Somogyi Hírlap, 2017. május (28. évfolyam, 100-125. szám)

2017-05-08 / 105. szám

2017. MÁJUS 8., HÉTFŐ MEGYEI KÖRKÉP g A munkaerőpiac gyorsan felszívta a kaposfői közbrigád jó részét Fotó: Muzslay Péter Nehéz helyzetbe kerülhet­nek a közmunkára építő ön- kormányzati projektek: dol­gozóik javát ugyanis elszív­ja a munkaerőpiac. Kovács Gábor gabor2.kovacs@mediaworks.hu KAPOSFŐ Egy kisebb vita bon­takozott ki ottjártunkkor ab­ban, hogy mekkora távolságra érdemes ültetni a paprikát. A megoldást a polgármester adta, és meg is mutatta a közmunká­soknak. Úgy látszik, a telepü­lésvezetőknek mindenhez kell értenie egy községben.- A legképzettebb dolgozóin­kat már elvesztettük - mond­ta el Sztányi Tibor polgármes­ter. - Nem vagyunk versenyké­pesek a munkaerőpiacon a bé­rekben. Hiába szeretnénk meg­tartani a legjobbakat, jelenleg nem tudjuk állni a versenyt a bérek területén. Lényegesen nehezebb már a foglalkoztatás. Azt érzékeljük, hogy a gazda­ság beindult, felszívja a mun­kaerőt, és ez átmeneti problé­mát jelenthet a közfoglalkozta­tásban. Ez már megmutatkozik a termelékenységben, a mun­kavégzésben. Kaposfőn ezt a folyamatot már „beárazták”, vagyis úgy tervezték az idei évüket, hogy a létszámkeretet megfelezték. Ez azt jelenti, hogy míg a ko­rábbi években 70 embernek is munkát tudtak adni, ez a szám mára 30-40 munkavál­lalóra csökkent. A helyi szociális szövetke­zet egyelőre nem folytat tevé­kenységet, csak ha megren­delések érkeznek zöldfelü­let-gondozásra, gépi munkák­ra. Tavaly még komoly terve­ik voltak egy tésztaüzem be­indítására, ám ennek megva­lósításához egy pályázatot kell előkészíteni. A leégett brikett­üzemük ügyében még nem ju­tottak dűlőre a biztosítóval, ezért a kárrendezésben a jogi képviselőjük vette át a fősze­repet a polgármester elmon­dása szerint. A néhány éve vá­sárolt császárfa programjukat viszont siker koronázta, a hat méterre megnövő növényeket szaporítani tudták. Ez tüzelőt jelent az önkormányzatnak, a rönkök szociális célra is hasz­nálhatók, és az asztalosműhe­lyükben is alapanyag lehet. Mintaprogram Kaposfőn Kertészkedő polgármester- Az alapképzettségem ag­rármérnök, így valamit ma­gam is konyítok a dolgokhoz- mondta Sztányi Tibor pol­gármester. - Azért van olyan, aminek nekem is utána kell néznem. Az emberek egy ré­sze dolgozott már kertészet­ben, így egymásnak is adunk tanácsokat. Már elvesztették a legképzettebb közmunkásokat Egészség és a természet védelme az iskolában BERZENCE A környezettuda­tos szemlélet és az egészséges életmód jegyében szerveztek programokat a berzencei Ka- vulák János-iskolában az el­múlt napokban. A gyerekek öt napon keresztül zöld, bar­na, piros, kék és fehér színek­ben pompáztak, szimbolizál­va a fát, a földet, a tüzet, a vi­zet és a fémet. Meghívott szakemberek tartottak előadásokat többek közt természeti értékeinkről, az egészséges táplálkozásról, újraélesztésről. A diákok gya­korolták az elsősegélynyúj­tást, a szelektív hulladék­gyűjtést. Kézműveskedtek is, egyebek mellett dísztár- csavirágokat, dobozokból pe­dig kandallót készítettek, to­vábbá plakátokat az egészség megőrzéséhez kapcsolódóan. Az egyik legnépszerűbb té­makör a háziállatok és a lel­ki egészség kapcsolódása volt a számukra. Ebben a témá­ban vers- és meseíró-pályáza- ton vettek részt, és a négylá­bú kedvenceiket is behozhat­ták az intézménybe. Minden nap közös torná­ra hívták a tanulóifjúságot, míg a záró alkalmon sporto­lók meséltek pályakezdésük­ről, eddigi élményeikről. Majd különféle sportágakkal ismer­kedtek az általános iskolások a szabadban, illetve teremben. Gamos A. Fontos film született a focizó cigány fiatalok meséjéből Visszaolvasva, visszahallgat­va a rendező-forgatókönyv- író alapvetéseit saját filmjé­ről, több szempontból sem ér­tek egyet M. Kiss Csaba som­más összegzésével, mely víg­eposzként aposztrofálja az áp­rilis elején, azaz lassan egy hó­nappal ezelőtt a magyar mozik­ba került Brazilokat. Nem ven­ném ezt természetesen konok szembenállásnak, de valahogy a víg szó, bármennyire igyek­szik is szórakoztató játék lenni mind az egész kilencvenöt per­cében, tőlem távol álló műfaji besorolás filmjével kapcsolat­ban. Minden bizonnyal a gon­dos sűrítés miatt. M. Kiss Csaba, a televízió képernyőjén is mindig kiütkö­ző precizitása és remek riport­jai mentén jól ismert újság­író első filmjéről van szó, me­lyek forgatókönyvét