Somogyi Hírlap, 2017. április (28. évfolyam, 77-99. szám)

2017-04-03 / 78. szám

14 SPORT Hosszú idő után nyertek a fiatalok Bajomban LABDARÚGÁS Újabb mérkőzé­sekkel folytatódot a IV. Szán­tó hús-kupa műfüves labdarú­gó-bajnokság.- Bombameglepétéssel kez­dődött a negyedik forduló, mi­után a fiatalok hosszú idő után győztesen hagyták el a pályát - kezdte beszámolóját Véber László főszervező.- A Kolping mindent meg tett azért, hogy ez ne így le­gyen, de a mai napon az Ifikör mellé állt a szerencse is, ezzel begyűjtötték a három pontot, igaz a tabellán egyik csapat helye sem változott. A folyta­tásban a nagyon jól kezdő Fa­lábúak gyorsan két gólos ve­zetéshez jutottak, majd ki­csit később még egyet hozzá­tettek az előnyükhöz, s csak ezután tudott válaszolni a Be­leg. A szünet előtt még tovább növelte az előnyét a Vásártér, s a pihenő után még egyet rá­tettek, s ezzel el is döntötték a mérkőzést. Mindkét csa­pat nagyon odatette magát az utolsó mérkőzésen, néha túlzott vehemencia is bele­csúszott a játékba. A Segesd szerzett vezetést, amit a fél­idő utolsó másodpercében ki tudott egyenlíteni az Oázis. A második félidőben is túlfűtött hangulatban zajlott a mérkő­zés, amiből a fagyisok jöttek ki jobban, mivel ők ki tud­ták használni lehetőségeiket, igaz, mindkét oldalon reme­keltek a kapusok - mondta Véber László. Kun Z. Eredmények A negyedik forduló eredmé­nyei: Ifikör-Kolping Iskola 1-0, Vásártér Falábúak-Be- leg 5-1, Oázis Fagyizó-Se- gesdi Öregfiúk 3-1. A IV. Szántó hús-kupa műfü­ves bajnokság állása: 1. Oá­zis Fagyizó (9 pont), 2. Vése (9), 3. Kolping Iskola (6), 4. Vásártér Falábúak (3), 5. Se- gesdi Öregfiúk (3), 6. Beleg (3), 7. Ifikör (3). Az ötödik forduló párosítá­sa: április 4., kedd, 18 óra: Ifikör-Vásártér Falábúak, 18.45 óra: Oázis Fagyizó- Kolping Iskola, 19.30 óra: Beleg-Vése. A Segesdi Öregfiúk együtte­se szabadnapos lesz. Edzőt cserélt a marcali női együttes KÉZILABDA, NŐK Kiss László, a Marcali VSzSE elnöke tájé­koztatta lapunkat, hogy a baj­nokság vége előtt szeretnének új impulzust, motivációt adni a csapatnak. - Marius Breazu edzővel - aki a nyáron nagyon szorult helyzetben óriási segít­ségünkre volt és továbbra is egy végtelenül rendes, szimpa­tikus embert ismertünk meg a személyében -, úgy egyeztünk meg, hogy a bajnokság befeje­zését a továbbiakban Szíva-Ba- logh Piroska vezényli le, Balogh Manyi és Tanai Bernadett segít­ségével. Az előttünk álló nehéz feladatokat megpróbáljuk sa­ját erőből megoldani. Kun Z. 2017. ÁPRILIS 3., HÉTFŐ Megyei I. osztályú bajnokság: Marcaliban maradtak a pontok Hetet vágott a Babócsa a Segesd otthonában A tabi Naász Balázs (4-es számmal) már a 39. percben indulhatott zuhanyozni Fotó: Muzslay Péter A megyei I. osztályú bajnok­ság 21. fordulónak rangadó­ján mindhárom pontot ott­hon tartotta a marcali együt­tes. A teljes képhez tartozik, hogy a vendég tabiak piros lapok miatt kilencen fejezték be a mérkőzést. Fenyő Gábor gabor.fenyo@mediaworks.hu A 21. FORDULÓ EREDMÉNYEI MARCALI-TAB 2-0 (2-0) Marcali, 80 néző. V.: Deák T. MARCALI: lagadics - Kovács B. (Szaka a 62. percben), Körö­si A., Czimondor, Tóth N. - Né­meth M. (Zsámbók a 77. perc­ben), Garai, Szabó P. (Horváth E. az 54. percben), Somogyi V. (Kassai G. a 65. percben) - Zsi­ga Sz., Gyovai (Maros az 58. percben). látékosedző: Körösi András. tab: Horváth J. - Kleiber, Ná­dori, Ladiszlai (Magas a 44. percben), Naász - Vida A., Ka- veczki, Kispál, Kiss