csepeli BC, edző: Tóth Gábor, Gelénesi Nándor). 63 kg: Szinay Csaba (Diósgyőri BC, edző: Juhász Sándor, Lakatos Győző). 69 kg: Horváth Gyula (ÉKR Mr Tus Abaújszántó, edző: Rusz- nyák József). 76 kg: Birtalan Bendegúz (ESMTK, edző: Kliment László, Kruj Tamás). 85 kg: Gubicz Áron (Honvéd-Ni- ké SE, edző: Cifferszky Ákos). 100 kg: Ubornyák Csaba (Kecskeméti TE, edző: Tihanics Tibor, Bábszky Gergely). + 100 kg: Deák Zoltán (Tatabányai SC, edző: Túrák Pál, Katona Géza, Ungi Lajos). Tizedik helyen zárták a kasis úszók az összetett csapatversenyt a kecskeméti OVB-n ÚSZÁS A Kecskeméti Fürdőben rendezték az úszók LXVI. Országos Vidék Bajnokságát, ahol negyvenkét egyesület 286 sportolója állt rajtkőre. A Kaposvári Sportközpont és Sportiskola színeit tizennégyen képviselték Meiszterics László vezetőedző kíséretével. A kaposváriak végül a tizedik helyen zártak a csapatok összesített pontversenyében. A három napos bajnokságon három korcsoportban harminchat versenyszámban hirdettek eredményt. Az egyéni számokban a fiúk között Kardos Dániel lett a Kasi legeredményesebb versenyzője. A tizenhárom esztendős sportoló a 100, illetve a 200 méteres mellúszó számokban országos vidékbajnoki'címet nyert. Az 50 méteres mellúszásban, valamint a 400 méteres vegyes úszásban második helyezett lett. A lányok közül a tizenhat éves Varga Dominika volt a legeredményesebb. Az 50 méteres pillangóúszásban országos vidékbajnoki címet érdemelt ki teljesítményével. Az 50 méteres, illetve a 200 méteres gyorsúszásban ezüstérmes lett, a 200 méteres vegyes úszásban pedig a dobogó harmadik fokára állhatott fel. A bajnoki címet szerző úszók (balról): Reizinger Dóra, Kardos Dániel és Varga Dominika A tizenhét éves Reisinger Dóra is országos vidékbajnoki címet nyert a 200 méteres hátúszásban. A 400 méteres gyorsúszásban ezüstérmet, a 400 méteres vegyes úszásban, illetve a 100 méteres hátúszásban pedig bronzérmet szerzett. A sportiskolás úszók - Kardos Dániel, Varga Dominika, Reizinger Dóra, Tiba Benjamin, Kardos I Eszter, Barabás Réka és f Harsányi Dorottya révén V - még további huszonhat döntős helyezést (4- 8. hely) értek el a kecskeméti viadalon. Kun Z. Bajnoki diadalokat arattaj&a sportiskolások