két másik szerzővel (Muhi Klára, Huszár Péter) írta, a rendezés görön­gyös útjait pedig Rohonyi Gá­borral együtt járták be közö­sen. Ennek ellenére a nézőnek végig olyan érzése van, mint­ha mindegyik jelenet egy szív- vel-lélekkel megkomponált ri­port lenne, amiből a végén ösz- szeáll majd egy egész történet, mely nem különösebben bonyo­lult, de legalább pont annyira ti­pikus álom- és cselekményszö­vésében, mint amilyen lehetne a vasárnap este sugárzott élet­helyzetek sorozata egy hajdan volt, szép emlékű, fontos mű­sorban. Sűrű, feszes fogalma­zás, amiben nincs elég hely és idő kibontani egy karaktert és Brazilok - magyar vígjáték, 95 perc. Cinema City, Kaposvár helyzetet, legfeljebb arra van le­hetőség, hogy szépen ellavíroz­zunk a meseszerű és húsba vá­gó valóság mezsgyéjén. Mind­ez vélhetően sokaknak nagyon kevés ahhoz, hogy magunk­ba szállva megpróbáljuk to­vábbgondolni, micsoda feszült­ség van már a nyitójelenetben azzal, hogy az alpolgármester megvadult kutyája végigkerge­ti az erdőn a hőseinket, a ké­sőbbi cigány focicsapatot az er­dőn, mert bizonyára illegálisan gyűjtöttek egy-egy ölnyi gallyat a máséból. Ez a feszültség végig ott vibrál minden percben. Ott van, ahogy Anger Zsolt befé­kezi a buszjáratot, hogy lehető­ség szerint verjük a fejünket az ülésbe, vagy ahogy a focipályán megvert rendőrök a legaljasabb módon, undorral, de a bűn le­leplezésének reményével végig­túrják az acsai - a film helyszí­ne - putrit, mely a valóságban művésztelepként funkcionál a Pest megyei településen. Köny- nyű lenne számon kérni az al­kotáson a mélységet, mely egy súlyosan diszkrimináló közös­ségben feltárhatná a kímélet­len gyűlölet okait, de talán fe­lesleges lenne, hiszen a moziél- ményrendszerben a társadalmi szembenézéshez a mini ripor­tok felvillanása is elég lehet, ha van elég merszünk inkább nem nevetni. A foci-világbajnokság döntő­jével egy időben rendezett he­lyi focibajnokság története ma­gával ragadó, főleg amiatt a sze­retet miatt, amivel M. Kiss Csa­ba a saját tapasztalatát megpró­bálja elénk tárni egy kedves, mégis, leginkább borús törté­netben. A túltipizált karakte­rek annyira valóságosak, hogy szinte sziszegünk a kiszámít­hatóságon, ám, aki látott már közelről emberi gyarlóságot, pontosan tudhatja, egyáltalán nem túlzás a segély kifizetését elhalasztó bosszúhadjárat, ha a hatalom meg akarja mutatni, ki az úr a háznál, s az sem, ho­gyan durvul el a közbeszéd ak­kor, ha igazán meg akar a több­ség egy kisebbséget alázni. Az amatőr színészek mindegyike briliáns, s még a profik közt sem találunk nagy botlásokat. A Bra­zilokat jól kivehetően az alkotói szeretet tartja össze, s bár víg­eposz, mégsem tudtam felhőt­lenül mosolyogni a kiszámítha­tó happy end után sem, mégis, pont ezért tartom kihagyhatat­lan filmnek. Szűcs T. Érdekeset látott, hallott? 06-82/528-101 FOTOJAT, LEVELET VARJA: PUSZTAINE MARTON ADRIENNE Olvasószolgálatunk elérhetőségei Cím: Somogyi Hírlap 7400 Kaposvár, Kontrássy u. 2/a E-mail: somogyihirlap@mediaworks.hu SMS: 20/968-9444 Telefon: 82/528-101, 82/528-110 hétköznap 8.00-16.00-ig. Hírügyeletes 16.00-tól 19.00-ig. Telefon: 06-20/968-9444 „A győzelemhez vezető út gyakran sorozatos vereségek­kel van tele. Fájdalom és gon­dok nélkül teljesítményünk­nek nem lenne igazi értéke! Ha nem került semmibe, sem­mit sem ér. A siker eléréséhez elkerülhetetlen, hogy megta­nuljuk legyőzni a nehézsége­ket és kudarcokat. A kulcs a kitartás.” Bob Gass PROGRAMOK KAPOSVÁR: 9.00 A Kaposvári Kertbarát Kör tartja havi prog­ramját az Agórában. Előadó a KWIZDA képviselője. Minden érdeklődőt szeretettel várunk! 10 órától Közösségek hete: szak­mai nap a múzeumi, közműve­lődési és közgyűjteményi intéz­mények számára az Együd Mű­velődési Központban. KAPOSSZENTJAKAB: Szervác, Pongrác, Bonifác. A művelő­dési házban 15 órától Fagyos­szentek elűzése tűzgyújtás­sal, füstöléssel. Családi dél­után kemencés ételekkel, sza­lonnasütéssel és új borral a he­lyi nyugdíjasklub és a Nostru tini és médiaklub közös szer­vezésében. Virágos hétvégénk volt SOMOGY Elképesztő mennyiségű virág fogyott ezen a hétvégén, köszönhetően a ballagásnak és az anyák napjának. A felhozatalra sem lehetett panasz: mint az a vásárban készült képünkön is látszik, valódi és művirágból is volt bőven, utóbbi persze főképp a temetőkbe került. Fotó: Lang Róbert

Next

/
Thumbnails
Contents