G. (Kecs­kés a 65, percben) - Tábori (Strángli az 58. percben), Csiz­madia M. (Szabó T. a 78. perc­ben). látékosedző: Ladiszlai Krisztián. GÓLSZERZŐK: Zsiga Sz. (a 34. percben), Garai (a 46. percben). Kiállítva: Naász (a 39. perc­ben a második sárga lap után), Kaveczki (a 74. percben meg­ütötte az ellenfelét). Az ifjúsági mérkőzésen: Marcali-Tab 3-1. Ivusza István BALATONI VASAS-KARÁD 2-2 (1-1) Siófok-Balatonkiliti (műfü­ves pálya). V.: Balikó. BALATONI VASAS: Bagi - Susz­ter (Alt a 62. percben), Jung- hardt, Tóth D. (Gyarmati Á. a 74. percben), Bocsev, Mester G., Bene Á., Horváth B., Kovács N., Orosz Á. (Szentpéteri a 64. percben), Schütz. Játékosedző: Horváth Bence. KARÁD: Singer - Yondo, Hor­váth A. (Feri K. a 70. percben), Kult, Zsibrik, Gosztonyi B., Ha­daró, Komáromi B. (Balása M. a szünetben), Szűcs J. (Balása E. a szünetben)', Bogdán Á., Sző- nyi (Makutima a 75. percben). Edző: Vida András. GÓLSZERZŐK: Mester G. 2 (a 15. és a 91. percben), illetve Yondo (a 22. percben), Horváth A. (a 64. percben). Kiállítva: Gyarmati (a 92. percben). A góllövőlista ' Az élen álló Haruna egy újabb duplával erősítette meg veze­tő pozícióját. 1. Jammeh Ha­runa (Balatoni Vasas/Topo- nár) 28 gól, 2. Kovács Kriszti­án (Csurgó) és Nikolic Vukan (Nagyatád) 17 gól, 4. Tom­pa István (Babócsa) 15 gól, 5. Szőnyi Patrik (Karád) és Hor­váth Milán (Balatonkeresztúr) 14 gól, 7. Laczkó Dávid (Bala- tonlelle), valamint Babai Gá­bor (Nagybajom) és Ivusza Gábor (Toponár) 13 gól. Az ifjúsági mérkőzésen: Ba­latoni Vasas-Karád 7-2. CSURGÓ-BALATONKERESZTÜR 2-5 (1-4) Csurgó, 80 néző. V.: Cservöl­gyi Sz. CSURGÓ: Beke Bence - Pro- szenyák (Tóth K. a 23. percben), Beke Bálint, Györgyfalvi, Mar­kos (Soós G. a 70. percben), So­mogyi D., Tukszár (Faggyas a 81. percben), Ruzsics, Tóth Sz. (Tokai a 84. percben), Kovács K., Pákái G. (Bors a 80. perc­ben). Edző: Beke Lajos. BALATONKERESZTÚR: Babi­na (Tóth M. a 83. percben) - Keöves (Mózes K. a szünet­ben), Borbély B. (Pálfi az 59. percben), Slezák (Csáki az 59. percben), Horváth M., Börczi, Gelencsér A. (Czink az 59. percben), Bakos P. (Bognár P. a 81. percben), Kozma M., Horváth D., Wolf (Bogdán T. az 59. percben). Edző: Készéi Ferenc. GÓLSZERZŐK: Kovács K. 2 (a 25. és a-69. percben), illetve Wolf (a 8. percben), Ruzsics (a 11. percben), Horváth M. 2 (a ló. és a 34. percben), Bakos P. (a 47. percben). Kiállítva: Györgyfalvi (a 44. percben a második sárga lap után). Az ifjúsági mérkőzésn: Csur- gó-Balatonkeresztúr 1-2. Kiss Béla TOPONÁR-KAPOSMÉRŐ 5-0 (3-0) Toponár, 300 néző. V: Babos. TOPONÁR: Bogdán B. (Tőzegi a 78. percben) - Eugene, Pető T. (Farkas T. a 70. percben), Far­kas P. (Halász R. a szünetben), Ato, Sándor G., Házi Á., Ha­runa, Ivusza G, (Büki Á. a 78. percben), Ivusza T. (Kecskés a 78. percben), Hornyák (Kovács P. a 70. percben). Játékosedző: Ivusza Gábor. KAPOSMÉRŐ: Hegedűs I. - Benke, Kovács D.', Orgyán (Pá­ti a szünetben), Horváth M., Vörös G., Cséfalvay, Vető, Ta­kács M., Ferencz M., Németh D. Edző: Barna László. GÓLSZERZŐK: Ivusza G. 2 (a 9. és a 29. percben), Haruna 2 (a 44. és a 85. percben), Házi Á. (a 65. percben). Az ifjúsági mérkőzésen: To- ponár-Kaposmérő 1-3. Keller Imre BAUTON LELLE- MEZŐCSOKONYA 2-0(1-0) Balatonlelle. V: Böröczi. BALATONLELLE: Czerkula - Pap M., Gere, Gál B. (Fila a szü­netben), Balogh L., Laczkó D., Balogh Botond (Galgóczi a 70. percben), Böjté, Kiss K. (Balogh Bendegúz a 80. percben), Bo- hata, Neubauer. Edző: Deákvá­ri Antal. MEZŐCSOKONYA: Kéri - Su­dár, Rákosa, Gyenesei Z. (Made- ira-Lopes a 71. percben), Vend- riczki, Szira, Tóth Cs. (Horváth B. a 65. percben), Balogh N., Ba­logh R., Szalai N., Cseri. Edző: Juhász András. GÓLSZERZŐK: Böjté (a 44. percben), Bohata (a 90. percben). Az ifjúsági mérkőzésen: Ba- Íatonlelle-Mezőcsokonya 3-0. NAGYBAJOM- MAGYAREGRES 0-0 Nagybajom. V: Béres L. NAGYBAJOM: Tánczos - Ku- ti M. (Márton Cs. a szünetben), Ábrahám R., Prucsi, Kiss L, Ne­mes Gy., György Zs. (Kuckó a szünetben), Simon R., Babai, Ács-Gergely (Horváth M. a 88. percben), Bodó. Edző: Hanusz János. MAGYAREGRES: Buchenau- er - Keszthelyi B. (Lukács B. a 81. percben), Vízhányó, Ben- cze Sz., Sólyom (Hermann a 68. percben), Reszli, Horváth M., Kozári (Simon M. a 65. percben), Törzsök M., Németh J„ Palkovics. Edző: Törzsök Ta­más. A Nagybajom ifjúsági csapa­ta szabadnapos volt. SEGESD-BABÓCSA 0-7 (0-2) Segesd, 130 néző. V: Posza. SEGESD: Kolics (Honfi a 76. percben)- Juhász D., Kovács G. (Faggyas a 67. percben), Büki A. (Tóth Z. a 79. percben), Nagy A. , Kolló (Csimszi az 56. perc­ben), Patkó (Horváth A. az 56. percben), Szép Sz., Horváth I., Sámóczi (Hajdú I. a 69. perc­ben), Banicz Benjamin. Edző: Nagy Attila István. BABÓCSA: Banicz Barnabás - Keresztény, Horváth Sz., Mózes G., Tompa I. (Keresztes K. a 70. percben), Tóth R., Pandur, Ger- gulás, Horváth P., Iván D., Hama- rics (Horváth L. a 79. percben). Játékosedző: Horváth Péter. GÓLSZERZŐK: Tompa I. 3 (a 22. percben - 11-esből, az 58. és a 62. percben), Iván D. 2 (a 42. és a 74. percben), Hamarics (a 77. percben), Pandur (a 89. percben). Kiállítva: Banicz Benjámin (a 20. percben) gólhelyzetben lévő játékos vlsszarántásért. Az ifjúsági mérkőzésen: Se- gesd-Babócsa 3-2. Pintér Tibor SOMOGYVÁR-NAGYATÁD 0-2 (0-0) Somogy vár. V.: Erdelecz. SOMOGYVÁR: Barátúri - Gye- nis R., Lakatos R., Horváth F., Torma, Horváth R. (Piukovics a 20. percben, Móring M. a 60. percben), Valkó D., Kesztyűs, Valkó T., Rofrics Zs., Kaczur. Já­tékosedző: Gyenis Sándor. NAGYATÁD: Vörös Á. - Kolum- bán K., Bútor (Dekanics a szü­netben), Kis P. (Brezovszky a 84. percben), Szabó P. (Csikós a 64. percben), Tulok (Galamb D. a szünetben), V. Nikolics, Török B. (Kovács K. a szünetben), Sal- lai, Knippl, Richter P. Edző: Bár­di József. GÓLSZERZŐ: V. Nikolics 2 (a 48 és a 76. percben). Az ifjúsági mérkőzésen: So­mogy vár-Nagyatád 1-7. A bajnokság allasa 1. Balatonlelle 21 17 2 2 60-15 53 2. Nagyatád 21 15 3 3 51-15 48 3. Babócsa 21 14 1 6 56-25 43 4. Toponár 21 14 0 7 57-28 42 5. B.keresztúr 21 13 2 6 45-22 41 6. Nagybajom 21 11 5 5 39-23 38 7. Karád 21 10 5 6 37-33 35 8. Tab 21 10 3 8 39-34 33 9. Balatoni Vasas 21 8 3 10 49-42 27 10. Marcali 21 8 1 12 33-51 25 11. Csurgó 21 6 -3 12 32-55 21 12. Segesd 21 6 3 12 28-56 21 13. Magyaregres 21 4 6 11 23-43 18 14. Mezőcsokonya 21 4 4 13 28-51 16 15. Somogyvár 21 1 7 13 18-48 10 16. Kaposméró 21 2 2 17 13-67 8 Így folytatják A 21. forduló párosítása. SZOMBAT: Nagyatád-Marcali, Magyaregres-Segesd, Kapos- mérő-Nagybajom. VASÁRNAP: Babócsa-Csurgó, Tab-Balatonlelle, Karád-So- mogyvár, Mezőcsokonya-To- ponár, Balatonkeresztúr-Ba­latoni Vasas. (A mérkőzéseket szombaton és vasárnap is egységesen 16.30 órakor játsszák; az ifjú­sági találkozók a nagyok előtt két órával kezdődnek.) A forduló válogatottja BuchenauerAndrás \ Magyaregres ..... Iv án Dániel Babócsa. 4 i

Next

/
Thumbnails
Contents